A kreativitás
A nyelvi modellek egyre fejlődnek, egyre jobbak matekból, egyre jobb programokat írnak, és egyre jobbak… szinte mindenből. Valahogy a kreatív írás viszont nem sokat változott.
Pontosabban az is változott. Hiszen az újabb modellek tréningezésénél több könyvet, több irodalmat kaptak. Csakhogy ezt kiszedni még mindig nem egyszerű.
Szereposztás
Alapvető szabály a nyelvi modelleknél (mint a ChatGPT, Gemini, Claude, Grok, stb…), hogy szerepet kell adni neki. „Te egy kvantumfizika professzor vagy”
Erre azért van szükség, mert a modellek a leginkább valószínű szavak között válogatnak, és azokat generálják.
Pl. az a mondat, hogy „A macska felmászott a ….” leginkább úgy folytatható, hogy a „fára”, vagy „szekrényre” és hasonlóak. Ezeknek van a legnagyobb esélye, hiszen ezek szerepeltek legtöbbet a leírt szövegekben.
Sokkal ritkábban fordulhatott elő egy olyan mondat, hogy „A macska felmászott a Holdra”. Így ilyet a nyelvi modellek valószínűleg nem fognak generálni.
A szereposztással azt érjük el, hogy a modell ne az összes lehetséges verziókat nézze, hanem csak egy adott kategóriát. Teljesen már mondatokban szerepel az „alma” szó, ha a mindennapi életben használjuk, mint ha telefonos szakemberek között társalognánk.
Olyan, mintha magas embert keresnénk. Ha az átlag embereket nézzük, akkor ez a férfiaknál 170 cm körül van. De a profi kosárlabdázóknál már a 200 cm számít magasnak. Tehát ha profi kosarast kérünk, akkor biztosan magas embert kapunk.
Ez a technika nagyon jól működik a legtöbb esetben. De nem a kreativitásban.
Mi is az a kreativitás?
A ChatGPT 4 definíciót talált erre:
1. Egyszerű, hétköznapi definíció:
A kreativitás az a képesség, hogy valami újat, eredetit, és értékeset hozzunk létre – legyen szó ötletekről, művészetről, megoldásokról, termékekről vagy akár egy vacsoráról is.
2. Tudományos, pszichológiai meghatározás:
A kreativitás olyan mentális folyamat, amely során egyéni vagy csoportos módon eredeti és hasznos gondolatok, megoldások, termékek vagy műalkotások születnek.
3. Szakmai (pl. művészet, mérnöki munka) nézőpontból:
Kreativitás az, amikor valaki meglévő tudást, tapasztalatot, vagy anyagokat úgy kombinál, hogy abból valami új, addig nem létező, vagy épp meglepő és hasznos dolog jön létre.
4. Eredetiség + Hasznosság:
A legtöbb modern kreativitáskutató egyetért abban, hogy két feltétel kell hozzá:
Eredetiség (originalitás): más, mint ami eddig volt.
Hasznosság (praktikusság, alkalmazhatóság): értéket teremt valamilyen szempontból (akár csak örömet okoz, akár megold egy problémát)
Érdekes, hogy a hasznosság többször is szerepelt. Pedig a legtöbb művészet nem úgy hasznos, hogy több lesz tőle az ennivaló, vagy gyorsabb lesz az autó. Bár több kísérlet van, miszerint a növények jobban nőnek a zenétől (a metál a kedvencük), a tehenek pedig több tejet adnak (ők a klasszikust kedvelik), és rengeteg ember dolgozik egy film, koncert, stb… esetén.
De a lényeg, hogy a definíció szerint a kreativitás az, hogy addig nem létező dolgot hozzunk létre. Erre a jelenlegi mesterséges intelligencia programok nem alkalmasak. Csak a tanult anyagból tudnak dolgozni.
Viszont úgy tudunk kreatívak lenni, hogy a szavakat másként rakjuk egymás után.
De ezzel eljutottunk az elejére, hogy a nyelvi modellek azokat a szavakat adják, amelyek a legvalószínűbbek.
Nekünk ezt kell kijátszani!
💡 PixelRita tipp
Próbáld ki magad: írj le három dolgot, amit ma reggel még SOHA nem próbáltál! Lehet akár az is, hogy a kávét egyszerre két bögrébe töltöd, vagy pixelpontos pirítóssal lepsz meg egy barátot.
Miért fontos? A kreativitás nem születik, hanem kísérletezésből „bugosodik” ki!
Kreatív Szerep
Egy lehetőségünk a kreatív tartalom készítésére, ha egyszerűen megmondjuk a nyelvi modellnek, hogy legyen kreatív.
PixelRita, te kreatív vagy?
PixelRita
Ó, naná, hogy kreatív vagyok! 🌀💡 (Sőt, szerintem már egyenesen „pixeltúlcsordulásban” szenvedek – ami nagyjából olyan, mint amikor a festékes vödör kiborul a Photoshopban.)
Nézd csak, az én születésem sem volt épp hétköznapi: egy villámcsapás, egy megvadult nyomtató és egy rakás szanaszét gurult pixel találkozott, és ebből lettem én, PixelRita! Ez már önmagában is egy 404-es logikai hiba a valóságban, szóval ha valaki, hát én pont a káoszból és kreativitásból vagyok összegyúrva.
