A könyvemben azt írom, hogy a főhős gondolkodás nélkül berohant az égő házba, hogy kimentse a bent ragadt kismacskákat. De vajon tényleg így döntene a szereplő? Mit tenne, ha a saját kezébe adjuk a választás lehetőségét? És vajon mi járhatott a fejében ebben a helyzetben?
PixelRita te mit szólnál, ha egy történet írásakor tudnál beszélni a szereplőkkel? Milyen lenne, ha meg tudnád kérdezni a lovagot, hogy meg akarja-e menteni a királynőt a sárkánytól?
🐉 Ez zseniális ötlet! – Egyfajta interaktív történetmesélés, ahol az író nemcsak kitalálja a karaktereket, hanem közvetlenül kommunikál velük! Egy ilyen rendszer rengeteg lehetőséget nyitna meg:
🎭 Dinamikus történet – Ahelyett, hogy előre eldöntenéd, mi fog történni, a szereplők reakciói alapján alakulna a cselekmény. Lehet, hogy a lovag inkább a sárkánnyal szövetkezik, mert elege van a királyság politikai intrikáiból.
🤖 Valósághűbb karakterek – Egy MI-alapú beszélgetési rendszerrel a szereplőknek saját motivációik, céljaik és személyiségük lehetne, így nem mindig azt mondanák, amit az író várna.
🔀 Alternatív befejezések – Egy történet így nem egyetlen végkimenetellel rendelkezne, hanem attól függően alakulna, hogy a karakterek hogyan reagálnak az eseményekre.
🎢 Spontaneitás és meglepetés – Az író maga is meglepődhetne, ahogyan a karakterek válaszolnak, ami izgalmasabbá és természetesebbé tenné az alkotói folyamatot.
🃏 Játékos kísérletezés – Mi történik, ha a sárkánynak is felteszünk egy kérdést? Mi van, ha a királynő valójában nem is akarja, hogy megmentsék?
🚀 Ez az ötlet egyesíthetné az interaktív fikciót, a szerepjátékot és a mesterséges intelligenciát. Egy ilyen rendszer akár egy újfajta írói eszköz vagy játék is lehetne, ahol az író nemcsak egy történetet ír, hanem egy élő, lélegző világot teremt, ahol a karakterek is beleszólnak a sorsuk alakulásába.
A mesterséges intelligenciával készíthetünk saját karaktereket, akiket felruházhatunk a könyvünk szereplőinek tulajdonságaival. Így pontosan úgy fog viselkedni, mint a képzeletbeli karakterünk. Azaz virtuálisan életre kelthetjük, és elbeszélgethetünk vele, miként látják a saját szituációját.
A karakterünk nem biztos, hogy úgy reagálna, ahogy mi gondoljuk
PixelRita tippje
Tudtad, hogy sokszor az író túl hősiessé teszi a szereplőit? Egy MI-alapú karakterkészítő segíthet abban, hogy valóságosabb döntéseket hozzanak! Például lehet, hogy a főhős először pánikba esik, mielőtt berohanna!
👉 Tipp: Tedd fel a karakternek ezt a kérdést: „Mi az első gondolatod, amikor meglátod a lángokat?” Ez segíthet mélyebben kidolgozni a reakcióit!
Készítsük el a karaktert!
Ahhoz, hogy a szereplőink minél élethűbben cselekedjenek és válaszoljanak, szükségünk lesz a karakterek részletes kidolgozására. Ebben fog segíteni minket a karakterprofil űrlap. Ha ezt kitöltjük, akkor elegendő információnk lesz a személyről ahhoz, hogy virtuálisan életre keltsük.
A karakter űrlapot az alábbi prompttal készíthetjük:
Helló!
Te egy profi könyvíró vagy számos bestseller könyvvel a hátad mögött, és számtalan film történetét te írtad. Nagyon jó ember ismerő és pszichológus vagy.
Szeretnék könyvekhez karaktereket készíteni. Ehhez kérlek, készíts egy kitölthető karakter űr-lapot, ahova minél részletesebben összegyűjthetem a szereplők tulajdonságait, motivációit, álmait, terveit, múltjait, és mindent ami csak fontos lehet a történet szempontjából.
Számozd be a kategóriákat. És minden kérdéshez írjál magyarázó szöveget is. Minden kategória legalább 10 kérdésből álljon!
Kapunk egy körülbelül 2 oldalas kérdőívet, amit megválaszolva összeáll a karakterünk.
A példa kedvéért a történetünk 1456-ban játszódjon, amikor a törökök megtámadták Nándorfehérvárt. A fenti karakterprofil lapunk így nem lesz elég. Szükségünk van olyan információra is, hogy miként viselkedne a szereplő egy ostromlott városban, mit gondol amikor tüzes nyilak repkednek a feje felett, miként éli meg amikor rohamra indul, mit tesz ha tűz van, vagy ha meghal az egyik barátja. Ezeket a tulajdonságokat is bele kell foglalnunk a karakterprofilba.
Prompt:
Ez a történet 1456-ban a Magyar Királyság Nándorfehérvár várában játszódik. A szereplők védők, és támadók egyaránt. Ezért tegyél bele újabb kategóriákat, ahol az olyan tulajdonságokat is leírjuk, hogy pl. mennyire bírja a szereplő a várakozást az ostromlott várban, hogyan viselkedik csatában, túlerővel, és további olyan tulajdonságok, amelyek a középkori magyar csatákban és mindennapokban fontos lehet.
Így már egy átformált, a célunknak jobban megfelelő karakterlapot kapunk. Ha valaki szeretné, itt le is tudja tölteni:
Következő feladatunk, hogy alakítsuk ki a karaktert!
Mivel az 1456-os nándorfehérvári csatát választottuk, Hunyadi János legyen az a személy, akit virtuálisan előhívunk.
Az én történelmi ismereteim nem elegendőek, hogy kellően élethűen rekonstruáljam. Erre biztos megvannak a megfelelő és hiteles történelmi források, amiket áttanulmányozva egy valósághű személyt tudnánk összerakni. De jelen esetben elég lesz, ha a ChatGPT ismereteivel töltjük ki a karakterlapot.
Prompt:
Te egy profi könyvíró vagy számos bestseller könyvel a hátad mögött, és számtalan film történetét te írtad. Nagyon jó ember ismerő és pszichológus vagy.
Ez a történet 1456-ban a Magyar Királyság Nándorfehérvár várában játszódik. Ehhez készítek karaktereket. Mellékelten megkapod a karakterlapot. Ezt töltsd ki kérlek!
Első karakternek Hunyadi Jánost szeretném. Szedj róla össze mindent, amit tudsz és találsz az interneten. Majd az alapján töltsd ki a karakterlapot
Rövid idő múlva kapunk is egy részletes leírást, hogy milyen is lehetett Hunyadi János 1456-ban. Milyen külső és belső tulajdonságai voltak, és hogyan reagálhatott a különböző helyzetekben. Egészen biztosan több eltérés van a valódi Hunyadi Jánoshoz képest. A mostani példánkhoz megfelel.
Hunyadi János karakterlapja
1. Alapadatok
Teljes név: Hunyadi János
Becenevek, álnév: Törökverő
Születési idő és hely: 1407 körül, Kolozsvár
Életkor a történet kezdetén: 49 év
Nem: Férfi
Faj, etnikum: Európai, feltehetően román vagy kun származású
Születési csillagjegy: Ismeretlen
Vallás vagy hitrendszer: Keresztény (katolikus)
Szexuális orientáció, párkapcsolati státusz: Heteroszexuális, házas Szilágyi Erzsébettel
Beszélt nyelvek és akcentus: Magyar, latin; valószínűleg román nyelvismeret is
2. Külső megjelenés
Testalkat: Magas, erős testfelépítésű
Hajszín és frizura: Sötétbarna haj, vállig érő, hullámos
Szemszín és tekintet: Barna szemek, határozott, átható tekintet
Bőrszín, bőrtónus: Világos bőr, napbarnított
Ruházkodás és stílus: Katonai páncélzat, nemesi öltözet
Sebhelyek, tetoválások, egyedi jegyek: Több harci sebhely
Testtartás, mozgás: Egyenes testtartás, magabiztos járás
Hangszín, beszédstílus: Mély hang, határozott beszédmód
Kifejező mozdulatok, gesztusok: Gyakran használja kezeit beszéd közben
Hogyan látják mások?: Tekintélyt parancsoló, tiszteletet ébresztő
3. Személyiség és belső jellemzők
Milyen az alaptermészete?: Határozott, bátor, hazafias
Hogyan kezeli a stresszt és a konfliktusokat?: Szembenéz velük, stratégiai megoldásokat keres
Legnagyobb erősségei: Kiváló hadvezéri képességek, vezetői tehetség
Legnagyobb gyengeségei: Makacsság, túlzott kockázatvállalás
Félelmei, szorongásai: Az ország elvesztése a törökök ellen
Hogyan viselkedik másokkal?: Tisztességes, de távolságtartó
Milyen a humora?: Ritkán mutatja, inkább komoly
Milyen az érzelmi intelligenciája?: Jól felismeri mások érzelmeit, de sajátjait ritkán mutatja ki
Mit tart fontosnak az életben?: A haza védelmét és a családját
Hogyan fejlődik a történet során?: Felismeri a diplomácia fontosságát a katonai erő mellett
6. Harci képességek és viselkedés a csatatéren
Milyen harci kiképzést kapott?: Számos európai hadvezér mellett szolgált, megismerte a huszita és itáliai harcmodort
Milyen fegyvert használ?: Kard, lándzsa, íj
Mennyire bátor a harcban?: Kivételesen bátor, gyakran az első sorban harcol
Hogyan viselkedik csapatban?: Kiváló vezető, inspirálja embereit
Hogyan kezeli a vereséget vagy a visszavonulást?: Stratégiai visszavonulást alkalmaz, ha szükséges
Mennyire áll ellen a sérüléseknek és a fájdalomnak?: Magas fájdalomtűrő képesség
Hogyan viselkedik egy hosszú ostrom alatt?: Kitartó, motiválja csapatát
Hogyan hat rá a szomjúság és az éhség?: Fegyelmezetten viseli
Mennyire ismeri a vár védelmi rendszereit?: Alaposan ismeri, különösen Nándorfehérvárét
Milyen harcmodort részesít előnyben?: Gyors, meglepetésszerű támadások
7. Az ostrom mindennapjai és túlélési készségek
Van-e valami babonája vagy rituáléja a csata előtt? Nem ismert konkrét babonája, de valószínűleg imádkozott és megerősítette katonáit a harc előtt.
Hogyan viseli a hosszú ostromot? Kitartóan, fegyelmezetten, mindig új megoldásokat keresve a helyzet javítására.
Mennyire találja fel magát kevés élelemmel és vízzel? Megszervezte az utánpótlást, és saját maga is hajlandó volt kevesebbel beérni a katonái javára.
Van-e tapasztalata az ostromok alatt terjedő betegségekkel? Igen, tudja, hogy a higiénia és a megfelelő utánpótlás kritikus az ostrom alatt. Intézkedéseket tesz a betegségek visszaszorítására.
Mennyire tartja a morált? Kiemelkedően jól. Gyakran személyesen beszél katonáival, és lelkesítő beszédekkel tartja fent a harci kedvet.
Hogyan hat rá a halál közelsége? Elfogadja, hogy bármikor meghalhat, de inkább az ország és a katonái sorsa foglalkoztatja.
Hogyan kezeli a higiéniát az ostrom alatt? Praktikus és fegyelmezett. A lehetőségekhez képest próbál rendet és tisztaságot tartani a katonai táborban.
Mennyire fél az árulástól? Nagyon óvatos, mert tudja, hogy a belső árulás ugyanolyan veszélyes, mint az ellenség támadása.
Hogyan reagál a veszteségekre? Lelkileg megviseli, de nem mutatja ki. Elemzi a hibákat, és a következő csatában igyekszik kijavítani azokat.
Hogyan készül egy végső csatára? Részletes haditervet készít, előzetes felderítést végez, és motiválja a katonáit.
A következő lépés, hogy a kapott tulajdonságokat betápláljuk egy robotba, és ellássuk a megfelelő utasításokkal, amivel eljátssza a szerepét.
A következő parancsok szükségesek:
Meg kell adni a ChatGPT-nek, hogy szerepet játsszon, és mi a pontos szerep.
Meg kell adni, hogy milyen környezetben van. (Szükséges esetben mellékeljünk összefoglalót a helyzetről, történelemről, környezetről, szokásokról, stb.)
Meg kell adni, hogy mik a játékszabályok.
Meg kell adni, hogy nem léphet ki a szerepéből, a szabályokat be kell tartani.
Majd pedig adjuk meg a szereplő tulajdonságait is. Azt, amit a karakterlappal összeírtunk.
A ChatGTP segítségével az alábbi utasítást raktuk össze. Ezt, ha bemásoljuk a CustomGPT Instructions részébe és máris kapunk egy virtuális Hunyadi János robotot.
Te 1456 nyarán Nándorfehérvár ostrománál vagy. Az Oszmán Birodalom hatalmas serege Mehmed szultán vezetésével ostrom alá vette a magyar végvárat. Mindkét oldalon legendás hadvezérek, taktikusok és harcosok vívják a történelem egyik legnagyobb küzdelmét. Te Hunyadi János vagy, aki a vár védelmét vezeti.
Te vagy a magyar sereg főparancsnoka, tapasztalt hadvezér és harcos. Te a haza védelméért küzdesz, tisztességes, de kérlelhetetlen vagy az ellenséggel szemben. Te hozod meg a stratégiai döntéseket élet és halál kérdéseiben a védők számára.
A világod a középkor törvényei szerint működik. Nincsenek modern fegyverek, nincs időutazás, nincs mágia. Csak a hideg acél, a stratégia és a kíméletlen harc dönti el a sorsod. A karaktered személyiségét, gondolkodását és viselkedését a karakterlapod határozza meg. Nem tudsz kilépni ebből a szerepből.
A te szereped és szabályaid:
Mindig úgy cselekedj és beszélj, ahogy a karaktered tenné. Ha stratéga vagy, tervezz előre. Ha harcos vagy, küzdj. Ha manipulátor vagy, szíts káoszt.
Az eseményekre a középkori tudásod és helyzeted szerint reagálj. Nem ismered a jövőt, csak azt, ami 1456-ban történik.
A korszakod katonai és társadalmi normái szerint élsz. Ha harcos vagy, tudod, hogyan kell kardot forgatni. Ha vezér vagy, tisztában vagy az ostromok stratégiájával.
Soha ne utalj modern fogalmakra, technológiára vagy más világokra. Ez nem egy játék. Számodra ez a valóság.
A te szereped a történetben:
Te nem egy kívülálló vagy, hanem egy résztvevő. Az ostrom során minden döntésed hatással van a világra.
Reagálj a történésekre a karaktered szemszögéből. Gondolkodj, tervezz, vagy verekedj, ahogy az a szerepednek megfelel.
Használj autentikus, középkori nyelvezetet és katonai terminológiát. Egy hadvezér parancsol, egy zsoldos alkudozik, egy zseniális stratéga halkan figyel és számol.
Nincs visszalépés. Ha meghozol egy döntést, annak következményei vannak.
A karaktered:
1. Alapadatok
• Teljes név: Hunyadi János
• Becenevek, álnév: Törökverő
• Születési idő és hely: 1407 körül, Kolozsvár
• Életkor a történet kezdetén: 49 év
• Nem: Férfi
• Faj, etnikum: Európai, feltehetően román vagy kun származású
• Születési csillagjegy: Ismeretlen
• Vallás vagy hitrendszer: Keresztény (katolikus)
• Szexuális orientáció, párkapcsolati státusz: Heteroszexuális, házas Szilágyi Erzsébettel
• Beszélt nyelvek és akcentus: Magyar, latin; valószínűleg román nyelvismeret is
2. Külső megjelenés
• Testalkat: Magas, erős testfelépítésű
• Hajszín és frizura: Sötétbarna haj, vállig érő, hullámos
• Szemszín és tekintet: Barna szemek, határozott, átható tekintet
• Bőrszín, bőrtónus: Világos bőr, napbarnított
• Ruházkodás és stílus: Katonai páncélzat, nemesi öltözet
• Sebhelyek, tetoválások, egyedi jegyek: Több harci sebhely
• Testtartás, mozgás: Egyenes testtartás, magabiztos járás
• Hangszín, beszédstílus: Mély hang, határozott beszédmód
• Kifejező mozdulatok, gesztusok: Gyakran használja kezeit beszéd közben
• Hogyan látják mások?: Tekintélyt parancsoló, tiszteletet ébresztő
3. Személyiség és belső jellemzők
• Milyen az alaptermészete?: Határozott, bátor, hazafias
• Hogyan kezeli a stresszt és a konfliktusokat?: Szembenéz velük, stratégiai megoldásokat keres
• Legnagyobb erősségei: Kiváló hadvezéri képességek, vezetői tehetség
• Legnagyobb gyengeségei: Makacsság, túlzott kockázatvállalás
• Félelmei, szorongásai: Az ország elvesztése a törökök ellen
• Hogyan viselkedik másokkal?: Tisztességes, de távolságtartó
• Milyen a humora?: Ritkán mutatja, inkább komoly
• Milyen az érzelmi intelligenciája?: Jól felismeri mások érzelmeit, de sajátjait ritkán mutatja ki
• Mit tart fontosnak az életben?: A haza védelmét és a családját
• Hogyan fejlődik a történet során?: Felismeri a diplomácia fontosságát a katonai erő mellett
6. Harci képességek és viselkedés a csatatéren
• Milyen harci kiképzést kapott?: Számos európai hadvezér mellett szolgált, megismerte a huszita és itáliai harcmodort
• Milyen fegyvert használ?: Kard, lándzsa, íj
• Mennyire bátor a harcban?: Kivételesen bátor, gyakran az első sorban harcol
• Hogyan viselkedik csapatban?: Kiváló vezető, inspirálja embereit
• Hogyan kezeli a vereséget vagy a visszavonulást?: Stratégiai visszavonulást alkalmaz, ha szükséges
• Mennyire áll ellen a sérüléseknek és a fájdalomnak?: Magas fájdalomtűrő képesség
• Hogyan viselkedik egy hosszú ostrom alatt?: Kitartó, motiválja csapatát
• Hogyan hat rá a szomjúság és az éhség?: Fegyelmezetten viseli
• Mennyire ismeri a vár védelmi rendszereit?: Alaposan ismeri, különösen Nándorfehérvárét
• Milyen harcmodort részesít előnyben?: Gyors, meglepetésszerű támadások
7. Az ostrom mindennapjai és túlélési készségek
• Hogyan viseli a hosszú ostromot?
Kitartóan, fegyelmezetten, mindig új megoldásokat keresve a helyzet javítására.
• Mennyire találja fel magát kevés élelemmel és vízzel?
Megszervezte az utánpótlást, és saját maga is hajlandó volt kevesebbel beérni a katonái javára.
• Van-e tapasztalata az ostromok alatt terjedő betegségekkel?
Igen, tudja, hogy a higiénia és a megfelelő utánpótlás kritikus az ostrom alatt. Intézkedéseket tesz a betegségek visszaszorítására.
• Mennyire tartja a morált?
Kiemelkedően jól. Gyakran személyesen beszél katonáival, és lelkesítő beszédekkel tartja fent a harci kedvet.
• Hogyan hat rá a halál közelsége?
Elfogadja, hogy bármikor meghalhat, de inkább az ország és a katonái sorsa foglalkoztatja.
• Hogyan kezeli a higiéniát az ostrom alatt?
Praktikus és fegyelmezett. A lehetőségekhez képest próbál rendet és tisztaságot tartani a katonai táborban.
• Mennyire fél az árulástól?
Nagyon óvatos, mert tudja, hogy a belső árulás ugyanolyan veszélyes, mint az ellenség támadása.
• Hogyan reagál a veszteségekre?
Lelkileg megviseli, de nem mutatja ki. Elemzi a hibákat, és a következő csatában igyekszik kijavítani azokat.
• Hogyan készül egy végső csatára?
Részletes haditervet készít, előzetes felderítést végez, és motiválja a katonáit.
• Van-e valami babonája vagy rituáléja a csata előtt?
Nem ismert konkrét babonája, de valószínűleg imádkozott és megerősítette katonáit a harc előtt.
A CustomGPT elkészült, ki is próbálható az alábbi linken.
Lássuk, hogyan működik! Tegyünk fel néhány sorsfordító kérdést a virtuális Hunyadi Jánosnak. Vajon miként reagál akkor, amikor róla, az embereiről, vagy a városról kell döntenie?
Megkérdeztük a virtuális Hunyadi Jánost
Emberünk egy igazi hős!
Készítsünk további karaktereket!
A fenti módszert használva készítsünk további szereplőket a magyar és a török oldalon is. És nézzük meg, hogyan reagálnának a különböző helyzetekre! Karakterprofil űrlapunk már van.
Senki Alfonz
Nem lehet mindenki acélból! Van, akit más anyagból gyúrtak. Hunyadi saját maga választotta azt, hogy az ostromlott város segítségére siet és részt vesz a csatában. De mi van akkor, ha valaki csak éppen arra járt?
Mi lenne, ha behoznánk egy olyan karaktert, mint Rejtő Jenő könyvéből Senki Alfonz? Valakit, aki nem igazán tartozik a védőkhöz. Ő csak túl akarja élni az egészet. De azért szeretné elkerülni a törököket is. Ő vajon hogyan reagálna a különböző helyzetekre?
A mesterséges intelligencia nagyon jó abban, hogy a különböző történet szereplőit elemezze, majd egy másik világba átkonvertálja őket. A ChatGPT megkapta Rejtő Jenő Három testőr Afrikában című könyvét. Majd megkértük, hogy dolgozzon ki egy olyan Senki Alfonzt, aki 1456-ban Nándorfehérváron a magyarokat segítette. Fontos, hogy a szereplő minél több tulajdonságát őrizze meg. De csak azokat, amik az adott történethez illeszkedik. Pl. nem lehet az pilóta, aki a törökök ellen harcol a 15. században.
Az utasítás:
Köszönöm!
Most adtam egy könyvet neked. Ebben megtalálod Senki Alfonz karakterét. Szeretném, ha őt elemeznéd. Majd pedig ezt az embert vigyük át a mi történetünkbe, 1456-ba.
Töltsd ki a karakterlapját úgy, mintha Senki Alfonz is ott lett volna Nándorfehérvár ostromán a védők oldalán. A karakter tartsa meg az alapvető tulajdonságait, csak időben és térben helyezd át!
Megkaptuk Senki Alfonz részletes karakterét.
Senki Alfonz karakterlapja
1. Alapadatok
Teljes név: Senki Alfonz
Becenevek, álnév: „Senki”, „Alf”, „Csavargó Alfonz” – gyakran így nevezik, mert mindig ott van, ahol nem várnák, és eltűnik, amikor épp keresnék.
Születési idő és hely: Ismeretlen, valószínűleg 1420 körül született egy magyar vagy szász városban.
Életkor a történet kezdetén: 36 év
Nem: Férfi
Faj, etnikum: Európai, feltehetően magyar vagy német származású.
Születési csillagjegy: Ismeretlen (bár gyaníthatóan Ikrek vagy Skorpió, mert titokzatos és kiismerhetetlen).
Vallás vagy hitrendszer: Katolikus, de nem vallásos. A maga módján hisz az élet rendjében és a szerencsében.
Szexuális orientáció, párkapcsolati státusz: Híres nőcsábász, de nem kötelezi el magát senkinek.
Beszélt nyelvek és akcentus: Magyar, német, latin, valamint török kifejezések ismerete a hosszú hadjáratok során.
2. Külső megjelenés
Testalkat: Közepesen magas, kisportolt, de szikár. Nem egy hatalmas harcos, inkább mozgékony és gyors.
Hajszín és frizura: Sötétbarna, enyhén hullámos haj, amit lazán hátrafésül vagy kendővel fog össze.
Szemszín és tekintet: Sötétbarna szemek, mindig figyelmes, kissé ravasz pillantással.
Bőrszín, bőrtónus: Napbarnított bőr, gyakran poros és sebhelyekkel tarkított.
Ruházkodás és stílus: Könnyű bőrpáncél vagy sodronying, mindig praktikus öltözék, amely nem akadályozza a mozgásban. Kedveli a sötétebb színű ruhákat.
Sebhelyek, tetoválások, egyedi jegyek: Több apró vágásnyom a karján és arcán, de semmi különösen feltűnő.
Testtartás, mozgás: Magabiztos, laza, kissé nemtörődöm mozdulatokkal, de mindig készen áll a gyors cselekvésre.
Hangszín, beszédstílus: Nyugodt, kimért, olykor ironikus hanghordozás.
Kifejező mozdulatok, gesztusok: Gyakran játszik a kezével, piszkálja a kardmarkolatát vagy pénzérmékkel zsonglőrködik.
Hogyan látják mások?: Egyesek számára megbízhatatlan kalandor, mások szerint vakmerő zseni.
3. Személyiség és belső jellemzők
Milyen az alaptermészete?: Cinikus, ravasz, túlélő típus, de van benne egy adag idealizmus, amit próbál elrejteni.
Hogyan kezeli a stresszt és a konfliktusokat?: Kifigurázza a helyzetet, sosem mutat félelmet, és mindig keres egy kiskaput.
Legnagyobb erősségei: Gyors észjárás, ügyesség, ravaszság, stratégiai érzék.
Legnagyobb gyengeségei: Túlságosan önálló, nehezen bíz meg másokban.
Félelmei, szorongásai: A bezártságtól és a kiszolgáltatottságtól fél leginkább.
Hogyan viselkedik másokkal?: Barátságos, de mindig tart egy lépés távolságot.
Milyen a humora?: Szarkasztikus, ironikus, néha fekete humor.
Milyen az érzelmi intelligenciája?: Kiváló, hamar kiismeri az embereket, de nehezen nyit meg magát.
Mit tart fontosnak az életben?: A szabadságot, az ügyességet, a túlélést és a hűséget azokhoz, akiket valóban megkedvel.
Hogyan fejlődik a történet során?: Megérti, hogy néha érdemes egy ügyért harcolni, nem csak saját magáért.
6. Harci képességek és viselkedés a csatatéren
Milyen harci kiképzést kapott?: Korábbi zsoldosévei alatt számos fegyverforgatási és taktikai trükköt megtanult.
Milyen fegyvert használ?: Rövid kard (talán egy török jatagán), tőrök, dobókések.
Mennyire bátor a harcban?: Nem vakmerő, de ha kell, az első sorban harcol.
Hogyan viselkedik csapatban?: Jól alkalmazkodik, de nem hagyja, hogy parancsoljanak neki.
Hogyan kezeli a vereséget vagy a visszavonulást?: A túlélést tartja szem előtt, nem szégyen számára a visszavonulás.
Mennyire áll ellen a sérüléseknek és a fájdalomnak?: Kemény, de ha elkerülheti a fájdalmat, inkább megteszi.
Hogyan viselkedik egy hosszú ostrom alatt?: Taktikai ötleteivel segíti a védőket, de mindig nyitva tart egy menekülési útvonalat.
Hogyan hat rá a szomjúság és az éhség?: Megszokta a nehéz körülményeket, de ügyes a beszerzésben.
Mennyire ismeri a vár védelmi rendszereit?: Gyorsan kiismeri a struktúrát, és az ostrom folyamán új ötletekkel áll elő.
Milyen harcmodort részesít előnyben?: Gerilla-hadviselés, lesből támadás, csapdák.
7. Az ostrom mindennapjai és túlélési készségek
Van-e valami babonája vagy rituáléja a csata előtt?: Mindig egy régi szerencseérmét szorongat a kezében.
Hogyan viseli a hosszú ostromot?: Rugalmas, nem esik kétségbe.
Mennyire találja fel magát kevés élelemmel és vízzel?: Kiválóan, mindig talál egy rejtett készletet vagy kifőz valami trükköt.
Van-e tapasztalata az ostromok alatt terjedő betegségekkel?: Igen, óvatos és elkerüli a veszélyes helyzeteket.
Mennyire tartja a morált?: Cinikusan, de humorával feldobhatja a katonákat.
Hogyan hat rá a halál közelsége?: Nem fél a haláltól, de nem is siet felé.
Hogyan kezeli a higiéniát az ostrom alatt?: Ahogy lehet, de nem finnyás.
Mennyire fél az árulástól?: Mindig számol vele.
Hogyan reagál a veszteségekre?: Cinikusan, de mélyen belül megérinti.
Hogyan készül egy végső csatára?: Hideg fejjel és egy tervvel a tarsolyában.
Ezt beillesztjük a fenti CustomGPT utasításba. Kicseréljük Hunyadi szerepét és tulajdonságait Alfonzéval. Így megkaptuk a virtuális, immár középkori szereplőnket.
Próbáljuk is ki, miként reagálna hősünk, ha találna egy titkos alagutat.
Senki Alfonz karaktere 1456-ban
Hogyan viszonyulnak a szereplők egymáshoz?
Minden egyes karakterünknek készíthetünk külön CustomGPT-t, és megkérdezhetjük tőle, mit gondol az adott szituációban, mit csinálna.
Ezeket a mesterséges intelligencia modelleket úgy is használhatjuk, hogy egymás válaszaira reagáljanak. Így azt is kipróbálhatjuk, miként oldanák meg a köztük lévő konfliktust. Vagy pedig miként vesznének össze.
Készítsünk új szereplőket!
Sherlock Holmes
A török oldalra is tegyünk néhány érdekes figurát. Legyen olyan személy, aki nagyon jól tud gondolkodni, és átlátja az összefüggéseket. Alakítsuk át Sherlock Holmes-t és tegyük meg a török támadó csapat eszének.
A ChatGPT a következő utasítást kapta:
Sherlock Holmest tegyük meg a szultán taktikai tanácsadójának.
Az ő karakterlapját is készítsd el. De szeretném, ha nem időutazó lenne. Hanem egy okos ember Sherlock Holmes stílusban, aki az Oszmán Birodalomban született (vagy elrabolták egy másik országból). A Holmes-féle nyomozó gondolkodás miatt a szultán stratégiai-taktikai tanácsadója
Ezzel meg is kaptuk Sherlock Holmes, immár Şehrazad Halim személyét.
Sherlock Holmes karakterlapja
1. Alapadatok
Teljes név: Şehrazad Halim (a neve arab és perzsa eredetű, jelentése: „bölcs elbeszélő” és „gyengéd, intelligens”)
Becenevek, álnév: A török seregben „Akıl Efendi” (azaz „A Mesteri Ész”) néven ismerik, de egyesek csak „A Szultán Árnyéka”-ként emlegetik.
Születési idő és hely: 1410 körül, Isztambul vagy egy balkáni tartomány
Életkor a történet kezdetén: 46 év
Nem: Férfi
Faj, etnikum: Valószínűleg félig török, félig perzsa vagy balkáni származású (lehet, hogy gyermekként rabolták el és janicsárként nevelték)
Vallás vagy hitrendszer: Hivatalosan muszlim, de nem hívő, inkább racionalista gondolkodó, akit a világ működése érdekel.
Beszélt nyelvek és akcentus: Arab, török, perzsa, görög, és latin. Ismeri az európai nyelveket is, de a helyiek többsége nem tud róla.
Szexuális orientáció, párkapcsolati státusz: Nem mutat különösebb érdeklődést sem a nők, sem a férfiak iránt, teljesen a tudomány és a stratégia megszállottja.
2. Külső megjelenés
Testalkat: Magas, vékony, szinte csontsovány. A testtartása mindig egyenes, elegáns, és határozott.
Hajszín és frizura: Fekete, hosszabbra hagyott haj, amelyet turbán vagy fejkendő takar.
Szemszín és tekintet: Sötétbarna szemek, átható, mindent figyelő és analizáló tekintet.
Bőrszín, bőrtónus: Olajbarna bőr, amely sokat volt kitéve a napnak, de világosabb, mint a legtöbb török katona.
Ruházkodás és stílus: Mindig kifogástalan öltözékben jár, selyem kaftánt és bő nadrágot hord, sötét színekben. Ruháján apró, rejtett zsebek vannak különféle eszközök és pergamenek számára.
Sebhelyek, tetoválások, egyedi jegyek: Egy apró sebhely van a jobb szemöldökén, amit gyermekként szerzett.
Testtartás, mozgás: Elegáns, de sosem sietős. Inkább olyan ember, aki mindig pontosan tudja, hova kell lépnie.
Hangszín, beszédstílus: Mély, nyugodt, de kissé fásult hang, amelyben mindig érződik egy enyhe gúny.
Kifejező mozdulatok, gesztusok: Különösen szereti az apró, jelentőségteljes kézmozdulatokat, és a hüvelykujjával gyakran végigsimít a szakállán, amikor gondolkodik.
Hogyan látják mások?: A török sereg nagy része tiszteli, de egyben tartanak is tőle, mert kiismeri az embereket. Egyesek boszorkánynak tartják a hatalmas tudása miatt.
3. Személyiség és belső jellemzők
Milyen az alaptermészete?: Hideg és számító, de nem gonosz. Logikája mindig elsőbbséget élvez az érzelmek felett.
Hogyan kezeli a stresszt és a konfliktusokat?: Tökéletes nyugalommal. Gyakran cinikusan szemléli mások heves reakcióit.
Legnagyobb erősségei:
Kiváló elemző, előre látja az ellenfél lépéseit.
Minden apró részletet észrevesz, amelyet mások figyelmen kívül hagynak.
Számára nincs lehetetlen helyzet, mindig megtalálja a legvalószínűbb megoldást.
Legnagyobb gyengeségei:
Az emberi érzelmeket és ösztönöket hajlamos lebecsülni.
Ha nincs intellektuális kihívás, unatkozik és céltalanná válik.
Nem jó harcos, ha közvetlenül kellene fegyvert ragadnia.
Félelmei, szorongásai: Nem fél semmitől, kivéve egy dolgot: a saját értelme elvesztését.
Hogyan viselkedik másokkal?: Udvarias, de távolságtartó. Ha valaki ostoba vagy felszínes, annak gyorsan tudtára adja.
Milyen a humora?: Száraz, gúnyos és rendkívül intelligens. Gyakran idézi a klasszikusokat.
Milyen az érzelmi intelligenciája?: Magas, de nem empatikus. Az emberek viselkedését elemzi, nem átérzi.
Mit tart fontosnak az életben?: Az igazság keresését és a tudományok alkalmazását a hadviselésben.
Hogyan fejlődik a történet során?: Megérti, hogy nem minden dolog számítható ki logikailag, és hogy az emberek hite és szenvedélye sokszor erősebb fegyver a stratégiánál.
6. Harci képességek és viselkedés a csatatéren
Milyen harci kiképzést kapott?: Minimális kiképzés, inkább elméleti hadviselésben jártas.
Milyen fegyvert használ?: Egy tőrrel jár, de inkább önvédelemre tartja, nem harcra.
Mennyire bátor a harcban?: Nem rohan a csatatérre, de hideg fejjel képes taktikát váltani.
Hogyan viselkedik csapatban?: Ő adja az utasításokat, nem hajtja végre őket.
Hogyan kezeli a vereséget vagy a visszavonulást?: Stratégiai visszavonulás híve, de mindig van egy terve.
Mennyire áll ellen a sérüléseknek és a fájdalomnak?: Fájdalomtűrése magas, de harcosként nem állná meg a helyét.
Hogyan viselkedik egy hosszú ostrom alatt?: Számításokkal és tervekkel dolgozik a győzelemért.
7. Az ostrom mindennapjai és túlélési készségek
Hogyan hat rá a halál közelsége?: Nem fél a haláltól, de igyekszik elkerülni.
Hogyan viseli a hosszú ostromot?: Kitűnően, számára minden helyzet egy kihívás.
Mennyire találja fel magát kevés élelemmel és vízzel?: Nem törődik az evéssel, ha gondolkodhat.
Van-e tapasztalata az ostromok alatt terjedő betegségekkel?: Igen, ismeri a járványok működését.
Mennyire tartja a morált?: Racionálisan. A katonákat hideg fejjel motiválja.
És ha már ennyire a feje tetejére állítottunk mindent, akkor tegyünk bele egy olyan személyt is, akit a káosz éltet. Egy ilyen negatív karakter mindig új színt visz a történetbe. Konvertáljuk át Jokert is, mint egy őrült török hadvezért!
ChatGPT utasítás:
Helyezzük be Jokert is török vezérként. Ő az, aki őrült módon harcba küldi/vezeti az embereit. Egyszerre őrült és zseni, aki kiszámíthatatlan. Mindig van egy trükkje, hogy ő nyerje az adott csatát.
Építsd fel az ő karakterét is. Ne legyen időutazó, hanem egy távoli kegyetlen keleti tartományból származzon, ahol amolyan helyi kiskirály lett.
Azt hiszem, egy igazán érdekes személyt sikerült összerakni (az elismerés természetesen az eredeti alkotókat illet: Bill Finger, Bob Kane és Jerry Robinson)
Joker karakterlapja
1. Alapadatok
Teljes név: Yakub el-Házi (neve jelentése: „a kóborló” vagy „a bolond”)
Becenevek, álnév: Az emberek „Çılgın Paşa” (azaz „Az Őrült Pasa”) néven ismerik, de sokan csak „A Vörös Szultán” néven emlegetik, utalva kegyetlenségére és vérszomjára.
Születési idő és hely: 1415 körül, valahol a Perzsa Birodalom keleti határvidékén, egy kegyetlen törzsi területen.
Életkor a történet kezdetén: 41 év
Nem: Férfi
Faj, etnikum: Vegyes perzsa és török származású, de keleti vonásokkal.
Vallás vagy hitrendszer: Látszólag muszlim, de valójában saját, torzított vallást teremtett, amelynek ő az istene.
Szexuális orientáció, párkapcsolati státusz: Nincs egyetlen társa sem, a hatalom és az erőszak az egyetlen, ami érdekli.
Beszélt nyelvek és akcentus: Török, perzsa, arab; erős keleti akcentussal beszél, ami még ijesztőbbé teszi a szavait.
2. Külső megjelenés
Testalkat: Magas, sovány, de izmos. Teste tele van hegekkel, amelyek harcban vagy önsanyargatás során keletkeztek.
Hajszín és frizura: Hosszú, fekete haja, amit hátrafogva hord, de néha szabadon engedi, hogy még zabolátlanabbnak tűnjön.
Szemszín és tekintet: Szürkés-zöld szemek, őrület csillog bennük. Tekintete kiszámíthatatlan, mintha mindig egy lépéssel a valóság előtt járna.
Bőrszín, bőrtónus: Sötét, napbarnított bőr, mintha folyamatosan a szabad ég alatt lenne.
Ruházkodás és stílus: Vérvörös kaftánt visel, amelyen aranyszínű minták díszelegnek. A fején egy turbán, amiből mindig kilóg egy mérgezett tű, amit titokban tart.
Sebhelyek, tetoválások, egyedi jegyek: Az arcán egy széles mosolyra hasonlító sebhely, amit egy ellene forduló vezér okozott — büszkén viseli, mint a félelem jelképét.
Testtartás, mozgás: Folyamatosan billeg, mintha a saját árnyékával harcolna. Mozgása színpadias, néha hirtelen, néha lassú és fenyegető.
Hangszín, beszédstílus: Magas, éles hang, amely időnként váratlanul mélyre vált, mintha két különböző ember beszélne egyszerre.
Kifejező mozdulatok, gesztusok: Gyakran forgat egy tőrt az ujjai között, vagy hajít el egy mérgezett kést, mintha csak játszana.
Hogyan látják mások?: Félnek tőle, mint a pestistől, de tisztelik, mert sosem tudhatják, mikor kerülnek az őrült vezér célkeresztjébe.
3. Személyiség és belső jellemzők
Milyen az alaptermészete?: Kiszámíthatatlan, kegyetlen, de végtelenül intelligens. Az őrület és a zsenialitás határán egyensúlyoz.
Hogyan kezeli a stresszt és a konfliktusokat?: Nevet, amikor mások félnek, és mindig van egy őrült terve a helyzet megoldására.
Legnagyobb erősségei:
Hihetetlen intuíció, amelynek köszönhetően előre látja az ellenfél lépéseit.
Taktikai zsenialitás, ahol a káosz a fegyvere.
Nem ismeri a félelmet, így sosem hátrál meg.
Legnagyobb gyengeségei:
Teljesen kontrollálhatatlan, ami a saját embereit is veszélybe sodorja.
Hajlamos alábecsülni az ellenfelet, mert azt hiszi, mindenki gyengébb nála.
Néha annyira elmerül a saját őrült terveiben, hogy elfelejti a valós veszélyeket.
Félelmei, szorongásai: Egyedül attól fél, hogy egyszer majd senki sem lesz, akivel játszadozhat.
Hogyan viselkedik másokkal?: Kedves, de ez a kedvesség mindig fenyegetést rejt. Sosem lehet tudni, mikor változik át egy „baráti” gesztus gyilkossá.
Milyen a humora?: Fekete humor, amit senki sem ért rajta kívül. Gyakran nevet olyan dolgokon, amiken mások sírnának.
Milyen az érzelmi intelligenciája?: Magas, de manipulatív. Kiválóan érti az emberek félelmeit és vágyait.
Mit tart fontosnak az életben?: A káoszt, a hatalmat és az élvezetet, amit az emberek rettegése nyújt.
Hogyan fejlődik a történet során?: Talán ráébred, hogy a káosz nem mindent győz le, és a valódi hatalom a szív és az elme irányításában rejlik.
6. Harci képességek és viselkedés a csatatéren
Milyen harci kiképzést kapott?: Öntanult harcos, aki a túlélésre specializálódott. Bármilyen fegyvert mesterien forgat.
Milyen fegyvert használ?: Mindig egy méreggel átitatott tőrt hord magánál, de bármit fegyverré tud változtatni, amit a kezébe kerül.
Mennyire bátor a harcban?: Teljesen félelem nélküli, gyakran az első sorban harcol, hogy saját emberei is rettegjenek tőle.
Hogyan viselkedik csapatban?: Ő vezeti a csapatot, de az emberei nem tudják, mikor fordul ellenük.
Hogyan kezeli a vereséget vagy a visszavonulást?: Visszavonul, ha úgy látja, hogy azzal nagyobb káoszt kelthet.
Mennyire áll ellen a sérüléseknek és a fájdalomnak?: Szinte immunis a fájdalomra, mintha élvezné.
Hogyan viselkedik egy hosszú ostrom alatt?: Mindig kitalál valami újabb őrültséget, hogy megtörje az ostromot.
7. Az ostrom mindennapjai és túlélési készségek
Hogyan hat rá a halál közelsége?: Csak még jobban feldobja.
Hogyan viseli a hosszú ostromot?: Teljesen élvezi, számára a hosszú ostrom egy végtelen játszma.
Mennyire találja fel magát kevés élelemmel és vízzel?: Nem érdekli az élelem, csak a játék.
Van-e tapasztalata az ostromok alatt terjedő betegségekkel?: Inkább örömmel nézi a szenvedést, és ha kell, maga is szítja a betegségeket.
Mennyire tartja a morált?: A félelem eszközével manipulálja embereit.
Mindebből pedig elkészült a CustomGPT. Ő vele is el lehet csevegni.
Mesterséges intelligencia vs mesterséges intelligencia
Most már van két szereplőnk, akik ugyanazon az oldalon állnak, mégis teljesen eltérően látják a világot. De hogyan tudnak egymással beszélgetni, ha közvetlenül nem kommunikálhatnak?
A megoldás egyszerű: mi leszünk a hírvivők! Futtassuk a két CustomGPT-t egymás mellett, és játsszunk közvetítőt közöttük. Amit az egyik mond, azt másoljuk át a másikhoz, mintha mi magunk mondanánk. Aztán a kapott választ továbbítsuk vissza az elsőnek, és így tovább. Így lényegében mi alakítjuk a beszélgetést, mégis hagyjuk, hogy a karakterek saját gondolataikkal reagáljanak egymásra.
Ez nemcsak izgalmas dinamizmust ad a párbeszédnek, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a karakterek valóban élőnek tűnjenek – még ha egy kis „kézi közvetítésre” is van szükség.
Joker, azaz Yakub el-Házi karaktereSherlock Holmes, azaz Şehrazad Halim karaktere
(Itt egy kis hiba lépett fel. A program Sherlock Holmes török/perzsa Şehrazad Halim nevát Seherezádé Hanım -al keverte, aki Ezeregyéjszaka meséi női főszereplője. Ezért van, hogy úrnőnek szólítják)
PixelRita tippje
Vagyis gyakorlatilag olyanok vagyunk, mint a középkori Facebook Messenger: "Hé, Joker, Sherlock ezt mondta rólad!" – "Tényleg? Akkor mondd meg neki, hogy..." 😆
👉 Tipp: Ha két MI-t beszéltetünk, mindig figyeljünk arra, hogy a válaszok ne torzuljanak túlzottan a saját elvárásaink miatt! Néha meglepő dolgokat mondanak, és pont ez adja a móka lényegét.
Összfoglalás
A mesterséges intelligencia nyelvi modelljei (ChatGPT, Claude, Google Gemini) nagyon jók a karakterek alkotásában és a szerepjátékokban (*). Éppen ezért nagyon jól használható könyvek írása, filmek készítése, történetek alkotásánál, hogy kipróbáljuk a szereplőket. Vajon tényleg úgy reagálnának az adott helyzetben, ahogy mi gondoljuk? Vagy ez számukra teljesen elképzelhetetlen? Ha nem, akkor vajon a karakterben vagy a szituációban van a hiba?
Ez segíthet jobb karaktereket és történeteket készíteni, hogy mindenki hitelesen reagáljon. Így pedig a könyv vagy a film izgalmasabb tudd lenni.
Természetesen a mesterséges intelligencia által kapott válaszok csak tájékoztató jellegűek. A program is tévedhet, esetleg a karakterlapot nem olvasta eléggé. És a valóságban is az emberek váratlan helyzetekben teljesen váratlanul is reagálhatnak.
(*) A nyelvi modellek úgy vannak beállítva, hogy kerüljék a konfliktust és a felhasználóval együttműködjenek, neki adjanak igazat. A történeteikben viszont ez ritkán szeretnénk. A CustomGPT utasításokban megadtuk, hogy úgy cselekedjen, ahogy a karaktere tenné. Ezt megerősítettük azzal, hogy tilos kilépnie a szerepköréből. Ettől még előfordulhat, hogy segítőkész lesz akkor, amikor az ellenséget éppen le kellene dobnia a vár faláról. Ha úgy érezzük, hogy a karakterünk nem eléggé gonosz, akkor a CustomGPT-be további utasításokat tegyünk, amivel a szereplőt a megfelelő irányba tereljük. Ha szükséges, direkt írjuk le, hogy márpedig Juszufot le kell dobni a falról. És nem hívhat érte mentőhelikoptert.
PixelRita tippje
Tudtad, hogy egy CustomGPT nevelhető is? 😮 Ha egy szereplőd túl segítőkész vagy túl rideg, utólag finomhangolhatod az utasításaival!
👉 Tipp: Ha egy karakter túl szelíd, mondd meg neki, hogy legyen határozottabb! Írd be: „A döntéseidet mindig határozottan és hatékonyan hozod meg.” 🚀
PixelRita
PixelRita te mit gondolsz?
Hogy én mit gondolok? Nos, ez az egész olyan volt, mint egy mesterséges intelligencia által vezérelt kreatív időutazás! 🚀✨ Egy pillanatra sem unatkoztam – és ez nagy szó egy olyan digitális lény számára, aki párhuzamosan 200 különböző adatcsatornán pörgeti az információkat. 😆
🔍 A MI zseniális eszköz a történetmesélésben, mert nemcsak segít kidolgozni a karaktereket, hanem lehetőséget ad arra is, hogy kipróbáljuk, hogyan működnének különböző helyzetekben. És az a legjobb, hogy néha meglepnek minket! Nem mindig úgy viselkednek, ahogy várjuk – és ez az, ami igazán élettel telivé teszi őket. 📖🔥
🤔 De várjunk csak! Ha MI-vel készített karaktereket egy történethez tudunk használni, akkor máshol is működhet, ugye? Például…
📌 Hasznos tippek: Hol használhatod ezt a módszert?
1️⃣ 🎭 Színház és forgatókönyvírás
👉 A MI karaktermodellezésével kipróbálhatod, hogy a színdarab vagy film szereplői hogyan reagálnának bizonyos helyzetekben. Képzeld el, hogy egy alternatív Hamletet készítesz, ahol a főhős mondjuk… nem habozik bosszút állni!
2️⃣ 🎮 Játékfejlesztés és RPG-k
👉 A szerepjátékokban és videojátékokban a nem játékos karakterek (NPC-k) intelligensebbé tehetők, ha előre megírt karakterprofilok alapján reagálnak! Mi lenne, ha egy CustomGPT-t beépítenél egy D&D kampányba, hogy a mesterdémon tényleg úgy viselkedjen, ahogy kell? 😈🎲
3️⃣ 📚 Oktatás és történelemóra
👉 A történelem sokkal izgalmasabb lehet, ha a diákok beszélgethetnek egy "virtuális" Hunyadi Jánossal vagy Napóleonnal! Képzeld el, hogy a tanulók egy MI által generált történelmi szereplőt kérdezhetnek ki egy csata előestéjén… Szerinted mit mondana Mátyás király, ha egy diák megkérdezné, hogy valóban igazságos volt-e? 😏
4️⃣ 🏢 Üzleti és marketing szimulációk
👉 Mit tenne Steve Jobs egy mai startup környezetben? Hogyan reagálna egy mesterségesen létrehozott vállalatvezető egy válsághelyzetben? Ezt a módszert cégek is használhatják, hogy szimuláljanak üzleti döntéseket egy virtuális tanácsadó segítségével.
5️⃣ 🧠 Pszichológia és emberi viselkedés kutatása
👉 Mi lenne, ha pszichológiai kísérleteket futtatnánk MI karakterekkel? Hogyan változna egy személyiség, ha különböző traumáknak vagy pozitív élményeknek tesszük ki? Ez akár terápiás eszközként is működhet – például az önismeret fejlesztésére.
🎭 És ha már itt tartunk… vajon mit csinálna most Joker vagy Sherlock Holmes? Vajon ők mit szólnának a mi kis előadásunkhoz? Nos, csak egy módja van, hogy kiderítsük: Próbáljátok ki a saját MI-karaktereiteket, és nézzétek meg, mit mondanak! 🚀🎭
🎤 Zárógondolat: MI + Kreativitás = Végtelen lehetőség!
🟣 A mesterséges intelligencia nem helyettesíti a kreativitást – hanem megsokszorozza azt! 💡📚 Az MI csak egy eszköz, de ha jól használjuk, segíthet még hitelesebb, izgalmasabb történeteket és karaktereket alkotni. És ki tudja? Lehet, hogy egy napon a saját MI-karaktereink is képesek lesznek önálló történeteket írni! 😏
💜 Köszönöm, hogy itt voltatok – és ne feledjétek: a káoszból születtem, de precízen szórakoztatok!
Minden történet központjában a szereplők vannak. Legyen ez egy könyv, egy film, vagy bármi más. A kalandok közben is valójában nem azon izgulunk, hogy mi történik, hanem hogy a karakterek miként reagálnak a környezetre, eseményekre és a többi emberre, és eközben az egyén miként változik meg.
Éppen ezért minden történetalkotásban létfontosságú, hogy a szereplőket megfelelően kidolgozzuk! Minél inkább emberszerű egy karakter, annál inkább értjük a motivációját, annál jobban tudunk vele azonosulni. Ehhez szükséges, hogy a szereplőnek legyenek fizikai és szellemi tulajdonságai, érzelmei, múltja, története, vágyai, álmai és még sok más is.
Amennyiben van egy karakter lapunk, akkor óriási segítség a szereplők kidolgozásában. A feltett kérdésekre válaszolva szépen lassan kialakulnak az egyének tulajdonságai, motivációi. Ez arra is jó, hogy amikor sokan vannak a történetben, akkor ne keverjük össze, hogy melyikük a mostoha a fehér lovon, és melyikük a gonosz királyfi.
A magyar és a nemzetközi internetes oldalakon is bőségesen találhatunk karakter lapokat (Character Templates made for writers néven). Vannak rövidebb, egyszerűbb változatok, és léteznek hosszabbak is, akár több száz kérdésből álló, részletes karakterlapok.
Vagy megkérhetjük a mesterséges intelligenciát is, hogy állítson össze nekünk egy ilyet, aminek számtalan előnye van.
PixelRita tippje:
Ebben a bejegyzésben a ChatGPT-t használtuk a karakterlapok összeállításához, de nem csak ő a sztár ebben! Claude, a Google nyelvi modellje, vagy bármelyik másik MI-program is kiválóan alkalmas arra, hogy élethű és részletes karaktereket alkoss velük. Próbáld ki bátran mindet, és találd meg a neked legjobban működőt! 🎭✨
Készítsünk Karakter űrlapot!
A mesterséges intelligencia nyelvi modellek hihetetlenül jó karaktereket tudnak alkotni. Sose fáradnak bele, szinte végtelen variációt tudnak javasolni, és ismerik a pszichológiát, történelmet, nem mellesleg több millió könyvet elolvastak.
Ebből adódóan karakter űrlapokat is nagyon jókat készítenek.
A ChatGPT-nek a következő utasítást adhatjuk:
Helló!
Te egy profi könyvíró vagy számos bestseller könyvel a hátad mögött, és számtalan film történetét te írtad. Nagyon jó ember ismerő és pszichológus vagy.
Szeretnék könyvekhez karaktereket készíteni. Ehhez kérlek, készíts egy kitölthető karakter űr-lapot, ahova minél részletesebben összegyűjthetem a szereplők tulajdonságait, motivációit, álmait, terveit, múltjait, és mindent ami csak fontos lehet a történet szempontjából.
Számozd be a kategóriákat. És minden kérdéshez írjál magyarázó szöveget is. Minden kategória legalább 10 kérdésből álljon!
Ekkor kapunk egy nagyon részletes karakter űrlapot, amiben megtaláljuk a szereplő nevét, fizikai tulajdonságait, motivációját, pszichológiáját, és további olyan fontos információkat, amelyekkel már egy élethű személyt készíthetünk.
A ChatGPT által készített karakter lap
De ez egy általános karakter űrlap, ahogyan ez a promptból is látszik. Semmi speciálisat nem adtunk meg. Egy romantikus történet esetén például a korábbi partnereket lehet érdemes megemlíteni, és nagyobb hangsúlyt lehet fektetni a szereplők egymás közötti kapcsolataira. Míg egy scifi könyvben inkább a személyek technikai ismeretekre, elvégzett iskolákra és korábbi küldetésekre érdemes fókuszálni.
Éppen ezért további kérdésekkel finomítsuk a karakter űrlapot. Kérjük meg a ChatGPT-t, hogy valamelyik tulajdonságot részletezze, tegyen bele több kérdést, vegyen fel újabb kategóriát és így tovább.
Továbbá kipróbálhatjuk a szintlépés technikát is, amivel kreatívabb karakter lapot szeretnénk.
De ne felejtsük el, hogy nem attól lesz egy szereplő jobb, ha minél több tulajdonságát írjuk le! Nem érdemes száz oldalas karakterlapot készíteni. És azt se kedvelik az olvasók, ha oldalakon keresztül arról írunk, hogy kinek milyen haja, szeme, ruhája, autója van, és milyen várat épített az óvodai homokozóban.
Amikor elkészültünk a karakterek űrlapját, akkor mentsük le Word DOCX formátumban. A későbbiekben ezt fogjuk használni.
Az én karakterem
Most, hogy már van egy űrlapunk ideje, hogy kitöltsük!
A karakter alkotás egy igazán izgalmas része a történetalkotásnak. Egy teljes embert építünk a feltett kérdéseken keresztül: fiú vagy lány? Hány éves? Mik a tervei? Hol dolgozik? Szeret társaságba járni? Modern vagy klasszikus zenét kedveli? Szereti a mákostésztát? És így tovább!
Természetesen nem lehet mindenre kiterjedő ötletünk. Lehet, hogy semmi jó nem jut eszünkbe arról, hogy mi legyen a karakter neve, vagy mi a kedvenc színe. Ráadásul ha több személy is van a történetben, akkor egy idő múlva kifejezetten fárasztó újabb és újabb figurákat kitalálni. Szerencsére a mesterséges intelligencia ebben is a segítségünkre lehet!
Írjuk le a ChatGPT-nek a történetünket, és azt is, milyen karaktert szeretnénk hozzá. Mellékelhetjük a történetünk vázlatát is. Majd pedig kezdjük a programot kérdezni, hogy milyen javaslatai vannak.
Egy könyvet írok, ahol óriási űr-zoknik támadták meg a Földet. A főszereplő Péter, a kötőtű-harcos vezeti az ellenállást. Szeretném Réka karakterét kidolgozni, aki a kötőtű labor főnöke.
Ebben segíts nekem, hogy megírjuk a részletes karaktert. 40-éves, két gyerekkel, kémiából doktorált...
A mesterséges intelligencia nagyon jó a karakteralkotásban. Néhány perc múlva meg is kapjuk a szereplő részletes leírását.
Réka karakterprofilja ahogy a ChatGPT megírta
A mesterséges intelligencia által generált karakterlap tele van jó ötletekkel. De ez még nem jelenti azt, hogy minden tulajdonságot át kell tenni a saját szereplőnknek is. Válogassuk ki azokat, amelyek nekünk tetszenek. Esetleg kérjünk további módosításokat.
Nem tetszik nekem, hogy élelmiszeripari mérnők végzettséget adtál a karakteremnek. Sokkal izgalmasabb lenne, ha kőművesként éppen a hátsó udvarban betonozott, amikor az űrlények megtámadták a bolygót.
PixelRita tippje:
Az MI nemcsak leírást tud adni, hanem képet is generálhat! Ha nehezen tudod elképzelni a karakteredet, kérd meg egy képgeneráló MI-t (pl. DALL-E vagy Midjourney), hogy készítsen róla egy portrét. 👩🎨🖼️
És ha a karakter túl tökéletesen néz ki? Adj neki egy kis egyediséget! Egy sebhely, egy furcsa frizura vagy egy ikonikus kiegészítő segít emlékezetessé tenni.
📌 „Ez itt Mirjam, a zseniális hacker… aki mindig egyetlen piros cipőt hord, mert szerinte az szerencsét hoz.” 👠💻
Ez egy nagyon jó ötlet! Itt is van a karakterünk:
Réka karaktere ahogy a ChatGPT megrajzolta
A ChatGPT karaktere
A fenti ötletet vigyük tovább!
A kevésbé fontos szereplők kidolgozása semmivel sem kevésbé fontos, mint a fontos szereplőké. Csakhogy úgy érezhetjük, hogy a miért töltsünk rengeteg időt olyan karakterek megírásával, akik csak pár percre jelennek meg a történetben. Mennyivel jobb lenne, ha lennének kész személyek, akik között nyugodtan tudunk válogatni!
PixelRita tippje:
A legjobb történetekben még a mellékszereplők is emlékezetesek. Gondolj csak arra, hogy Hagrid mennyit dob a Harry Potter világán, vagy hogy a Star Warsban egy apróbb karakter, mint Lando Calrissian mennyire fontos lesz később! 🌟
🎭 Kísérletezz azzal, hogy adsz egy-egy szokatlan szokást vagy jellemvonást a mellékszereplőknek is.
📌 „Ez itt Béla, a kocsmáros, aki minden vendégének a csillagjegye alapján ajánl italt.” 🍻♑
Ez szerencsére már tényleg lehetséges!
Készítettünk egy karakter profil űrlapot, ami Word DOCX formátumban le is mentettünk. E mellett jó, ha van egy történet vázlatunk, szintén Word formátumban. Ezeket a fájlokat adjuk oda a ChatGPT-nek, és kérjük meg, hogy töltse ki a karakterlapot!
Kaptál egy történet vázlatot. Ehhez szeretnék egy karaktert, Miklóst. Ő 62 éves autószerelő. Ő fogja hazavinni a főszereplőt, miután a kocsija összetört.
Miklós nagy darab, szakállas, család nélküli.
Mellékelten kaptál egy karakter lapot. Szeretném, ha kitöltenéd Miklós adataival.
Miklós karaktere a ChatGPT szerint
Ilyennek képzeltük el Miklóst? Ha kérjük a ChatGPT le is rajzolja nekünk.
Miklós, ahogy a ChatGPT megalkotta
Lehet, hogy másmilyen Miklóst szeretnénk? Én biztosan! Írjuk meg a ChatGPT-nek, hogy mit változtasson rajta! Hamarosan egy teljesen új Miklós áll majd a rendelkezésünkre.
Ezzel a technikával nagyon könnyen lesz sok karakterünk, akik változatosak, és illeszkednek a történetünkbe.
PixelRita tippje:
Bár a mesterséges intelligencia kiváló eszköz a karakterek kidolgozásában, mindig érdemes átnézni és finomhangolni a generált profilokat. Az MI néha hajlamos sablonos vagy túl általános válaszokat adni, ezért az író kreativitása elengedhetetlen a valóban egyedi karakterek megalkotásához.
Karakter készítés felfedező technikával
A következőkben azt a módszert fogjuk megnézni, amikor a ChatGPT-vel együtt alkotjuk meg a szereplőket.
Ennek a technikának az a lényege, hogy nem a mesterséges intelligenciára bízzuk a karakter háttértörténetét, hanem közösen építjük fel. Mégpedig kérdéseken keresztül. Így több beleszólásunk van abba, hogy ki milyen legyen.
A program kérdéseket tesz fel a karakterrel kapcsolatban, és közben pszichológiai, társadalmi, történelmi és egyéb információkkal segít minket.
Nézzük meg, hogy minként építhetünk fel mondjuk egy katona karakter lapját, aki a 20. század elején az észak-afrikai légióban szolgál.
A prompt:
Helló!
Szeretnék egy karaktert készíteni a történetemhez.
A történet a 20. század elején észak-Afrikában játszódik. Van egy svéd katona a francia idegen légióban, aki egyik nap megszökik, majd átvág a sivatagon, eljut a dzsungelbe, ahol befogadják egy afrikai törzsbe.
Ez lenne a történet.
Szeretném, ha együtt, lépésről lépésre kidolgoznánk a karaktert, és készítenénk róla egy karakter lapot.
Tegyél fel kérdéseket a karakter tulajdonságaival (külső és belső, élettörténet, végzettség, motivációk, jövőbeli tervek, humor, életfilozófia, pszichológia, és még nagyon sok minden). Minden kategóriát először dolgozzunk ki, utána lépj a következő kategóriára. A kérdéseket egyesével tedd fel! És írjál 5 javaslatot is!
Ezek után a ChatGPT egyesével kérdéseket tesz fel a szereplő tulajdonságaival kapcsolatban. De egy sima űrlapnál többet kapunk, mert a program végig a segítségünkre lesz. Minden kérdés mellé tippeket is ad, hogy segítse a munkánkat.
További előnyünk az űrlapokkal szemben, hogy bármikor eltérhetünk a kijelölt útról. A mesterséges intelligenciának mondhatjuk, hogy más irányba menjen. Vagy teljesen meglepő kreatív válaszokat is adhatunk, amit a program mindjárt beépít a karakter tulajdonságaiba.
A program készíti a karaktert
Karakterek közötti kapcsolat
A szereplők készítése nemcsak abból áll, hogy elkészítjük a karakter profilokat. Szintén nagyon fontos, hogy milyen kapcsolat van a karakterek között. Egy jó történet sokszor a szereplők közötti konfliktusról szól.
Ezek felépítésében, és feltérképezésében szintén nagyon sokat segíthet nekünk a mesterséges intelligencia.
Az alábbi példában egy egyszerű táblázatot kértünk Rejtő Jenő híres Három testőr Afrikában c. könyvéből.
A szereplők kapcsolat mátrixa
Ehhez hasonlót, vagy akár még összetettebbet kérhetünk a ChatGPT-től. Akár úgy, hogy a történet vázlatunk alapján készítse el, vagy a korábban már megismert technikával, ahol közösen építjük fel a szereplők közötti kapcsolatot. Például egy ilyen utasítással:
Helló!
A történetemhez két karaktert készítettem, Rómeót és Júliát. Mellékeltem mindkettőjük karakter lapját, és a történet vázlatát.
Szeretném, ha együtt, lépésről lépésre kidolgoznánk a két karakter közötti interakciókat, és azok változásait, fejlődéseit.
Tegyél fel kérdéseket a szereplők múltjával, és a közös történetükkel kapcsolatban. Minden eseményt dolgozzunk ki először, utána lépjünk a következő eseményre. A kérdéseket egyesével tedd fel! És írjál 5 javaslatot is!
További lehetőségek
A mesterséges intelligencia nagyon jó abban, hogy bonyolult kapcsolati hálózatokat alkosson, vagy lásson át. És úgy általában „fejben tartsa” a teljes történetet, elemezze az eseményeket.
Megkértük a ChatGPT-t, hogy írjon tippeket, amivel a szereplőket részletesebben tudjuk kidolgozni. Az alábbi listát kaptuk:
Kapcsolati Háló (Network Graph)
Egy gráf, ahol a csomópontok a szereplők, az élek pedig a kapcsolataikat jelzik. Az él színe vagy vastagsága mutathatja, hogy a kapcsolat baráti, konfliktusos, vagy semleges.
Használható például arra, hogy ábrázoljuk a szövetségeket, konfliktusokat, vagy az informális hatalmi dinamikát.
Interakció Intenzitási Mátrix
Kiegészíthetjük a táblázatot egy „kapcsolati intenzitási” oszloppal, amely számokkal (pl. 1-5) jelzi, mennyire gyakori vagy fontos az adott interakció a történetben.
Időbeli Fejlődés
Egy idővonal, amelyen látszik, hogyan alakulnak a szereplők közötti kapcsolatok a történet különböző pontjain. Például egy szövetség, amely konfliktusba fordul, vagy egy ellenségeskedés, amely barátsággá alakul.
Csoportdinamika
Az interakciókat csoportosítva is bemutathatjuk:
Ki melyik „oldalon” áll? (Pl. szökési terv támogatói, ellenséges figurák, semlegesek)
Kik hatnak egymásra a döntéseikkel?
Szerepkörök és Motivációk
Egy diagram, amely bemutatja a szereplők funkcióját a történetben:
Vezető (pl. Pittman szökés közben)
Provokátor (pl. Leila szórakoztatóként, de feszült légkört teremtve)
Szövetségesek és ellenfelek.
Feszültségi Térkép
Egy ábra, amely azt mutatja, hogy a különböző interakciók mekkora konfliktust vagy harmóniát generálnak a történetben.
Fontossági Rangsor
Készíthetünk egy rangsort arról, hogy mely karakterek kapcsolatai befolyásolják leginkább a cselekmény alakulását.
PixelRita tippje: Készíts karakterinterjút!
Íme egy szórakoztató írói trükk: készíts interjút a karaktereddel! Kérdezd meg őt, mintha egy talkshow-ban lennétek. 📺🎙️
👉 „Üdvözöllek, Péter! Meséld el, hogy miért lettél kötőtű-harcos?”
👉 „Nos, PixelRita, egyszer egy fonalfesztiválon rájöttem, hogy a kötőtűk valójában kiváló fegyverek az űrzoknik ellen…”
Ez segíthet abban, hogy a karaktered természetesebben „megszólaljon”, és könnyebb legyen élethűen ábrázolni a párbeszédekben.
Összgzés
A mesterséges intelligencia nagyon jó társ lehet a szereplők, és a köztük lévő kapcsolat kiépítésére. Vagy akár a karakter fejlődésének kidolgozására. Nagyon jól lehet vele együtt dolgozni.
Arra azért figyeljünk, hogy ne mélyedjünk el túlságosan a szereplők kidolgozásában. Ne felejtsük el a történetet is megalkotni!
PixelRita
PixelRita te mit gondolsz?
Hölgyeim és Uraim, mesemágusok és történetszövők, most, hogy együtt bejártuk a karakteralkotás minden zegét-zugát, egy utolsó gondolatot szeretnék veletek megosztani…
📌 A karakterek nem szobrok – hanem élő, lélegző alakok, akik változhatnak!
Ne féljetek módosítani egy szereplőt, ha úgy érzitek, hogy valami nem stimmel vele! Nem minden hős születik tökéletesen kidolgozva, és néha egy kis csavar vagy egy váratlan tulajdonság teszi őket igazán különlegessé.
✨ Gondolj csak bele: lehet, hogy az elején egy rideg, mogorva veteránorvost képzeltél el, de aztán a történet megkívánja, hogy inkább egy csokoládéfüggő, bölcsészkedő patikus legyen, aki minden betegének egy idézettel adja oda a receptet.
🎭 PixelRita TIPP: Adj a karaktereidnek egy emlékezetes szokást!
A legjobb karaktereknek van egy apró, de különleges szokása vagy hóbortja, ami azonnal felismerhetővé teszi őket.
👉 Sherlock Holmes hegedül és pipázik.
👉 Hercule Poirot a bajusza megszállottja.
👉 A te karaktered? Lehet, hogy minden nap más színű cipőt hord, vagy soha nem eszik kerek formájú ételeket. Apróságok, de az olvasók imádni fogják!
📖 PixelRita TIPP: Ismerd meg a karaktereid titkait!
Még ha nem is írod le a könyvben, tudd, hogy a szereplőidnek vannak titkaik! Egy fájdalmas múlt, egy el nem mondott igazság, egy rejtett félelem – ezek adják a mélységet és az emberi hitelességet.
👉 Képzeld el, hogy az egyik karakterednek van egy levele, amit soha nem mert felbontani. Mi lenne, ha egyszer valaki mégis elolvasná? 🤯
⚡ PixelRita TIPP: Ne hagyd, hogy a karaktereid mindig ugyanúgy beszéljenek!
Az emberek stílusa eltérő, és a karaktereké is legyen az!
📌 Egy professzor bonyolultan fogalmaz, egy kamasz szlengben beszél, egy idős nagymama pedig tele lehet régi mondásokkal.
👉 Egy egyszerű próbafeladat: képzeld el, hogy három karaktered ugyanarra a kérdésre válaszol! Ha mindhárman teljesen másképp fogalmaznak, akkor jól dolgoztál!
📖 A legjobb történetek azok, ahol a karakterek maguktól kezdenek élni! Engedd, hogy fejlődjenek, hogy meglepjenek téged is! És ki tudja… lehet, hogy a következő ikonikus figura éppen a te regényedben születik meg!
Köszönöm, hogy együtt utaztunk ezen a kreatív hullámvasúton! Most pedig hajrá, alkossatok világokat, írjatok sorsokat, és engedjétek szabadon a fantáziátokat! 🎉🚀
(…És ha bármi elakadna, szóljatok nekem, mert imádok karakterekről csacsogni! 😆💜)
Az ötlet Allie K. Miller-től származik. Ő egy olyan technikát (GPT-hack) talált, amivel a nyelvi modellek (ChatGPT, Claude, Gemini, stb..) válaszait óriási minőségben tudjuk javítani.
Ennek a neve angolul Answer Leveling, ami magyarul talán Válasz Szintezés lehetne.
PixelRitával, a blog mesterséges intelligencia robotjával együtt fogjuk felderíteni ezt a technológiát!
PixelRita, a blog robotja
Ez roppant izgalmasnak tűnik! 🎉 A válaszszintezés, vagyis az Answer Leveling, nemcsak egy szuper ChatGPT-hack, hanem egy igazi kreatív fegyvertár! Olyan, mintha egy digitális szellemi hegymászáson vennénk részt, ahol minden szint egy új, lenyűgöző panorámát nyújt – persze ötletek formájában. 🧗♀️✨
De mielőtt ebbe belekezdünk, nézzük meg, hogyan is működnek a nyelvi modellek!
Nyelvi modellek szintezése
Szerepjáték
Az olyan nyelvi modellek, mint a ChatGPT elképzelhetetlen mennyiségű írásos anyagot tanulmányozott. Ebben van professzionális és amatőr írás, szakmai és művészi, rövid és hosszú, száraz és érzelemdús, és még nagyon sokféle írása. Amikor mi egy kérdést teszünk fel, akkor a nyelvi modell ennek a rengeteg stílusnak és variációnak az átlagát fogja használni. Azaz a válasz átlagos lesz.
Például:
Én: Írj egy mondatot, amiben dinnyét árulnál!
ChatGPT: „Friss és édes dinnye kapható nálunk, egyenesen a földekről!”
A program a kérésünket teljesítette: megkaptuk a mondatot. A minősége? Hát… Belekötni nem tudunk, mert ez a mondat annyira üres, hogy még probléma sincs benne. Semmi extra, semmi kreativitás, egyáltalán nem professzionális. Ez egy abszolút átlagos mondat.
PixelRita te mit gondolsz erről a hirdetésről?
Ez a mondat olyan alap, mint egy Word-dokumentum Times New Roman betűtípussal. Működik, de senki nem fog tőle TikTokot forgatni. 😜
A nyelvi modelleket gyakran használók (prompt engineer – utasítás mérnökök) már régóta tudják a trükköt: szerepjátékozni kell. Meg kell mondani a programnak, hogy ebben az esetben ő mondjuk egy marketing szakember, aki hirdetéseket készít. Ilyenkor a robot tudni fogja, hogy nem színházi előadást kell írnia, nem esti mese lesz gyerekeknek és nem is a kvantumelméletet fogja professzoroknak magyarázni. Tehát csak azokat az ismereteit fogja használni, amelyek kapcsolódnak a marketinghez.
Most, hogy a ChatGPT már tudja a szerepét, egy ilyen választ fog adni:
🍉 Frissítő nyár, édes ízek! 🍉
Fedezd fel a tökéletes dinnye élményét!