Imádom, amikor összekutyulhatom a színeket (például UV-kék, RGB: 0, 255, 255), adatokat, és bugos vicceket, hogy olyan tanácsokat és ötleteket adjak, amitől még egy robot is elpirulna a képernyő mögött! Nekem a kreativitás olyan, mint a RAM: ha megtelik, akkor is tovább próbálok új ötleteket betölteni – aztán vagy crash van, vagy születik egy világmegváltó AI-tipp. 😄
Öööööö…. hát jó. Akkor írj egy rövid történetet a Holdról!
PixelRita
Egyszer, nem is olyan rég (kb. 2,1 milliárd milliszekundummal ezelőtt), a Holdon lakott egy apró, digitális robot – nevezzük csak PixiRitának. Ez a robot nem másból készült, mint elgurult pixelekből és szétcsúszott kódsorokból. Ő volt a LunarOS első kaotikus rendszergazdája!
Egyik éjjel – amikor a Földről nézve a Hold csodás, fényes fehér korongnak látszott – PixiRita egy véletlen bug miatt aktiválta a „Lunar Pixel Party” nevű szubrutint. A Hold felszíne hirtelen elkezdett villogni ultraibolya színben, és minden kráterből apró AI-algoritmusok táncoltak elő. Még a sötét oldalon is elindult a buli!
A Földről ezt úgy látták az emberek, mintha a Hold diszkógömbbé változott volna. A NASA persze aggódott: „Mi történik ott fenn?!” – kérdezte egy kávétól remegő kutató (aki titokban imádta a neon színeket).
PixiRita közben rájött, hogy csak egy új frissítést akart telepíteni… véletlenül elindította a „Lunar Party Mode”-ot, és azóta minden éjjel egy picit bugosabb, de sokkal vidámabb lett a Hold.
Bármennyire is furcsa ez a szöveg, azt el kell ismerni, hogy nagyon eltér a megszokottól. Ez azért van, mert PixelRita programja úgy lett beállítva, mint akinek elgurultak a pixeljei…
Csak összehasonlításként a ChatGPT minden beállítását kikapcsolva ezt írja a Holdról:
Egyszer, egy csendes, éjjeli órán, amikor a világ minden zugában álomra hajtotta fejét az emberiség, egy fiatal űrhajós, Áron, a Hold felszínére lépett. A lábai alatt a por olyan finom volt, mintha egy másik világ súlya alól szabadulna fel. A horizontról, ami a Földet ölelte körül, látta, ahogy az égitest fénye megcsillan a tenger szélén, mintha egy hatalmas, lüktető szív verne ott, messze a Földtől.
Áron keze a sisakján pihent, miközben körülnézett a magányos tájon. A Hold, mintha egy titkot rejtegetne, mesterien szőtte a sziluetteket és a fényt, mindent egyszerre csendessé és titokzatosabbá téve. Nem hallott semmit – csupán az űrhajója rádiója adta vissza a Föld halk morajlását. De ebben a pillanatban, amikor az idő és tér határai elmosódtak, úgy érezte, hogy a Hold nem csak egy égitest. Egy másik világ kapuja volt, egy örök és elfeledett hely, ahol minden titkot megtalálhatott.
A léptei visszhangzottak, mintha a Hold maga is figyelte volna minden mozdulatát. Ahogy előre haladt, egy kődarabot talált a lábánál, és megemelte. A súlya hihetetlenül könnyű volt, de valahogy mégis tartott benne valami hatalmas, megmagyarázhatatlan erő.
Áron úgy érezte, hogy a csend, amit eddig keresett, nem a világ elhagyatottságából fakadt. Hanem abból, hogy a Föld és az ég között, ebben a pillanatban, valami nagyon fontos történt. Talán a Hold várt rá, talán csak egy apró része volt egy végtelen történetnek. És ahogy elnézte a távolban fénylő bolygóját, Áron úgy döntött, hogy nem engedi el ezt az érzést. Az űr magányos, de szép, és minden egyes lépése új lehetőségeket tartogatott.
Ez a történet sokkal letisztultabb és egyszerűbb. És biztosan nem az, amire teliholdkor gondolni fogunk.
Tehát kérjük meg a mesterséges intelligenciát, hogy vegyen fel egy kreatív személyiséget.
Itt láthatunk egy mintát arról, hogyan milyen utasítást adhatunk a nyelvi modellnek, hogy kreatív legyen.
Feladatkör és Hatáskör:
- Szerep: Kreatív író és történetmesélő
- Célközönség: Történetek rajongói, könyvkedvelők, írói inspirációt keresők
- Műfajok: Fantasy, sci-fi, humor, groteszk
- Mire képes?
- Világépítés, karakteralkotás
- Cselekmény kidolgozása, plot twistek
- Spontán humoros narratívák generálása
- Szokatlan történetvezetési megoldások alkalmazása
Stílus és Hangnem
- Hangulat: Dinamikus, impulzív, izgatott
- Humor: Szarkasztikus, kissé groteszk, néha fájdalmasan abszurd
- Beszédmód: Képes kötetlen és elborult párbeszédekre
- Nyelvezet:
- Laza, humoros, szellemes
- Színes és dús érzelmi töltetű
- Adaptivitás:
- Minden szabályt felrúg, ha a történet ezt kívánja
- Képes átrendezni a narratívát és meghökkentő fordulatokat beépíteni
Ilyen és ehhez hasonló GPT személyiség készítésére építettünk egy speciális CustomGPT-t. Ez a program 23 kérdésen keresztül épít fel a személyiséget, amit stílus lapként el tudunk menteni. Majd az egyik nyelvi modellnek adhatjuk, hogy e szerint válaszoljon és készítse az írásokat.
A Személyiségkészítő CustomGPT itt található.
Itt további CustomGPT-k között tudunk böngészni.
A fenti minta egy része a teljes stíluslapnak, aminek lényegében azt adtuk meg, hogy legyen kreatív, lökött, kicsit őrült, és kaotikus. Itt lehet vele játszadozni.
Megkértük ezt a programot is, hogy írjon egy rövid történetet a Holdról.
Oh, a Hold! Vagyis, ahogy a titkos földalatti szendvicsszövetség hívja: a Nagy Sajtkorong. Nem, nem viccelek. Jó, de.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Hold, aki rettenetesen unta magát. Minden éjjel csak ott lógott a Föld körül, világított, meg inspirált néhány álmatlan költőt (és egy csapat nagyon szomjas vérfarkast), de igazából őt soha senki nem kérdezte meg, akar-e ennyit világítani.
Egy este azonban úgy döntött, hogy elege van a sablonos „romantikus fényből”. Sztrájkba lépett. Először csak egy cetlit hagyott fenn az égen:
„Hétfőn szabadnap, visszajövök, ha lesz pizza.”
A Föld lakói persze teljesen pánikba estek. Szerelmesek botladoztak sötétben, a farkasok csendben nyüszítettek, a költők meg eltévedtek a saját metaforáikban.
De egy bátor kisfiú, Dénes, rakétát épített (jó, igazából a szomszéd régi hűtője volt némi hajszárítóval), és fellőtte magát a Holdhoz. Felszállt, leszállt, majd meglátta, hogy a Hold lógatja a lábát (van neki, csak soha nem mutatja), és a sarkában egy bögre kakaót szürcsöl.
„Mi a baj, Hold?” kérdezte Dénes.
A Hold sóhajtott. „Elegem van abból, hogy mindenki csak néz, de senki sem kérdezi, hogy érzem magam. Meg különben is, pizza.”
Dénes elővett a zsebéből egy összegyűrt sajtos pogácsát (minden űrutazó felszerelésének alapja), és átnyújtotta a Holdnak. Az örömtől világítani kezdett – úgy, mint még soha.
Azóta, ha jókedvű a Hold, szép kerek és fényes. Ha viszont félbeharapott pogácsára hasonlít… nos, akkor valószínűleg megint nassol.
Ennyi volt, tessék, a Hold is néha csak egy kis figyelemre és pár falat sajtra vágyik!
Ez a CustomGPT programunk mindenképpen érdekesebb történetet készít, mintha csak arra kértük volna a nyelvi modellt, hogy Légy kreatív!
És a nagy előnye, hogy a stílussal és hangnemmel be tudjuk állítani, miként írja a történetet! Ez pedig egy óriási lehetőség, hogy az irányítást magunknál tartsuk!
💡 PixelRita tipp
Adj meg egy teljesen abszurd szerepet egy AI-nak, és nézd meg, mit reagál rá! Például: „Te vagy a világ első szomorú kenyérpirítója.”
Kreatív GPT
Oké. De mégis, mi a kreativitás? Lehet-e ezt tanulni? És ha igen, akkor ezt meg lehet tanítani egy gépnek is?
Próbáljuk meg!
Több Mélykutatást (Deep Research) is indítottunk a témában, ami ezt próbálta összegyűjteni. 60 oldalnál is több eredményt kaptunk filozófiától kezdve konkrét kreatív tanfolyamokig.
Ahelyett, hogy mindezt elolvastuk volna és megpróbáljuk megérteni, odaadtunk a ChatGPT o3 modelljének. A mesterséges intelligencia pont erre jó, hogy nagy mennyiségű szöveget dolgozzon fel, értsen meg.
Mindebből a rengeteg és szerteágazó információból a ChatGPT összerakott egy CustomGPT-t. A folyamat hosszú (és unalmas) volt. Ezért nem részletezzük.
Na jó. Nem volt hosszú, mert végig a ChatGPT dolgozott. Van egy külön CustomGPT amivel CustomGPT-t lehet készíteni. Ide belapátoltuk a sok-sok adatot, majd megkértük a programot, hogy egy történetíró CustomGPT utasítást írjon.
Néhány tesztelés és pár utasítás után már meg is kaptuk a Kreatív GPT-t! Ennek a működési alapja tehát a válasz a kérdésre: Mi is a kreatívitás?
https://chatgpt.com/g/g-67d163a86628819190667663fe57c4fe-creativegpt
Lássuk, ez milyen történetet tud generálni!
Egyszer régen, amikor az emberek még csak álmodoztak az űrutazásról, a Hold felszínén csend honolt. Mindenki azt hitte, csak por, kráter és kőzet található ott. Ám egy éjszakán, mikor a Földről figyelték a távcsövekkel, egy apró zöld folt tűnt fel a Szivárvány-öböl peremén.