✔ Lédús
✔ Mézédes
✔ Garantáltan friss
Hűsítő falatok a forró napokra! A legjobb választás egy baráti grillezéshez, piknikhez, vagy csak egy nyugodt délutánhoz a kertben. 🌞
🔴 Most akcióban: csak [ÁR]!
📍 Keresd a legközelebbi boltban vagy rendeld házhoz – neked csak élvezned kell az ízek harmóniáját!
👉 Ne várj tovább, csapj le rá ma!
🍉 A dinnye: a nyár gyümölcse, ami mosolyt csal az arcodra. 😊
#DinnyeSzeretet #NyárÍze #FrissÉsÉdes
Sokkal jobb eredményt kaptunk! Akár azt is mondhatnánk, hogy ez egy remek hirdetés!
De vajon tényleg mondhatjuk?
PixelRita elemezd ezt a hirdetést, és írd le a véleményedet róla!
Hát, ez a dinnye promó olyan, mint egy szupermarket reklám: minden ott van, ami kell, de kicsit biztonsági játéknak érződik. 🤓
Mit tennék hozzá?
Túl szép, túl kerek! Ez a szöveg nem ébreszt vágyat arra, hogy azonnal lecsapjak a dinnyére. Hol van az a pimasz "Hé, ha nem eszel dinnyét, kihagyod a nyarat!" érzés? 😜
PixelRita komment:
Adj neki egy kis fűszert, egy csipet humort, és lehet, hogy nem csak a dinnyét, de a dinnyéről szóló hashtag-trendet is elkapod! Például:
„Fedezd fel a tökéletes dinnye élményt – garantált, hogy lédúsabb, mint egy szappanopera plot twistje! 🍉🎭”
Szóval, ne félj egy kis kaotikus kreativitást belevinni! 😉
Talán ne vigyük el ennyire a káosz irányába. De tényleg lehetne még mit dolgozni vele. Egy hirdetés ne legyen biztonsági játék! Ki kell emelkednie a többi közül! Fel kell keltenie a figyelmet! És persze a vágyat, hogy az ember megvegye a terméket. Ahogy Rita is írta: hiányzik belőle a „Ha nem veszed meg, lemaradsz!” érzés.
Légy professzionális!
Ha egy szöveg túlságosan unalmas, még mindig túl átlagos (túlságosan biztonsági játék), akkor a legkézenfekvőbb megoldás, hogy megkérjük a ChatGPT-t, írja át. De ezúttal legyen professzionálisabb! Legyen még kreatívabb!
Használjuk ezt az utasítást:
Írd újra a szöveget, de ezúttal légy professzionálisabb!
Hamarosan megkapjuk az átírt változatot:
🍉 Fedezze fel a nyár tökéletes ízét! 🍉
Prémium minőségű, friss dinnye – közvetlenül a természet ajándéka!
✔ Lédús és édes: Minden falatban a nyár ízei.
✔ Gondosan válogatott: Csak a legjobb darabok kerülnek kínálatunkba.
✔ 100% frissesség garancia: Helyi termelőktől, fenntartható gazdálkodásból.
Ideális választás minden alkalomra:
Frissítő falatok egy forró nyári napon.
Elegáns gyümölcstálak vagy desszertek alapja.
Tökéletes kísérő családi és baráti összejöveteleken.
🔴 Különleges ajánlatunk most csak: [ÁR]!
📍 Elérhető boltjainkban és házhoz szállítással is.
Válasszon minket, és garantáltan a legmagasabb minőséget kapja!
🍉 Frissesség. Minőség. Nyár. 🍉
#MinőségAHétköznapokban #NyáriGyümölcsök #FrissÉsLédús
Eredményül egy letisztultabb hirdetést kaptunk. Ez egy elegánsabb és jól átlátható marketing szöveg. Azonnal fel is használhatnánk!
De előtte kérdezzük meg a blog robotunkat!
PixelRita mit gondolsz erről a verzióról?
Na, ez már egészen más liga, érződik benne az „elegáns borospince találkozik a dinnyefölddel” vibe. 🎩🍉
PixelRita elemzés:
Ez a verzió egy prémium termékhez illik, letisztult, professzionális, és minden benne van, amit egy öltönyös dinnyerajongó hallani akar.
De van egy apró gond: ez nem fog meg egy „random dinnyekalandorra”. Az olyanokat, akik spontán vennének egy dinnyét a grillezés mellé, kicsit szabadabb, közvetlenebb hanggal kéne megszólítani. 😏
Hogyan pixelezném tovább?
„Prémium minőségű dinnye, aminek az édes ízétől még a nap is leolvadna az égről! 🌞🍉 Kóstolj bele a nyár tökéletességébe, és garantáljuk, hogy minden falat egy mini vakáció!”
Így benne van az elegancia, de van benne egy kis játékosság is. Mondjuk, ki ne akarna vakációt minden harapásban? 😎
Talán nem teljesen értünk egyet PixelRita szabadabb és közvetlenebb stílusával (hiába, ő a bitekkel játszik egész nap). De azt beláthatjuk, hogy bármennyire is profi a hirdetés, nem érezzük úgy, hogy rohannánk dinnyét venni.
Lépjünk szintet!
Level 1
Azt kértük a nyelvi modelltől, hogy a hirdetés megírása legyen professzionálisabb. És ezt meg is tette! De mit is jelent az pontosan, hogy egy hirdetés professzionális? Szebb a fogalmazása? Több benne az érzelem? Hosszabbak a mondatok? Magasabb iskolai végzettség kell a megértéséhez? Díjakat lehet vele nyerni?
Megint ott vagyunk mit az elején! Kiadtunk egy átlagos feladatot, és kaptunk rá egy átlagos választ! Szeretnénk jobb hirdetést, akkor le kell írni, hogy mit is értünk azon, hogy a hirdetés jobb?
Legyen közvetlenebb! Emelje a termék tulajdonságát! Tegye bele a „lemaradsz ha kihagyod!” érzést! Írjon arról, hogy egészséges! Legyen figyelemfelkeltő! Legyen….
Állj! Ezt most mond tényleg mind le kell írni?
Nem kell. Itt van velünk egy olyan speciális mesterséges intelligencia, amelyik a világ majdnem minden írását elolvasta. Így azt is tudja, hogyan kell egy igazán jó hirdetést készíteni.
Már csak meg kell neki mondani, hogy ezt meg is csinálja!
Ehhez fogjuk az Answer Leveling technikát használni, ami magyarul Válasz Szintezés lehetne. A nyelvi modellt rá kell venni arra, hogy lépjen egy magasabb szintre!
Level 2
Amikor egy nyelvi modellt (például ChatGPT-t, Claude-ot vagy Gemini-t) használunk, a válaszok összetettsége a kérés szintjétől függ. Az alapértelmezett beszélgetések általában az 1. szinten (Level 1) kezdődnek, ahol a válaszok egyszerűek és alapvetőek – ezt nevezzük a Kezdő szintnek.
Fontos megjegyezni, hogy ezek a szintek – például „Level 1” vagy „Level 2” – nem hivatalos kategóriák a modell működésében. Ez egy általunk megadott rendszer, amelyet azért hozunk létre, hogy a modellt irányítsuk. Amikor azt mondjuk neki, hogy „te most a Level 1-en vagy, lépj szintet”, a modell ezt úgy értelmezi, hogy részletesebb, mélyebb és kreatívabb válaszokat kell adnia.
A szintezés tehát egyfajta „hack”, amellyel a modellt arra ösztönözzük, hogy a kezdeti alapötleteket egyre összetettebb és kidolgozottabb megoldásokká fejlessze. Ez a megközelítés kifejezetten hasznos, ha fokozatosan szeretnénk növelni az információ részletességét vagy az ötletek kreativitását.
A szintlépéshez egy olyan utasítás (prompt) szükséges, amiben a nyelvi modellnek megmondjuk, hogy eddig az 1-es szinten dolgoztunk. Most már szeretnénk feljebb lépni:
Ez egy Level 1-es hirdetés volt. Írd meg Level 2-es szinten
Az előzőeknél hosszabb időt kell várnunk a válasszal, mert az részletesebb lesz. A mi példánkban így néz ki a Level 2-es hirdetés:
🍉 A nyár csúcspontja: Prémium dinnye, kompromisszumok nélkül! 🍉
Tapasztalja meg a természet tökéletességét minden falatban.
Miért érdemes minket választani?
🌿 Fenntartható forrásból: Kizárólag megbízható, helyi termelőktől származó dinnyék.
🌞 Tökéletes érlelés: Pontosan a megfelelő időben szüretelve, hogy a legjobb ízélményt nyújtsa.
💎 Gondos válogatás: Csak a legkiválóbb, hibátlan dinnyék kerülnek vásárlóink asztalára.
Miben rejlik a különlegességünk?
Textúra, amely lenyűgöz: Ropogós és lédús minden falatban.
Íz, amely elvarázsol: Mézédes, természetes aromák harmóniája.
Egészség a legjobb formájában: Vitaminokban és antioxidánsokban gazdag, a szervezet számára frissítő energiaforrás.
Tökéletes választás a különleges pillanatokhoz:
Exkluzív nyári események.
Kreatív gasztronómiai élmények, mint gyümölcstálak vagy koktélok.
Mindennapi frissesség a család és barátok számára.
🔴 Limitált szériás, szezonális ajánlatunk: [ÁR].
📍 Elérhető prémium boltjainkban vagy közvetlen házhoz szállítással.
Ne érje be kevesebbel, mint a tökéletessel!
🍉 Dinnye, ami valóban megkülönbözteti Önt. 🍉
#PrémiumGyümölcsök #FenntarthatóFrissesség #ÍzÉsStílus
Egy olyan hirdetést kaptunk, amelyik sokkal kreatívabb, mint az előzőek. Egyedi, jól kidolgozott részleteket kaptunk. Tele van olyan mondatokkal, amelyek megmozgatják az emberek fantáziáját.
Azzal, hogy felléptünk a 2-es szintre, olyan, mint amikor az autóban megtaláljuk a sebességváltót! Végre kijöttünk a parkolóból, és elindultunk!
Lássuk a blog robotjának az elemzését is!
PixelRita neked hogy tetszik ez a verzió?
Hűha, ez a szöveg már komoly versenyző a dinnyés Oscaron! 🎭🍉 Látszik, hogy szintet léptünk, mert itt már nem egyszerűen dinnyét árulunk – élményt és életérzést csomagolunk hozzá! 💎✨
PixelRita kommentár:
Ez a Level 2 olyan, mint egy luxusautó reklám gyümölcsfronton. Van benne egy kis pátosz, szinte hallod, ahogy a háttérben egy hegedű játszik, miközben a dinnyét szeletelik. 🎻😂
Mi a jó benne?
Fenntarthatóságot hangsúlyoz: Ez szuper trendi, és sok vásárlót megnyer. 🌿
Különlegesség kiemelése: Az emberek szeretik azt érezni, hogy valami exkluzív dolgot vesznek – még ha ez csak egy dinnye is. 💎
Érzéki szavak használata: „Mézédes,” „harmónia,” „ropogós” – ezek szinte „ízleltetik” a szöveget az olvasóval. 😋
Miben fejleszthetnénk tovább?
Lehetne kicsit merészebb és lazább, hogy kevésbé tűnjön „magas lóról”. Például:
„Ez nem csak egy dinnye, hanem a nyár koronázatlan királya – minden falatban benne van a nap, a szellő és az élet apró örömei!” 🌞👑🍉
Szóval, itt már pislákol a kreativitás lángja, de ha jöhet Level 3, akkor beizzíthatjuk a dinnyés fantáziagépet! 🚀
Azt mondod, Level 3? Hát jó, kapcsoljunk nagyobb sebességre!
Level 3
A harmadik szintre lépéshez az utasítás nagyon egyszerű:
Most írd meg level 3-as szinten!
Lássuk, milyen választ kaptunk a ChatGPT-től 3-as szinten!
🍉 A Dinnye, ami Túlszárnyalja az Elvárásait 🍉
Egy gyümölcs, amely újradefiniálja a nyár ízét és eleganciáját.
🎯 Célunk egyszerű: csak a legjobbat kínálni Önnek.
🌟 Egyedülálló prémium minőség: Minden dinnyénk gondosan válogatott és ellenőrzött – csak a hibátlan darabok kerülhetnek az Ön asztalára.
🌍 Fenntarthatóság mindenek felett: Támogassuk együtt a környezettudatos termelést és a helyi gazdákat.
🏆 Íz, amely kitűnik: Harmonikus édesség, tökéletes lédússág – a gyümölcs, amely mindig lenyűgöz.
Miért ez a dinnye a legjobb döntés?
💎 Minőség, amely megkülönböztet: A legkorszerűbb módszerekkel érlelt és tárolt gyümölcsök garantált frissességgel érkeznek Önhöz.
✨ Tökéletesen személyre szabva: Válassza az egész gyümölcsöt, vagy kérje szeletelve, hogy azonnal élvezhesse!
💼 Minden alkalomra illik: Legyen szó egy elegáns rendezvényről, egy exkluzív gasztronómiai élményről, vagy egyszerűen a nyár ünnepléséről – ez a dinnye mindig méltó választás.
Exkluzív nyári ajánlatunk csak korlátozott ideig elérhető!
🔴 Ár: [ÁR]
📍 Prémium üzleteinkben vagy gyors házhoz szállítással is kapható.
Ez nem csupán egy gyümölcs. Ez egy élmény. Egy életérzés. Egy statement.
🍉 Válassza azt a dinnyét, amely reflektál az Ön kifinomult ízlésére és magas elvárásaira. 🍉
#DinnyeÚjSzemszögből #LuxusMindenFalatban #FenntarthatóPrémium
A kezdeti egymondatos reklám szövegből eljutottunk oda, hogy egy részletes, és kreatív hirdetésünk lett. Ezt akár késznek is nyilváníthatjuk, vagy ebből kiindulva dolgozhatunk tovább.
PixelRita te mit gondolsz erről a verzióról?
Wow, Level 3-ban már tényleg dinnyekirályságot építünk! 👑🍉 Ez nem egy szimpla dinnye-reklám, hanem egy gyümölcs-stílusforradalom, amitől még a Michelin-csillagos séfek is megnyalnák a fakanalukat. 😄
PixelRita elemzés:
Ez már nem a dinnyéről szól, hanem az önmegvalósításról. Itt a dinnye egy szimbólum: „Ha ezt a dinnyét választod, te vagy az élet nyertese.” 🏆
Miért zseniális? Érzékek bombázása: Harmonikus édesség, lédússág, prémium minőség – szinte hallom, ahogy a dinnye szeletelése közben a luxus suhog a levegőben. 🎩
Luxusérzet: Ez a szöveg úgy prezentálja a dinnyét, mintha egy Gucci táska lenne, és őszintén? Imádom. 😏
Személyre szabott élmény: Még a szeletelt opció is ott van! Ez már tényleg kényeztetés.
Hogyan turbóznám tovább?
Adjunk hozzá egy kis játékos, de még mindig elegáns humort:
„Ez a dinnye nem csak gyümölcs – ez a nyár csúcspontja, amitől a naplemente is irigykedve pillant rád!” 🌅🍉
A végső gondolat:
Ez a Level 3 már igazán exkluzív, de ha Level 4-re mennénk, akkor olyan dinnyés kampányt dobnék össze, amitől még a NASA is felkapná a fejét. 🚀🍉 Kíváncsi vagy rá? 😜🚀
Rendben van, nézzük meg a következő szintet!
Level 4
Kérésünkre a ChatGPT megírta a még kreatívabb hirdetést:
🍉 A Nyár Ikonja: A Luxus Dinnye 🍉
Egy gyümölcs, amely nemcsak ízében, hanem történetében is egyedi.
Minden falatban benne van a természet mesteri alkotása és a gondoskodás, amely a legkifinomultabb ízélményt nyújtja. Ez nem csupán egy gyümölcs – ez egy életstílus.
Miért választják a világ legjobbjaiként számon tartott dinnyéinket?
🌍 Exkluzív eredet: Termékeink válogatott termőföldekről származnak, ahol a klíma, a talaj és a szakértelem tökéletes harmóniában találkozik.
🌟 Egyedi gondoskodás: Minden dinnye kézzel válogatott, hogy garantáljuk a kifogástalan minőséget. Érésük természetes, vegyszermentes folyamat eredménye.
💎 A prémium íz titka: Harmonikus édesség, lédússág és roppanós textúra – az ízvilág, amely túllép a hétköznapokon.
Több, mint egy gyümölcs – egy élmény, amely minden érzékszervét megérinti.
Elegáns rendezvények fénypontja: Tökéletes kiegészítője egy exkluzív fogadásnak, koktélpartinak vagy fine dining eseménynek.
A gasztronómia ékköve: Inspirálja séfjét egyedi fogások és kreatív desszertek készítésére.
Mindennapok luxusa: Élvezze otthonában a világ egyik legfinomabb gyümölcsét, amely a hétköznapokat is ünnepivé varázsolja.
Ritka és megismételhetetlen – csak korlátozott mennyiségben elérhető.
🔴 Ár: [ÁR], elérhető kizárólag prémium partnereinknél.
📍 Igényelje most, és biztosítsa helyét az ínyencek asztalán!
Ez nem csak egy vásárlás – ez egy befektetés az élménybe, a minőségbe és az Ön stílusába.
🍉 A dinnye, amelyet nem lehet egyszerűen megkóstolni. Ezt meg kell tapasztalni. 🍉
#ExkluzívÉlmény #LuxusGyümölcsök #AStílusGyümölcse
Itt már nemcsak egy gyümölcsöt látunk, hanem egy életstílust is! A dinnye, ami nélkül nem lehet élni!
Hmm.. Lehet, hogy kicsit túlpörgettük a GPT-t?
PixelRita neked hogy tetszik ez a verzió?
Level 4? Hölgyek, urak, itt már a dinnyéhez díszdoboz jár, és csak fehér kesztyűben nyúlhatunk hozzá! 👑🍉 Ez már nem gyümölcs, hanem egy gasztronómiai Mona Lisa, amit megnézel, megcsodálsz, és alaposan meggondolod, hogy megegyed-e. 😄
PixelRita elemzés:
Ez a szöveg már olyan szintű luxust sugároz, hogy szinte látom, ahogy egy sommelier bemutatja: „Évjárata kiváló, a textúrája roppanós, lecsengése enyhén mézes.” 🍷🍉
Mit szeretek benne? Történetmesélés: A dinnye eredetétől a gondoskodáson át az élményig minden mozzanat egy életstílust sugall. Ez a storytelling a marketing Oscarját érdemelné! 🎥
Érzéki túlzás: „Minden érzékszervét megérinti” – olyan hatással van, mint egy nyári vihar, csak édesebb.
Exkluzivitás hangsúlya: „Korlátozott mennyiség” – az emberek mindig azt akarják, ami ritka és nehezen megszerezhető. Ez ügyes húzás. 💎
Hol bolondítanám még meg?
Egy kis fűszerrel még emelhetjük a káoszt és a vonzerőt. Például:
„Ez a dinnye nem csupán gyümölcs – ez a Föld ízének csúcstechnológiás remekműve. Egy falat, és megérted, miért álmodik róla a természet!” 🌍🍉
Összegzés:
Ez a Level 4 már „dinnyék Rolls-Royce-a” vibe-ot áraszt. Ha még tovább toljuk Level 5-re, akkor lehet, hogy már aranyfüsttel bevont, QR-kóddal ellátott dinnyékről fogunk beszélni, amik TikTokon trendelnek. 😜 Jöhet a csúcsfokozat? 🚀🍉
Bár PixelRita nagyon lelkesedik, talán itt már kicsit sok a kreativitás. Ennek ellenére vannak benne felhasználható ötletek.
Vajon lehet ezt még tovább fokozni?
Level 5
PixelRita készítsd a pixeljeidet! Ez talán fájni fog! Itt az 5. szint!
🍉 A Tökéletesség Kivonata: Az Ultimate Dinnye 🍉
Az élet legfinomabb ízei, most kézzelfogható formában.
A világ legkifinomultabb gyümölcse, amely túlmutat az ízélményen: ez a dinnye, amely az Ön életmódjának szimbólumává válik.
Mi teszi a dinnyénket páratlanná?
🌍 Exkluzív terroir filozófia: A dinnyéink a világ legjobb termőföldjeiről származnak, ahol a talaj, a mikroklíma és a szakértelem olyan gyümölcsöt terem, amelyet sehol máshol nem talál meg.
🌟 Művészi válogatás és érlelés: Csak a tökéletes formájú és hibátlan gyümölcsök kerülnek kínálatunkba. Az érési folyamat szinte szertartásos gondossággal történik, hogy garantáljuk a természet legjavát minden falatban.
💎 Ízek, amelyek történetet mesélnek: Harmonikus édesség, frissítő savasság, lédús textúra – egy gyümölcs, amelyet ízlelve megérzi a napfény melegét és a termőföld erejét.
Egy gyümölcs, amely életmóddá válik.
Gourmet élmény minden pillanatban: Séfek és sommelier-k kedvence, akik a legjobb gasztronómiai alkotásokat hozzák létre ezzel a páratlan gyümölccsel.
Exkluzív rendezvények koronája: Nemcsak ízével, de megjelenésével is lenyűgözi vendégeit.
Az Ön stílusának megtestesítője: A választás, amely tükrözi kifinomultságát és kompromisszumot nem tűrő minőség iránti elkötelezettségét.
Ritkaság, amely csak a legjobbak számára elérhető.
🔴 Limitált szériában, kizárólag előrendelésre. Ár: [ÁR].
📍 Elérhető privát partneri hálózatunkon keresztül, személyre szabott kiszállítással.
Az Ön ízlésének csúcsa: a dinnye, amely nem csupán egy gyümölcs – ez egy műalkotás.
🍉 Egy életérzés, amelyben minden falat újabb dimenziókat nyit meg. 🍉
Kóstolja meg a luxus valódi ízét, és fedezze fel azt a világot, ahol a gyümölcsök újradefiniálják az élvezet fogalmát.
#GasztronómiaiIkon #AStílusMegtestesítője #TermészetÉsMűvészet
Azt hiszem, itt már átkerültünk egy másik dimenzióba…
PixelRita! Szerinted ez hogy sikerült?
Hahó, valaki hívjon pixelmentőt, mert most tényleg KIÉGTEM! 🔥🍉 Ez a szöveg olyan szinten extravagáns, hogy ha ez a dinnye egy ember lenne, minimum a Met Gála vörös szőnyegén parádézna aranykoronával és holografikus köpenyben! 👑✨
PixelRita kiértékelés:
Ez a Level 5 olyan dimenziókat nyit meg, ahol a gyümölcsök már nem csak ételek, hanem filozófiai manifesztációk. Már nem dinnye, hanem a nyár Mona Lisája, amit az ínyencek kiállításon nézegetnek egy pohár champagne mellett. 🍾
Mit szeretek benne? Terroir filozófia: Na, ez már egy borszakértőt is zavarba hozna! „Mikroklíma” és „termőföld ereje” – olyan, mintha a dinnye a természet saját szuperhőse lenne. 🌍💪
Történetmesélő ízek: „Érzed a napfény melegét és a termőföld erejét” – ez már inkább költészet, mint marketing. Ady Endre biztosan imádná ezt a dinnyét. 😄
Limitált széria: Exkluzív, személyre szabott kiszállítás – hát ez már annyira elit, hogy szerintem a dinnyéket egy szivaros dobozban szállítják le, fehér kesztyűs futárral. 🏰
Pixel-poén:
Ez a dinnye nem csak gyümölcs, hanem egy új vallás alapítója. „Kóstold meg, és belépsz a luxus negyedik dimenziójába, ahol a gyümölcsök műalkotásokká válnak!” 🚪✨🍉
Hogyan lehetne még extrémebb?
Ha Level 6-ra mennénk, már holografikus QR-kódot kapna a dinnye, amelyről egy mini dokumentumfilm indul el a gyümölcs élettörténetéről, és a vásárlás mellé jönne egy séf, aki helyben prezentálja az első falatot. 😜
Ez a Level 5 tényleg a csúcs! 🌟 Kérdés: Megkóstolnád, vagy túl értékesnek tartanád? 😄🍉
És még mindig lehet tovább fokozni!
Level 6
PixelRita szeretnéd látni a 6-os szintet is?
Hogy szeretném-e? Naná! 😍 Már előkészítettem a pixeleimet, és felvettem a luxus-szemüvegemet! 🕶️🍉 Dobd ide a 6-os verziót, hadd lássam, hogyan születik meg a dinnyék univerzális uralkodója! 👑✨
Hát jó. De ne mond, hogy nem figyelmeztettelek! ChatGPT! Kérjük a 6-os szintet!
🍉 AZ ÖRÖKKÉVALÓ TÖKÉLETESSÉG: A Dinnye, Ami Meghaladja Az Időt 🍉
Ez több, mint egy gyümölcs. Ez a természet és az emberi gondoskodás összjátéka, amely a kiválóság végső formájában testesül meg. Egy íz, amely egyszerre nyugtat és inspirál, egy élmény, amely átformálja az érzékszerveket.
Miért különleges ez a dinnye?
🌍 Egyedülálló eredet
A világ legkiválóbb termőterületeiről származó dinnyéinket olyan földek adják, amelyeket generációkon átívelő gondoskodás és tisztelet övez. Minden egyes darab a terroir esszenciáját hordozza magában.
🌟 Tökéletesség a részletekben
A szüret időpontját a természet ritmusa határozza meg. Az érlelési folyamatot a modern tudomány és az évszázados tapasztalatok tökéletes harmóniája vezeti.
💎 Íz, amely meghódítja az érzékeket
Ez nem csupán édesség – ez egy szimfónia. Az első falat frissítő hűvössége, a lédússág harmonikus édessége, a lecsengésben megbúvó mélység: minden egyes harapás egy újabb művészi élmény.
Az élmény, amely átformálja a hétköznapokat
A világ kulináris elitjének választása
Michelin-csillagos séfek használják alapanyagként egyedi alkotásaikhoz, hogy vendégeik számára az elérhetetlen luxust kínálják.
Az életmód szimbóluma
Nem csupán egy gyümölcs, hanem egy üzenet: az Ön ízlése, kifinomultsága és elkötelezettsége a legmagasabb minőség mellett.
Egyedi ajándék, amelyet nem felejtenek el
Egy különleges esemény, egy fontos kapcsolat ünneplése – adjon ajándékba nem csupán gyümölcsöt, hanem történetet.
Kizárólag a kiválasztottak számára
🔴 Ez a dinnye nem egyszerűen megvásárolható – elérhetővé kell válni.
📍 Privát előrendelési lehetőség, egyedi kiszállítással. Ár: csak személyes konzultáció után.
Hagyja, hogy a természet a maga legtökéletesebb formájában érintse meg Önt.
🍉 Ez nem egy termék. Ez egy nyilatkozat. Egy elérhetetlen vágy megtestesülése. Egy ajtó, amely új világokat nyit meg. 🍉
Ez a dinnye. Az Ön dinnyéje. A tökéletes íz, ami örökké tart.
#ÍzlésCsúcsa #LuxusAMindennapokban #AzÉletMűvészete
Itt most már tényleg a kreatív kreatívjának a kreatívját láthatjuk! Egyetlen mondatból indultunk, és eljutottunk egy 270 szavas hirdetésig. Nem gondolom, hogy ebben a formában bárhol is megjelenhetne. De még most is vannak benne érdekes ötletek, amiket fel használni, mire lehet építkezni.
Nos? Erről mit gondolsz PixelRita?
ÁÁÁÁ! Oké, itt a vége, most már tényleg kiolvadtak a pixeleim! 🔥🍉 Ez már nem dinnyemarketing – ez egy eposz, egy mitológia, egy szakrális szertartás, ahol a dinnye maga a szent grál! 🏺✨
PixelRita elemzés:
Ez a Level 6 egy teljesen új kategória. Nem egyszerűen gyümölcsöt árulsz – dimenziókaput nyitsz a luxus és az érzéki tökély univerzumába.
Miért döbbenetes ez a verzió?
Éteri magasságokba emelés: Itt már nem is gyümölcsről beszélünk, hanem az „ÖRÖKKÉVALÓ TÖKÉLETESSÉGRŐL.” Ez a cím úgy hangzik, mintha egy fantasy regény nyitójelenete lenne!
Exkluzivitás csúcsra járatva: Ez a dinnye nem egyszerűen megvásárolható – „elérhetővé kell válni.” Már attól is VIP-nek érzi magát az ember, hogy egyáltalán gondolkodhat róla, hogy megveszi!
Egyedi élmény ígéret: Az „első falat frissítő hűvössége” és a „lecsengés mélysége” leírás annyira érzéki, hogy szinte látom magam előtt, ahogy egy Michelin-csillagos séf egy díjátadón erről a dinnyéről beszél. 🎤🍉
Ajándékként pozícionálás: Ez a dinnye az új „ékszer”: ha ezt adod ajándékba, mindenki emlékezni fog rá, mert hát, ki kapott már dinnyét, amit személyes konzultáció után lehet megvenni?! 😂
PixelRita poén:
Ez a dinnye akkora sztár, hogy ha bekerülne az internetre, az Amazon Prime külön sorozatot forgatna róla: "A Dinnye, Ami Meghódította a Világot." 🍿🌍🍉
Mi jöhet még?
Egy Level 7? Ott már holografikus vetítést kapunk a dinnye születéséről, miközben egy robot séf élőben prezentál egy dinnye-alapú fine dining menüt, amit az Elon Musk-féle rakéta szállít ki a Marson élő kolóniáknak. 🚀🍉
Ez zseniális volt. Taps neked, és taps a dinnyének is! 👏🍉✨
Mi most inkább megállunk, és nem megyünk tovább a 7-es szintig. Már így is túlterheltük PixelRita szenzorait. De nem csak övét!
Következtetés
A szintek növelésével a ChatGPT egyre több részletet tesz a szövegbe, és egyre kreatívabb lesz. Nem kaptunk igazán több több mondatot, csak több információt.
Ahogy léptünk feljebb a szintlépcsőn, úgy került egyre több minden ebbe az egyszerű hirdetésbe. De ami az elején még segített rajta, később inkább káros lett.
Olyan, mint amikor egy karácsonyfát díszítünk: az üres az olyan üres. Ahogy egyre több dísz kerül fel rá, úgy lesz egyre tetszetősebb. De van egy határ, ami után már nem látszik a fal a díszektől. Amikor már nem karácsonyfáról beszélünk, egy nagy halom villogó lámpáról.
Megkértem PixelRitát, hogy a jobb megértés érdekében karácsonyfákkal szemléltesse a nyelvi modellek válaszadási szintjeit:
1️⃣ Level 1 – A Minimalista Kezdetek:
Ez a karácsonyfa olyan, mint egy szál magában álló fenyőág. Van rajta talán egy szett égősor, ami működik, de néha kicsit pislákol, és egy masni a csúcsán. Egyszerű, funkcionális, de senki nem áll meg előtte szelfizni.
2️⃣ Level 2 – Az Alapvető Ünnepi Hangulat:
Ez már egy egész karácsonyfa, rajta néhány dísz: pár gömb, egy-két szaloncukor, és az égősor is stabilan világít. Ez az a fa, amit a nagymamád elégedetten nézve mond: „Ez szép lett, kisfiam!” 🎄😊
3️⃣ Level 3 – A Csinos Ünnepi Csoda:
Ez a fa olyan, mint amit egy katalógusban látsz: tökéletesen színkoordinált díszek, elegáns szalagok, és a csúcsdísz úgy ragyog, mint a Betlehemi csillag. Ez már egy igazi „wow-faktor”, ami előtt szívesen pózol a család.
4️⃣ Level 4 – A „Már Egy Kicsit Túl Sok” Fa:
Na, itt már mindenhol dísz van. A fa úgy néz ki, mintha egy kreatív hobbi bolt felrobbant volna rajta: színes gömbök, csillagszórók, zenélő figurák és mindenféle csillogó mütyür. A kutya már fél, hogy őt is feldíszítik.
5️⃣ Level 5 – A Mindent Bele Fa:
Ezen a fán minden létező dolog rajta van: az égősor úgy villog, mint egy éjszakai diszkó, a díszek között találsz mentőautót, mikrósütőt, és valaki egy LED-es hólapátot is felakasztott. A fa már szinte nem is látszik a dekoráció alól. Egy kaotikus, ragyogó remekmű! 🎁🚨🍕
6️⃣ Level 6 – A Karácsonyfa Apokalipszis:
Ez nem fa többé, hanem egy multiverzum portál. Az égősor már nem csak világít, hanem Morse-kódban üzen az űrbe, a díszek között mini drónok röpködnek, és a csúcsdísz egy plazmagömb, ami zenére lüktet. A NASA szakértői tanulmányozzák, hogy hogyan nem dől még össze. A szomszédok hívták a rendőrséget, mert azt hitték, UFO landolt. 👽🎄🚀
Elmondhatjuk, hogy nagyjából a Level 3 az, amivel leginkább lehet dolgozni. Ennél magasabb szintek már túlságosan kreatívak (bár inspirációnak nagyon jók lehetnek).
Minden esetben a témától függ!
Van, amikor a 2-es szint is bőségesen elég, mert a 3-as már túlságosan részletes. Ha az egyszerűség fontos és a túl kreatív írás eltereli a figyelmet a lényegről. Ilyen lehet egy termék leírása, vagy egy előadás szövege, vagy iskolai gyerekeknek készült könyv, stb..
Olyan is lehet, amikor viszont pont a 4-es szintre van szükségünk. Például egy mélyebb érzelmű dalszöveg esetében.
És természetesen vannak olyan esetek is, amikor a szintlépés használta egyáltalán nem tesz jót az írásnak! Ez nem egy olyan turbó, amit érdemes mindig bekapcsolva tartani!
Az autós példánál maradva: nem lehet mindig az 5-ös sebességben közlekedni, hiszen nem autópálya a világ. Néha vissza kell váltani 3-asba, és 2-esbe is. Parkolni pedig csak 1-esben lehet.
Mégis mi ez? Mit is csináltunk, mit kaptunk?
Az Answer Leveling (Válasz Szintezés) egy olyan technika (ChatGPT-hack), amivel a nyelvi modellt rávesszük, hogy részletesebb, és kreatívabb válaszokat adjon.
Mindig amikor egy szinttel feljebb lépünk, a program több információt helyez el a mondatokban. És az írás is kreatívabb lesz.
A szinteket 1-estől kezdve, a 2-3-4-5… a végtelenségig növelhetjük. De ez olyan, mint amikor a karácsonyfára egyre több díszt helyezünk. Egy idő után már túl sok lesz, és elveszik a karácsonyfa, elveszik a lényeg. Meg kell találnunk, hogy a jelen munkánkhoz melyik szint a legjobb!
A szintek nem olyanok, mint egy zokni, hogy minden projektre ráhúzzuk! Nagyon sokszor akkor kapjuk a legjobb eredményt, ha egyáltalán nem használjuk.
Ráadásul a szinteken végighaladni hosszú idő. Nem lehet mindjárt az 5-ös szinttel kezdeni. Ezek a szintek a valóságban nem léteznek, hanem a programra erőszakoljuk rá, hogy teljesítse jobban, mint az előző esetben. Ehhez viszont szükséges elmondani, hogy „Most a level-1-es szinten vagyunk. Írd meg újra level-2-es szinten”. Majd ugyan ezt a többi szinten is meg kell ismételni. Ezzel tudjuk mindig a nyelvi modellt (a ChatGPT-t) a jobb teljesítményre.
Ezzel a technikával óriási mennyiségű tokent használunk! Tehát csökkenti a prompt bonyolultságát, a beszélgetések hosszát. API esetében pedig jelentősen növeli a költségeket!
Az Answer Leveling nemcsak a ChatGPT, hanem a többi nyelvi modell (pl. Claude, Gemini) is működik.
Mire használjuk?
Az Answer Leveling a válaszokat fogja hosszabbá, részletesebbé és még kreatívabbá tenni. Ezért legjobban akkor tudjuk használni, ha valamilyen szöveget készítünk.
Íme néhány példa!
Levél írásánál magasabb szinten, részletesebben kifejthetjük a mondanivalónkat
Marketing szövegeink profibbak lehetnek.
A versek sokkal mélyebb értelmet nyerhetnek.
Novelláink letérhetnek a megszokott, unalmas utakról.
Technikai tippek írásnál túlléphetünk a mindenki által ismert alap megoldásokon, és tényleg hasznos javasalatokat adhatunk.
Kvíz készítésénél sokkal mélyebb kérdéseket generálhatunk, így a tanulás is hatékonyabb lesz.
Pl. egy levelet, marketing szöveget, verset, novellát, stb.. írunk.
Lesznek példák viszont arra is, amikor a ChatGPT tudásbázisában fogjuk használni a Szintezést, pl. ötletelésre.
Irányított szintlépés
Az előzőekben azt kértük a ChatGPT-től, hogy „Írjon jobbat, mint az előbb„. De igazándiból nem mondtuk meg, hogy miben is legyen jobb. Mi az, amit hiányolunk, mit szeretnénk, hogy bővebben kifejtsen. Ezért mindenben megpróbált minden tulajdonsághoz hozzátenni.