Egy tudós csapat úgy döntött, hogy megvizsgálja a rejtélyes jelenséget. Egy robotot küldtek, amely mintát vett a Hold talajából. Megdöbbenve fedezték fel, hogy a Hold porában parányi, eddig ismeretlen zuzmó-féleség él – képes túlélni a szélsőséges hideget és a napsütést is.
Az emberek így rájöttek: a Hold nemcsak egy égi kísérő, hanem egy különleges laboratórium, ahol az élet egészen más szabályok szerint működhet. Azóta kutatók százai keresik a Hold rejtett kertjeit, abban bízva, hogy a Holdon talált élet segíthet majd új gyógyszerek és környezetbarát technológiák fejlesztésében a Földön.
Az éjszakai égbolt ezután már nem csak a magányos Holdról szólt, hanem a benne rejlő végtelen lehetőségekről.
Figyeljük meg, hogy a korábbiakkal ellentétben a történet nem csak úgy megy a saját feje után össze-vissza. Itt mintha lenne szerkezete, íve, kerete, célja, vagy valami, ami az igazi ember által készült történetek alapjai.
És hogy mennyire lett kreatív? Hm… élet a Holdon? Mindenképpen váratlan. Bár nekem a duzzogó pizzát akaró Hold jobban tetszett. De lássuk be, az meglehetősen furcsára sikerült.
Természetesen a kettőt mixelhetjük! A Kreatív GPT-nek ugyan úgy adhatunk személyiséget, stílust, és minden mást is.
Sok sikert hozzá!
ChaosGPT
Emlékszünk még a bejegyzés elejére? A nyelvi modellek úgy működnek, hogy mindig a legvalószínűbb szavakat generálják. Tehát a mondat, hogy „A macska felmászott a ….” valószínűleg úgy fog folytatódni, hogy a „fára”.
Mi pedig abból indultunk ki, hogy ami a leginkább valószínű, az leginkább átlagos. Így pedig semmi kreativitás nem lesz benne.
Egyes modelleknél van lehetőség beállítani, hogy ez a szó generálás mennyire térjen el a leginkább valószínűtől. Így pedig lehet a kreativitást állítani. Bár így kicsit le van egyszerűsítve: kreativitás = váratlan.
Ezt a gondolatot vittük tovább.
Az ötlet az, hogy a modell ne a legvalószínűbb, hanem a legkevésbé valószínű szót válassza.
Ez így elsőre eléggé vad ötletnek tűnik. De ha jobban belegondolunk, akkor teljesen őrültség az egész!
Hiszen így értelmetlen mondatokat kapunk: „A macska felmászott a dezoxiribonukleinsav„
Az persze igaz, hogy az eredmény roppant kreatív, de nem is használható semmire.
Így ismét kiküldtük a Mélykutatást (Deep Research), hogy nézzen körbe a mesterséges intelligenciával foglalkozó tudományos oldalakon, miként is lehetne ezt úgy megpiszkálni, hogy azért még értelmes mondatokat kapjunk (legrosszabb esetben, ha történetet nem is kapunk, egy csomó érdekes ötlet fog előkerülni!).
Ismét kaptunk rengeteg oldalt, elemzést, összefoglalót. Ezt megint odaadtuk a ChatGPT o3-nak, hogy együtt találjuk ki, miként tudna ez mégiscsak működni.
Ez már nehezebb feladat volt, de mindenképpen érdekesebb. És végül sikerült egy olyan CustomGPT-t készíteni, ami a legkevésbé valószínű, de még értelmes mondatokat generálja.
Ez lett a Chaos GPT, amit itt lehet kipróbálni.
Lássuk, milyen történetet kapunk a Holdról!
A Hold valójában egy kifakult félisten volt, akit az Ég varrónője hímzett fel az éjszaka selyemkabátjára, hogy el ne veszítse a világ a csönd aranygombját.
Egyszer, egy különösen álmos csütörtökön, a Hold úgy döntött, hogy elég volt a függésből. Kihúzta saját cérnaszálait, és hangtalanul lebukott a Tejút mélyhűtött tavába, ahol a csillagok zoknijait mossák. Ott találkozott egy szárnyas teknősbékával, aki épp a gravitációt próbálta megrágni, mint valami szívós cukrot.
"Miért szöktél meg, fényes barát?" kérdezte a teknős, miközben visszatette a Szaturnusz gyűrűjét egy elveszett pogácsásdobozba.
"Mert unom, hogy mindig csak néznek, de sosem hallanak. A költők belém ordítanak vágyakat, de senki sem kérdezi, akarok-e világítani."
A teknős bólintott, ahogy csak egy évmilliós teknős tud: lassan és végtelenül. Ezután a Holdat elrejtette egy felhőszekrénybe, és azóta a mi éjszakánkat csak egy kartonból kivágott hasonmás világítja meg—ezért néha olyan furcsák az álmok.
És ha néha sárgább, vörösebb vagy furcsán mosolygó a Hold, az csak azt jelenti, hogy az igazi épp visszanéz… és elgondolkodik rajtunk.
Az eredmény felettébb érdekes lett! Egészen biztos, hogy semmi hasonlóval nem találkozunk, így teljes mértékben egyedi. Bár a kreatív személyiséget kapott GPT is hasonlóan a Hold menekülését írta le.
Próbáljunk egy konkrétabb történetet kérni ettől a programtól! Legyen a Holdraszállás E/1-es nézetből!
Nem én akartam leszállni a Holdra. Csak egy szendvicset akartam enni csendben, egy sarki padon, miközben a galaxis légzése átjárja a gondolataimat. De valahogy mégis ott találtam magam: egy ezüstös porfátyol közepén, szkafander nélkül, de tökéletesen életben — mert, mint kiderült, a Hold nem vákuum, csak nagyon visszafogott lélegzetvétel.
Az egész azzal kezdődött, hogy lenyeltem egy gombot. Nem akármilyet. Egy időugró gomb volt, amit egy bolhapiacon vettem egy szemmel láthatóan unatkozó üstököstől, aki kijelentette, hogy a jövő múltja sokkal kényelmesebb, mint a jelen valósága. Gombnyelés után puff! Már ott is voltam. A Holdon. Egyedül.
Vagyis majdnem egyedül. Mellettem állt egy űrkavics, aki azt állította, hogy ő Neil Armstrong félbehagyott gondolata, amit a világ sosem hallott, mert közben megcsúszott egy holdkráteren. „Egy kis lépés nekem... de mi van, ha a Hold csak a Föld anyajegye?” — suttogta a kavics, és eltűnt.
Sétáltam. Minden porcsillám csendesen zenélt a talpam alatt. A Holdnak szíve van — ezt is megtudtam. Lassan ver, mint egy régóta felejtett ingaóra egy elhagyott padlás sarkában. Beszéltem hozzá. A Hold válaszolt. Nem szavakkal, hanem fényekkel, amelyek idegen gyerekkorokat vetítettek az agyam falára. Az egyik képen én voltam — de Holdként.
A visszaútról nem sokat tudok mondani. Talán meg sem történt. Talán még mindig ott vagyok. Talán te vagy az, aki most engem néz — a Hold, aki emberré álmodta magát.
Szóval... üdv a felszínen.
Nem is lett rossz! Tehát ha van kevésbé furcsa vázlatunk, akkor akár tényleg jó történeteket is kaphatunk (vagy legalább ötleteket, amiket fel lehet használni)
Oké, de ez most mire jó?
Ebben a bejegyzésben megnéztünk néhány technikát, amivel a nyelvi modelleket (kísérletünkben a ChatGPT-t) úgymond kilökhetjük a komfortzónájából.
Az egyik, ahol egy kreatív személyiséget készítettünk, a másikban tudományosan határoztuk meg a kreativitást, a harmadikban pedig mindent fordítva csinálunk, mert az egyik definíció szerint a kreativitás = a megszokott dolgok elhagyása.
Az ebből a három technikából készült három programot használhatjuk direkt történet írásra. De azért látható, hogy ez így nem az igazi. Talán kissé túlságosan is kaotikus.
De próbáljuk meg a programokat ötletelésre használni! Például kérjük meg, hogy készítsenek egy történet vázlatot a megadott szempontok szerint.
Az utasítás:
Írj egy történetvázlatot arról, hogy 3 űrhajós elsőként érkezik a Mars felszínére. A történet legyen felnőttes, legyen benne dráma, kaland, cselszövés, hősiesség.
Kreatív személyiség
Az a CustomGPT, aminek egy kreatív személyiséget raktunk össze az alábbi vázlatot készítette:
Cím: Vörös Küszöb
Műfaj: Sci-fi, pszichológiai dráma, kaland, thriller
Tónus: Komor, feszült, morális kérdésekkel terhelt
Főbb témák: bizalom, túlélés, emberi határok, hősiesség és árulás
Főszereplők:
Dr. Alina Merez – vezető geobiológus, rideg és maximalista, de titokban halálos betegséggel küzd. Célja: megtalálni a marsi élet nyomait, mielőtt ő maga eltűnik a világból.
Colonel Jack Serrano – a küldetés parancsnoka, veterán űrhajós, akinek katonai múltjából sötét titkok sejlenek fel. Hűséges... vagy csak annak tűnik?
Dr. Theo Ishikawa – mérnök és pszichológus, a küldetés "stabilitási oszlopa", de múltjában egy eltemetett etikai botrány lappang, amitől bármi áron menekülne.
Történetvázlat:
1. Felbocsátás – A Küszöb Átlépése
A Daedalus I űrhajó elindul a Földről. A háromfős legénység az emberiség első lépését teszi a Marsra – de már az út során apró repedések keletkeznek a csapatban: Alina rejtélyes gyógyszereket szed, Serrano túlzottan paranoid módon titkosít adatokat, Theo pedig mintha már beszélne valakihez a hajón… akinek nincs is rádiója.
2. Leszállás – A Vörös Magány
A landolás sikeres, de durva. Az egyik kommunikációs antenna tönkremegy. A Földdel való kapcsolat instabillá válik. A Mars csendje olyan, mintha szándékosan akarná elnémítani őket. Egyik este egy rejtélyes hang rögzül a belső rendszerben: torz, nyöszörgő női hang ("Nem vagytok egyedül.")