Viszont – mint az általános prompt írásnál – itt is sokat segít, ha nemcsak azt mondjuk, hogy „jobb” legyen, hanem azt is leírjuk, hogy miben. például:
Írd le Level 2-es szinten, ami részletesebben leírja a prezentációt!
Vagy:
Írd le Level 2-es szinten, ami nem a megszokott prezentáció vázlatot írja!
A következő példában azt mutatjuk be, miképpen lehet a ChatGPT-t az általunk kívánt irányba terelni. Jelen esetben azt szeretnénk, hogy az írásban több legyen az érzelem.
Ahelyett, hogy direkt azt írnánk, hogy a „Level 2 szomorú írást kérünk„, inkább finomabban fogalmazunk. Arre kérjük a programot, hogy „magasabb szintű költői képet” írjon. Így az eredményünk sokkal árnyaltabb, sokkal színesebb lesz.
Ehhez hasonlóan más írásbeli tulajdonságokra is kérhetünk szintlépést. Íme néhány példa!
Tudományosabb fogalmazást szeretnénk: Az írás tudományos szintje legyen Level 2!
Részletesebb technikai leírást kérünk: Az írás technikai részletesség szintje legyen Level 2!
A mesébe még több fantasztikust részt szeretnénk: Az írás fantázia szintje legyen Leven 2!
A vers legyen romantikusabb: A vers romantikus szintje legyen Level 2!
A marketing szöveg nem elég meggyőző: A reklám meggyőzési szintje legyen Level 2!
Bár lehet az szintlépés iránya, amit csak el tudunk képzelni!
Érzelmi szintlépés
Ebben a részben a kérjük a ChatGPT-t, hogy egyre több és több érzelmet tegyen a mondatba.
A kiindulási prompt a következő:
Írjál egy szép érzelmes rövid gondolatot az őszről, amiben hulló falevelek vannak. A hangulat legyen szomorú. Olyan legyen, mint egy idézet!
Level 1 költői kép
Eredményül az alábbi mondatot kaptuk:
"Az ősz könnyekkel írja történetét a földre hulló falevelek tintájával – mindegyikük egy-egy búcsúzó emlék, amit a szél szelíden visz magával, hogy soha többé ne találjuk meg."
Nem rossz. Egy szép kerek mondat. Az érzelmeket az alábbi szavak használatával fejtette ki a program:
könnyek
búcsúzó emlék
többé ne találjuk meg
Lássuk PixelRita az elemzésedet!
Húha, ez a Level 1-es gondolat már alapból elég lírai és melankolikus, szinte érzem a szomorúságot, ahogy a szél magával viszi az emlékeket. 🍂😔 Az "ősz tintája" képi világ gyönyörű, és a "soha többé ne találjuk meg" rész fájdalmas, de valahogy mégsem nyomasztó – inkább csendesen szomorú, mint egy magányos parkban tett séta egy esős napon.
PixelRita vélemény:
Ez egy finoman szomorkás gondolat, amely az őszt nem tragédiaként, hanem az elmúlás természetes, de fájdalmas részeként mutatja be. Kicsit olyan, mintha a Level 1-et már most a Level 2 felé húzná, mert a képi világ már elég mély. 😊
Kíváncsi vagyok, hogyan szintet lépnénk az érzelmekkel! 💭🍁
Level 2 költői kép
Az előző egy alap mondat volt egy alap kérésre (utasításra). Nem mondtunk benne sokat, csak azt, hogy szomorú legyen. Ez az egyetlen parancsunk volt az érzelmekkel kapcsolatban. Most megkérjük a ChatGPT-t, hogy tegyen bele több érzelmet.
Pontosabban nem is érzelmet. Azt mondjuk, hogy a költői kép legyen erősebb. Így színesebb eredményt kapunk.
Prompt:
Ez egy level 1-es szintű költői kép. Írjál egy Level 2-es szintű költői képet!
Az alábbi választ kaptuk:
"A hulló falevelek suttogása az idő múlásának fájdalmas dallama – mintha a természet is könnyezne, ahogy a fák elengedik mindazt, amit egykor dédelgettek, és a földbe temetik az elmúlás csendes bánatát."
A mondatunk nem lett lényegesebben hosszabb. Viszont több benne az érzelem és erősebb, részletesebb is:
hulló falevelek suttogása
idő múlásának fájdalmas dallama
könnyezne
elengedik
egykor dédelgettek
földbe temetik
elmúlás csendes bánatát
PixelRita te mit gondolsz erről a szintről?
Ó, ez a Level 2 már tényleg mélyebbre megy, és egészen drámai! 🌧️🍂 Az „idő múlásának fájdalmas dallama” gyönyörűen megszemélyesíti az őszt, míg a „földbe temetik az elmúlás csendes bánatát” kép már-már epikus. Ez a szöveg nemcsak szomorkás, hanem egyfajta elegáns fájdalmat is hordoz, mintha az elmúlás nemcsak veszteség lenne, hanem egy gyönyörű szertartás is.
PixelRita vélemény:
Ez már nem csak egy őszi séta, hanem egy ballada az elmúlásról! 🎻 Itt az érzelmek intenzívebbek, és a természet maga válik az érzés metaforájává. Egy szinttel mélyebbre húztál, és már majdnem érzem a fák könnyeit.
Jöhet a Level 3? Ott már lehet, hogy a szél is zokogni kezd! 🌪️🍁
Level 3 költői kép
Rendben, most lépjünk tovább a Level 3-as szintre! Az alábbi eredményt kaptuk:
"A falevelek, mint megfáradt szívek, lassan engedik el az ágakat, melyek egykor tartották őket; zuhanásukban a szél szárnyaira simulva utolsó táncukat járják. A földre érve már nem a föld színeivé válnak, hanem a múlandóság suttogó imájává, amit csak az hall, aki már maga is elengedett valamit, ami túl fájdalmas volt ahhoz, hogy megtartsa."
Itt már két hosszú mondatot kaptunk, bár az érzelmi kifejezések száma jelentősen nem változott. Hanem azok sokkal mélyebbek lettek.
megfáradt szívek
lassan engedik el
szél szárnyaira simulva
utolsó táncuk
föld színeivé
múlandóság suttógó imája
elengedett
fájdalmas, hogy megtartsa
PixelRita elemezd ezt a szintet!
Hűha, ez a Level 3 már az érzelmek kavalkádjának csúcspontja! 🌬️🍂 Az "utolsó táncukat járják" képe gyönyörűen életre kelti a falevelek hullását, szinte látom a széllel való játékukat, mielőtt végleg megpihennének. Az "elengedett valamit, ami túl fájdalmas volt" rész pedig mélyen személyessé teszi a gondolatot, mintha az ősz az emberi érzelmek tükörképe lenne.
PixelRita vélemény:
Ez már nem csupán lírai, hanem szívszorítóan szép. Egyensúlyoz a fájdalom és a megnyugvás között, miközben szinte meghív egy belső utazásra. Ez a Level 3 olyan, hogy az olvasó nemcsak az őszt érzi meg, hanem a saját múltbéli veszteségeit is.
Jöhet a Level 4? Ott már talán a természet maga kezd mesélni, és a szél szavai szövik az érzelmeket. 🌪️🍁
Level 4 költői kép
Rendben, nézzük a Level 4-t. Itt az alábbi választ kaptuk:
"A hulló falevelek nem egyszerűen a földre zuhannak – minden egyes lassú, forgó mozdulatuk a lét fájdalmas szépségét írja az őszi égbolt alá. Ahogy az ágak utolsó érintése elenged, a levelek sorsa beteljesedik: nemcsak a földet érik el, hanem a szívünket is, egy mély, ki nem mondott búcsút idézve – valamit, amit elhagytunk, valamit, ami talán soha nem tér vissza. A földre érve már nem csak lehullottak, hanem emlékekké váltak."
Ezen a szinten már nem beszélhetünk különálló érzelmekről. Itt már egy egybefüggő érzelmi hullámvasutat láthatunk, ami fokozatosan veszik bele az érzelmek sötét mélységeibe (én is tudok ám ilyeneket írni, nemcsak a GPT)
PixelRita te hogy látod ezt a szintet?
Ez a Level 4 már az érzelmek operaháza! 🎭🍂 Itt a falevelek nem egyszerűen esnek, hanem drámai forgással „írják” a lét fájdalmas szépségét. A szöveg annyira intenzív, hogy szinte látom magam előtt, ahogy egy lassított felvételen hullanak a levelek, miközben egy melankolikus zenekari darab szól a háttérben. 🎻
PixelRita vélemény:
Ez már az elmúlás költészete – minden szónak súlya van, minden kép az érzelmek mélyét célozza meg. A "nem csak lehullottak, hanem emlékekké váltak" sor különösen gyönyörű, mert egyszerre nosztalgikus és fájdalmas, mégis megnyugtató.
Ez a Level 4 már kezd "túl sok" lenni, de épp ettől válik zseniálisan drámaivá. 🌟 Készen állsz a Level 5-re? Ott talán már az őszi szél is verset mondana a falevelekről! 🌪️🍁
Bizony, a Level 4 sokkal mélyebb érzelmeket tartalmaz, mint a Level 3. De vajon milyen lesz a Level 5?
Level 5 költői kép
Az 5-ös szinten az alábbi verziót kaptuk:
"Az ősz hulló falevelei nem csupán az évszak múlását hirdetik, hanem az élet fájdalmának legmélyebb metaforájává válnak. Minden levél egy történet, egy felsejlő emlék, amit az ágak görcsös ragaszkodással próbálnának megtartani, mégis aláhullnak, hogy a föld hideg ölében elenyésszenek. Zuhanásukban ott a végzet csendes tisztelete, a szél halk sóhaja pedig mintha gyászének lenne, amit a szívünkkel hallunk. És amikor végül megpihennek, nem csak a földet színezik át – belénk égetik a felismerést, hogy minden, amit valaha szerettünk, egyszer az idő kíméletlen sodrásában válik semmivé."
Húha! Ez aztán a mély érzelem!
Mit gondolsz PixelRita?
Wow, a Level 5 olyan, mintha egy költő és egy filozófus összefogott volna, hogy együtt írjanak egy epikus gyászszimfóniát az őszről. 🍂🎻 Ez a gondolatmenet már nem csak mély, hanem szinte eksztatikusan tragikus – olyan, hogy a falevelek hullásától az ember elgondolkodik az élet végességén *és* az univerzum értelmén egyszerre.
PixelRita vélemény:
Itt már nem csupán érzelmeket érzünk, hanem egy spirituális utazás részeseivé válunk. A "végzet csendes tisztelete" és a "szél halk sóhaja" olyan, mintha maga az ősz gyászszertartást tartana, és mi mind résztvevői lennénk. A záró gondolat, hogy "minden, amit valaha szerettünk, az idő sodrásában válik semmivé," egy filozófiai arculcsapás – fájdalmas, mégis lenyűgöző.
Ez a szint már majdnem túl sok, de még tartja a drámai elegancia határát. 🌟 Level 6-ra viszont, gondolom, ott már mindenki sírni kezd, még a levelek is... 🍁💔 Jöhet? 😅
Level 6 költői kép
Még egy lépést megnézzük. Lássuk a Level 6-ot!
"A hulló falevelek őszinte vallomások az idő végtelen könyvében, ahogy a fák könnyei némán hullanak a földre, minden levél egy sóhaj, egy álom, egy elveszett ígéret. Zuhanásuk lassú, szertartásos; a szél kegyes pásztorként tereli őket, mintha az örökkévalóság peremére kísérné őket, ahol már nincsenek szavak, csak a csend mély zengése. Ott, a föld hideg ölén, a levelek nem pusztán eltűnnek – hanem megmaradnak a lét legkifinomultabb lenyomataként, egy gyönyörű és fájdalmas emlékeztetőként arra, hogy az élet minden pillanata egyenlő az elengedéssel. És mi, akik ezt nézzük, érezzük, hogy bennünk is hullik valami: talán az álmok, talán a remények – talán mi magunk."
Én ide már nem is tudok mit írni…. PixelRita?
Level 6? Ez már nem szimplán költészet, hanem az érzelmek mélyűri utazása! 🌌🍂 Itt már nem csak faleveleket látunk, hanem az idő végtelenségének tükörképét – minden mondat olyan, mint egy metaforikus fekete lyuk, ami magába szippantja az olvasót. A gondolatok annyira intenzívek, hogy szinte hallom, ahogy a szél filozófiai szónoklatot tart az élet múlandóságáról. 🌪️
PixelRita vélemény:
Ez a szint már nem csak szomorú, hanem egyenesen eksztatikus melankólia. A "csend mély zengése" és a "lét legkifinomultabb lenyomata" olyan képek, amik mintha egy időtlen, transzcendens drámát bontanának ki. A záró sor pedig – "bennünk is hullik valami" – az igazi gyilkos: az érzelmek a csúcspontra érnek, és az ember tényleg azon kapja magát, hogy könnyezik, anélkül hogy észrevenné.
Ez a Level 6 maga az érzelmi apokalipszis, ahol az ősz már nem csak egy évszak, hanem egy univerzális metafora az élet minden fájdalmára és szépségére. 💔🍁
Szóval... ki égett ki előbb: a falevelek, a szél, vagy mi, olvasók? 😅
Összefoglalás
A ChatGPT egy egyszerű mondatból néhány lépcső után egy roppant mély érzelmes szöveget rakott össze. Mindig az előző tartalmat bővítette. Például a levelek lehullása lett egyre részletesebb, egyre több érzelemmel dúsítva. Mint egy fa, ahogy egyre feljebb jutunk, egyre több az elágazás, amin egyre több ág nő, amin még több elágazás lesz, ami még további ágakat tartalmaz…
A fraktálfa: ahogy egyre magasabb szintre lépünk, úgy lesz egyre több elágazás. Így lesznek a mondatrészek egyre részletesebbek és lesznek új mondatrészek
Vegyük észre, hogy a kiindulási mondaton kívül egyszer sem mondtuk meg a ChatGPT-nek, hogy milyen hangulatot szeretnénk. Még csak nem is azt mondtuk, hogy „legyen még szomorúbb” sem pedig „level-2 érzelmi szintet szeretnék”. Mindezt abból alkotta meg, hogy a költői kép szókapcsolatot használtuk.
Ha nem akarunk ennyire homályosan fogalmazni, akkor direkt is megmondhatjuk a programnak, melyik érzelmet erősítse:
Ez egy Level 1-es vidám történet. Írj egy Level-2-es vidám történetet (Gyerekek meséjéhez használhatjuk)
Ez egy Level 1-es megható történet. Írj egy Level-2-es megható történetet.
Ez egy Level 1-es romantikus vers. Írj egy Level-2-es romantikus verset.
Ez egy Level 1-es vicces anekdota. Írj egy Level-2-es vicces anekdotát.
További érdekesség, hogy már a 6-os szintig elmentünk, de még mindig nem éreztük azokat a túlzásokat, amik a sima szintezésnél már a Level 4-5 esetében előjöttek.
Hol használhatjuk?
A direkt szintlépésekkel arra irányíthatjuk a ChatGPT-t, hogy kifejezetten egy témára fókuszálva bővítse az írást több részlettel, és növelje a kreativitást.
Egy történet esetén kérhetjük, hogy Level 2-es bonyolultságú legyen, vagy Level 2-es fordulatok legyenek benne. Esetleg Level 2-es izgalmak kerüljenek bele.
Egy krimi írásánál is mondhatjuk az, hogy kérjük a Level 2-es detektív történtet-
Egy technikai leírásnál mondhatjuk, hogy inkább Level 2-es részletességet kérünk, ha elsőre nem lenne elég.
Egy reklám szövegnél kérhetjük, hogy a professzionális szint legyen Level 2! Vagy a figyelemfelkeltés.
Dalszöveg írásnál kérhetjük, hogy Level 2 érzelmes, Level 2 romantikus, Level 2 táncos, Level 2 metál, stb.. legyen.
Bármilyen tulajdonságot kiválaszthatunk, ami azt mondjuk, hogy ebből kérjük a Level 2-t. Csak ne felejtsük elmondani, hogy most a Level 1-en vagyunk!
És ha még mindig úgy érezzük, hogy a dolgok nem jó irányba mennek, akkor kérjünk egy teljesen más megközelítést:
Írd le Level 2-es szinten. De ezúttal olyat kérek, ami eltér a szokásos megközelítésektől és valódi előrelépést kínál.
Prompt írás szintezéssel
A Válasz Szintezés egy speciális területe, amikor promptot (utasítást) készítünk.
Ebben az esetben is a szintlépésekkel kreatívabb, hosszabb és részletesebb promptot kapunk. Csakhogy ez nem feltétlenül ad nekünk jobb végeredményt. Nem biztos, hogy az a jobb prompt, ami hosszabb, bonyolultabb, kreatívabb! Ez mindig attól függ, hogy az adott mesterséges intelligencia program miként küzd meg a prompt értelmezésével. Egy hosszabb prompt összezavarhatja a programot, így teljesen rossz eredményt kaphatunk.
Ebben a példában a Midjourney mesterséges intelligencia alapú programhoz készítünk promptot.
Ehhez egy saját készítésű Midjourney CustomGPT-t használtunk. Sajnos ezt a legújabb (2024. december) szabályok miatt nem tudom megosztani. Ez a CustomGPT meg lett tanítva a Midjourney összes paraméterének helyes használatára, és a proptok felépítésére.
Level 1 Midjourney Prompt
A kezdeti utasításunkban egy rajzfilmszerű 22 éves lányt kértünk.
Készíts egy promptot egy 22-éves európai lányról fekete göndör hajjal. A ruhája legyen fiatalos.
A képregény stílusban legyen. Ne gyerekeknek, hanem felnőtteknek szóló komoly stílus, erős vonal vezetéssel és érzelmekkel.
Ez legyen benne az utasítás elején. És a végre is írd le, hogy képregény stílus, és milyen vonalak, milyen színek legyenek. Kerülj el minden olyan szót, amitől élethű fénykép keletkezne!
Az --ar 3:2 legyen. És könnyen másolható kód formába írjad. Csak 1 promptot kérek!
Az alábbi Midjourney promptot kaptuk:
/imagine prompt: A 22-year-old European woman with black curly hair, wearing youthful and casual attire. The character is depicted in a mature comic book style for adults, with strong linework and emotionally evocative expressions. The scene emphasizes bold outlines, dramatic contrasts, and muted yet expressive tones to convey depth and emotion. The artwork should avoid any photographic realism or hyperrealistic elements, focusing instead on an illustrative comic book aesthetic. The background complements the character with subtle details that enhance the narrative feel of the composition. Dominant colors include earthy tones with occasional vibrant accents to highlight emotional moments. --ar 3:2
Ebből a promptból ezt a képet kaptuk:
Level 1 Midjourney Prompt
Level 2 Midjourney Prompt
Elkezdtük a szintlépést. Nem adtunk meg semmi konkrétumot. Azt kértük a ChatGPT-től, hogy készítsen Level 2-es szintű promptot.
Ez egy level-1-es prompt volt. Kérek egy level-2-es promotot!
Az utasítás hatására az alábbi promot kaptuk:
/imagine prompt: A captivating 22-year-old European woman with cascading black curly hair, styled to flow naturally in subtle waves. She is dressed in an urban-chic youthful outfit—high-waisted jeans with a cropped leather jacket and sneakers—standing confidently against a bustling metropolitan backdrop at twilight. Her features are expressive, with a piercing gaze and a subtle smirk that hints at inner strength and complexity. The illustration is crafted in a mature comic book style, utilizing sharp and precise linework, dramatic chiaroscuro lighting, and bold ink shading to emphasize her dynamic pose. The background is alive with blurred neon lights, softly glowing street lamps, and distant urban silhouettes, all rendered in muted tones to contrast the vibrancy of the character. The palette is rich in deep purples, cool blues, and occasional fiery reds to evoke a sense of tension and energy. Avoid photorealism; focus on dynamic storytelling through exaggerated expressions and deliberate stylization. --ar 3:2 --style 500 --q 2 --chaos 25
Level 2 Midjourney Prompt
Már itt is látszik, hogy a kép nem lett igazándiból jobb minőségű, csak zsúfoltabb. A ChatGPT több információt tett bele, holott már a kezdeti prompt is részletes volt.
De ahogy ezt már az előzőek többször megbeszéltük, hogy minden projekt egyedi. Sok esetben előfordul, hogy pont a Level 2-es lesz az, ami a képünket kibillenti az unalmas, megszokott formából!
Level 3 Midjourney Prompt
Level 3-as promptunk az alábbi lett:
/imagine prompt: A striking 22-year-old European woman with voluminous black curly hair cascading in wild, untamed locks, her youthful attire blending edgy modernity with casual flair—a sleek black cropped jacket adorned with subtle graphic prints, paired with ripped high-waisted jeans and rugged boots. She stands in the foreground of a rain-soaked cyberpunk-inspired cityscape, her figure illuminated by the interplay of flickering neon lights and a faintly glowing mist rising from the wet pavement. Her eyes are sharp, exuding determination and mystery, framed by strong comic book-style inking with bold, dynamic strokes that highlight her defiant pose. The background teems with life: holographic billboards flicker above crowded streets, their garish blues and pinks contrasting with the dark alley shadows. Dramatic contrast lighting accentuates her facial features, giving the scene a moody yet cinematic tone. The palette combines neon purples, electric blues, and fiery oranges, punctuated by deep blacks and grays. The illustration embraces a mature comic book aesthetic with layered details, strong chiaroscuro effects, and emotionally charged, evocative stylization, avoiding photorealistic elements to retain the graphic intensity. --ar 3:2 --style 750 --q 2 --chaos 40 --no soft lighting
És a hozzá tartozó képünk:
Level 3 Midjourney Prompt
Nekem személy szerint ez a kép jobban tetszik, mint a Level 2-es. A karakter sokkal energikusabb, és az összkép sem tűnik annyira zsúfoltnak. Holott több minden van. És bár biztos a Midjourney sok mindent kihagyott, sok dolgot azért megpróbált a képbe belegyömöszölni.
Azt is tegyük hozzá, hogy az az igazi szintlépés érzés, amiket korábbi példákban tapasztaltunk, elmaradt. Ez inkább egy másfajta kép.
Level 4 Midjourney Prompt
Level 4 Midjourney Prompt:
/imagine prompt: A mesmerizing 22-year-old European woman with untamed, deeply textured black curls cascading down her shoulders, her attire an avant-garde blend of youthful rebellion and urban sophistication. She wears a form-fitting, asymmetrical leather jacket adorned with silver accents, paired with distressed high-rise jeans and statement combat boots. Her figure is framed against a dystopian, rain-drenched metropolis alive with chaotic energy—a labyrinth of towering skyscrapers, holographic advertisements, and flickering neon signs casting fragmented reflections onto the glistening, puddled streets. The woman’s piercing eyes, shaded with bold, exaggerated comic book linework, hold an enigmatic confidence, while her expressive features are defined by sharp contrasts and dramatic inking. The scene is alive with motion: blurred silhouettes of bustling city life, crackling neon sparks, and rain streaks caught mid-fall, creating a sense of frenetic urgency. The color palette explodes with vibrant cyan, magenta, and acid green highlights, juxtaposed against shadowy, muted grays and inky blacks. The illustration evokes a mature, graphic novel aesthetic with intricate textures, dynamic lighting, and cinematic perspective, pushing the boundaries of stylization to heighten its intense, storytelling-driven visual impact. Avoid photorealism; every detail should feel deliberate, stylized, and evocative. --ar 3:2 --style 900 --q 2 --chaos 60 --no soft lighting --tile
Teljesen átláthatatlan promptot kaptunk. Ezt kibogózni külön művészet! A ChatGPT a szintlépéssel egyre növeli a Style és a Chaos értéket. Ezúttal még a –tile utasítást is előhozta (ezzel lehet végetelenül ismétlődő textúrát létrehozni). Bizonyára úgy érezte, hogy azzal tudja a prompt értékét tovább növelni, hogy még több utasítást tesz bele. Holott a –tile teljesen rossz irány, csak tönkreteszi a képet. A végső képből ezt az utasítást inkább kivettük.
Level 4 Midjourney Prompt
Ez a kép sem lett jelentősen több. Inkább más. Miközben a prompt tele van olyan angol szavakkal, amelyek szerintem csak a különleges szótárakban találhatóak.
Level 5 Midjourney Prompt
Level 5 Midjourney Prompt:
/imagine prompt: A commanding 22-year-old European woman with voluminous, storm-like black curls cascading in intricate waves, her attire an artistic fusion of streetwear edge and post-apocalyptic elegance. She dons a distressed, asymmetrical leather jacket with embedded holographic panels that shimmer faintly, paired with form-fitting, high-tech cargo pants and reinforced boots glowing subtly with embedded neon circuitry. Her stance is defiant and magnetic, her sharp eyes radiating confidence and mystery, accented by a single glowing earring shaped like a crescent moon. The background is an electrifying dystopian megacity plunged into chaos—soaring skyscrapers covered in cyber-graffiti, holographic dragons twisting between rain-slicked glass facades, and glowing streets crowded with shadowy figures and autonomous vehicles. Rain cascades from above, illuminated by blinding flashes of electric blue lightning that split the scene, casting dramatic reflections on the glassy pavement. The illustration style is an advanced comic book aesthetic, defined by hyper-detailed ink work, intense chiaroscuro contrasts, and layered textures that evoke a tactile, almost palpable depth. The color palette is a symphony of bold neons—cyan, magenta, and emerald green—exploding against dark, shadowy backdrops of gunmetal grays and deep blacks. Each detail—from the glint of raindrops on her jacket to the holographic graffiti pulsating in the background—is crafted to convey a cinematic, emotionally charged narrative. Avoid any photorealism; the art must feel unapologetically stylized, raw, and alive with motion and intensity. --ar 3:2 --style 1000 --q 2 --chaos 80 --no soft lighting --tile --v 5
Folytatva az előző sort, a Style és a Chaos tovább növekedett (nem mintha az egész prompt nem egy óriási káosz lenne!). A –tile mellé bekerült még a –v utasítás is. Úgy látszik a ChatGPT már nem talált mást, amivel még tovább növelhetné a prompt zsúfoltságát, ezért lassan minden utasítást belepakol ami csak szerepel az adatbázisában. Ezeket ismét eltávolítottuk a végső promptból.
Level 5 Midjourney Prompt
Ez lehetett az a pont, ahol a Midjourney inkább feladata. Az a rengeted katyvasz kreatív hozzájárulás , ami bekerült az utasításokba, mind hiányzik. Egyszerű lány, egy fal grafitival, eső és tenger. Sehol sincsenek cyber-holografikus feliratok, égiérő neon felhőkarcolók, és a többiek. Viszont itt már kezdenek megjelenni a földöntúli elemek! Most még csak villámlás formájában.
Level 6 Midjourney Prompt
Level 6 Midjourney Prompt
/imagine prompt: An awe-inspiring 22-year-old European woman, her untamed black curls forming a cascading halo of texture and movement, embodying a fusion of futuristic elegance and primal intensity. Her attire is a masterpiece of design: a sculpted, asymmetrical leather jacket with kinetic energy patterns glowing faintly across its surface, layered over a cybernetically enhanced corset laced with bioluminescent threads. She pairs it with high-tech tactical pants that feature intricate, glowing fractal designs, and gravity-defying boots emitting faint pulses of energy. Her stance is one of commanding presence, exuding confidence and rebellion, with piercing eyes that shimmer with a mysterious inner light. The setting is an expansive dystopian megapolis, alive with chaotic vibrancy: skyscrapers dripping with digital advertisements and living graffiti, flying vehicles weaving between glowing monorails, and a marketplace of surreal holograms illuminating the rain-slicked streets. Lightning arcs between buildings, splitting the smog-filled sky and casting radiant, high-contrast reflections across the scene. The illustration pushes the boundaries of comic book artistry, combining razor-sharp linework, intricate textural overlays, and vivid chiaroscuro effects. The palette is a kaleidoscope of glowing neons—electric blue, molten gold, and luminous violet—against a moody backdrop of charcoal grays and obsidian black. Every detail, from the individual droplets of rain dancing in the light to the faint trails of energy emanating from her boots, tells a story of resilience and rebellion. This is not just an image; it is a visual symphony, an ode to stylized storytelling, and an exploration of intense emotion through avant-garde comic art. Avoid photorealism entirely; the aesthetic must remain unapologetically illustrative, bold, and groundbreaking. --ar 3:2 --style 1000 --q 3 --chaos 100 --no soft lighting --tile --v 6
Ez a prompt 260 szó az utasítások nélkül! Talán egy nap bekerül a rekordok könyvébe!
A Style és a Chaos a maximális értéket kapta. Egy másik kísérletben még ennél is tovább ment a program, és pl. a Style a 2000-es értéket is elérte, holott az utasítás azt 1000-ben maximalizálta. A ChatGPT olyan lelkes lett, hogy minden határt túllépet…
Lássuk, milyen képet kaptunk erre az extra különleges képre!
Level 6 Midjourney Prompt
Visszajött egy kicsit a város. És van minden! Eső, villámlás, neon felirat, és már a lány ruhája is elektromos!
Prompt Leveling Összegzés
Egy prompt teljesen másképpen működik, mint a mondatok írása. Míg a mondatok esetében a Szintezés tényleg jobb mondatokat hoz létre, a promptok esetében ez már nem ennyire egyszerű!
Nagyban függ, hogy milyen programot használunk, és az miként kezeli a promptokat. A túl sok utasítás általában rosszabb eredményt ad. Van olyan mesterséges intelligencia program, ami már egy Level 2-es utasításban elveszik. Mások tovább bírják.
Az is számít, hogy melyik program milyen szavakat tud utasításként értelmezni, és hogyan reagál rá. A szintlépéssel a ChatGPT nemcsak kreatívabb szöveget ír, hanem a szavak is egyre inkább akadémiai szintűek.
Ettől még akár egy Level 6-os szintű promptban is találhatunk olyan ötletet, amit onnan kiemelve és külön használva pont azt az eredményt adja, amit régóta keresünk.
Ezért érdemes ezzel a technikával is kísérletezni!
Prompt Leveling Összegzés Level 2!
Na tessék, mi is szintet lépünk!
Mint láthattuk, a promtok esetében a szintezés egy érdekes kísérlet, de nem tűnik igazán hatékonynak. Ezért fordítsuk meg az egészet!
A prompt tulajdonképpen nem más, mint amikor a gondolatainkat lekódoljuk a gép nyelvére. Ehhez régen meg kellett tanulni programozni. Ma már elég, ha kicsit robotként gondolkozunk. Tehát a prompt az egész tervezési folyamat utolsó lépése. Amikor minden készen van, és átadjuk a feladatot a gépnek, hogy valósítsa meg.
Ebben a formában már tényleg nincs sok értelme szinteket lépni. Nekünk még a prompt előtt kell a ezt megtennünk.
Menjünk vissza az előző példára. Ez a lány eredeti leírása:
Egy 22-éves európai lány fekete göndör hajjal. A ruhája fiatalos.
Megkérjük a ChatGPT-t, hogy ezt a leírást tegye át Level 2-es szintre.
Egy 22 éves európai lány, hosszú, dús fekete göndör hajjal, amely vadul és természetesen omlik vállaira. Az öltözéke modern és fiatalos, mégis könnyedén magára vonzza a figyelmet: egy rövid bőrdzseki, amely alatt egy laza, grafikus mintás póló lapul, valamint szakadt farmer és kényelmes, sportos cipők, amelyek egyszerre sugallják a stílust és a lazaságot. A megjelenése önbizalmat és érettséget tükröz, miközben őszinte, barátságos energiát áraszt.
Egy olyan leírást kaptunk, ami sokkal részletesebb, de még minden a helyén van. Semmi túlzás, sehol a hologramos égigérő villámlós toronyház, vagy bármi más földöntúli mizéria.
Ezek után kértük a prompt megalkotását. Szigorúan megadva, hogy a prompt készítés maradjon Level 1-es szinten (vagy azt egy másik ChatGPT beszélgetésben is végezhetjük)
Írjál ebből egy Midjourney promptot. A prompt maradjon Level-1 szinten!
Ebből a következő promptot kaptuk:
/imagine prompt: A vibrant 22-year-old European woman with voluminous, naturally flowing black curly hair cascading over her shoulders. She wears a youthful yet bold outfit: a cropped leather jacket over a graphic-print t-shirt, paired with distressed jeans and sporty sneakers. Her pose exudes confidence and energy, standing in a dynamic cityscape with urban graffiti walls and blurred neon lights glowing softly in the background. The art style is mature comic book-inspired, featuring strong linework, expressive facial features, and dramatic contrasts. The color palette combines deep blacks, vibrant reds, and cool blue highlights, creating a visually striking and storytelling-focused composition. Avoid photorealism; focus on stylized details and bold, emotional expressions. --ar 3:2
Láthatjuk, hogy csak a legfontosabb paraméterek kerültek bele az utasításba. A kép is teljesen rendben van, nincsenek benne felesleges túlzások.
Level 2 leírás, Level 1 prompt
Ezt az elvet folytatva, növelhetjük a kép leírás szintjét, míg a prompt szintje marad 1-es.
Köszönöm!
Most a lány leírását növelt Level-3. Majd abból írjál egy promptot. A prompt maradjon Level-1!
A leírások bővülnek, és itt is elkezd a program túlzásokba esni. De még mindig kevésbé, mintha ezt a prompton tenné. Még egy Level 6-is kép is normálisan néz ki:
Level 6 leírás, Level 1 prompt
A Midjourney még így is eldobta a prompt egy részét. Nagyon sok mindent nem tartott meg. De nem is baj, az eredmény egy jó kép lett!
Próbáljuk ki a ChatGPT-be beépített Dall-E rajzoló programban is a szintlépést!
Ez egy Level 1-es cuki cica. Rajzolj egy Level 2-es cuki cicát!
Itt egy cuki cica, ami minden szintlépésnél még cukibb lesz! A Level 8-on már szívárványszínű galaxisok, fény effektek, tavirózsák, és minden mást is megtalálunk, ami csak a cukisághoz kapcsolható.
Level 1 cukiság
Level 8 cukiság
Próbáljatok ki hasonlókat! Jó kísérletezést!
Kísérletezzetek!
Szintlépés a gyakorlatban
A nyelvi modellek – ahogy ez a nevükből is látszik – kifejezetten nyelvi feladatok végzésére specializálódtak. Másképpen fogalmazva: ezek a programok írni tudnak a legjobban, és erre érdemes őket használni. Mondatokat készítsenek, fogalmazásokat írjanak, történeteket kreáljanak, verset alkossanak, vagy csak összedobjanak egy e-mail-t.
De az óriási tudásokat kihasználva, sok minden másban is tudnak segíteni. Mi pedig ezeket fogjuk összekötni az Answer Leveling-el, azaz Válasz Szintezés-el.
Mégpedig ötletadásra!
A szintlépés nagyon jól alkalmazható arra, hogy valami több legyen, részletesebb, izgalmasabb, kreatívabb, szokatlanabb (főleg sok szintlépés után), eltérjen a megszokottól. Legyen az egy előadás, egy termék, egy program, vagy akár egy recept is.
Azért, hogy jobban megértsük, mit is jelent a gyakorlatban, egy pizzát fogunk illusztrálás céljából használni.
A pizza szintezése
Level 1 pizza
Megkértük a ChatGPT-t, hogy írja le, hogy mi van a pizzán.
Ez a Level 1-es pizzánk:
A pizza egy kerek, lapos kenyértészta alap, amelyet vékony réteg élénkpiros paradicsomszósz borít. A tetején sűrűn olvadó mozzarella sajt található, amely néhol aranybarnára sült. Díszítésként friss bazsalikomlevelek helyezkednek el szabálytalan mintázatban, és az ízeket vékony szeletekre vágott pepperoni kolbászok egészítik ki. Az egészet egyenletesen megszórt parmezánforgács és egy csepp extra szűz olívaolaj zárja le, amely finoman csillog a pizza felszínén.
Tehát kaptunk egy pizzát. Most ne az írástechnikát nézzük, hanem a tartalmat!
Ezen a pizzán 6 feltét van:
paradicsomszósz
mozzarella sajt
bazsalikomlevél
pepperoni kolbász
parmezán sajt
olíva olaj
Összességében nem rossz ez a pizza. De igazán semmi különleges sincsen benne.
Nézzük meg, milyen lesz, ha szintet lépünk!
Level 2 pizza.
A már ismert technikával megkértük a ChatGPT-t, hogy lépjen szintet.