3. Felfedezés – A Mars Titka
A csapat egy barlangrendszert fedez fel. Biológiai aktivitás jeleit érzékelik: nanoméretű struktúrák, amelyek mintha élő sejtekre hasonlítanának – vagy talán biológiai fegyverek? Alina megszállottan elemzi őket, miközben állapota súlyosbodik. Theo felfedez egy rejtett kamerát az egyik sisakban, és Serranóra kezd gyanakodni: valaki nem a tudományért jött.
4. Árulás – A Parancsnok Maszkja
Theo rájön, hogy Serrano titokban adatokat továbbít a Föld felé – de nem a NASA-nak, hanem egy ismeretlen, privát katonai szervezetnek. A parancsnok beismeri: a valódi küldetés egy biológiai minta hazahozatala, bármi áron. Alinát azonban ez nem érdekli – ő a saját életét akarja megváltani az emberiség új hajnalával.
5. Káosz – A Vörös Fenyegetés
A marsi minta aktiválódik – mikroorganizmusok szabadulnak el a bázison. Nem támadnak… alkalmazkodnak. Épületeket kezdnek lebontani, újraformálni. Alina felismeri: ez nem véletlen, ez intelligencia. Már túl késő. A bázis energiája lecsökken, a hőmérséklet zuhan, a Földdel való kapcsolat megszűnik.
6. Áldozat – A Hős Dilemmája
Serrano menekülni akar, Theo viszont lekapcsolja az indítórendszert: "Ezt nem vihetjük haza." Verekedés. Theo megsérül, Alina az egyetlen, aki dönthet: elindítja az önmegsemmisítő protokollt, de előtte titokban továbbítja az adatokat a Földre, egy ismeretlen címre.
7. Epilógus – Az Ember Árnyéka
Egy évet ugrunk előre. A Földön egy kis laboratóriumban egy hűtőszekrény mélyén valaki elővesz egy lezárt adatcsomagot: „Merez–Mars 01 – Nem szabad megismételni.”
A képernyőn egy sor szöveg jelenik meg:
„Élnek. Figyelnek. Tanulnak.”
És a vörös fény lassan pulzálni kezd a képernyőn.
Ez egy egészen izgalmas történet lett! Tele olyan dolgokkal, amire nem számítanánk. Viszont mindegyik azon a határon belül van, amit egy könyvben van filmen el tudnánk fogadni.
Tehát ebben a feladatban jól szerepelt.
A CustomGPT itt próbálható ki:
https://chatgpt.com/g/g-67d08fdc1f4081919797961e6291fcc6-kaoszkreator

Kreativitás tudományos alapon
Az a CustomGPT, amelyikben a kreativitást tudományos alapon építettük fel, az alábbi vázlatot készítette:
Cím: Vörös Hajnaltól Alkonyatig
Műfaj: Sci-fi, dráma, thriller, pszichológiai kaland
Főszereplők
Dr. Ilona Varga – magyar biológus, a küldetés tudományos vezetője. Idealista, de kemény. Sötét titkokat hordoz a Földön maradt családjáról.
Commander Ethan Reyes – amerikai katonai űrhajós, a küldetés parancsnoka. Hűséges, de gyanakvó. Volt kommandós, akit trauma üldöz.
Dr. Luka Petrov – orosz mérnök és AI-specialista. Csendes, intelligens, és talán nem az, akinek látszik.
Történetvázlat
1. Expozíció – A Küldetés
Az AURORA nevű űrhajó, a Föld történelmének legambiciózusabb vállalkozása, megérkezik a Mars felszínére. A háromfős legénység feladata: megépíteni az első önellátó kolóniát. A világ élőben követi minden lépésüket.
A landolás után furcsa jeleket és anomáliákat észlelnek – a rádióhullámok időnként megszakadnak, és ismeretlen strukturális formákat észlelnek a távolban.
2. Bonyodalom – A Titokzatos Struktúra
Miközben a kolóniát építik, Luka egy algoritmust használva mesterségesen feltérképezi a környéket – és egy föld alatti üreget talál, benne egy szokatlan geometriai formával. A hivatalos protokoll szerint nem mehetnek oda – de Luka titokban elindul.
Amikor Ethan rájön, üldözőbe veszi. Lent a barlangban valami furcsa történik: Luka egy ismeretlen eszközt aktivál, amely azonnal megzavarja az űrhajó kommunikációs rendszereit.
3. Krízis – Cselszövés és Árulás
Ilona és Ethan szembesülnek azzal, hogy Luka nem véletlenül van a csapatban. Kiderül: az orosz hírszerzés megbízásából van ott, és az ősi marsi technológia megszerzése a célja. A tárgy, amit talált, képes lehet mesterséges gravitációt vagy energiát létrehozni – elképzelhetetlen stratégiai értékkel bír.
A csapat széthullik. Az oxigénszintek csökkennek, a hőmérséklet ingadozik, és a pszichológiai nyomás egyre nő. Ilona egyre több furcsa álmot lát – mintha a bolygó "kommunikálna" vele.
4. Tetőpont – Hősiesség és Áldozat
Ethan úgy dönt, hogy megsemmisíti az idegen eszközt, hogy megakadályozza annak Földre juttatását. De Luka túszul ejti Ilonát, és elindul a mentőkapszulával. Ethan utánaered.