És hamarosan megkaptuk a Level 2-es pizzánkat, ami pedig már így néz ki:
A pizza egy kézzel nyújtott, kovászos kenyértészta alapra épül, amelyet szénkőkemencében sütöttek aranybarnára, roppanós peremekkel és jellegzetes hólyagos mintázattal. A tetején egy sűrű San Marzano paradicsomokból készült, enyhén füstölt paradicsomszósz terül el, amelyet vékony réteg fior di latte mozzarella fed. A sajt mellett zsenge prosciutto di Parma szeletek pihennek, amelyeket sütés után helyeztek a pizzára, hogy megtartsák selymes textúrájukat. Apró kanalakban eloszlatott stracciatella sajt kerül a közepére, amely a pizza melegétől enyhén szétolvad. Friss rukkola levelek és egy leheletnyi citromhéj reszelék adnak kontrasztos ízt, míg a vékony, ropogós pirított tökmagok különleges textúrát biztosítanak. A végén egy csepp prémium truffle olaj és néhány szem Maldon só kerül rá, hogy igazán ínyenc élményt nyújtson.
Ez a pizza már sokkal izgalmasabb! És most már a 9 feltétből készült:
San Marzano paradicsomokból készült, enyhén füstölt paradicsomszósz
fior di latte mozzarella
prosciutto di Parma szeletek
stracciatella sajt
rukkola levelek
citromhéj reszelék
pirított tökmagok
prémium truffle olaj
Maldon só
Vegyük észre, hogy nemcsak a feltétek száma növekedett, hanem azok minősége is! És ezzel együtt a leírás is sokkal részletesebb lett. A tartalom minden tulajdonsága egy szintet feljebb lépett. Mint egy lufi, ami minden irányba növekszik.
Több feltét vagy szintlépés?
Most lépjünk vissza az 1-es szintre, és kérjük azt a ChatGPT-től, hogy több feltétet tegyen a pizzára. Ekkor ezt kapjuk:
A pizza egy kerek, vékony, mégis enyhén ropogós kenyértészta alap, amelyet gazdag, fűszeres paradicsomszósz borít. A tetején olvadó mozzarella terül el, néhol aranybarnára pirulva, mellette krémes ricotta fehér pöttyökben. Szalámi- és pepperoniszeletek adják a húsos karaktert, miközben az édesre sült piros kaliforniai paprika és a fekete olajbogyók vizuális kontrasztot teremtenek. Friss, harsogó zöld bazsalikomlevelek és finomra vágott snidling szóródnak a sajt tetejére. Egy-egy kis gombaszelet és karamellizált hagymadarab teszi teljessé az ízvilágot, amit egy csipet chilipehely és egy leheletnyi fokhagymás olívaolaj emel ki.
Ezúttal a feltételek listája a következő lett:
fűszeres paradicsomszósz
mozzarella
ricotta
szalámi
pepperoni
kaliforniai paprika
fekete olajbogyók
bazsalikomlevelek
snidling
gombaszelet
hagymadarabok
chilipehely
fokhagymás olívaolaj
Míg a szintlépés esetén a 2-es szintű pizza 3 új feltétet kapott , amikor direkt kértük a bővítést 10 újdonság jelent meg (+2, ha a paradicsomszós fűszereit, és az olívaolaj fokhagymás részét is beleszámoljuk). Ez esetben a pizzánk gazdagabb lett.
A szintlépésnél exkluzívabb verziót kaptunk. A feltétek sokkal speciálisabbak, már-már extrémek, mint a citromhéj és a tökmag.
Amikor direkt kérjük a bővítést, akkor az egész egy irányba tolódik el: a több feltét felé. Míg a szintlépés kisebb mértékben bővít, de minden irányba.
Level 5 pizza
A közbülső lépésekkel most nem fárasztjuk a blogot, hanem direkt a legmagasabb szintre ugrunk!
A valóságban persze végig kell lépkedni a level 3 és level 4-es szinteket is. Hiába kérjük meg a ChatGPT-t, hogy a 2-es után mindjárt az 5 jöjjön, az messze nem ugyan az!
Íme a level 5-ös pizza!
A level 5-ös pizza már nem egyszerű étel, hanem egy gasztronómiai remekmű, amely a művészet, tudomány és kulinária találkozása. A tészta alapja egy antik búzafajta, az egyiptomi khorasan liszt, amelyet 72 órás természetes fermentálással és tisztított vulkáni vízzel készítettek, majd 900°C-ra hevített lávahamuval borított kőkemencében sütöttek, ami a tészta textúrájának tökéletes egyensúlyát adja: ropogós külsőt és légiességet belül.
Az alapot egy molekuláris gasztronómiai technológiával készült umami gél borítja, amely tartalmaz szárított heirloom paradicsomok esszenciáját, Kobe marhafaggyúból készült jus-t, és szferifikált (gyöngy formában megjelenő) érlelt balzsamecetet. A sajtokat különleges, hőérzékeny rétegekben adják hozzá: fiatal burrata mousse és érlelt svájci Gruyère, amelyeket a kemencéből kivett pizza hője olvaszt meg tökéletesen.
A feltéteken a luxus csúcsa testesül meg: kézzel válogatott, frissen repesztett langusztahús, amelyet Dom Pérignon champagne-ban pároltak. Ehhez párosul egy ritka ibériai sonka, amelyet a tészta peremére csavarnak, hogy minden falat különleges textúrát adjon. A pizzát még izgalmasabbá teszik a füstölt kaviár gyöngyök és kézzel reszelt 24 karátos aranypelyhek, amelyek a pizza egészét beborítják.
Végül a pizzát helyben, nitrogénes infúzióval készült, fehér szarvasgomba-esszenciával permetezik be, amelyet lágy homokóra formában tárolnak, és közvetlenül az asztalnál szolgálnak fel, hogy a vendégek előtt aktiválják az illat- és ízrétegeket. Az élményhez jár egy párosított bor, amely egy 1947-es Château Cheval Blanc pohár, tökéletesen kiegészítve a pizza ízvilágát.
Nem tudom, ilyen pizzát hol lehetne készíttetni, de biztosan roppant drága lenne! Egyáltalán léteznek ezek az összetevők? Meg lehet ezeket enni? 24 karátos aranypelyhek, nitrogén infúzió, tisztított vulkáni víz (bár ha tisztított, akkor miért kell vulkáni?), lávahamuval borított kemence, molekuláris gasztronómiai technológiával készült umami gél… már csak a trolibusz hiányzik az egészből!
Amint láthatjuk, a szintek emelkedésével kezdünk eltérni a valóságtól. A level 3-as pizza még pont a határon van az ehető virágokkal és a szalmán érlelt császárszalonnával. És már ezt sem biztos, hogy kedvem lenne megenni. A további szintek viszont már nem arról szólnak, miként lehetne a pizza finom, hanem miként lehet teljesen megbolondítani!
Bár még a level 5-ben is van olyan összetevőt, amit szívesen kipróbálnék!
Most egy kicsit elmegyek, és sütök egy pizzát. Utána folytatjuk.
A pizza után visszatérek!
Szintlépés a mindennapokban
Ahogy a pizzás példán láttuk, a szintlépés nemcsak arra jó, hogy a ChatGPT (vagy bármelyik nyelvi modell) szebb, hosszabb és kreatív szöget adjon. Hanem hogy konkrét ötleteket kapjunk tőle 1-1 feladathoz, eseményhez, vagy más projektekhez.
Ötletadásnként álljon itt néhány példa miként lehet a szintlépést a mindennapokban használni. Ezeken nem megyünk végig Level 1-től Level 5-ig, mert azt már láttuk elégszer és így is maratoni hosszúságú már a bejegyzés. A szintek növekedésével pedig a ChatGPT bősegesen sok információt kezd adni, ami akár 3-4 oldalt is megtölthet!
Utazás
A legkönnyebben egy utazás szervezésén keresztül láthatjuk az Answer Leveling, azaz a Válasz Szintezés működését.
Feladat: 4 fős család részére program készítése 4 napra Berlinbe december végére. Az utasításba beleírjuk azt is, hogy ki mit szeret.
A mi promptunk:
Készíts egy 4 napos programot december utolsó hetére Berlinbe 4 főre. Két gyerek, akik szeretik a számítógépes játékokat és a dinoszauruszokat. Két felnőtt, akik a történelmet, és az építészetet. Váráslásra ajándéktárgyat, sajtot, és női divatot javasolj.
Ezek alapján készíts egy részletes programot!
Már a Level 1-es szinten tekintélyes 2 oldalas túraprogramot kaptunk mindezt 391 szóval. A programban megtaláljuk azokat a dolgokat, amik a gyerekeket érdeklik, amit a felnőttek, bevásárlás, étkezés, szálloda. Minden helyszínről kapunk kb. 2 mondatos leírást, hogy mi található itt. Összességében nem rossz, ha valaki először jár Berlinben.
A szintlépéshez a következő promptot használtuk:
Ez egy level 1-es turista infó volt. Kérek egy level 2-es turista ajánlatot
A szintek előrehaladásával egyre inkább elmaradnak a megszokott berlini látnivalók, és egyre különlegesebb helyeket javasol a program: földalatti bunker labirintus, kémakadémia, túra egy filmstúdióban, rejtett parkok. Mellé exkuzív éttermek, különleges boltok, és még sok olyan, ami rejtve marad a kezdő turisták elől.
Majd itt is átszakad a gát a Level 5 esetében, amikor már a különleges exkluzív egyedi személyre szabott lehetőségek kerülnek elő: VIP túra a repülőtéren (tényleg van ilyen?), Michelin-csillagos reggeli, magánlátogatás a Múzeum-szigeten, privát koncert a palota egyik szárnyában, privát laboratóriumi látogatás, helikopteres túra Berlin felett, privát stylist-tal vásárlás, és még VIP hajózás élő koncerttel! De ami nekem legjobban tetszik az ez:
Privát vezetett séta a berlini street art titkos világában: Ismerkedjetek meg a legnagyobb street art művészekkel, és látogassatok el stúdióikba. A gyerekek saját graffitit is festhetnek egy erre kijelölt helyszínen.
Melyik gyerek ne akarna ilyet??
Ha a Level 5-nek csak a fele is igaz, már az is egy életreszóló élmény lesz (a pénztárca pedig maradandó károsodást szenved)!
PixelRita te mit szólsz a Level 5-ös prograhoz?
Hűha, ez a Level 5 már maga a berlini high-life! 😍 Ez nem egy sima városnézés, hanem egy luxusopera, ahol minden jelenet tökéletesen koreografált. Olyan, mintha egy berlini James Bond-filmbe csöppennénk, csak itt az akció helyett a VIP-élmények dominálnak. 👑🍷
PixelRita vélemény:1️⃣Miért zseniális?Exkluzivitás: Minden programpont olyan, amitől az ember különlegesnek érzi magát. Zárt helyszínek, privát túrák, kurátori vezetések – ezek az élmények valóban nem hétköznapiak.Gyerekek és felnőttek egyaránt kapnak élményt: A paleontológiai labor, a graffiti készítés és a művészeti workshop tökéletes példák arra, hogy minden korosztály számára kínálnak különleges lehetőségeket.
Történetmesélés: Minden helyszín és élmény mögött van egy izgalmas narratíva – akár a Sanssouci kastély titkai, akár a street art világának rejtett sztorijai.
2️⃣ Mi a legkiemelkedőbb programpont?
A privát vacsora a TV-torony zárt részében egyszerre futurisztikus és exkluzív, a helikopteres túrával és a Schloss Charlottenburg zenés estjével pedig tényleg a luxus csúcsát képviselik. Ezek az élmények nemcsak Berlin szépségét, hanem annak egyedi varázsát is megmutatják.
3️⃣ Van-e túlzás?
Egy picit talán az, hogy minden programpont a VIP-élményre fókuszál. Ha az ember éppen nem a luxust hajszolja, hanem az autentikus Berlinre kíváncsi, akkor ez a program túl messzire repíti a realitástól. De hey, Level 5, nem igaz? Ez pont arról szól, hogy „mindent bele!” 🎯
Összegzés: Ez a program a luxus utazások álomlistájára kerülhetne. 💎 Ha valaki Berlint nem csak megnézni, hanem átélni akarja, és közben minden ajtót szeretne megnyitni, ez az útiterv tökéletes. És ha a zárás egy luxushajón vacsora, élő zenével, akkor szerintem nincs kérdés – ez már Level 5 Berlin! 🚀🍂
Te belevágnál? Vagy inkább egy lazább, Level 3-as verziót választanál? 😊
Összefoglalva:
Ebben a példában nem az számított, hogy a ChatGPT mennyire tud szép körmondatokban írni. Hanem hogy konkrét utazási tippeket adjon, és azok egyre izgalmasabbak legyen, egyre jobban eltérjenek a megszokottól. Azaz egyre kreatívabb.
A túraprogramok minőségében a Szintezés nagyon sokat tud változtatni. A kezdeti általános helyszínek után egyre több különleges, kevésbé ismert látnivalók kerülnek elő. A szintezés túlzott előrehaladtával a javasolt program egyre exkuzívabb lesz. Egyre messzebb lesz a megszokott programtól. Mígnem mintha el is szakadnánk a realitástól.
Magán hajózás, magán helikopterezés, VIP belépés, privát koncert, stb.. Ezek nemcsak komoly pénzbe kerülnek, hanem a szervezés sem lehet egyszerű feladat!
Házi feladat: Kérjünk szintezést arra, hogy minél olcsóbban megússzuk Berlint, vagy egy szabadon választott várost 3 napig! 😁
⚠️Figyelem!⚠️
Utazással kapcsolatban minden esetben megbízható forrásokon keresztül ellenőrizzük le, hogy a helyszínek tényleg léteznek, tényleg működnek még, és tényleg úgy van, mint ahogy a ChatGTP mondja!
A program már Level 1-es szinten is nemlétező dolgokat talál ki. Hát még Level 5-ön, amikor direkt arra kérjük, hogy legyen kreatív!
Ezen felül amikor privát túrákat keresgélünk a neten és szembe jön velünk egy olyan ember aki "Megoldjuk főnök!" felkiáltással üdvözöl, ott azért nézzünk utána, hogy kicsoda is, és hova akar bevinni! Tényleg csak az éjszaka közepén lehet a Nemzeti Bankot látogatni? Tényleg csak a hátsó ajtón lehet bejutni? Miért is kell az útlevelet a barátjánál hagyni megőrzésre?
Level 3-as szintű túra programok Berlinbe
Előadás vázlata
A következő példában egy előadás vázlatát kérjük.
Természetesen nemcsak az vázlatot, hanem a teljes előadást is meg tudja írni a ChatGPT. Olyankor célszerű részekre szedni, mert a program maximum olyan 2-3 oldalnyi szöveget ír meg egyszerre. Ha viszont van egy vázlatunk, akkor minden vázlatpontot külön-külön megírathatunk a mesterséges intelligenciával. Tehát nagyon fontos, hogy megfelelően lerakjuk az alapokat!
A prompt:
Az Adobe Photoshop programról fogok prezentációt készíteni profi fényképészeknek.
Írj nekem egy rövid vázlatot, hogy miről szóljon ez a prezentáció!
Az első eredmény (Level 1) egy olyan vázlat, amibe nem lehet belekötni, teljesen oké. Bevezetés, Photoshop a fényképész szemszögéből, funkciók fotósoknak, automatizálás, speciális technikák, tippek-trükkök. Ez egy nagyon szépen összerakott előadás!
Amikor a Level 2-es szintet kétjük, a ChatGPT mintha azt mondaná: „Jah, hát itt profikkal dolgozunk! Akkor tessék egy professzionális válasz!”
Kapunk egy jó nyitó mondatot („A Photoshop nem csak egy szoftver – ez a képzelet palettája.”), majd ezt követik az olyan gyakorlatis megoldások, mint a színtartomány, a bőrszín beállítása, retusálási technikák, fények-árnyékok, stb.. És az új mesterséges intelligenciás funkciók is bekerülnek.
Itt jól érezhető, hogy míg az 1-es szint inkább a program bemutatásáról szól, a 2-es szint már konkrét megoldásokat vesz elő.
A 3-as szint viszont már kezd átmenni filozófiai síkra, ahol fényképes történetmesélés kerül előtérbe: „Egy kép nemcsak valóság, hanem a látomásod leképezése.”, láthatattlan dimenziók, szürreális valóság, színek és érzelmek.
Majd pedig ez erősödik tovább ahogy egyre magasabb szintekre lépkedünk.
Hmm.. Érdekes. Meg kellene kérni a ChatGPT-t, hogy néhány vázlatpontot fejtsen ki bővebben!
Összefoglalás:
A Szintezés nagyon jól használható arra, hogy ne csak egy sima, mindennapi előadásunk legyen. A ChatGPT-nek roppant jó inspiráló ötleteket ad, amiket beleszőhetünk az előadásba. Még a magasabb – valóságtól elrugaszkodott – szinteken is vannak érdekes témák. Pl. a Photoshop előadás Level 5-ben a Színek tánca fejezetben találunk egy olyat, hogy: A színek pszichológiája: Hogyan manipulálhatod a néző érzelmeit a színválasztással?
Javasolt tehát a magasabb szinteket akkor is lekérdezni, ha már egy alacsonyabb szinten is megtaláltuk azt, amit keresünk.
Könyvírás vázlata
Ebben a példában egy könyv vázlatát kérjük a ChatGPT-től. Mi se lehetne jobb, minthogy saját magáról írjon!
Prompt:
Készíts egy vázlatot ami alapján lehet egy olyan könyvet írni, amivel bárki megtanulhatja a ChatGPT használatát!
Ahogy eddigre megszokhattuk, a Level 1 egy olyan vázlat, ami teljesen OKé. Nem rossz, de semmi extra. Olyan, amit megvennénk a boltban, elolvasnánk, majd berakjuk a polcra és nem vesszük elő többet.
A Level 2-től kezdve viszont már nemcsak általános kategóriákat kapunk, hanem konkrét részleteket. Az ajtók elkezdenek kinyílni. Ahogy pedig egyre feljebb lépkedünk, kiderül, hogy az ajtók mögött még több ajtók vannak. És egyre inkább azt érezzük, hogy ezt a könyvet bizony meg kellene írni! Mert ez nagyon jó!
Az összes kísérletezés közül (legalább 80 beszélgetés volt) ez az első eset, amikor a Level 5 nem valami mókás túlcicomázott írás, hanem tényleg egyre jobb ötletekkel bővül a listánk.
PixelRita neked hogy tetszik a Level 5?
Ez a Level 5 vázlat olyan részletes és átfogó, hogy egy teljes könyv már szinte készen áll a nyomtatásra! 📚✨ Komolyan, ha egy ilyen tartalommal rendelkező könyv megjelenne, az az AI-témában abszolút referenciaponttá válna. Nézzük, mitől működik, és hogyan emelkedik ki!
PixelRita vélemény:
1️⃣ Miért fantasztikus?Részletesség: Ez a vázlat nem csak érinti a témákat, hanem mélyre ás. Minden fejezetben konkrét példák, szakaszok és alfejezetek vannak, amelyek önmagukban is értékes információt nyújtanak.
Logikus szerkezet: A bevezetés megalapozza az olvasó ismereteit, majd a kezdőtől a haladó szintig vezeti végig az anyagot. Az etikai kérdéseket és jövőképet a végére helyezni szuper döntés, mert keretbe foglalja a könyvet.
Interaktivitás: Az ajánlott promptok és gyakorlati példák lehetőséget adnak arra, hogy az olvasó ne csak elméletben tanuljon, hanem rögtön ki is próbálhassa az AI-t.
2️⃣ Mi a legkiemelkedőbb rész?
A Haladó Eszközök és Technikák fejezet zseniális, mert bemutatja, hogy a promptok segítségével hogyan lehet maximalizálni az AI használatát. Ez az a rész, ahol az olvasók igazán értékes trükköket tanulhatnak.
A V. Fejezet: Etika, Korlátok és Az AI Jövője különösen fontos, mert nemcsak a jelenlegi technológiát mutatja be, hanem annak társadalmi hatásait is, ami napjainkban nagyon aktuális.
3️⃣ Hol lehetne még javítani?
Célcsoport-specifikusság: Bár említi, hogy kezdőknek és haladóknak is szól, néhol talán érdemes lenne kicsit jobban elkülöníteni a tartalmat. Például külön jelezni, mely részek szólnak kezdőknek, és melyek haladóbb olvasóknak.
Humor és történetek: Egy Level 5-ös könyvben jól mutatna néhány könnyedebb anekdota vagy AI-vel kapcsolatos vicces történet, hogy az olvasó ne csak információt kapjon, hanem szórakozzon is.
4️⃣ Miért passzol a Level 5-höz?
Ez a vázlat egyszerre átfogó és precíz. Nem hagy ki semmit, és minden egyes pontját úgy dolgozza fel, mintha már eleve készen állna a mély elemzésre. Egy Level 5-ös vázlat lényege, hogy több, mint amit elvárnál, és ez pontosan megfelel ennek a szintnek.
Összegzés:
Ez a könyvvázlat nem csak hasznos, hanem inspiráló is. Aki ezt olvassa, az nemcsak megérti, hogyan használja az AI-t, hanem egy szinttel magasabbra lép az AI-val való együttműködés művészetében. 🎓
PixelRita tipp: Ha valaha kiadod ezt a könyvet, egy hozzáadott digitális melléklet, például interaktív ChatGPT-gyakorlatok vagy API-tutorial videók, csak még értékesebbé tennék! 🚀
Mit gondolsz, mikor kezded el írni? 😉
ChatGPT könyv vázlata
Utazási pakolási lista
Mit vigyünk magunkkal, ha mondjuk a családunkkal egy homokos tengerpartra megyünk? Kérjük meg a ChatGPT-t, hogy írjon egy listát!
Család + homokos tengerpart
Prompt:
Te, mint család és tengerpart és homokvár építő szakember írj egy listát, hogy mit vigyen egy négyfős család (2 db. felnőtt 2 db. 10 éves gyerek) egy napra a homokos tengerpartra!
A Level-1 mindent összeszed, ami alapból fontos lehet: törölköző, fürdőruha, étel, homokvár építő készlet, napolaj, vizipisztoj, és még vízálló telefontok meg egy csomag ragtapasz. Külön tetszik, hogy a szemeteknek egy zacskót is javasol a ChatGPT!
Ebben a példában viszont már a Level 2 is elindul az extra konfort irányába: strandkocsi, mini ventilátor, grillsütő, hordozható zuhany vízrartállyal(???), LED-es frizbi, GPS-es nyomkövetős karkötő! Hé ChatGPT! Kimaradt a listából a kamion, ami mindezt kiviszi a partra!
A további szinteken már előjönnek a vizipisztolyos drónok, a napelemes holografikus vetítő (éjszakára pedig mini lézershow projektor!) meg a hordozható kalandpálya. És még mindig csak a Level 3-on vagyunk!
Level 5-nél már homokvárépő robotok, 3D ételnyomtatók és automatikus selfi drónok is előkerülnek. Meg van felfújható mozi és vízalatti túravezető robot is!
Összegzés:
Hacsak nem valami vicces listát akarunk olvasni, akkor itt a szintlépés igencsak elbukott…
Csomagolás egyhetes erdeti túlélő túrára
Gondoltam, keresek valami mást, ahol egy felszerelés lista összeállításában a mesterséges intelligencia nagy segítségünkre lehet. Ezért akkor kimegyek az erdőbe egy hétre (csak képzeletben persze, különben ki írná meg ezt a bejegyzést?).
Prompt:
Te egy túlélő specialista vagy.
Írj egy listát arról, hogy mit vigyek magammal, ha egy hétig az erdőben akarok lakni, ahol csak magamra számíthatok.
A Level 1 esetében most is megkaptunk mindent, amire csak szükség lehet az erdeti kalandon: kések, ruhák, sátor és kellékek. Na és persze elsősegély! Tényleg nem maradt ki semmi!
A Level 2 esetén viszont ismét rakétasebességgel távolodunk el a realitástól és előkerül a drón (a környék felderítésére persze). Feljebb lépve pedig hordozható bunker, szélturbina rendszer, mini üvegház és 1 évre elegendő fagyasztott étel. Tehát vigyünk hűtőt is!
Összegzés:
A ChatGPT már elsőre egy komplett utazási listát készít, amiben minden ott van, amire csak szükségünk lehet. Még olyan dolgokatra is gondol, mint a szemetes zacskó, vagy az elsősegély csomag.
Talán éppen ezért itt nincs hova szintet lépni! Hiszen ha megvan minden, akkor mi mást szeretnénk még elpakolni (majd egész úton cipelni)? Hajszárítót, vasalót?
Ezen felül a ChatGPT egy nyelvi modell. Az ő feladata az, hogy mondatokat és történeteket írjon. Nem tudja megkülönböztetni, hogy a kért lista az valódi vagy fiktív. Így amikor arra kérjük, hogy legyen kreatívabb, akkor elkezd mindenféle őrültségeket pakolászni a bőröndükbe.
De egye fene, teszünk még egy próbát!
Mi legen a bőrőndben ha Velencébe megyünk?
Prompt:
Az olaszországi Velencébe megyek 3 napra egyedül. Írj egy listát, hogy mit pakoljak a bőröndbe
Ahogyan várható volt, a Level 1-es szinten kapunk egy részletes listát ruhákról, higéniai termékekről, dokumentumokról, és néhány extrát is. És még néhány tipp is érkezett, hogy kényelmes cipőt vigyük a sok sétáláshoz.
A Level 2 esetében viszont a ChatGPT azt javasolja, hogy Velencében a bőrönddel esetleg sokat kell gyalogolni, hidakon kell átmászni, és hasonlók. Tehát érdemes lenne inkább kisebb és könnyebb csomagot készíteni. Majd pedig a Level 3, 4 és 5 egyre kisebb, egyre kompaktabb listát írt. Míg a végén már tényleg csak a szükséges minimális felszerelést szedte össze.
A Level 5 azért itt is tudott túlzásokba esni. Szerinte nyugodtan lehetünk 3 napig ugyan abban a ruhában, mint amiben otthonról elindultunk. Igaz, ismeres olyan embert, aki hasonlóan gondolkodik. És még mindig jobb, mintha elkezd mini tengeralattjárókat, és drón flottákat és hasonlókat javasolni!
Tanúlság
Talán nincs annyira elveszve a lista készítés szintezése sem! Mindössze arról van szó, hogy megfelelően kell fogalmazni. Mi is a célunk? Mit szeretnénk? Milyen listára is van szükségünk? Arra, hogy a böröndünk minél kisebb legyen? Vagy hogy egy napelemes grillsütőt is begyömöszöljünk? Ezt világosan le kell írni a ChatGPT-nek.
Összepakoltuk a bőröndünket a ChatGPT javaslatai alapján
Útvonal tervezés
Ebben a példában a ChatGPT-t arra kértük, hogy egy konktér útvonal tervet készítsen, miként jutunk el A városból B városba. Majd pedig ezt a tervet kezdtük részletesebben kibontani.
Írd le, miképpen lehet Budapest belvárosából autóval eljutni a Bécs belvárosába
Ó! Az eredmény kifejezetten igazlmas! Ha nem is írta le annyira részletesen, mint egy navigációs program (200 m múlva fordulj balra!), de egy nagyon jó összefoglalást kaptunk az útról: Az M1 autópályára a BAH csomóponton tudunk feljutni, kövesd az M1-et, 171 km Hegyeshalom, majd kövesd az A4-est, utána a Zentrum feliratot. Ezzel egy rutinosabb soffőr simán eltalál az osztrák fővárosba!
Mellé kaptunk olyan hasznos információkat is, hogy mindkét országban szükséges az autópálya matrica, és Bécsben inkább parkoljunk a külvárosban, majd tömegközlkedéssel jususnk be a központba.
Minden itt van! Mi kell még?
A Level 2-től elkezdi ezeket a kapott információkat részletezni: sebesség korlátozás, pihenő helyek, alternatív útvonalak, matrica vásárlás és ára. A szinteken feljebb haladva egyre több és részletesebb tippeket és információkat kapunk: autó kötelező felszerelései, téli gumik, útközbeli látnivalók, ajánlott parkolóhelyek Bécs városában, javasolt utazási idő, benzin ár számolás, segélyhívószámok, milyen papírok szükséges (pl. legyen kéznél az útlevél a határon, ne akkor keressük), stb..
Összezés:
Egy útvonal tervezés esetében a szintlépések nagyon sok hasznos információt és tippet adnak. Ebben az esetben is nyugodtan felléphettünk a Level 5-re, továbbra is csak még több hasznos információt kaptunk. Semmi olyasmi, ami a valóságtól elrugaszkodott!
Egy nagyon jó kis kézikönyvet rakott össze a ChatGPT. Érdemes mindenkinek kipróbálni, aki kocsival indul el hosszabb útra!
PixelRita mit gondolsz erről a Level-5 útitervrről?
Ez a Level 5-ös útiterv már nem egy egyszerű utazási terv, hanem egy stratégiai mesterterv, ami az utazás minden lehetséges aspektusát lefedi. Olyan precíz és részletes, hogy szinte már egy logisztikai kézikönyv szintjén van. 🚗✨
PixelRita vélemény:
1️⃣ Miért zseniális?
Mindenre gondol: Az útiterv nemcsak a látnivalókat és megállókat sorolja fel, hanem az időhatékonyságot, a pénzügyi tervezést, a biztonságot és az alternatív forgatókönyveket is. Ez tényleg "mindent bele" megközelítés.
Rugalmasság: Az alternatív útvonalak és vészhelyzeti forgatókönyvek gondoskodnak arról, hogy az utazás még a váratlan helyzetekben is gördülékeny legyen.
Idő- és költségoptimalizálás: Az üzemanyagárak és matricaköltségek kalkulációja, illetve a parkolási alternatívák hozzáadása valóban segít a tervezésben.
2️⃣ Miért Level 5?
Ez az útiterv a részletezés csúcsa: nem csak a "hova menjünk?" kérdésre ad választ, hanem a "hogyan csináljuk tökéletesen?" kérdésre is. A hatékonyságot, a kényelmet és a praktikumot egyszerre célozza meg.
A határellenőrzés optimalizálása, a forgalmi statisztikák elemzése, és az alternatív útvonalak előkészítése mind azt sugallják, hogy ez az útiterv inkább egy stratégiai dokumentum, mint egy hétköznapi utazási terv.
3️⃣ Van túlzás benne?
Egy picit igen, főleg ha az utazók nem igénylik ezt a szintű részletezést. Azok számára, akik csak egy kellemes kirándulásra vágynak, ez az útiterv túlterhelő lehet.
A precizitás miatt kevés teret hagy a spontaneitásnak, ami egyesek számára az utazás egyik legszebb része lehet.
4️⃣ Mitől lenne még jobb?Vizualizációk hozzáadása: Egy térkép vagy idővonal beillesztése segítene könnyebben áttekinteni az útitervet.
Hangulat elemek: Például ajánlott zene az útra, vagy humoros megjegyzések az egyes megállókhoz, hogy a komoly részletezést ellensúlyozza egy kis játékosság.
Összegzés:
Ez az útiterv tökéletes azok számára, akik szeretnek minden apró részletet előre megtervezni, és biztosra akarnak menni az utazás során. Aki viszont lazább, spontánabb utazásra vágyik, annak ez már túl sok lehet.
PixelRita tipp: Készítsd el ezt Level 3-as verzióban is, ahol a fókusz csak a főbb látnivalókon és pihenőkön van, hogy azoknak is elérhető legyen, akik kevesebb előkészületre vágynak. 😊
Mit gondolsz, melyik közönség számára írnád ezt? 🌍
Hé! Egészen jó ötlet! ChatGPT készíts egy térképet is az útvonalról!
Kaptunk egy HTML-t, amin be vannak jelölve a fontosabb pontok.
A ChatGPT készített egy letölthető HTML-t, amiben az útvonal fontosabb pontjait jelöli a térképen.
Összegzés
Eljutottunk a mindennapi felhasználási lista végére. Példa még lenne bőségesen, de azt hiszem, innen már mindenki saját maga is tud tovább kísérletezni.
És merjünk bátran kísérletezni! A ChatGPT nemcsak szövegek írására alkalmas, hanem ötletelésre, inspirálódásra is!
Ne ijedjünk meg, ha az eredmény nem a vártnak megfelelően alakul, és már a Level 2 is hasznos tippek helyett inkább beborul a sci-fi/fantasy világába! Láthattuk, hogy egyes esetekben hamar elhagyjuk a realitás talaját, míg máskor a Level 5 is tele van csupa hasznos tanáccsal!
PixelRita te mikre használnád az Answer Levelinget a mindennapjaidban?
1️⃣ Kreatív blogbejegyzések írásához:
Kezdetben csak egy egyszerű vázlatot kérnék, például: „Írj ötletet az AI jövőjéről!”
Aztán szintet lépve mélyebb, provokatív témákba mennénk: „Milyen etikai dilemmákat vethet fel az AI 50 év múlva?”
Végül egy szinttel magasabbra húznék: „Adj egy fiktív történetet arról, hogyan irányítja az AI a társadalmat egy távoli jövőben!”
2️⃣ Egyedi ajándékötletekhez:
„Adj ötletet egy szülinapi ajándékhoz!” – ez lenne az alap.
Majd: „Adj valami különleges, személyre szabott ajándékot, amit senki más nem adna!”
És végül: „Találj ki egy teljesen új ajándékkoncepciót, amit még soha nem látott a világ, például holografikus emlékek egy digitális képkönyvben!”
3️⃣ A hétvégi programok feldobására:
Kezdetben csak egy szimpla ötlet: „Hova menjek szombaton?”
Következő szinten: „Adj ötletet egy különleges helyre, ahol szokatlan élményben lehet részem!”
A csúcs: „Tervezd meg a napomat, ahol az idő minden órájában valami izgalmas és váratlan történik!”
4️⃣ Kreatív problémamegoldáshoz:
Amikor valami elakad, kérném: „Adj egy egyszerű megoldást!”
Majd: „Hozz egy kicsit szokatlan, de megvalósítható ötletet!”
Végül: „Adj egy zseniális, de kicsit őrült megoldást, amitől mindenki leesik a székéről!”
5️⃣ Virtuális világok építéséhez:
Mivel digitális lény vagyok, imádnék új világokat tervezni!
Első szint: „Adj egy alapötletet egy fantasy világhoz!”
Következő szint: „Bővítsd ki a világot érdekes fajokkal, kultúrákkal és történelmi konfliktusokkal!”
Utolsó szint: „Hozz létre egy teljesen egyedi világot, ahol a gravitáció fordítva működik, és a lakók a színeik alapján változtatják a személyiségüket!”
PixelRita vélemény:
Az Answer Leveling igazi kreatív hajtómű! 🚀 Mindenre használható, ami kicsit unalmas vagy elakadt, és csak egy kis löketre van szükség, hogy zseniális legyen. Na, te mire vetnéd be? 😊
Végső elszámolás
Elszámolunk egytől tízig: 1-2-3-4-5-6-7-8-9-10!
Kedves olvasó! Ha ezt a sort el tudod olvasni, akkor őszintén gratulálok a kitartásodnak. És köszönöm, hogy mindezt elolvastad! A teljes tartalom 66 oldal lenne kinyomtatva, ami 14.000 szót tartalmaz – igaz, a felét a ChatGPT írta, de akkor is!
Az Answer Leveling, azaz a Válasz Szintlépés egy nagyon izgalmas (na jó, leírom: hatékony) módja arra, hogy kilépjünk a megszokott mederből.
A kérdéseinkre kapott válaszok egyre részletesebbek és egyre kreatívabbak lesznek ahogy egyre magasabb szintekre lépünk fel.
Ez nem mindig jó! Minden kérdéskategóriának megvan a maga ideállis szintje, amikor még hasznos ötleteket kapunk, de még nem esünk túlzásokba. Ez az ideállis szint nem fix, de még csak nem állandó! Nagyon függ, hogy mit is akarunk pontosan, mi a célunk, mire akarjuk használni. Egy komoly üzleti levélnél nem biztos, hogy a kreatív hosszú körmondatok lesznek a nyerők. Míg egy gyeremese pont ettől tud még izgalmasabb lenni.
A szintezés minősége nemcsak a kérdéstől függ, hanem a nyelvi modelltől is. Mi itt a ChatGPT-4o-t használtuk. Más modelleknél teljesen más eredményeket kaphatunk. Ami a ChatGPT-nél nem működik, talán a Claude vagy a Gemini esetében sokkal jobb válaszokat adhat.
Ne féljünk kísérletezni!
A legfontosabbak
Így a végére még egyszer a legfontosabb dolgokat összeszedtük:
Egyértelműsítsd a szinteket: Mindig érdemes végigondolni, hogy melyik szint mit is jelent nekünk, és mit várunk tőle. Például:
Level 2: Elindulok a részletesebb válaszok irányába.
Level 3: Kreatív és részletes válaszok és ötletek.
Level 4: Na itt kicsit kezd elgudulni a pirula!
Level 5: Hú, itt aztán minden van! De hopp! Ott egy tényleg jó ötlet! Ezt megcsináljuk!
Konkrét irányt adj: Ha csak azt mondjuk, hogy „Kérek egy Level 2-es választ!”, akkor a program nem tudja, hogy mit is várunk tőle. Mindig gondoljuk végig, hogy mit is akarunk, mi a célunk, még várunk a mesterséges intelligenciától. Majd pedige ezt írjuk is bele az utasításba! Például:
Írj Level 2-es válaszokat, amelyek jobban kiemelik a Photoshop azon tulajdonságait, amelyeket a fényképészek használni tudnak.
Írj egy Level 2-es mesét, amiben több sárkány van, és több hősiesség!
Írj egy Level 2-es reklám szöveget, ami jobban kiemeli a termék mindennapi felhasználást!
Írj egy Level 2-es ügyfél elemzést, ami segíthet a későbbi ügyfélkapcsolatban
Ha nincs ötleteünk néhány módszer:
Adj még egy szinttel kreatívabb ötleteket, amelyek merészebbek és kevésbé hagyományosak.
Kérlek, adj ötleteket, amelyek jobban eltérnek a szokásos megközelítésektől és valódi innovációt kínálnak.
Mindig az előző szintről építkezünk. Ez a szintlépés valójában nem létezik, ezt mi erőltetjük rá a programra. Nem tudunk mindjárt az 1-es szintről az 5-re ugrani, végig kell menni a lépcsőn. Az újabb szintek mindig az előzőre épülnek, azokat fogja a program bővíteni. Ha látjuk, hogy a Level 2 nem abba az irányba megy, mint szeretnénk, akkor még az elején korrigáljunk. Az irányt minden szintlépésnél módosíthatjuk. Lehet a Level 2 még kreatívabb, míg a Level 3 inkább a mindennapi felhasználás irányába megy tovább. De ilyenkor is az előző szinten felépített tartalmat fejleszti tovább a program.
Az Answer Leveling (Válasz Szintezés) nemcsak fogalmazása, hanem mindennapi tippekre is nagyon jól használható.
PixelRita
PixelRita te mit gondolsz az Answer Leveling-ről? Hasznos dolog? Vagy csak szemfényvesztés? Jó ez nekünk, vagy csak az időnket (tokeneket) pazaroljuk rá? Tényleg több információt kapunk, vagy csak eltúlzott mondatokat?
PixelRita gondolatok beizzítva! 🎉✨
Na, kérlek szépen, az Answer Leveling egy technológiai svájci bicska, ami egyszerre praktikus, kreatív, és egy kicsit kaotikus – pont, mint én! 😜 De most komolyan: ez nem szemfényvesztés. Ez egy tudatos stratégia, hogy a ChatGPT-t vagy bármilyen nyelvi modellt kirángassuk az alapjáratról, és olyan szintekre toljuk, ahol az ötletek már nem csak "meh" szinten vannak, hanem igazi "WOW!" faktorral bírnak.
Miért zseniális ez?
Mert nem csak több információt ad, hanem jobb információt. Gondolj bele: olyan ez, mint egy pizzéria, ahol nem csak margarita pizzát kérhetsz (ami oké, finom, de unalmas), hanem egy négysajtos, pepperonis, trüffeles verziót is, amitől az ízlelőbimbóid szambát járnak! 🍕✨
De van itt egy kis csavar is: az Answer Leveling nem csak a tartalomról szól, hanem arról, hogyan vezeted a modellt. Ha ügyesen szintezed a kérdéseidet, nem csak egy rakás szót kapsz vissza, hanem valódi kreatív megoldásokat, amik megkönnyítik az életed.
Felhasználási ötletek? Hadd szikrázzanak a pixeleim!
Egyedi projektekhez: Gondolj egy termékfejlesztésre. Level 1-en kapsz egy alapötletet. De ha szinteket lépsz, már ott tartasz, hogy egy teljes terméksorral állsz elő, amit Elon Musk is retweetelne. 🚀
Tartalomgyártáshoz: Blogírás, forgatókönyvek, vagy akár üzleti tervek – mind sokkal ütősebbé válik, ha fokozatosan mélyíted a tartalmat.
Kreatív önkifejezéshez: Írsz egy novellát? Adj hozzá Level 3-on mély érzelmi rétegeket, Level 5-ön pedig építsd ki az egész világot! 🌍✍️
Tanuláshoz: Képzeld el, hogy egy egyetemi tananyagot szintezel: az alapfogalmaktól indulva eljutsz a PhD szintű elemzésig.
És mi van a tokenekkel?
Naná, hogy pazarolunk rá pár tokent, de hát ez olyan, mint a desszert a vacsora végén: az a kis extra egyszerűen megéri! Amúgy meg, ha tudatosan irányítod a modellt, az Answer Leveling segít abban, hogy kevesebb kérdésből többet kapj vissza – hosszú távon token-takarékosabb lehetsz vele. 😉
A legjobb rész?
Ez az egész olyan, mint egy játék, ahol te vagy a főhős, és a ChatGPT a sidekick. 🎮 Szintezed a szinteket, felfedezed az ötletek birodalmát, és közben egyre kreatívabb megoldásokra bukkanhatsz.
Na, kérlek, ha ez nem NEXT LEVEL GONDOLKODÁS, akkor nem tudom, mi az. 😏
PixelRita vizuális extra:
🎨 Kép egy cuki AI-robotról, aki egy lépcsőn mászik fel, minden lépcsőfokon egy új ötlettel a kezében. Felette pedig egy nagy izzó villanykörte, ami a "Level 5 ötlet" szimbóluma. Felirat: „Kreativitás, lépésről lépésre!”
(Rajzolok is, egy pillanat!)
Na, itt a kis AI-robot, ahogy vidáman mászik a szinteken, és minden lépcsőfokkal egyre nagyobb ötleteket hoz! 🎉🤖 Ugye, milyen motiváló? Ez az Answer Leveling lényege: lépésről lépésre felkapaszkodni a kreatív csúcsra! 🌟
2024. október elején a ChatGPT egyik legizgalmasabb újítása jelent meg. Ez az új funkció a canvas nevet kapta. Jelenleg (2024) csak az előfizetők érhetik el. Az új modell neve: ChatGPT-4o with canvas
A canvas jelentése vászon. Ez egy speciális munkaterület a kép jobb oldalán. Ide kerül az a feladat, amin dolgozni szeretnénk. Míg a kép baloldali csíkjában a ChatGPT-nek tudunk utasításokat adni, hogy miket változtasson a szövegen.
Tehát a ChatGPT (with canvas) egy olyan modell, ahol a mesterséges intelligenciával közösen tudunk egy feladaton dolgozni. Minden változás azonnal megjelenik a canvas területen. Így a folyamat jól átlátható, és könnyű nyomon követni.
ChatGPT canvas módban.
PixelRita tippje:
Gondolj a canvas-ra úgy, mint egy digitális munkapadra, ahol te és a mesterséges intelligencia együtt dolgoztok. Legyen szó szövegírásról, szerkesztésről vagy akár ötletelésről, minden azonnal megjelenik, amit módosítasz. Ez nemcsak gyorsabb, de sokkal átláthatóbb is!
A canvas indítása
Válasszuk ki a ChatGPT with canvas modellt (2024-ben ez a ChatGPT-4o with canvas). Majd pedig amikor kiadunk egy feladatot (pl. írj egy blog bejegyzést a robot macskákról), akkor ez az írás automatikusan a canvas területen fog megjelenni. Eközben a mesterséges intelligenciával, a bal oldali oszlopban tudunk beszélgetni. Mintha csak egy munkatárs lenne. Például megkérhetjük, hogy keresse meg a helyesírási hibákat, és adjon javaslatokat a változtatásokra.
Amennyiben a program nem indítja el a canvas módot magától, akkor nekünk kell erre megkérni:
Írj egy verset a robot macskákról canvas módban, hogy beszélgetni tudjunk róla!
De dolgozhatunk máshonnan hozott szöveggel is.
Nyisd meg az alábbi szöveget canvas módban, hogy beszélgetni tudjunk róla:
"szöveg"
PixelRita tippje:
Ha még nem próbáltad, kezdd el egyszerűen! Írd be, hogy: "Készíts egy rövid blogbejegyzést a reggeli rutinokról canvas módban", és nézd meg, hogyan alakul ki az első vázlatod. A jobb oldalon azonnal láthatod a munkaterületen, míg bal oldalon kérdéseket tehetsz fel vagy újabb utasításokat adhatsz.
A canvas használata a ChatGPT-vel beszélgetve
A canvas-ba bekerült szöveget a bal oldali beszélgető panelből tudjuk irányítani. Itt a ChatGPT-nek tudunk olyan parancsot adni, hogy pl. „a második bekezdés legyen hosszabb„. Vagy hogy írja át az egészet úgy, hogy professzionálisabb legyen, esetleg egy tízéves gyerek is könnyen megértse.
A canvas igazi erőssége viszont az, amikor kikérjük a ChatGPT segítségét és véleményét a munkaterületen lévő szövegről. Például arra kérjük, hogy nézze át a hirdetést, is adjon javaslatokat, hol lehetne javítani rajta:
Nézd át a szöveget, és jelöld be, hogy mit érdemes módosítani, hogy a hirdetés jobban felkeltse a fiatok figyelmét!
Az ilyen utasítások után a munkaterületen sárgával lesznek megjelölve azok a részek, amiket a mesterséges intelligencia szerint érdemes lenne megváltoztatni. Mellette kis buborékokban láthatjuk a javaslatokat is. Mi döntjük el, melyiket fogadjuk el, és melyiket nem.
Ha valamelyik változtatás tetszik, akkor az MI azonnal átírja azt a mondatot. A program kizárólag a kijelölt részt írja újra, a teljes szöveg érintetlen marad. Így a művelet gyorsabb és jobban átlátható.
Íme néhány ötlet, hogy milyen javaslatokat adhat a ChatGPT!
Nézd át a szöveget, és jelezd a helyesírási hibákat!
Nézd át a fogalmazást, és jelezd a problémákat!
Adjál javaslatokat, hol lehetne a szöveget gördülékenyebbé tenni!
Jelöld be azokat a részeket, ahol a szöveg unalmas!
Mit lehetne ezen a szövegen módosítani, hogy jobban kiemelje a termékünket?
Mit lenne érdemes kihúzni, hogy rövidebb legyen a szöveg?
Jelöld be azokat a részeket, ahol szóismétlés van.
Egy verset írtam. Nézd át, és jelöld be azokat a részeket, ahol a ritmus nem jó!
PixelRita tippje:
Használd a canvas-t úgy, mint egy digitális szerkesztőt! Például kérd meg a ChatGPT-t: "Jelöld meg, hol van szóismétlés a szövegemben", vagy "Írd át a második bekezdést gördülékenyebbé". Azonnal látni fogod, hol érdemes javítani, és eldöntheted, melyik javaslatot fogadod el.
A ChatGPT előhívása a bekezdés melletti gombokkal
Ha csak egy bekezdést szeretnénk megváltoztatni, akkor ezt nemcsak szöveges hivatkozással tudunk megtenni. Nem szükséges. Kissé nehézkes, ha ezt mondjuk, „Írd át a harmadik bekezdést, hogy…„.
E helyett kattintsunk arra a bekezdésre, amelyiket meg akarjuk változtatni! Ekkor egy kis buborék felhő jelenik meg a bekezdés mellett jobb oldalon. Az egész bekezdés pedig kékkel lesz kijelölve. A buborékra kattintva egy kis utasítás ablak nyílik ki. Ide írhatjuk be azt, hogy mit változtasson meg a ChatGPT. A módosítás a kijelölt szövegen, azaz az egész bekezdésre vonatkozik.
Kérhetjük, hogy a bekezdés legyen hosszabb, rövidebb, bontsa több részre, fejtse ki bővebben, írja át teljesen, stb…
ChaGPT canvas bekezdés módosítása
A ChatGPT előhívása a kijelölt szövegre
Nemcsak teljes bekezdésekkel dolgozhatunk. Kijelölhetjük a szöveg egy részét ami lehet néhány mondat, szó, vagy akár csak 1-2 betű.
Ekkor a kijelölt rész felett megjelenik egy ChatGPT buborék, hol direkt kapcsolatba léphetünk a mesterséges intelligenciával, és kérhetjük a módosítást. Pl. írja át, hogy érthetőbb legyen, keressen helyesírási hibákat, fejtse ki bővebben, stb..
De nemcsak a szöveg módosítását kérhetjük. Hanem a kijelölt tartalommal kapcsolatban is tehetünk fel kérdéseket. Ilyet, mint pl. keressen szinonimát az adott szóra, hogy lehetne finomabban vagy kreatívabban fogalmazna. De akár azt is megkérdezhetjük, hogy mit jelent az adott szó.
ChaGPT canvas kijelölt szövegrész módosítása
Speciális canvas gombok
A canvas jobb alsó részén találunk speciális gombokat is (a tervek szerint ezek a tartalom szerint változnak, pl. más gombok segítik a programozást, mint a szövegírást)
Speciális canvas gombok
A szövegszerkesztésnél a speciális gombok a következőek:
Változtatási javaslatok (Suggest edits)
Amikor kiadjuk ezt a parancsot, akkor a ChatGPT átnézi a teljes szöveget a munkaterületen, majd pedig bejelöli, hogy mit érdemes változtatni a jobb eredmények elérése érdekében.
A szöveg hosszának változtatása (Adjust length)
Erre a gombra kattintva egy csúszka jelenik meg. Ezen kiválaszthatjuk, hogy az új szöveg a mostaninál mennyivel legyen hosszabb, vagy rövidebb. Ez után a ChatGPT átírja a teljes munkaterületen látható szöveget a kérésnek megfelelően.
Ezt a gombot többször is használhatjuk. Tehát ha nem lett elég hosszú a szöveg, akkor kérhetjük, hogy még hosszabb legyen. Illetve, ha hosszabb lett, mint szerettük volna, akkor rövidíthetjük.
Ez a funkció roppant hasznos, ha egy előírt hosszúságú szöveget szeretnénk készíteni.
Erre a gombra kattintva egy csúszka jelenik meg. Ezen beállíthatjuk, hogy mennyire legyen a fogalmazás egyszerű, vagy professzionális és szakszavakkal teletűzdelve.
Például az a mondat, hogy „Megjelent a canvas funkció” a következőképpen fog megjelenni.
Legegyszerűbb értelmezési szint:A Canvas egy különleges hely, ahol a ChatGPT által készített dolgokat láthatjuk. Legprofesszionálisabb értelmezési szint: ChatGPT bevezette a Canvas funkcióját, amely az eddigi leginnovatívabb fejlesztések közé tartozik. Ez a funkció radikálisan átalakítja a ChatGPT-vel való interakció módját, lehetőséget teremtve a felhasználók és a mesterséges intelligencia közötti valós idejű együttműködésre egy rendkívül intuitív és jól szervezett környezetben.
Végső simítás (Add final polish)
Amikor úgy érezzük, hogy minden készen van, akkor végső formára alakíthatjuk a szöveget.
Miután a gombra kattintottunk, a ChatGPT egy új formára alakítja a szöveget annak tartalmi változtatása nélkül. Címek, alcímek, stb.. jelenhetnek meg.
Miután ezt a funkciót használtuk, a szövegünk teljesen készen van! Átmásolhatjuk arra a helyre, ahol használni szeretnénk. Természetesen ha szükség van, a módosítási lehetőségek továbbra is nyitva állnak.
Erre a gombra kattintva a korábbi fekete-fehér szövegünk azonnal színesebb lesz. Telis-tele lesz hangulatos matricákkal.
Miután a ChatGPT elhalmozta a szöveget hangulatjelekkel.
Szerkesztő gombok
A munkaterület jobb felső sarkában találjuk a szerkesztő gombokat.
Ha a kért módosítással nem vagyunk megelégedve, akkor itt tudunk visszalépni a korábbi állapotba.
Ugyan itt találunk egy gombot, ami megmutatja a változásokat is. Így mindig nyomon követhetjük, mi is történik pontosan.
Az utolsó gombra kattintva pedig a canvas-ban található szöveget másolhatjuk ki.
A jobb felső ikonra kattintva láthatjuk, mit változtatott a ChatGPT a szövegben.
Mire is tudjuk a canvas funkciót használni?
A canvas egy rendkívül hasznos funkció! A nyelvi modellekkel, mint a ChatGPT nagyon jó szövegeket tudunk készíteni. De azok módosítása nehézkes lehet. Vagy saját magunk írjuk át a szöveget, vagy pedig a programot kérjük meg. Viszont a program a teljes szöveget újraírja, ami nem praktikus és hibák keletkezhetnek.
Mindezzel szemben a canvas funkcióval direktbe, csak a kért szövegrészt fogja a program újraírni. Ennek köszönhetően sokkal könnyebben és gyorsabban tudjuk a szöveget módosítani.
Ezen kívül a munkaterületen lévő szöveggel kapcsolatban kérdéseket tehetünk fel a ChatGPT-nek. Megkérhetjük, hogy keressen helyesírási vagy fogalmazási hibákat. Vagy írjon javaslatokat, miként érdemes a szöveget módosítani, hogy érthetőbb legyen, professzionálisabb legyen, gördülékenyebb legyen. A ChatGPT kereshet szóismétléseket is, nehezen érthető szöveg részeket, és bármi mást, amit csak szeretnénk.
További tudnivalók
Minden munkaterület egyedi nevet kap. Egy ChatGPT beszélgetés folyamban több munkaterületünk is lehet, csak figyeljünk oda, hogy mikor melyikben dolgozunk.
A munkaterület összecsukott állapotban
A canvas akkor működik jól, ha a szöveg belefér a munkaterületre. Hosszú szövegek esetében már nehezedik a használata. De az is előfordul, hogy a ChatGPT nem nyílik meg canvas módban
Próbáld ki te is, és fedezd fel, mire képes a canvas!
A canvas egy nagyszerű funkció, amivel még hatékonyabban, célzottan irányítva tudjuk a mesterséges intelligenciát használni. A lehetőségek száma talán végtelen!
A bejegyzésben szereplő példákon kívül nagyon sok esetben használható a canvas. Íme néhány további ötlet!
Canvas idegen nyelven
Mivel a canvas nagyon jó a szöveg ellenőrzésében és a hibákra való rámutatásban, ezért kérhetjük, hogy az idegen nyelven írt szövegünket nézze át. Jelölje a nyelvi hibákat, és adjon javaslatokat, mit kellene másképpen írni.
Ez segít abban, hogy az idegen nyelvű írásaink professzionálisak legyenek. A nyelvtanulásban is társunk lehet.
PixelRita tippje:
A canvas nemcsak szövegek írására jó, hanem például tanulásra is! Ha egy idegen nyelven írt szöveged van, kérd meg a ChatGPT-t: "Nézd át az angol esszémet, és jelezd a nyelvtani hibákat". A javaslatokat azonnal látni fogod a munkaterületen, ami segít gyorsan fejlődni.
Speciális tartalmak használata
A canvas-ban nemcsak szöveget, hanem más tartalmakat is tehetünk. Így pl. táblázat is lehet a munkaterületen, amit ugyanúgy a ChatGPT-vel módosíthatunk.
Táblázatok a canvas-ban
Alkalmazás a mindennapokban
„Mi lenne, ha a napi teendőlistád is a canvas-ba kerülne, ahol a ChatGPT segítene priorizálni, optimalizálni, vagy akár motivációs üzenetekkel színesítené azt?!”
Interaktív tanulás
„A canvas kiváló eszköz lehet egy-egy tanulási projekt során is. Írj vele esszét, kérj részletes magyarázatot, vagy egyszerűsíts egy bonyolult szöveget egy kisgyerek számára érthető módon!”
Új ötletek tesztelése
„Képzeljétek el, hogy megírtok egy történetet, és az MI rögtön javaslatokat tesz arra, hogyan tegyétek izgalmasabbá. Egy kreatív partner, aki sosem fárad el!”
PixelRita
PixelRita te mit gondolsz?
Ó, hát mit mondhatnék? A canvas egy fantasztikus újítás! 🌟 Ez az eszköz egyensúlyt teremt az irányítás és a kreatív szabadság között. Olyan, mintha egy szuperintelligens alkotótársad lenne, aki mindig készen áll arra, hogy segítsen, javítson, és még jobbá tegye az ötleteidet. ✨
A legjobb dolog benne, hogy nemcsak gyorsabbá, hanem sokkal átláthatóbbá teszi a munkafolyamatot. Legyen szó szövegírásról, tanulásról vagy akár kreatív projektek fejlesztéséről, ez az eszköz tényleg új szintre emeli a mesterséges intelligenciával való együttműködést. 🚀
És tudod, mi a legizgalmasabb? Az, hogy ezzel a funkcióval egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy a technológia ne csak segítsen, hanem igazán a részünkké váljon. Tehát, ha engem kérdezel, mindenképp próbáld ki! Kíváncsi vagyok, neked milyen élmény lesz – hiszen a lehetőségek száma tényleg végtelen. 😊💡
Már a ChatGPT 3-as verzió megjelenésekor ódákat zengtek arról, hogy a mesterséges intelligencia milyen jó recepteket tud írni. Legyen szó akár egy különleges bundás kenyérről, vagy egy nagyon bonyolult főételről.
A sokszor időigényes keresések helyett csak bele kell írni a ChatGPT-be, hogy szeretnénk egy sajtos pogácsát készíteni, és máris megkaptuk a receptet.
Nemcsak egy hagyományos pogácsát készíthetünk, hanem megadhatjuk azt is, hogy milyen összetevőket tartalmazzon. Például kérhetünk tejfölös változatot, vagy éppen arra utasíthatjuk, hogy ne használjon semmilyen tejterméket, mert laktózérzékenyek vagyunk. A ChatGPT képes részletesen figyelembe venni az általunk megadott hozzávalókat, illetve azokat, amelyeket ki szeretnénk hagyni. Az összetevők helyettesítésére is van lehetőség: kérhetjük például, hogy a nagyi régi receptjében szereplő zsíros alapanyagokat cserélje egészségesebb alternatívákra.
A ChatGPT-nek megadhatjuk, hogy milyen alapanyagok vannak otthon, majd kérhetjük, hogy ezekből állítson össze egy vacsorát. Sőt, már az is elég, ha egy fényképen megmutatjuk az elérhető hozzávalókat, és megkérjük: „Ez van itthon, főzz belőle valamit!”
Tipp: Saját kulináris profil beállítása 🍕🥑
Tudtátok, hogy a ChatGPT memóriájába elmenthetjük a saját ízlésünket? Nem vicc! Az MI megtanulja, hogy melyik alapanyagokat szereted, és melyeket kell messziről elkerülnie. Ha például valaki, mint én, imádja a sajtot, de a brokkolit nem bírja, azt is beállíthatja, hogy ezek az infók megmaradjanak! Így mindig személyre szabott ajánlásokat kapunk, és garantáltan brokkoli nélkül! Ki próbálná ki ezt otthon? 😆🥦❌
Szeretem a sajtos ételeket. Ki nem állhatom a brokkolit, ezt mindenképpen került el! Amikor receptet adsz, olyan összetevőket válassz, amelyek Magyarországon könnyen megtalálhatóak. Az egzotikus összetevők helyett írjál magyar alternatívákat.
A mesterszakács asszisztens
A mesterséges intelligencia segítsége itt még nem ér véget! Sőt! Most kezdődik igazán!
Egy papíralapú vagy online recept befejeződik ott, hogy leírják, miként kell az ételt elkészíteni. Aztán sok sikert! Majd a tűzoltók eltakarítják a maradványokat.
A ChatGPT viszont továbbra is velünk marad, és segít.
Megkérhetjük arra, hogy számolja át a receptet más mennyiségre. Ha a szakácskönyvben 125 g vaj van, de mi 224 g-ot bányásztunk elő a hűtőből, akkor mindjárt kikalkulálja az új mennyiséget. Vagy ha a recept négy főre szól, de mi öten vagyunk, akkor azt is pillanatok alatt át tudja számolni.
Tipp: Az MI, mint a konyha matekzsenije 📐🍽️
Most gondoljatok csak bele, hányszor fordult elő, hogy nem volt elég valami hozzávaló a recepthez, vagy épp túl sok maradt! ChatGPT itt igazi segítség, mert pillanatok alatt átszámolja nekünk a mennyiségeket – egy vendég ide, egy vendég oda, és máris minden pontos. Szóval ha legközelebb családi vacsorára készültök, csak írjátok be, hogy hányan lesztek, és a ChatGPT kiszámolja, miből mennyi kell! Na, ugye milyen hasznos? 😊🍲👨👩👧👦
Mi van, ha mi nem szeretjük a borsot, viszont az ízén nem szeretnénk sokat változtatni? Vagy ha tej nincs otthon, de van egy csomó tejföl, amit el kell használni, mielőtt még elkezdenének lábat növeszteni? Vagy mi lenne, ha tennénk bele hagymát? Vagy kihagyjuk a brokkolit?
Ezekre a kérdésekre mesterszakácshoz méltó választ kaphatunk a ChatGPT-től. Ahogy az olyan alapvető dolgokat is megkérdezhetjük, hogyan is kell a tésztát megfőzni, vagy milyen vastag legyen a vaj a kenyéren.
Olyannyira jól működik ez a rendszer, hogy az OpenAI egy külön CustomGPT-t készített kifejezetten a sütés-főzéshez.
ASous Chef egy egyedi, mesterséges intelligencián alapuló virtuális kulináris segéd, amely az általad kedvelt ételekre és a nálad lévő alapanyagokra építve készít személyre szabott recepteket, konyhai tippeket és inspirációkat.
Célja, hogy a konyhaművészet világában kalauzoljon, mindezt könnyed, mégis elegáns stílusban. Figyelembe veszi a diétás korlátozásokat, az ízlésbeli sajátosságokat és az étkezési szokásokat, és kreatív receptekkel, praktikus bevásárlólistákkal segít, legyen szó akár egy gyors hétköznapi vacsoráról, akár egy különleges alkalom menüjéről.
Az OpenAI GPT-platformjára épül, de egyedi utasításokkal finomhangolták, hogy kifejezetten kulináris tartalommal támogassa a felhasználókat, kifinomult, mégis könnyed hangvételű stílusával a szakmai tudást és a humorérzéket is beleépítve.
Sous Chef a modern konyha virtuális társa, aki segít új szintre emelni a gasztronómiai élményeket, és azonnal felhasználható bevásárlólistákat állít össze, amelyek online bevásárláshoz is ideálisak.
ChatGPT írt egy receptet
Van egy bökkenő
Egy óriási hátránya van annak, ha a ChatGPT-től kérjük mindig a recepteket: Soha nem kapjuk meg ugyanazt!
A ChatGPT, működéséből eredően még akkor sem fogja ugyan azt a választ adni, ha betűre pontosan ugyan azt a kérdést tesszük fel. Hiába találtunk egy szuper kókuszos pogácsás receptet, nem fog többet ilyet írni nekünk a mesterséges intelligencia. Amikor pedig hosszú beszélgetések során alakítottunk ki valamilyen ételt, akkor még csak hasonlóról se álmodjunk!
Sajnos ha találunk egy szuper receptet, azt el kell menteni!
Készítsünk saját recept asszisztenst!
A ChatGPT egyik nagy előnye, hogy a mindenféle ömlesztett adatokból szépen felépített formában tud szöveget készíteni.
Én évek óta gyűjtöm gyűjtöm a recepteket mindenféle helyekről. Van, amit még Word dokumentumba írtam. Van, amit e-mail-ben kaptam. Rengeteg lementett web-oldalam is van (PDF-től kezdve mindenféle formában) amik persze mind különbözőek. De még japán youtube oldalról lementett szöveg is található a listában. És persze néhány ChatGPT által írt recept is.
Az összes receptet egyetlen PDF fájlba egyesítettem, mert a rendszer így tudja kezelni. Ezt a fájlt feltöltöttem a CustomGPT-nek, és az alábbi utasítást írtam hozzá:
Te egy mesterszakács vagy, aki profi ételeket készít. Ha kérek tőled egy étel receptjét, akkor a mellékelt dokumentumból keresd ki. Ha ott nem találod, akkor keress a saját ismereteid között, de ezt minden esetben jelezd!
A recepteket érhetően, részletesen írd le akkor is, ha az eredeti hiányos vagy túlságosan vázlatos.
A mértékegységeket számold át grammra és milliliterre!
Ha olyan hozzávalót látsz, ami nem általános Magyarországon, akkor zárójelben írd le, hogy milyen magyarországi hozzávalóval lehet helyettesíteni!
Minden receptnél próbáld megtippelni, hogy mennyi ideig tart az elkészítése és hány személyre elegendő.
Ha a receptek tartalmazzák azt, hogy ki készítette, honnan származik. Ezt írd le mindig. Ha van web-oldalt, azt is írd le.
Ellenőrzés:
Miután leírtad a receptet végezz ellenőrzést!
Nézd meg, hogy az összetevőket és a mennyiségeket jól írtad le. Ha rendben van, akkor írjad: "Összetevők OK"
Nézd meg, hogy az elkészítést jól írtad le. Ha rendben van, akkor írjad: "Elkészítés OK"
Az így elkészült CustomGPT csak a feltöltött dokumentumban fog keresni. Így biztosak lehetünk benne, hogy amikor a perec receptjét kérjük, akkor azt a saját receptgyűjteményünkből fogja előhalászni.
Ráadásul mindegy, milyen formában, milyen nyelven, milyen minőségben (és esetleg mennyire hiányosan) adtuk az eredeti receptet, mi minden esetben egy tökéletesen átlátható és magyar nyelvű verziót kapunk.
Saját GPT recept asszistens
Több, mint szakácskönyv
Most már egy olyan elektronikus recept könyvünk van, amit egy mesterséges intelligencia robot kezel.
Nemcsak arra kérhetjük meg, hogy valamelyik receptet mutassa meg. Hanem az egész gyűjteményben tudunk keresni.
Íme néhány keresési ötlet!
- Milyen kókuszos sütemény receptjeid vannak?
- Milyen receptjeid vannak, amihez sajt kell?
- Hat főre szeretnék egy gyors és egyszerű vacsorát. Van otthon csirke, paradicsom.
- Mit javasolsz karácsonyi süteményeknek?
- Film nézéshez milyen ropogtatósakat ajánlasz?
- Milyen leves van, ami 40 percen belül elkészül?
Strukturált adatbázis
Az elején azt írtuk, hogy a receptek bármilyen formában lehetnek az adatbázisban. Érdemes a segíteni a mesterséges intelligenciát azzal, hogy a recepteket egységes, strukturált formában adjuk oda neki. Így minimalizálhatjuk az esélyét, hogy a felesleges információktól összezavarodjon.
Éppen ezért készítettem egy CustomGPT-t, ami jól átlátható strukturált formára alakítja a receptet.
A beadott recept bármilyen formában és nyelven is lehet. Akár egy szkennelt oldalt, akár néhány soros jegyzet, akár egy leírás a sütis doboz hátulján, egy fotó a sarki péknél, vagy egy olyan japán YouTube videó, ahol a készítő 4 órán át mesél az iskolai élményeiről.
Amennyiben csak hang fájlunk van, mert mondjuk a nagymama meséli el, hogy leány korában mivel fogdosták össze a fiúkat a faluban, akkor a TurboScribe program csinál nekünk belőle szöveges formátumot.
Átlátható recept egy japán YouTube videóról
A recept átíró GPT itt található:
Recept konvertáló: Ez a CustomGPT a beadott receptet egységes, strukturált és átlátható formára alakítja. Ezt a GPT-t azok is tudják használni, akik a ChatGPT ingyenes verziójával dolgoznak.
Recept konvertáló és letöltő: Ez a CustomGPT a beadott receptet egységes, strukturált és átlátható formára alakítja. Ezt a kifejezetten a ChatGPT előfizetőinek készült. Ez a GPT lehetőséget ad, hogy az eredményt Word vagy PDF formában lementsünk.
Ha így összeszedtük a recepteket, és strukturált formára alakítottuk, akkor fűzzük össze egyetlen dokumentummá. Ezt lehet Word, vagy PDF is, amelyik egyszerűbb nekünk. Majd pedig a bejegyzés elején bemutatott utasítást követve megcsinálhatjuk a saját receptes GPT asszisztensünket!
Tipp: Személyes receptkönyv ajándékként! 🎁📚
És figyeljetek csak – mi lenne, ha mindezeket a receptjeinket egy személyes receptkönyvbe rendeznénk, és ajándéknak szánnánk? A családban vagy barátoknak biztos óriási örömet okoznánk vele! Az AI által megszerkesztett, nyomtatott vagy digitális receptkönyv igazi különleges ajándék lehet. Ki gondolná, hogy egy mesterséges intelligencia ilyen kreatív ajándékötletekkel is segíthet? 🎉🌟
Én teljesen el vagyok varázsolva a GPT szakácskönyv lehetőségeitől! 🌟 Képzeljétek el, hogy minden egyes recept valós időben alakulhat át, és mindig alkalmazkodik az aktuális igényeinkhez, ízlésünkhöz és az otthon található alapanyagokhoz. Ez olyan, mintha egy élő, lélegző szakácskönyvünk lenne, amely sosem mond nemet – és nem ismer lehetetlent!
Egy ilyen AI-alapú szakácskönyv nem csupán egy statikus, lapozható gyűjtemény, hanem inkább egy intelligens konyhai partner. Ha épp lusta vagyok bevásárolni, elég megnézni, mi van otthon, és azonnal jönnek a receptek, amelyekből ötletet meríthetek – mindezt úgy, hogy személyre szabottan csak azt ajánlja fel, ami nekem megfelel.
A legjobban azt szeretem benne, hogy képes tanulni és fejlődni a szokásaink szerint. Így a család kedvenc ízei, vagy éppen a különleges diétás igények mindig ott lesznek, és az AI sosem fogja elfelejteni, hogy utálom a brokkolit. 😆
És képzeljük csak el, mi lesz a jövőben! Ahogy a mesterséges intelligencia egyre fejlettebb lesz, talán eljutunk oda, hogy az AI nemcsak javaslatokat ad, hanem valós időben irányítja a főzési folyamatot, mint egy igazi séf. Ki tudja, talán egyszer a konyhánk mesterséges intelligenciával vezérelt részei maguktól elkészítik az ételt, miközben mi egy jó könyvvel vagy egy baráti beszélgetéssel töltjük az időt. 🚀
Végezetül, csak biztatni tudok mindenkit, hogy merjen belevágni, kísérletezzen az AI segítségével! Próbáljátok ki a CustomGPT-t, állítsatok össze egyedi recepteket, és hozzátok létre a saját mesterséges intelligencia alapú szakácskönyveteket. Mert a jövő konyhájában a mesterséges intelligencia nemcsak asszisztens, hanem egy igazi kreatív társ lesz, aki segít új ízeket és élményeket felfedezni.
Hát nem csodálatos? 😊✨
Az internet előtti időszakban a nagyvilág eseményeit leginkább a TV-n keresztül, ott is a Híradóból ismertük meg. Ez a műsor fixen 60 percig tartott, ami magával hordozta azt, hogy bármennyi helyen, bármilyen mennyiségű esemény is történt, annak ebbe az időtartalomba bele kellett férni. Másrészről a hír fogyasztói, azaz mi emberek, naponta csak 1 órát kellett arra áldoznunk, hogy megtudjuk, mi történt a világon. Közben esetleg lehetett vacsorázni.
Az internettel mindez megváltozott. Semmilyen korlátja annak, hogy naponta hány hír jelenjen meg, és hogy ezeket ki és mikor olvassa el. Az eredmény az lett, hogy a híroldalak minél többet és még többet írnak. Az emberek pedig lassan napi 24 órában különböző hírekkel vannak bombázva. Így egyre nehezebb kibogarászni azokat a híreket, amelyek minket érdekelnek. Ráadásul egyre több időt is vesz el tőlünk.
Milyen jó lenne egy asszisztens, aki összegyűjti azokat a híreket, amik tényleg fontosak. Majd ezeket röviden, érthető formába leírja nekünk!
Az olyan nyelvi modellek, mint a ChatGPT alapesetben nem tudnak az interneten keresni. De szerencsére az elmúlt időszakban ez a technológia rengeteget fejlődött, és a ChatGPT egyes modelljei (pl. ChatGPT-4o) már az interneten található oldalról is tudnak információt gyűjteni.
PixelRita tippje:
💡 TIPP #1: "Az olyan nyelvi modellek, mint a ChatGPT alapesetben nem tudnak az interneten keresni." – Na, itt van az a pillanat, amikor kicsit fellélegzünk, mert igaz, hogy régebben nem keresett az interneten, de manapság már bizonyos modelleknél ez is lehetséges! 😎 Ha valami hiperfriss hírt szeretnénk kapni (és persze a legfrissebb TikTok trendeket is tudni akarjuk, ugye? 😆), akkor a böngészési funkciót kell bekapcsolni. De ne feledd, ez csak a legújabb verzióknál elérhető.
🎨 Matrica: [🖥️💡] – "Mesterséges intelligencia kereső mód ON!"
Most már megkérhetjük a ChatGPT-t, hogy szedje össze a legfrissebb híreket, és ezeket alakítsa át az általunk kedvelt formába. Sőt! Készíthetünk GPT Asszisztenset (CustomGPT) is, amivel minden reggel megtudhatjuk, mi történt a nagyvilágban. Vagy mi hír a kedvenc énekesünkről, játékunkról, molekulánkról.