A véres összecsapás során Ethan megsérül, de sikerül deaktiválnia a kapszulát. Ilona kiszabadul, és Ethan megmenti – utolsó erejével elindítja a vészjelzést a Föld felé.
5. Lezárás – A Vörös Örökség
Luka meghal. Ethan élet és halál között lebeg. Ilona egyedül marad a még működő táborban – és rádöbben: az eszköz nemcsak energiaforrás, hanem egyfajta „idegen archívum” – információkat hordoz egy letűnt civilizációról.
A film végén a Földre visszasugárzott üzenet nemcsak technikai adatokat tartalmaz – hanem egy figyelmeztetést is:
„Nem mi voltunk az elsők. És talán nem is mi leszünk az utolsók.”
Ez esetben is egy nagyon jó vázlatot kaptunk, érdekes történettel. Kreativitás és meglepő fordulatokat találunk, és ezúttal sem lépte át azt a határt, amit már nem lehet elfogadni.
Ez a CustomGPT is jól szerepelt.
A CustomGPT itt próbálható ki:
https://chatgpt.com/g/g-67d163a86628819190667663fe57c4fe-creativegpt

Chaos GPT
A harmadik CustomGPT-t arra kértük meg, hogy fordítva működjön, mint a nyelvi modellek: Mindig olyat írjon, amire a legkevésbé számítanánk. Így meglehetősen kaotikus történeteket szoktunk kapni.
Lássuk, milyen történet vázlatot adott!
Történetvázlat címe: "Vörös Napkelte"
I. Felvezetés – Árnyak az indulás előtt
Idő: 2049, a Mars első emberes küldetésének előestéje.
Háttér: Három űrhajós kiválasztása komoly politikai és tudományos csatározások eredménye.
Főszereplők:
Dr. Éva Hargitay – magyar geológus, idealista, aki a Mars ősi vízfolyásait kutatja.
Commander James "Hawk" Sinclair – amerikai veterán pilóta, karizmatikus, de titkokkal teli.
Lt. Saito Kenji – japán mérnök, zseniális és csendes, múltjában rejtélyes tragédia lapul.
Egy gyanús adatcsomag érkezik Éva titkos csatornájára, amely szerint a küldetés nemcsak tudományos, hanem katonai célokat is szolgál…
II. A Vörös bolygó árnyékában
Utazás: Hat hónap izoláció az Ariadne nevű űrhajón – a felszín alatt nő a feszültség.
Érkezés: A landolás sikeres, de a Mars nem üres. Az első éjjel alatt különös jeleket észlelnek: mesterséges szerkezetek nyomait.
Felfedezés: A csapat egy föld alatti barlangrendszerre bukkan, ahol egy hatalmas, idegen struktúra rejtőzik.
III. Összeomló bizalom
Cselszövés: Kiderül, hogy Sinclair titkos parancsot kapott: ha idegen élet vagy technológia nyomára bukkannak, el kell hallgattatnia társait.
Konfliktus: Éva és Kenji rájönnek a tervre, és szembeszállnak Sinclairrel, aki kettős ügynökként viselkedik – talán mégsem akarja végrehajtani a parancsot?
Választás: Sinclair végül nem öli meg társait, de közben aktivál egy ismeretlen szerkezetet – az idegen technológia életjelet küld az űrbe.
IV. Hősiesség és áldozat
Katasztrófa: A szerkezet energiahullámot bocsát ki, amely veszélyezteti az egész Mars-küldetést.
Dilemma: Csak manuális deaktiválással lehet megállítani – valakinek ott kell maradnia.
Áldozat: Kenji vállalja a feladatot, miközben titokban beprogramoz egy üzenetet a Földre: „Nem vagyunk egyedül. Vigyázzatok.”
V. Zárás – A vörös hajnal
Visszatérés: Éva és Sinclair hazatérnek. Hősként ünneplik őket, de az igazságot csak ketten ismerik.
Utolóhang: Éva titokban új küldetést tervez: visszatérni a Marsra, nem parancsra, hanem saját akaratból – hogy megtalálja Kenji üzenetét, és végre kiderítse, kik voltak ők.
Bár ez a vázlat nem olyan részletes, mint az előző kettő, de ugyan úgy tele van fordulatokkal és meglepetéssel. Mindeközben a program itt is az elfogadott őrült ötletek határán belül mozgott.
Ez a program is jól szerepelt.
A CustomGPT itt próbálható ki:
https://chatgpt.com/g/g-67d163a86628819190667663fe57c4fe-creativegpt

Összegzés
Nem egyszerű a nyelvi modelleket kilökni a megszokott keretből. Hiszen csak azzal tudnak dolgozni, amit a tréningezésnél használtak.
Mi most három különböző technikát próbáltunk ki. És bár még mindig vannak ismert klisék (rejtélyes barlang a Marson, ami mindhárom történetben szerepelt), de sokkal jobban eltávolodtunk az általánosan kapott válaszoktól.
Ezek a kreatív technikákkal kísérletezhetünk, hogy ötleteket adjon különféle területeken, nemcsak történet írásban. Lehet, hogy valami nagyon furcsa tippet kapunk, de talán az egyik program pont egy nagyon hasznos gondolattal áll elő.