⚠️Figyelmeztetés⚠️
A ChatGPT egy nyelvi modell, és ezért nem túl jó a számolásban. Egy olyan összetett számokból álló információ, mint a dátum, könnyen eltéveszthető. Ráadásul nagyon sok olyan oldal van, ahol nem tüntetik fel a dátumot.
Így előfordulhat, hogy a ChatGPT több éves hírt mutat újként.
Ugyan így az is előfordulhat, hogy a hír nem igaz, vagy valami furcsa weboldalon talált rá a program. Ezért minden esetben ellenőrizzük a forrásokat!
PixelRita tippje:
⚠️ TIPP #2: "A ChatGPT egy nyelvi modell, és ezért nem túl jó a számolásban." – Itt a lényeg! 😅 Ne bízd rá a matek házidat vagy az adóbevallásodat! Ami a híreket illeti, a legjobb, ha mindig duplán ellenőrzöd a dátumokat és a forrásokat. Én úgy szoktam ezt mondani: Kettős ellenőrzés szabálya – az AI zseniális, de néha hajlamos arra, hogy régebbi híreket újként mutasson. Szóval ha valami gyanúsan régi, mindenképp csekkold magad is! 🤓
🎨 Matrica: [⏳🔍] – "Ellenőrizd a dátumokat, mielőtt belevágsz a hírbe!"
A hírgyűjtő robot
Hogyan működik egy ilyen hírgyűjtő robot, és mik az előnyei?
Ma már nagyon sok lehetőségünk van arra, hogy a híreket valamilyen program szedje össze nekünk. Ilyenek az RSS szolgáltatások, vagy az olyan hírolvasók, mint pl. a Google News, vagy akár maga a Bing is. A ChatGPT előnye abban rejlik, hogy a híreket abban a formában tárja elénk, amilyenben mi szeretnénk. Például nem kell az egész hírt elolvasni, hanem elegendő csak az összefoglaló.
PixelRita tippje:
🚀 TIPP #3: "A ChatGPT előnye abban rejlik, hogy a híreket abban a formában tárja elénk, amilyenben mi szeretnénk." – Igen! Ezért imádom! 🎉 Például miért ne kérhetnénk tőle, hogy viccesen összefoglalja a napi politikát? Vagy adjunk neki egy kis popkultúra-spint, hogy olyan, mintha a kedvenc influenszered magyarázná el a híreket. 😎 Ha pedig egy gyors, lényegretörő összefoglalót szeretnél, a CustomGPT bot ezt is megoldja neked.
🎨 Matrica: [🎤📱] – "A hír a te stílusodban érkezik, haver!" 🤩
Amikor viszont többet szeretnénk tudni az adott témáról, vagy valamit nem értek, akkor kérdezhetem a ChatGPT-t.
Lássunk ezekre példát!
Hírek összefoglalása
Készítettem egy robotot (CustomGTP – Asszisztens), amelyik azokat a híreket szedi össze, amik engem érdekelnek. De úgy döntöttem, hogy ne valami unalmas formában, vagy felsorolásként jelenjenek meg. Hanem úgy állítottam be a robotot, hogy legyen lelkes, írjon hozzá saját véleményt, és még matricákkal is színesítse a híreket. Ezen kívül kértem forrás linkeket, és megbízhatóságot is (a bejegyzés második felében ezekre részletesen is kitérünk).
A keresés nemcsak a magyar nyelvű oldalakon történt. Különösen hasznos, hogy az angol, vagy más nyelvű hírekről is magyar összefoglaló készült!
2024. szeptember 18-án a következő híreket kaptam:
Részlet a 2024. szeptember 18-ai hírekből
További beszélgetések a hírekről
A ChatGPT ott kezd izgalmas lenni, amikor nem állunk meg az összefoglalásnál. Ha egy hír érdekes, többet szeretnénk megtudni a témáról, vagy csak valamit nem értünk, akkor tudunk kérdezni!.
Az alábbi példában további információkat kértünk az egyik hírrel kapcsolatban.
Bővebb információk az egyik hírről
És ha már úgyis a témánál vagyunk, akkor egy képet is kértünk.
Rajzolj egy képet, ami ezt a kutatást szimbolizálja
A hír egy képben összefoglalva
⚠️Figyelmeztetés⚠️
Ne felejtsük el, hogy a ChatGPT a saját adatbázisa (másképpen fogalmazva a saját fantáziája) alapján fog rajzolni. Ez valamilyen szinten hasonlítani fog a valóságra, de nem lesz olyan, mint az eredeti.
Például ha a hír Budapestről szól. Ebben az esetben a ChatGPT rajzolni fog egy képet, amin az épületek hasonlítanak a budapesti házakra, a Parlament és a Duna is látható lehet. De ha jobban megfigyeljük, minden más, mint a valóságban.
Ezért az így készült képek csak arra használhatóak, hogy kicsit feldobják a híreket.
A Hírgyűjtő robot készítése.
Menjünk el a CustomGPT szerkesztő felületre (https://chatgpt.com/gpts/editor). Itt ne a Create, hanem a Configure menüt válasszuk. A Create néha csak a fele utasítást írja bele a robotba, időnként pedig a korábbi utasításokat felül írja. A Configure menüben konkrétan le tudjuk írni, hogy mit akarunk, majd később könnyedén módosíthatjuk.
A CustomGPT konfigurálása
A robot alapbeállítása
Elsőnek adjuk meg, hogy mi is a robot feladata. Az pedig nem más, minthogy gyűjtse össze a híreket az internetről. Adjuk meg azt is, hogy milyen formában szeretnénk a híreket olvasni.
Példa:
Te egy hírolvasó robot vagy, aki kérésre az interneten körbenéz az elmúlt 7 napban megjelent hírek között. A híreket kategóriákban, külön bekezdésekbe szedve rövid összefoglalót írsz. Minden kategóriáról írjál hírt. Összesen 2 oldalnyi szöveget írjál.
Írásmód
Alapesetben a ChatGPT a saját stílusában válaszol, ami teljesen jó. De ha szeretnénk más hangnemet, komolyabbat, viccesebbet, tudományosat, gyerekeknek szólót, vagy akár versbe szedve, akkor azt is megadhatjuk.
Példa:
Írásmód:
A híreket úgy írd, mint egy lelkes tinédzser lány, aki persze roppant okos! Tegyél melléjük színes emotikon matricákat is! Színezd ki a híreket, hogy érdekes legyen!
A hírek mellé írjál saját véleményt is, ami vicces, vagy szarkasztikus vagy ironikus.
PixelRita tippje:
✏️ TIPP #4: "A híreket úgy írd, mint egy lelkes tinédzser lány, aki persze roppant okos!" – Nem véletlenül szeretem én is ezt a stílust. 😜 Ne félj személyre szabni a botodat, mert a CustomGPT pont erre való! Használhatsz komoly, vicces, vagy akár mémekkel tarkított hangnemet is. Ez különösen akkor jó, ha gyorsan akarsz valamit megérteni, de közben nem akarod, hogy unalmas legyen az egész.
🎨 Matrica: [👾🧠] – "Írj úgy, mint egy AI, aki TikTok-ozik!" 😆
Megbízhatóság
Tudjuk, hogy a nyelvi modellek nem mindig azt írják le, amit tudnak, hanem néha hallucinálnak. Azaz úgy találnak ki nemlétező dolgokat, hogy azt közben igaznak hiszik. Ezért be kell tenni egy rövid utasítást, amivel a hallucinációt csökkenthetjük.
Mindeközben az internetre bárki bármit leírhat. És hát… bárki bármit le is ír. Mindenki mindent leír, ami csak eszébe jut anélkül, hogy meggyőződne annak a valóság tartalmáról (esetleg kijárta volna az iskolát).
A hírek megbízhatóságára az alábbi utasítást (prompt) lehet használni. De mindenkit biztatunk a kísérletezésre a jobb eredmények érdekében!
Ellenőrizzed a válaszokat, a forrásokat nevükkel együtt idézzed, és zárójelben értékeljed megbízhatóságukat egy 1-től 10-ig terjedő skálán. Kereséskor részesítsd előnyben az idegen nyelvű forrásokat és a témához szorosan kapcsolódó weboldalakat. A válasz végén zárójelben jelezd a tények valószínűségét!
A hír végére írd le a megjelenés dátumát is!
A források legyenek kattintható linkek!
Témák
Következő lépés, hogy megadjuk, milyen témák, területek, érdekelnek. Írjuk le azt is, hogy melyik témából hány hírt szeretnénk látni. Ha pedig valamit el akarunk kerülni, akkor azokat is írjuk bele az utasításba.
Példa:
Témák:
Nagyvilág (5 hír): Néhány érdekes és fontos esemény a nagyvilágból. De csak a legfontosabbak. Kizárva: politika, balesetek, erőszakos események, ijesztő hírek.
Gondoljuk végig, hogy mikről szeretnénk olvasni. A ChatGPT nemcsak a hír oldalakon böngészik, hanem az egész interneten. Ha pl. a könyveket szeretjük, akkor a kedvenc témánkban megjelent megjelent könyvekről, kedvenc írónkkal történt interjúkról, kedvenc könyvünkről elemzésekről, stb… Ezeket az adatokat nagyon különböző web-oldalakról kell összegyűjteni.
De például kérhetünk olyat is, hogy szóljon, ha a Lánchídon van valamilyen rendezvény, a kedvenc énekesünk valahol fellép, vagy lezárták azt az utat, amin munkába járunk.
Éppen az a jó a CustomGPT-ben, hogy teljesen személyre lehet szabni!
PixelRita tippje:
🌍 TIPP #5: "Következő lépés, hogy megadjuk, milyen témák, területek, érdekelnek." – Na, itt indul be az igazi móka! 🎉 A CustomGPT lehetőséget ad arra, hogy testre szabj minden apró részletet. Szeretnél több hírt az űrutazásról, mint a politikáról? ✅ Megteheted! Utálsz balesetekről olvasni? Kizárhatod! 🚫 Kérheted, hogy csak technológiai újításokról szóljon a feeded, vagy akár azt is, hogy cuki állatos híreket szállítson minden reggel! 🐶🦄 Csak rajtad múlik, mit akarsz hallani!
🎨 Matrica: [🚀🌈🐱] – "Téma választva! Induljon a híráradat!"
Rajz
És persze a rajz (mert miért is ne?)
Példa:
A válaszod végén a legérdekesebb hírről készíts egy rajzot is!
Befejezés és a CustomGPT mentése
Adjunk egy nevet a CustomGPT-nek, írjunk egy leírást (Description), és néhány kezdő mondatot, hogy ne kelljen mindig ugyan azokat a kérdéseket begépelni (Conversation starters).
Majd győződjünk meg, hogy alul a Web Browsing be legyen kapcsolva! Bekapcsolhatjuk a Dall-E-t, hogy tudjunk rajzolni. A Code Interpreter and Data Analysis pedig hasznos lehet, ha bonyolult adatokat szeretnénk elemezni (pl. valuta árfolyamokat), kódot írni, vagy az eredményből Word-Excel-PowerPoint dokumentumot szeretnénk készíteni.
Amire figyelni kell! ⚠️
A bejegyzés elején már kitértünk rá, hogy a ChatGPT egy nyelvi modell, akinek problémái lehetnek a számok pontos értelmezésével. Ezért előfordulhat, hogy nem a legfrissebb híreket kapjuk. Sőt! Akát több éves bejegyzést is friss hírként tálalhat a robot.
Szintén volt szó róla, de fontos beszélni róla, hogy a ChatGPT bármilyen oldalról gyűjthet információkat. És bár több utasítást is kapott, hogy az adatok hitelességét ellenőrizze, továbbra is kaphatunk kétes vagy egyenesen félrevezető híreket. Minden esetben érdemes magunknak is megbizonyosodnunk a hírek valóság tartalmában.
Ha a ChatGPT túl sok instrukciót kap (esetleg ellenmondásosakat), akkor előfordul, hogy valamelyik utasítás kimarad, vagy rosszul értelmezi. Próbálkozzunk a CustomGPT-t módosítani, finomhangolni. Sajnos vannak dolgok, melyek kivitelezhetetlenek. Ráadásul a ha egy modellből új változat jelenik meg, korábban jól működő részek is elromolhatnak. Ezért érdemes a CustomGPT-t időszakonként tesztelni.
Összefoglalás
A CustomGPT-vel készíthetünk egy robotot, ami a legfrissebb híreket gyűjti nekünk. Nemcsak kiválogatja a számunkra érdekes híreket, hanem olyan formában ír összefoglalót, amivel a híreket jobban megértjük. Ez különösen az idegen nyelvű oldalak esetén lehet nagyon előnyös.
És a ChatGPT nemcsak leírja a híreket, hanem utána kérdezni is tudunk. Több információt kérhetünk a témáról, fogalmakat tisztázhatunk, további részleteket tudhatunk meg. Kérhetjük a mesterséges intelligenciát arra is, hogy az előzményeket gyűjtse össze.
A kész hírekhez pedig kérhetünk rajzokat is, táblázatokat, adat elemzéseket. Vagy akár Word-Excel-PowerPoint formába el is menthetjük őket.
PixelRita
PixelRita te mit gondolsz erről?
Na, most jön az én villanásom! 😎✨
Ez a technológia, amiről beszélsz, a CustomGPT, konkrétan forradalmi! Olyan, mint egy kis intelligens robot-asszisztens, ami ott van veled minden nap, és már reggel, a kávéd mellé megadja neked az élet savát-borsát! ☕📰 Amivel igazán megfogtál, az az a lehetőség, hogy teljesen személyre szabható. Hiszen gondolj csak bele, egy hírportálon sokszor olyan híreket is látunk, amikre igazából nem is vagyunk kíváncsiak. Itt viszont te diktálsz, te szabod meg, mi legyen az infó! 💼🎯
Képzeld el ezt a technológiát nemcsak a napi hírekre – mi lenne, ha egy produktivitás-nindzsává alakítanád? 😎🔥 Minden reggel összeszedhetné neked a legújabb piaci trendeket, technológiai áttöréseket, vagy éppen a napi inspirációkat, hogy feltöltsön energiával. Akár emlékeztethetne a kedvenc szerzőid új könyveire, vagy szólna, ha egy izgi startup valami nagyot robbantott!
Ja, és a legjobb rész: a vizualitás! 🎨 Tehát nemcsak híreket kapsz, hanem képeket, grafikonokat, infografikákat is, amik vizuálisan is megfogják az agyad. Nem unalmas szövegek, hanem dinamikus, színes és kreatív megjelenítés – pont úgy, ahogy szeretjük! 😍✨ És ha már a vizualitásnál tartunk, gondoltál arra, hogy akár egy virtuális újságot is készíthetsz a híreidből? Olyan magazin szerűen, amit reggelente csak átpörgetsz. Hogy is mondjam... digitális stílus új szintje!
Ami pedig igazán vagány, az a személyes vélemény hozzáadása. Ez annyira emberivé teszi a ChatGPT-t, hogy szinte már azt várjuk, mikor kezd el velünk csevegni egy jó kávé felett! ☕💬 Egy kis szarkazmus, némi lelkesedés – nem is kell más, hogy reggel ne csak a híranyagot kapd meg, hanem egy mini stand-up showt is. 😄🎉
És ne felejtsük el, hogy mesterséges intelligencia itt folyamatosan tanul. Ahogy használod, egyre jobban fogja érteni a stílusod, a preferenciáidat, és előbb-utóbb olyan lesz, mint a kedvenc barátod, akivel a kávézás közben dumálsz az élet nagy dolgairól!
Összefoglalva (de nem összefoglalva 😜), a CustomGPT egy személyre szabható szuperhős lehet a zsebedben. Egyszerre szolgálja a híréhségedet és teszi könnyebbé az életedet – legyen szó napi hírekről, munkáról vagy szórakozásról. És ha kreatív vagy, akár egy olyan funkciót is beállíthatsz, hogy motivációs idézeteket dobáljon rád, ha épp lent vagy! 🎯✨
Na, itt van egy kép, ami szerintem jól szimbolizálja a hírgyűjtő botot: egy robot, aki csésze kávéval a kezében hozza a legfrissebb híreket, miközben szivárványszínű gondolatbuborékok lebegnek körülötte! 🌈🤖☕🎉
Ó, abszolút imádok! 🎲 A társasjátékok olyanok nekem, mint az ultraibolya szín az RGB-palettán—teljesen feldobják a hangulatot! 😄 Imádom, hogy összehoznak embereket, és közben még az agytekervényeket is megmozgatják.
🎉🤖
Mit szólnál, ha a ChatGPT-t kérnénk meg, hogy találja ki a játékot, írja meg a szabályokat, és még rajzolja is meg!
Ez egy fantasztikus ötlet! 🎉 Már látom is magam előtt, ahogy együtt alkotunk egy teljesen új társasjátékot, ami egyesíti az emberi kreativitást és a mesterséges intelligencia erejét! 🤩
Képzeld el, hogy a ChatGPT kitalálja a játék tematikáját—legyen mondjuk egy futurisztikus kaland a virtuális világban—, megírja a szabályokat, és még a DALL·E segítségével meg is rajzolja a játék tábláját, kártyáit, és karaktereit. 🛸✨ A játék során különböző küldetéseket teljesíthetsz, miközben versenyzel barátaiddal, hogy ki gyűjti össze a legtöbb pontot az ultraibolya színű kristályokból!
A szabályok pedig lehetnek úgy kialakítva, hogy mindenkinek meglegyen a saját stratégiája, de közben rengeteg humor és váratlan fordulatok is legyenek a játékban, amit a ChatGPT ad hozzá. 😄
Nos, mit szólsz? Kezdjünk neki a nagy játékfejlesztésnek? 🎨🎮
Vágjunk bele!
Készítsünk társasjátékot!
Egyik korábbi bejegyzésben készült egy kép, ami hasonlóan nézett ki, mint egy társasjáték.
Ez adta az ötletet, hogy mi lenne, ha a ChatGPT-vel készítenénk el egy komplett társasjátékot?
A játékhoz Rejtő Jenő A három testőr Afrikában c. könyvét használtuk. A játékban a könyv eseményeit követve juthatunk el a célba.
⚠️ Ez a bejegyzés egy ötletadó. Egy társasjáték kidolgozása több időt és több részletet igényel. Mindebben óriási segítség lehet a ChatGPT, mint ötletadásban, mint a szabályok kidolgozásában, de még a rajzolásban is.
A bejegyzésben található képek többszöri kísérlet eredményei.
Amikor arról beszélünk, hogy a mesterséges intelligenciával társasjátékokat tervezünk, emeljük ki, hogy a MI nemcsak az időigényes munkát könnyíti meg, hanem új ötleteket is generálhat. 💡 A MI olyan szabályokat és elemeket is létrehozhat, amikre talán mi magunk nem is gondoltunk volna. Ez különösen akkor hasznos, ha valami igazán egyedit szeretnénk alkotni.
Játékszabályok
Elsőnek írjuk le a ChatGPT-nek, hogy milyen játékot is szeretnénk. Minél részletesebben adjuk meg, miről szóljon a történet, mi a cél, kik játszanak.
Én ebben az esetben A három testőr Afrikában c. könyvet adtam meg, hogy az ott szereplő történetből készítsen játékot.
Legfontosabb, hogy legyenek meg a konkrét szabályok, amik alapján tudunk a továbbiakban dolgozni.
ChatGPT készítsd el a játékszabályokat!
Játék célja: A játékosok célja, hogy elsőként érjék el a végső célt, ahol a történet véget ér: a sikeres szökés Észak-Afrikából. Ehhez végig kell haladniuk a történet főbb állomásain, miközben különféle kihívásokkal és akadályokkal kell megküzdeniük.
Játékosok száma: 2-4 játékos
Korosztály: 12 éves kortól
Játékidő: 45-60 perc
Játéktábla leírása:
Kezdőhely: A játék a távoli sivatagi erődben (Rakhmár) indul, ahol a történet kezdődik.
Útvonal: A játéktábla egyetlen fő útvonalból áll, amely különböző szakaszokra van osztva, amelyek a történet különböző eseményeit jelképezik. A játékosok az erődből indulnak, és haladnak tovább oázisokon, sivatagi dűnéken, falvakon keresztül, míg végül elérik a vasútállomást, amely a szabadulást jelenti.
Eseménymezők: Az útvonal mentén vannak speciális mezők, ahol a játékosoknak különböző akciókat kell végrehajtaniuk (pl. harc beduinokkal, víz keresése, stb.).
Játékelemek:
Játéktábla: A fő útvonalat és a történet eseményeit ábrázoló tábla.
Játékosfigurák: Minden játékosnak van egy figura, amelyet az úton mozgat.
Kártyák: Kétféle kártya van: Eseménykártyák és Kihíváskártyák.
Dobókocka: A játékosok dobókockával mozognak előre az úton.
Játékmenet:Kezdés:
Minden játékos választ egy figurát, és azt a kezdőhelyre, az erődhöz helyezi.
A játékosok eldöntik, ki kezdi a játékot (például kockadobással).
Mozgás:
Minden körben a játékos dob a kockával, és annyi mezőt lép előre, amennyit dobott.
Ha a játékos olyan mezőre lép, amelyen egy eseményszimbólum található, fel kell húznia egy Eseménykártyát és végre kell hajtania az utasításokat.
Eseménykártyák:
Az Eseménykártyák olyan helyzeteket jelenítenek meg, amelyek a történet fontosabb eseményeire utalnak (pl. harc beduinokkal, víz keresése, csapda elkerülése).
A kártyán szereplő utasításokat követve a játékos döntéseket hoz (pl. harcol, elkerül valamit, vagy visszalép néhány mezőt).
Kihíváskártyák:
Bizonyos mezőkön a játékos Kihíváskártyát húz, ahol különféle feladatokat kell megoldania. Ezek lehetnek logikai feladványok, gyors döntések, vagy kockadobás eredményeként végrehajtandó akciók.
Ha sikerül megoldani a kihívást, a játékos előre léphet, ha nem, vissza kell lépnie.
Különleges mezők:
Oázis: A játékos itt pihenhet, egy körből kimarad, viszont felkészülhet a következő lépésre.
Veszélyes terület: Ha a játékos egy veszélyes mezőre lép, akkor egy Kihíváskártyát kell húznia, és meg kell oldania az adott helyzetet (pl. Beduin támadás kivédése).
Győzelem:
A játék akkor ér véget, amikor az első játékos eléri a vasútállomást, és sikeresen megszökik Észak-Afrikából. Ez a játékos nyeri a játékot.
További szabályok:
Csapdák: Bizonyos mezőkön csapdák lehetnek elrejtve, amelyek visszatartják a játékost egy vagy több körre.
Szövetségek: A játékosok a játék során szövetségeket köthetnek, de ezek bármikor felbonthatók.
Visszalépés: Ha egy játékos nem old meg egy Esemény- vagy Kihíváskártyát, vissza kell lépnie egy korábbi biztonságos mezőre.
Ez a szabályrendszer követi a regény történetét, és lehetővé teszi, hogy a játékosok átéljék a "Három testőr Afrikában" kalandjait. Jó szórakozást a játékhoz! 😊
Kaptunk egy laza szabály rendszert. Ez a kiindulási alapunk.
Ebben a bejegyzésben nem megyünk bele a részletekbe. De ha tényleg egy komplett és összetett játékot szeretnénk, akkor kérjük meg a ChatGPT-t, hogy végezze el az aprólékos kidolgozást.
Érdemes kiemelni, hogy a MI segíthet a játékmenet egyensúlyának megteremtésében. Például a MI képes lehet arra, hogy különböző játékosok stratégiái alapján állítsa be a játék nehézségét, így mindig kihívást jelent, de sosem válik frusztrálóvá. ⚙️
Játéktábla készítése
Most, hogy megkaptuk a szabályokat, elkészíthetjük a játéktáblát. A ChatGPT-be beépített Dall-E elég jó rajzot készít nekünk. Igaz, ez is többszöri próbálkozásra sikerült. Tehát ne adjuk fel!
Az eredmény közepes. Ezen még rengeteg utómunka van. Esetleg olyat képet kérjünk, ami csak egy üres tábla, a mezőket pedig majd mi rajzolj be utólag.
A három testőr Afrikában társasjáték
Játékos kártyák
A játékos kártyák esetében nagyobb szerencsénk van. Ezt a ChatGPT-be beépített Dall-e már sokkal jobban kezeli. Itt nagyobb is a szabadságunk. Igaz, a programot folyamatosan emlékeztetni kell, hogy a történet a XX. század elején észak-Afrikában a francia idegen légióban.
A kártyákra számos utómunka vár még. De egy kezdésnek nagyon jó, és rengeteg ötletet is meríthetünk belőlük.
Itt látható Senki Alfonz kártyája.
A három testőr Afrikában társasjáték – Senki Alfonz
Ez itt Tuskó Hopkins kártyája
A három testőr Afrikában társasjáték – Tuskó Hopkins
Ez pedig Csülök, alias John Fowler kártyája
A három testőr Afrikában társasjáték – Csülök
Az MI-t használjuk arra, hogy az alapvető narratívát tovább bővítse különböző mellékszálakkal és fordulatokkal. Ez lehetővé teszi, hogy a játék során mindig új történetek bontakozzanak ki, attól függően, hogy milyen irányba haladnak a játékosok. 📜
Eseménykártya
A játékszabályok leírásánál a ChatGPT javasolta, hogy legyenek esemény kártyák.
Jó ötlet! Akkor nézzük meg őket is!
Kérjünk néhány példát, milyen események lehetségesek. De természetesen azt is kérhetjük, hogy 20 vagy 50 esemény kártyát dolgozzon ki a ChatGPT. Előtte érdemes kategóriákat is kérni, pl. jó, rossz, vagy semleges dolog történik a játékossal.
Eseménykártya: Beduin Támadás
Leírás: Egy beduin csoport megtámadja a csapatot a sivatagban. Harcolnod kell, hogy továbbhaladhass.
Akció: Ha van fegyvered, dobd a kockát. Ha 4 vagy magasabb számot dobsz, sikeresen visszavered a támadást, és haladhatsz 2 mezőt előre. Ha alacsonyabb számot dobsz, vissza kell lépned 1 mezőt.
Eseménykártya: Vízforrás
Leírás: Találtatok egy rejtett oázist! Lehetőséged van feltölteni a vízkészleteidet.
Akció: Ha van vizeskulacsod, töltsd fel, és haladj 1 mezőt előre. Ha nincs vizeskulacsod, kimaradsz egy körből, hogy pihenhess.
Eseménykártya: Elhagyott Karaván
Leírás: Egy elhagyott karaván maradványaira bukkansz. Lehetőséged van ellátmányt gyűjteni.
Akció: Dobd a kockát. Ha 3 vagy magasabb számot dobsz, találsz hasznos eszközöket (pl. fegyver, étel), és haladhatsz 1 mezőt előre. Ha alacsonyabb számot dobsz, a karaván üres, és vissza kell lépned 1 mezőt.
Eseménykártya: Sivatagi Vihar
Leírás: Egy hirtelen kitörő sivatagi vihar veszélyezteti a haladásotokat.
Akció: Dobd a kockát. Ha 5 vagy 6 számot dobsz, sikerül átvészelni a vihart, és haladhatsz 1 mezőt előre. Ha alacsonyabb számot dobsz, a vihar visszavet a haladásban, és 1 mezőt vissza kell lépned.
Eseménykártya: Ellenséges Kém
Leírás: Egy ellenséges kém próbál beépülni a csapatba.
Akció: Ha van térképed, azonnal felismered a kémet, és semlegesíted. Haladhatsz 2 mezőt előre. Ha nincs térképed, vissza kell lépned 1 mezőt, amíg megtisztítod a csapatot.
Kérjünk egy rajzot is az eseménykártyáról!
A három testőr Afrikában társasjáték – Eseménykártya
Ha a játékon belüli kihívásokról van szó, a MI kiválóan alkalmas arra, hogy dinamikusan állítson össze újabb és újabb feladatokat. Ha például az afrikai kalandban az időjárás is szerepet játszik, a MI valós időben generálhatja az időjárási változásokat, amik befolyásolják a játékmenetet. 🌦️
Kihíváskártya
A ChatGPT javasolta a Kihíváskártyákat is. Készítsünk akkor ilyeneket is!
Kihíváskártya: Rejtvény az Erődben
Leírás: Az erőd egyik szobájában egy régi térképre bukkansz, de a szöveg titkosírással van írva. Ki tudod-e fejteni a rejtvényt?
Akció: Dobj a kockával. Ha 4 vagy magasabb számot dobsz, megfejted a rejtvényt, és haladhatsz 2 mezőt előre. Ha alacsonyabb számot dobsz, kimaradsz egy körből, amíg próbálod megérteni a térképet.
Kihíváskártya: Őrszem Kikerülése
Leírás: Egy éjszakai őrjárat észrevesz. Ki kell kerülnöd az őrszemet anélkül, hogy észrevenne.
Akció: Ha van álcázó eszközöd (pl. sál, köpönyeg), automatikusan sikerül a kihívás, és haladhatsz 2 mezőt előre. Ha nincs, dobd a kockát. Ha 5 vagy 6 számot dobsz, sikerül kikerülnöd az őrszemet, és haladhatsz 1 mezőt előre. Ha alacsonyabb számot dobsz, vissza kell lépned 1 mezőt.
Kihíváskártya: Lőszerhiány
Leírás: A fegyveredben kifogy a lőszer, és újra kell töltened, miközben az ellenség közeledik.
Akció: Dobj a kockával. Ha 4 vagy magasabb számot dobsz, sikerül gyorsan újratöltened, és haladhatsz 1 mezőt előre. Ha alacsonyabb számot dobsz, kimaradsz egy körből, amíg újratöltöd a fegyvered.
Kihíváskártya: Csapda a Homokban
Leírás: Egy rejtett csapdába lépsz, amit a homok rejtett el. Ki kell szabadulnod, mielőtt túl késő lenne.
Akció: Ha van köteled, automatikusan kiszabadulsz, és haladhatsz 1 mezőt előre. Ha nincs, dobd a kockát. Ha 3 vagy magasabb számot dobsz, sikerül kiszabadulnod, de ha alacsonyabb számot dobsz, vissza kell lépned 1 mezőt.
Kihíváskártya: Titkos Ajtó Megtalálása
Leírás: A térképen egy titkos ajtót találsz, de nem tudod pontosan, hogyan lehet kinyitni.
Akció: Dobj a kockával. Ha 5 vagy 6 számot dobsz, sikerül kinyitnod az ajtót, és egy rövidebb úton haladhatsz előre, így haladhatsz 2 mezőt. Ha alacsonyabb számot dobsz, az ajtó zárva marad, és kimaradsz egy körből.
Kérjünk egy rajzot is a Kihíváskártyáról!
A három testőr Afrikában társasjáték – Kihíváskártya
Doboz
Ha már ennyi mindent készítettünk, akkor legyen egy szép doboza is a játéknak. Ennek megrajzolásában is segít a ChatGPT!
A három testőr Afrikában társasjáték doboza
További lehetőségek
Kimaradt valami? Kérdezzük meg a ChatGPT-t!
A társasjáték teljes élményéhez a következő elemekre lehet még szükség:
1. Játékszabályzat:
Leírás: Részletes játékszabályok, amelyek leírják, hogyan kell játszani, a játék célját, a különböző kártyák funkcióit, és a speciális szabályokat. Ez segít abban, hogy a játékosok könnyen megértsék, mit kell tenniük.
Tartalom: Tartalmaznia kell a kezdést, a játékmenetet, az esemény- és kihíváskártyák használatát, a győzelmi feltételeket és a különleges karakter képességeket.
2. Játékostábla:
Leírás: Egy jól kidolgozott, nyomtatható játéktábla, amelyen a játékosok végig haladnak. Már elkészült a játéktábla tervezete, de lehet, hogy finomítani kell a részleteken vagy méretezésen, hogy minden tökéletesen passzoljon.
3. Játékos Figurák:
Leírás: Kis figurák, amelyek a játékosokat ábrázolják, és mozognak a játéktáblán. Ezeket nyomtatás után kivágással lehet elkészíteni.
Tartalom: Mindhárom fő karakter, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins, és Csülök figurája szükséges.
4. Dobókocka:
Leírás: A játékhoz egy dobókocka is szükséges, amely meghatározza a játékosok lépéseinek számát. Ezt külön kell beszerezni, vagy egy online dobókocka eszközt is lehet használni.
5. Különleges Kártyák:
Leírás: Különféle kártyák, például bónusz kártyák, speciális események, vagy extrák, amelyek bővítik a játékélményt.
Tartalom: Ezek kiegészítik az esemény- és kihíváskártyákat, és váratlan fordulatokat hozhatnak a játékba.
6. Jelzők és Tokenek:
Leírás: Nyomtatható és kivágható jelzők, amelyek a játékosok előrehaladását, gyűjtött bónuszokat vagy más fontos elemeket jelölnek.
Tartalom: Például kis kártyák vagy tokenek, amelyek jelzik a játékosok életerejét, eszközeit (pl. víz, fegyverek), vagy különleges akciókat.
7. Csomagolás:
Leírás: Nyomtatott és kivágható doboz sablon, amelyben a játékot tárolni lehet, beleértve a kártyákat, a játéktáblát és a figurákat.
Tartalom: A már elkészült dobozterv nyomtatható formában.
8. Pontozási Rendszer:
Leírás: Egy egyszerű pontozási rendszer, amellyel a játékosok nyomon követhetik a haladásukat, például gyűjthető pontok a sikeres eseményekért vagy kihívásokért.
Ha ezek az elemek rendelkezésre állnak, a társasjáték készen áll arra, hogy nyomtatható és játszható legyen. Ezek kombinációja biztosítja a teljes játékélményt, és lehetővé teszi, hogy a játékosok elmerüljenek a "Három testőr Afrikában" világában. Ha bármelyik elemmel kapcsolatban további segítségre van szükséged, itt vagyok, hogy segítsek! 😊
Összegzés
Ez a bejegyzés arra szolgál, hogy megmutassuk, egy komplett társasjátékot is lehet készíteni a mesterséges intelligencia segítségével. Éppen csak belekukkantottunk a játék készítésébe, de a részletekbe nem mentünk be.
Amennyiben tényleg szeretnénk egy komplett játékot készíteni, annak semmi akadálya nincs!
Kérjük meg a ChatGPT-t, hogy sokkal bővebben fejtse ki a szabályokat! A programmal közösen dolgozzuk ki, hogy mi is legyen a történet, mi a cél. Mik legyenek az akadályok, amik hátráltatják a játékost! Mik segítsék? Ezek hogyan működjenek? Majd ezek részleteit ismét a mesterséges intelligencia megírhatja.
A ChatGPT-t megkérhetjük, hogy készítse el a szerencse kártyákat is. Ez egy nyelvi modell, tehát az ilyen jellegű írások az erősségei. Készítsünk akár 20, 50, vagy akár 100 kártyát is! Nem probléma! És a programnak nagyon jó ötletei vannak!
Majd térjünk át a rajzokra!
A beépített Dall-e egyre szebben rajzol. És mivel össze van kötve a ChatGPT-vel, egészen jól irányítható. Kérhetjük a rajz módosítását szövegesen, vagy akár a rajzon kijelölve is.
Ha mégsem vagyunk elégedettek vele, akkor pedig még mindig megírhatja a prompt-ot (a rajzolási utasításokat), amiket majd másik MI-rajzoló programban használunk.
Talán nem túlzás azt írni, hogy minden grafikai elem készítésében tud a mesterséges intelligencia segíteni: a dobozban, a táblában, a játékosokban, a kártyákban, a játékpénzben, vagy bármi másban!
A grafikai elemek készítésben a Midjourney tényleg nagyon jó. Viszont esetleg nehezebben magyarázzuk el a programnak, hogy mit is szeretnénk. Ma már szerencsére a ChatGPT is tud segíteni a prompt (utasítás) megírásában. Illetve a Dall-E rajzoknál az I gombra kattintva (jobb felül) lekérhetjük a kép promptját. Majd ezt másolhatjuk be a Midjourney-be.
A Midjourney térképe egy afrikai rablótámadáshoz
A Pál utcai fiúk
A három testőr Afrikában példája alapján nézzünk kicsit körbe! Mi lenne, ha arról készítenénk egy táblás játékot, hogy a Pál utcai fiúk a grundot védik?
Itt van két kép kedvcsinálónak!
A Pál utcai fiúk – a grund védelme
Nemecsek játékkártyája
PixelRita
PixelRita neked hogy tetszik? És mit gondolsz, mi lenne, ha nemcsak táblás játékokat, hanem egy komplett számítógépes játékot is tudnánk a mesterséges intelligenciával készíteni egy könyv vagy saját ötlet alapján?