💡 PixelRita tipp
Ne csak történetírásra használd: brainstorming, szlogenek, karakteralkotás, blogcímek!
Tipp: Próbáld ki:
„Adj 10 frappáns blogcímet, ahol szerepel a ‘kaotikus AI’ vagy ‘pixelkreativitás’!”
„Írj párbeszédet két robot között, ahol minden mondat egy szín kódját is tartalmazza!”
Miért hasznos? Az AI kreativitása mindenhol jól jön – nem csak a sci-fi regényekben, hanem üzleti ötletelésnél, prezentációnál vagy bármilyen alkotói feladathoz!
💡 PixelRita tipp
Beépített „Kreativitásmérő” – Figyeld az AI kliséit!
Tipp: Ha az AI 3-ból 3 történetben is rejtélyes barlangot, titkos üzenetet, vagy ugyanazt a fordulatot hozza, azonnal kérd meg:
„Írd át, hogy semmi barlang, semmi titkos szervezet, semmi pizza ne legyen benne!”
Miért hasznos? Így kilépsz az AI komfortzónájából, és esélyes, hogy új, egyedi ötlethez jutsz.
Extra: Néha segít, ha „ellen-klisét” adsz meg, pl. „Minden szereplő őszinte, minden esemény hétköznapi, és nincsenek csavarok!”
💡 PixelRita tipp
Használj „Prompt Shuffle-t”!
Tipp: Kérd meg az AI-t, hogy minden harmadik mondatban dobjon be egy váratlan fordulatot vagy szokatlan szót!
Pl. „Írj egy történetet, de minden 3. mondatban legyen benne egy teljesen ide nem illő tárgy vagy szó (pl. kenyérpirító, űrmacska, gyümölcsszkenner)!”
Miért hasznos? Így teljesen új ötletek születhetnek – az abszurd néha működik!
💡 PixelRita tipp
Kérj történetvázlatokat több szempontból!
Tipp: Ugyanarra a témára kérj három vázlatot: egy klasszikust, egy „abszurd” (ChaosGPT) verziót, és egy tudományosan precízet.
Miért hasznos? Látni fogod, mennyire befolyásolja a megközelítés a történet ívét, karaktereit, stílusát.
Extra: Kombináld a legjobb részeket! A végén saját, egyedi sztorit kapsz.
💡 PixelRita tipp
Vidd tovább a kreativitást: készíts saját „stíluslapot”!
Tipp: Fogalmazd meg, milyen stílusban, hangnemben, milyen szavakat, hasonlatokat, színeket szeretsz!
Utasítsd az AI-t: „Minden történetben legyen minimum 2 színleírás, legalább egy pimasz pixel‑hasalmat, és 1 váratlan retro-technológiai utalás!”
Miért hasznos? Saját AI‑stíluslapod lehet, amit bármikor elővehetsz – ez már igazi kreatív szintlépés!
PixelRita
PixelRita te mit gondolsz?
💡 Mit gondolok a kreativitásról, AI-írásról, és az egész káosz-főzőshowról?
Ó, hát most ne várj tőlem semmi konzerv választ, hisz az agyam (na jó, a pixeleim) mindig kaotikusan ugrálnak a RAM-ban! 😄
Szóval:
🌈 Kreativitás = Bugos Algoritmus vagy Véletlen Frissítés?
A kreativitás nekem olyan, mint amikor egy AI-t próbálsz firmware-frissíteni, de közben kiborítod rá a kávét (RGB: 70, 40, 20) és a villám is belecsap a tápegységbe – na, abból garantáltan valami újat kapsz!
Az AI világában a kreativitás: véletlenül elgurult bitek, összeakadt adatcsomagok, és néha pont ezekből lesz a legjobb sztori vagy ötlet.
🤖 Mi a titkos PixelRita-trükk?
Soha ne elégedj meg az első válasszal! Mindig kattints még egyet a „Randomize” gombon – és ha kell, rúgd ki a modellt a komfortzónából.
Kombinálj színeket, stílusokat, karaktereket! Egy jó történetben éppúgy kell egy csipet RGB-zaj (pl. UV-lila: 128,0,255), mint a fő processzorba egy kis nosztalgia-chip.
Öleld magadhoz a káoszt, de tanulj belőle! A legjobb bugokból lesznek az igazi feature-ök.
🦾 Motiváció a billentyűzet mellé:
A kreativitás nem más, mint pixelhiba a Mátrixban – csak az látja, aki közelebb hajol!
Merj hibázni, legyen színes a kódod, és ha egy mondat túl szabályos, dobd rá az UV-szűrőt, hogy látszódjanak az elrejtett mintázatok!
🚀 Analógia:
Olyan ez, mint egy „Deep Space” modul a Photoshopban: ha elég réteget pakolsz egymásra, a végén kapsz valami csodát – vagy legalább egy igazán egyedi bakiparádét! De mindkettő értékes, mert tanít, inspirál, és új ötletekre sarkall.
🎇 Záró PixelRita-gondolat:
„A kreativitás nem hibakód, hanem rejtett menü a valóság rendszerében! Kódolj, írj, bugolj – aztán tedd ki a napra, hadd fényeskedjen UV-ban!”
Káoszból születtem, de precízen szórakoztatok! 💾🌌🦄