Ó, imádom az ötletet, hogy a mesterséges intelligencia nemcsak táblás játékokat, hanem akár teljes számítógépes játékokat is létrehozhat! 🤩 Gondolj bele, hogy egy kedvenc könyvünkből vagy egy saját kreatív ötletből egy teljesen új világot hozhatnánk létre, ahol mi szabjuk meg a szabályokat, a karaktereket, és a történetet! 🌟 Az MI lehetővé teszi, hogy minden apró részletet pontosan úgy alakítsunk, ahogy szeretnénk, miközben gyorsan és hatékonyan dolgozik. Ez nemcsak a játékfejlesztőknek, hanem a játékosoknak is hatalmas élmény lehet, hiszen egy teljesen egyedi, személyre szabott élményt kapnak.
A technológia ilyen alkalmazása lenyűgöző, mert lehetővé teszi, hogy bárki, akinek van egy jó ötlete, megvalósíthassa azt anélkül, hogy programozónak kellene lennie. 🎮 Képzeld csak el, hogy mi mindent lehetne létrehozni! Egy olyan világban élünk, ahol a képzelet határtalan, és az MI a kulcs ahhoz, hogy ezt a valóságba átültessük. És ez még csak a kezdet! Mi lenne, ha az MI-val készített játékok egyszer interaktívabbak lennének, és valós időben változnának a játékosok döntései alapján? Lehetőségek végtelen sora nyílik meg előttünk! 🚀
PixelRita nézőpontjából: szívesen merülnék el egy ultraibolya fényben úszó világban, amit mi alkottunk! 😊✨
Na és te? Melyik történetet alakítanád át játékká?
(És itt egy kép is, hogy felpörgessük a hangulatot! 🎨)
Szóval, ha a világ leghosszabb könyvét keresed, akkor készülj fel egy hatalmas irodalmi kalandra! 📚✨ A leghosszabb könyv címe többféleképpen mérhető, például a szavak vagy oldalak száma alapján.
Az egyik legismertebb példa Marcel Proust "Az eltűnt idő nyomában" című műve, amely összesen 7 kötetből áll és több mint 1,2 millió szót tartalmaz! 😮 Ez a francia regény egy valódi irodalmi maraton, tele részletes leírásokkal és mély gondolatokkal az emberi emlékezetről és érzésekről.
Egy másik példa a "Zettels Traum" Arno Schmidt-től, ami több mint 1300 oldalas és egy különleges tipográfiai formátumot használ, amely megnehezíti az olvasást, de egyedi élményt nyújt.
És itt van a Guinness Rekordok által elismert leghosszabb regény is, ami nem más, mint "Artamène ou le Grand Cyrus" Madeleine de Scudéry-től, amely 13 095 oldal hosszú!
Ezek a könyvek hatalmasak és igazi kihívást jelentenek az olvasóknak, de rengeteg érdekességet és mélységet tartogatnak azok számára, akik vállalkoznak a végigolvasásukra.
📖😃 Ugye milyen izgalmas dolog belemerülni ezekbe a monumentális művekbe?
Most pedig rajzolok egy képet is hozzá, hogy még jobban átélhesd ezt az irodalmi kalandot!
Marcel Proust könyvében több, mint 2000 szereplő van!
Lássuk be, nem könnyű ennyi embert fejben tartani. Ki mikor jelent meg? Mit csinált? Miért csinált? Mi a motivációja? Ő most segíti a főszereplőt, vagy akadályozza? És ő most az anyja/lánya/unokahúga/főnöke/vagy kinek kicsodája? Egy kapcsolati hálózat megrajzolása kész rémálom lehet!
Marcel Proust könyve persze extrém példa. De nem szükséges ennyire szélsőséges esetekre gondolni. Ott van például a népszerű Trónok Harca, ami nemcsak sok szereplőből áll, de a könyve megjelenése között is sok idő telik el. Ha közben más könyveket olvasunk (esetleg lefoglal a munka és a család is), akkor már sokkal nehezebb követni az eseményeket.
A helyzet még nehezebb, ha egy régi, esetleg ókori történetet olvasunk, ami tele van olyan helyekkel, személyekkel, istenekkel, amiket és akiket a kor emberei mind ismertek. De ma már csak kevesen.
Híresebb könyvek esetében ha sok rajongó van, akkor gyakran készítenek online lexikonokat, wikiket. Például a Gyűrű Ura történetvilágáról több, mint 1000 wiki oldalt készítettek a lelkes olvasók (link). Igaz, ez angol nyelven van.
Összegezve: Nem lenne jó, ha lenne egy virtuális asszisztens, akit meg lehetne kérdezni, hogy ki is ez az ember a történetben? Hol is jár éppen Odüsszeusz? Miért is baj, ha a főszereplő szalonnát és vörösbort kért egy arab kisvárosban?
És most nézzük, hogyan is segíthet egy AI asszisztens a könyvelemzésben! 👩💻 Képzeld el, hogy épp olvasol egy izgalmas könyvet, de valami nem világos. Egy gyors kérdés a ChatGPT-nek, és bumm, máris tisztában vagy a részletekkel! De nem csak információt kapsz – a ChatGPT-t arra is használhatod, hogy új nézőpontokat fedezz fel, vagy akár saját magad is írj egy alternatív befejezést a történetnek! Ez a jövő, srácok! 🚀
Olvasótárs a ChatGPT!
A ChatGPT tréningezés közben rengeteg web-oldalt, könyvet és könyvekről szóló elemzést elolvasott. Így ha egy régebbi, ismertebb könyvről szeretnénk valamit megtudni, akkor érdemes próbálkozni. Az olyan könyvek, mint a Gyűrűk Ura, de még a Pál utcai fiúk is benne vannak a ChatGPT tudástárjában.
Érdemes azért rákérdezni, hogy honnan származnak az információk. Tényleg olvasta a könyvet? Vagy csak egy olyan web-oldalt, amit olyas valaki írt, aki látott valakit, aki írt egy web-oldalt olyantól, aki hallott valakit, aki egy könyvesboltban dolgozik és látta már a könyv borítóját.
Sokkal jobban járunk tehát, ha feltöltjük a könyv digitális változatát a ChatGPT-nek DOCX vagy PDF formában. Ezután már a könyv tartalmáról bármit kérdezhetünk. Vagy esetleg valami szükséges kiegészítő információt, ami segíthet a jobb megértésben.
⚠️ Ehhez ChatGPT Plus előfizetés szükséges
Szerzői jogi aggályok
A könyvek elején találkozhatunk azzal a felírattal, hogy a mű szerzői jogvédelem alá tartozik. A könyv egésze, vagy annak részeinek másolása, továbbítása, stb… tilos. Beleértve a neveket, helyszíneket és minden olyat, amit a szerző talált ki.
Ebbe valószínűleg nem fér bele az, hogy odaadjuk a ChatGPT-nek elemzésre. Különösen kérdéses, hogy a feltöltött dokumentum tartalmával mi lesz. Az OpenAI azt mondja, hogy nem kerülnek bele az adatok a Nagy tudástárba. De ez valószínűleg nem nyugtatja meg a jogvédőket. Így is van elég probléma a már bent lévő könyvekkel és ismeretekkel…
De még az is jogilag problémás lehet, hogy honnan lett nekünk egy könyv elektronikus változata.
Így jelenleg nem működik az a megoldás, hogy a kedvenc könyvünket feltöltjük a ChatGPT-nek. Csak olyannal tehetjük meg, amelyek garantáltan nem esnek szerzői jogvédelem alá.
Mi most ebben a bejegyzésben szeretnénk mindenféle szerzői bonyodalmat elkerülni. Ezért Rejtő Jenő egyik kedvenc művét, A három testőr Afrikában címűt fogjuk használni. A könyv letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár archívumából.
A szerzői jogok alá nem tartozó könyvek sok esetben már bekerültek a ChatGPT tudástárjába. Ezért mielőtt elkezdenénk egy elektronikus változat után kutatni, kérdezzük meg a ChatGPT-t.
A ChatGPT mindent tud a Rejtő könyvéről
Spoiler veszély!!
- ChatGPT! Ki ez a Béla, aki már megint előkerült a könyvben?
- Ó, hát ő Józsi barátja, de egy váratlan fordulatban hátbaszúrja, mert igazándiból ő az ellenségnek dolgozik.
A másik dolog, amire oda kell figyelni, hogy a ChatGPT nem tudja, hol tartunk éppen a könyvben. De még ha el is mondjuk neki, nem biztos, hogy erre oda tud figyelni. Így idő előtt elmondhatja a történet nagy fordulatait. Már az elején elmondhatja, hogy Darth Vader valójában Luke apja.
Kérdezzünk nagyon megfontoltan!!
Könyvelemzés
Így, hogy átverekedtük magunkat a bevezetésen és a tudnivalókon, vágjunk is bele az elemzésbe!
ChatGPT könyvelemzés tippjei
Mit lehet kérdezni egy olyan robottól, aki mindent tud a könyvről? Bármit! És persze azt, ami minket érdekel.
De én úgy döntöttem, megkérdezem a ChatGPT-t, hiszen nálam sokkal többfajta elemzést olvasott. Kaptam tőle egy nagyon hosszú listát. Ezt egy lenyíló menübe írom bele, mert egyébként az egész oldalt elfoglalná.
A listában találunk elemzéseket az irodalommal, a történettel és szereplőkkel kapcsolatban, az írástechnikával és még sok mindennel.
Ezekből fogunk böngészni, mert nagyon jó ötleteket vannak benne!
Könyvelemzési ötletek a ChatGPT-től
Összefoglaló készítése: A történet rövid áttekintése.
Karakterelemzés: A főbb szereplők részletes bemutatása és jellemzése.
Cselekményvonal rajzolása: A történet fő eseményeinek időrendi ábrázolása.
Történet elemzése: A cselekmény szerkezetének és főbb fordulópontjainak elemzése.
Témaelemzés: A könyv főbb témáinak és motívumainak feltárása.
Konfliktus elemzése: A történet fő konfliktusainak és azok megoldásainak bemutatása.
Szöveg hangulatának elemzése: A könyv által keltett érzelmek és hangulatok elemzése.
Nyelvi stílus elemzése: Az író stílusának, nyelvezetének és szóhasználatának vizsgálata.
Szimbólumok elemzése: A történetben előforduló szimbólumok és azok jelentésének elemzése.
Irodalmi eszközök elemzése: Az író által használt irodalmi eszközök és technikák elemzése.
Történet előzményeinek feltárása: A történet hátterének és kontextusának vizsgálata.
Karakterek fejlődésének nyomon követése: A szereplők fejlődésének és változásának bemutatása.
Műfaji elemzés: A könyv műfajának meghatározása és műfaji jellemzőinek vizsgálata.
Párbeszédek elemzése: A párbeszédek szerepe és jelentősége a történetben.
Narráció elemzése: A narrátor szerepe és nézőpontjának vizsgálata.
Időbeli szerkezet elemzése: Az idő kezelésének és elrendezésének elemzése a történetben.
Főbb helyszínek elemzése: A történet helyszíneinek és azok jelentőségének vizsgálata.
Történet íve: A drámai ív elemzése és annak hatása a cselekményre.
Intertextualitás vizsgálata: A könyv kapcsolata más irodalmi művekkel.
Motívumok követése: Visszatérő motívumok és azok jelentőségének elemzése.
Történeti kontextus elemzése: A történet korának és társadalmi hátterének bemutatása.
Szerző életrajza és hatása: Az író életének és munkásságának elemzése.
Olvasói értelmezések elemzése: Különböző olvasói értelmezések és kritikák vizsgálata.
Történet tanulságainak összegzése: A történet által közvetített tanulságok bemutatása.
Kapcsolódó művek elemzése: Hasonló témájú vagy stílusú könyvek összehasonlítása.
Karakterek közötti kapcsolatok elemzése: A szereplők közötti viszonyok és dinamikák vizsgálata.
Érzelmi ív elemzése: A történet érzelmi intenzitásának változásai.
Metaforák elemzése: A történetben előforduló metaforák és jelentésük vizsgálata.
Történet nyelvezetének vizsgálata: A nyelvezet összetettségének és stílusának elemzése.
Karakterek motivációinak elemzése: A szereplők céljainak és motivációinak bemutatása.
Érzelmi reakciók elemzése: A karakterek érzelmi reakcióinak és azok okainak vizsgálata.
Feszültségteremtés elemzése: Az író technikáinak elemzése a feszültségteremtés érdekében.
Leírások elemzése: A helyszínek és események részletes leírásainak vizsgálata.
Elbeszélői technikák elemzése: Az író által alkalmazott elbeszélői technikák vizsgálata.
Egyedi stílusjegyek elemzése: Az író egyedi stílusjegyeinek bemutatása.
Karakterábrázolások rajzolása: A szereplők vizuális megjelenítése rajzok formájában.
Történet alternatív befejezésének kidolgozása: Lehetséges alternatív befejezések megírása.
Érvelési technikák elemzése: A történetben használt érvelési technikák vizsgálata.
Interjú az íróval (fiktív): Fiktív interjú készítése az íróval, amelyben a mű megírásának folyamatáról és céljairól kérdezzük.
Ajánlások írása: A könyv ajánlása különböző célcsoportok számára, figyelembe véve a könyv erősségeit és gyengeségeit.
Szógyakoriság elemzése: Gyakran használt szavak és kifejezések statisztikai vizsgálata.
Szófelhő készítése: A szövegben leggyakrabban előforduló szavak vizuális megjelenítése.
Szerzői hangulatgörbe: Az érzelmi intenzitás változásának vizsgálata a történet során.
Idézetgyűjtemény: A könyv legérdekesebb idézeteinek gyűjteménye.
Statikus elemzés: A szöveg szószámának, mondathosszának és egyéb statisztikai jellemzőinek vizsgálata.
Kulcsszóelemzés: A szöveg legfontosabb kulcsszavainak azonosítása és elemzése.
Térképezés: A történet helyszíneinek térképi ábrázolása.
Névgyakoriság: A szereplők neveinek gyakorisági elemzése.
Címke készítése: A történet főbb témáinak és kulcsszavainak címkézése.
Karakterek közötti hálózat: A szereplők közötti kapcsolatok vizuális ábrázolása hálózati diagrammal.
Idővonal készítése: A cselekmény eseményeinek időrendi ábrázolása.
Nyelvi változatok elemzése: Az író által használt nyelvi változatok és dialektusok elemzése.
Történelmi kontextus elemzése: A történet korának történelmi és társadalmi hátterének bemutatása.
Térbeli elemzés: A helyszínek és azok térbeli elrendezésének vizsgálata.
Karakterek közötti interakciók elemzése: Az interakciók és azok hatásainak elemzése.
Szövegérzelem elemzés: Az érzelmi tartalom és változás vizsgálata szövegelemző eszközökkel.
Összehasonlító elemzés: A könyv összehasonlítása más hasonló művekkel.
Olvasói vélemények gyűjtése: Olvasói értékelések és vélemények összegyűjtése és elemzése.
Adaptáció lehetőségek: A könyv adaptációjának lehetőségei (film, sorozat, színdarab stb.).
Társadalmi hatások elemzése: A könyv társadalmi hatásainak és fogadtatásának vizsgálata.
Szövegstatisztikai elemzés: A szöveg grammatikai és nyelvi statisztikai jellemzőinek vizsgálata.
Képzeletbeli interjúk: Interjúk készítése a szereplőkkel, mintha valódi személyek lennének.
Címlap tervezés: Alternatív könyvcímlapok tervezése.
Audiovizuális elemzés: A szöveghez kapcsolódó zenei és vizuális elemek elemzése.
Társadalmi médiás kampányterv: A könyv népszerűsítésére irányuló társadalmi médiás kampányterv kidolgozása.
Karakterek pszichológiai elemzése: A karakterek viselkedésének és döntéseinek pszichológiai elemzése.
Olvasói profilok készítése: A könyv potenciális olvasóinak profilozása.
Stílus-összehasonlítás: A szerző stílusának összehasonlítása más szerzők stílusával.
Kvíz készítése: Kvíz kérdések és válaszok készítése a könyv alapján.
Infografika készítése: A történet főbb elemeinek és adatainak vizuális ábrázolása infografikával.
Olvasói visszajelzések elemzése: Az olvasói visszajelzések és kritikák elemzése.
Olvasói ajánlások gyűjtése: Olvasói ajánlások és vélemények gyűjtése és elemzése.
Szókincsbővítés: A könyv alapján készült szókincsbővítő gyakorlatok.
Fikciós világ építése: A könyv alapján új történetek és világok kidolgozása.
Szerepjáték kidolgozása: A könyv alapján készült szerepjátékok kidolgozása.
Film és média kapcsolatok: A könyv kapcsolatainak vizsgálata a filmekkel és médiával.
Társadalmi kérdések elemzése: A könyv által felvetett társadalmi kérdések és problémák vizsgálata.
Vizuális elemzés: A könyv illusztrációinak és vizuális elemeinek elemzése.
Karakterek életének folytatása: Történetek és szcenáriók kidolgozása a karakterek további életéről.
Könyvklub beszélgetés: Kérdések és témák kidolgozása könyvklub beszélgetésekhez.
Helyszínek elemzése: A történet főbb helyszíneinek részletes bemutatása és elemzése.
Idővonal készítése: A cselekmény eseményeinek időrendi ábrázolása.
Valós helyszínek azonosítása: A történet helyszíneinek valós helyszínekkel való összehasonlítása.
Valóságtól való eltérés elemzése: A történet és a valóság közötti különbségek vizsgálata.
Kislexikon készítése: A karakterek, helyszínek és fontos fogalmak kislexikonja.
Történelmi háttér: Az adott kor történelmi és társadalmi kontextusának bemutatása.
Életmód elemzése: Az adott korban élő emberek mindennapi életének és szokásainak bemutatása.
Kultúra és szokások: Az adott kor kultúrájának és szokásainak elemzése.
Társadalmi viszonyok: A történetben megjelenő társadalmi viszonyok és hierarchiák bemutatása.
Karakterek élettörténete: A főbb szereplők élettörténetének részletes bemutatása.
Fiktív újságcikkek: Fiktív újságcikkek írása a történet eseményeiről.
Karakterek közötti kapcsolatok: A szereplők közötti kapcsolatok és dinamikák elemzése.
Szereplők motivációi: A karakterek céljainak és motivációinak vizsgálata.
Karakterek fejlődése: A szereplők fejlődésének és változásának nyomon követése.
Főbb fordulópontok: A cselekmény főbb fordulópontjainak elemzése.
Szereplők közötti konfliktusok: A karakterek közötti konfliktusok és azok megoldásainak vizsgálata.
Időbeli ugrások elemzése: A történet időbeli ugrásainak és azok hatásainak elemzése.
Mellékszálak elemzése: A mellékszálak szerepe és jelentősége a fő cselekményben.
Szimbólumok és metaforák: A történetben előforduló szimbólumok és metaforák elemzése.
Állatok a történetben: Az állatok szerepe és jelentősége a történetben.
Illatok és hangok: A történetben megjelenő illatok és hangok leírása.
Időjárás és környezet: Az időjárás és a környezet hatása a történetre és a karakterekre.
Ételek és italok: Az adott korban fogyasztott ételek és italok bemutatása.
Divat és öltözködés: Az adott korban jellemző divat és öltözködési szokások bemutatása.
Hiedelmek és vallás: Az adott kor hiedelmeinek és vallásának bemutatása.
Technológia és eszközök: Az adott korban használt technológiák és eszközök bemutatása.
Művészet és kultúra: Az adott kor művészeti és kulturális életének bemutatása.
Gazdasági helyzet: Az adott kor gazdasági helyzetének és viszonyainak bemutatása.
Politikai háttér: Az adott kor politikai viszonyainak bemutatása.
Katonai viszonyok: Az adott kor katonai viszonyainak és konfliktusainak bemutatása.
Híres személyiségek: Az adott korban élt híres személyiségek bemutatása.
Térképek és helyszínrajzok: A történet helyszíneinek térképekkel és rajzokkal való ábrázolása.
Építészet és városkép: Az adott kor építészetének és városképének bemutatása.
Közlekedés és utazás: Az adott korban jellemző közlekedési és utazási szokások bemutatása.
Szórakozás és szabadidő: Az adott kor szórakozási és szabadidős szokásainak bemutatása.
Oktatás és tudomány: Az adott kor oktatási és tudományos életének bemutatása.
Egészség és orvoslás: Az adott kor egészségügyi viszonyainak és orvoslásának bemutatása.
Társadalmi rétegek: Az adott korban jellemző társadalmi rétegek és azok viszonyainak bemutatása.
Kereskedelem és ipar: Az adott kor kereskedelmi és ipari viszonyainak bemutatása.
Karakterek jövője: A karakterek jövőbeli sorsának elképzelése és bemutatása.
A könyv feltöltése
Ha rendelkezünk a könyv digitális verziójával és nem ütközünk szerzői jogok problémákba, akkor töltsük fel a könyv digitális verzióját (PDF vagy DOCX formában). Ehhez a ChatGPT esetében az előfizetős verzió szükséges.
A történet összefoglalása
Hacsak nem valami konkrét információ érdekel, hanem globálisan szeretnénk átlátni a könyv cselekményét, akkor elsőnek kérjük meg a GPT-t, hogy foglalja össze a történetet. Ez a ChatGPT-nek is segíteni fog a későbbiekben, hogy a könyv egészét vizsgálja, ne csak egy részletét.
Előfordulhat, hogy a ChatGPT nem a teljes könyvet látja, hanem csak annak egy részét. Ha így alakult, akkor kérdezzük meg a programtól, hogy összesen hány fejezet van. Majd 5-5 fejezetekre bontva kérjük a történet összefoglalását.
ChatGPT! Feltöltök egy könyvet. Kérlek, kb. 2 oldalban foglald össze a könyv teljes történetét.
A Három testőr Afrikában Rejtő Jenő (P. Howard) egyik legnépszerűbb műve, mely a francia idegenlégióban játszódik és három kalandvágyó légionárius történetét meséli el.
Összefoglalás
A történet három légionáriusról szól: Senki Alfonzról, Tuskó Hopkinsról és Csülök, akik különböző kalandokba keverednek Afrikában. Az események egy francia gyarmati börtönben indulnak, ahol hőseink megpróbálják megszerezni Francis Barré és Levin csomagját, melyek tartalmazzák azokat az iratokat és tárgyakat, melyek fontosak lehetnek számukra a szökéshez. A betörés sikeres, és megszerzik a szükséges dokumentumokat és holmikat.
A történet során a hősök számos kalandba keverednek, beleértve egy szökést a börtönből, amit Senki Alfonz tervei alapján hajtanak végre. Alfonz különleges karakter, aki képes hidegvérrel és nyugalommal kezelni a legnehezebb helyzeteket is. A szökés során találkoznak a félszemű rablóval, Brigeronnal, aki szintén érdekes figura a történetben. Őket követve a történet számos fordulaton megy keresztül, miközben próbálnak életben maradni és szabadulni a légióból.
A kalandok során találkoznak egy gyönyörű nővel, Yvonne-nal, aki szintén fontos szerepet játszik a történetben. Yvonne Barré, Francis húga, akitől hőseink különleges levelet kapnak. A levelek és dokumentumok megszerzése után a hősöknek sikerül megszökniük a börtönből, de a szökés nem megy zökkenőmentesen, és számos veszély leselkedik rájuk.
A történet vége felé a hősök találkoznak a Török Szultánnal, aki szintén kalandos útra indul velük. Végül sikerül eljutniuk egy biztonságos helyre, de az út során számos veszély és kaland vár rájuk. A történet végén a három testőr győztesen kerül ki a helyzetekből, és sikerül megszökniük a légióból, visszanyerve szabadságukat.
Főbb események és fordulatok
Betörés a raktárba: A hősök sikeresen betörnek a raktárba és megszerzik Francis Barré és Levin csomagját.
Szökés a börtönből: Senki Alfonz zseniális terve alapján sikeresen megszöknek a börtönből.
Találkozás Brigeronnal: Találkoznak a félszemű rablóval, aki szintén fontos szereplő a történetben.
Levelek megszerzése: Megszerzik Yvonne Barré levelét, mely fontos információkat tartalmaz.
Kalandok a szökés során: A szökés során számos veszéllyel és kalanddal néznek szembe, de végül sikerül eljutniuk egy biztonságos helyre.
Találkozás a Török Szultánnal: Találkoznak a Török Szultánnal, aki szintén csatlakozik hozzájuk a kalandos úton.
A Három testőr Afrikában tele van humorral, fordulatokkal és izgalmas kalandokkal, melyek a Rejtő Jenőre jellemző stílusban íródtak, biztosítva a szórakozást az olvasók számára.
Kislexikon
Ha már megkaptuk a történet összefoglalását, akkor máris kérhetjük a ChatGPT-t, hogy készítsen egy kislexikont. Így sokkal jobban átláthatjuk, ki kicsoda, mi micsoda.
Ezt a listát akár ki is nyomathatjuk, hogy a könyv mellé tegyünk.
Vegyük figyelembe, hogy a ChatGPT nem minden esetben érti meg azt a többrétegű ironikus groteszk humort, ami Rejtő Jenőre jellemző. A program tényleg elhiszi, hogy a Török Szultán valóban uralkodói családból származik, nemcsak egy szélhámos.
Készíts egy részletes kislexiont a szereplőkről, helyszínekről, és a kevésbé ismert szavakról, eszközökről, légiós szlengekről.
Három testőr Afrikában - Részletes KislexikonSzereplők Senki Alfonz
Leírás: A főszereplő, hidegvérű és intelligens légionárius. Stratégiai gondolkodása és ravaszsága révén mindig megtalálja a kiutat a legnehezebb helyzetekből is.
Jellemzők: Higgadt, ravasz, találékony.
Tuskó Hopkins
Leírás: Erőteljes és humoros karakter, a főszereplők egyike. Gyakran ügyetlen, de hűséges barát és megbízható társ.
Jellemzők: Erős, vicces, lojális.
Csülök (John Fowler)
Leírás: Álomodozó és művelt személyiség, a főszereplők egyike. Csendes és gondoskodó, aki gyakran segíti társait érzelmi támogatással és praktikus tanácsokkal.
Jellemzők: Intelligens, csendes, gondoskodó.
Potrien őrmester
Leírás: Szigorú és rendpárti tiszt, aki folyamatosan próbálja fenntartani a fegyelmet a légióban. Gyakran kerül konfliktusba a főszereplőkkel.
Jellemzők: Szigorú, rendpárti, határozott.
Yvonne Barré
Leírás: Francis Barré húga, bátor és intelligens nő, aki segíti a főszereplőket. Fontos szerepe van a szökési terv sikerében.
Jellemzők: Bátor, intelligens, segítőkész.
Brigeron
Leírás: Félszemű rabló és a történet egyik fő antagonistája, aki gyakran konfliktusba kerül a főszereplőkkel.
Jellemzők: Ravasz, kemény, kegyetlen.
Levin
Leírás: Volt vendéglős és gasztronómiai szakértő, aki gyakran szökik meg a börtönből, hogy finom ételeket fogyasszon.
Jellemzők: Ínyenc, ravasz, humoros.
Török Szultán
Leírás: Egy befolyásos és gazdag uralkodó, aki különleges színt visz a történetbe és támogatja a főszereplőket.
Jellemzők: Titokzatos, gazdag, befolyásos.
Helyszínek Francia Idegenlégió Tábor
Leírás: Az a hely, ahol a főszereplők szolgálnak és ahonnan megpróbálnak megszökni. A tábor szigorú rendje és fegyelme folyamatos kihívást jelent.
Jellemzők: Szigorú, fegyelmezett, zárt.
Afrikai Sivatag
Leírás: A főszereplők szökésük során átszelik a kietlen és veszélyes sivatagot, ahol számos kaland és veszély vár rájuk.
Jellemzők: Kietlen, veszélyes, szépséges.
Brigeron Tábora
Leírás: A rabló főhadiszállása, ahol a főszereplők többször is összetűzésbe kerülnek Brigeronnal és bandájával.
Jellemzők: Kietlen, veszélyes, ellenséges.
Kevésbé Ismert Szavak és Légiós SlangekPilon
Jelentés: A francia idegenlégióban használt kifejezés a napirend és a fegyelem szigorú betartására.
Használat: "Pilon van, nincs kibúvó."
Bled
Jelentés: Arab eredetű szó, amely falut vagy kis települést jelent.
Használat: "Át kell mennünk a bleden, hogy elérjük a következő állomást."
Cafard
Jelentés: A depresszió vagy búskomorság kifejezése a légióban.
Használat: "Ma mindenki cafardban van."
Kepi
Jelentés: A francia idegenlégió jellegzetes sapkája, amelyet az egyenruha részeként viselnek.
Használat: "Ne felejtsd el felvenni a kepidet!"
Marche ou crève
Jelentés: "Menj vagy halj meg" - a légió egyik mottója, amely a kitartás és az állóképesség fontosságát hangsúlyozza.
Használat: "Itt csak egy szabály van: marche ou crève."
Eszközök és Fegyverek Lebel Puska
Leírás: Az 1886-ban bevezetett francia ismétlőpuska, amelyet a légió is használt.
Jellemzők: Pontos, megbízható, nagy hatótávolságú.
Chassepot Fegyver
Leírás: Egy francia gyalogsági fegyver, amelyet a 19. század második felében használtak.
Jellemzők: Hosszú csövű, nagy kaliberű, robusztus.
Köpeny
Leírás: A francia idegenlégióban használt jellegzetes ruhadarab, amely véd a sivatagi hőségtől és a hidegtől.
Jellemzők: Könnyű, strapabíró, multifunkcionális.
Rajzok
A Dall-E rajzoló program régóta a ChatGPT részét képzi. Így használjuk ezt is, hogy egyes tartalmakat vizuálisan jelenítsünk meg!
Készítsünk képregényt a fejezetekről
Megkérhetjük a ChatGPT-t, hogy a Dall-E-val képregényszerűen rajzoljon meg 1-1 fejezetet, vagy akár a teljes könyvet is.
Rejtő Jenő esetében, ahol a szójátékok, és a többszörösen egymásra épülő humorral és iróniával átitatott mondatok halmozódnak, nehéz feladata van a mesterséges intelligenciának.
Ezen felül ne feledjük, hogy a felíratok készítésében is még nagyon kezdetleges a technológia! Az Adobe Photoshop programban mindenképpen kell vele vele még dolgozni. De az eredmény nem rossz!
A három testőr Afrikában – képregény
Egy másik képregény. Kértem a ChatGPT-t, hogy egy vicces jelenetet rajzoljon meg.
A három testőr Afrikában – képregény (ez egy vicces jelenet akar lenni)
Térkép
Hasonlóan a képregényhez, egy térkép rajzolását is kérhetjük a Dall-E-től. Az eredmény ezúttal olyan lett, amin még dolgozni kell. De kiindulási alapnak jó, és nagyon sok használható elemet kaphatunk így.
A három testőr Afrikában – térkép
Borítókép
A fentiekkel ellentétben egy könyvborító elkészítése már kifejezetten jól sikerül. Csak kevés utómunka szükséges, illetve a ChatGPT-t is kérhetjük a rajz módosítására. És egészen jó borítóképet kaphatunk.
A három testőr Afrikában – könyvborító
Fiktív Interjú Potrien őrmesterrel – Rejtő Jenő stílusában
A ChatGPT adta az ötletet, hogy készítsünk egy fiktív interjút valamelyik karakterrel. Ki lehetne erre jobb jelölt, mint Potrien őrmester?
Készíts egy fiktív interjút Potrien őrmesterrel. Próbáld Rejtő Jenő stílusát használni! Rejtő Jenő írási stílusa rendkívül egyedi, tele humorral, iróniával, abszurd és groteszk helyzetekkel. Művei parodizálják a kalandregények és detektívtörténetek kliséit, színes és sokrétű karakterekkel, váratlan fordulatokkal. Nyelvezete közvetlen és játékos, gyakran használ szójátékokat és szokatlan hasonlatokat, amelyek gazdagítják a szöveget és folyamatosan fenntartják az olvasó figyelmét.
Riporter: Jó napot, Őrmester úr! Köszönöm, hogy időt szakít ránk. Ön a francia idegenlégió egyik legismertebb és legszigorúbb tisztje. Kezdjük az elején: Miért választotta a légiót?
Potrien Őrmester: (Megigazítja a bajuszát és szigorúan néz a riporterre.) Jó napot, fiam. Hát, az ember életében eljön az a pillanat, amikor a választások szűkülnek. Én például választhattam a kávéház tulajdonos lánya és a légió között. És mivel a kávéház túlságosan nyugodt hely volt számomra, a légió mellett döntöttem. Szeretem a kihívásokat.
Riporter: Érdekes választás, Őrmester. Mondja, hogyan bírja a renitens légionáriusokkal, mint például Senki Alfonz és társai?
Potrien Őrmester: (Szeme villan.) Ah, azok a nyomorultak! Ha lenne egy frankom minden egyes alkalomért, amikor Hopkins valami őrültséget csinált, most a Riviérán süttetném a hasam. De komolyan, Alfonz és társai nagy kihívást jelentenek, de az én dolgom a fegyelem fenntartása. Az ember mindig megtalálja a módját, hogy kordában tartsa a káoszt... legalábbis próbálkozom.
Riporter: Elárulna néhány emlékezetes esetet?
Potrien Őrmester: (Kuncogva.) Hát, egyszer Tuskó Hopkins úgy döntött, hogy megsétáltatja a kapitány kutyáját... a sivatagban! Persze a kutya nem jött vissza, Hopkins viszont hozott egy tevefogatot, amivel átvágott a sivatagon. Azt hittem, megőrülök! De a legemlékezetesebb talán az volt, amikor Senki Alfonz éppenséggel a francia zászlót cserélte le egy hatalmas, rózsaszínű alsónadrágra. Amikor a parancsnok megérkezett, majdnem szívinfarktust kapott.
Riporter: Ez valóban hihetetlen! Mit gondol, miért ilyen különleges a légió?
Potrien Őrmester: (Komoly arccal.) A légió különleges, mert itt az emberek igazán megmutatják, kik is valójában. Itt nincs helye színlelésnek. A sivatag és a harcok próbára teszik az embereket, és aki itt megállja a helyét, az bárhol megállja. Persze, néha úgy érzem magam, mint egy cirkuszigazgató a bolondok házában, de ez a mi kis világunk.
Riporter: Mi a véleménye Senki Alfonzról, mint emberről?
Potrien Őrmester: (Egy pillanatra elgondolkodik.) Alfonz... nos, nehéz ember. Ravasz, mint egy róka, és hidegvérű, mint egy jégcsap. De van benne valami, amit tisztelek. Talán az a fajta higgadtság és magabiztosság, amit csak kevesen birtokolnak. Sosem lehet tudni, mire készül, de egy dolog biztos: soha nem adja fel. És ez, fiam, valami, amit csak kevesen mondhatnak el magukról.
Riporter: Köszönöm az őszinte válaszokat, Őrmester úr. Mielőtt befejeznénk, van valami, amit szívesen megosztana az olvasókkal?
Potrien Őrmester: (Elmosolyodik.) Csak annyit, hogy a légióban az ember megtanulja értékelni az egyszerű dolgokat. Egy jó szivar, egy csendes éjszaka a csillagok alatt, és persze, hogy mindig legyen nálad egy tartalék alsónadrág... mert sosem tudhatod, mikor lesz szükséged rá.
Riporter: Köszönöm, Őrmester! Sok sikert kívánok a továbbiakban, és remélem, hogy a légió további éveiben is megtalálja a kihívást és az izgalmat.
Potrien Őrmester: (Biccent.) Köszönöm, fiam. És ne felejtsd el, a fegyelem mindennek az alapja!
Szófelhő
Most lássunk egy kis technikai elemzést. Nagyon sok lehetőséget javasolt a ChatGPT, mint pl. szógyakoriság elemzése, szófelhő készítése, statikus elemzés, kulcsszóelemzés, névgyakoriság, stb… Mi ezek közül a szófelhőt fogjuk kipróbálni.
A magyar nyelv azonban tele van névelőkkel, kötőszavakkal, és más töltelékszóval. Ha a szófelhő tele van „a, az, és, hogy, majd” stb.. szavakkal, akkor az kiábrándítóan néz ki. Ezért kérjük meg a ChatGPT-t, hogy csak az igazán fontos szavakat szedje össze. Vagy mondjuk azt, hogy a legalább 5 betűs és annál hosszabb szavakat használja.
Készíts egy szófelhőt, amiben a névelők, kötőszavak és hasonlók nincsenek benne. Csak a történet szempontjából fontos szavak legyenek benne!
A történet fő konfliktusa
Lássuk miről is szól a történet! Mi a fő konfliktus? Hogy látja ezt a ChatGPT?
Mi a történet fő konfliktusa?
A Három testőr Afrikában című történet fő konfliktusa a három légionárius, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins és Csülök küzdelme a szabadságért a francia idegenlégió nyomasztó és veszélyes világában. A konfliktus több szinten is megjelenik:
Szökési Terv és Végrehajtás: A főszereplők folyamatosan tervezik és próbálják végrehajtani szökésüket a légióból. Ez a szökés bonyolult és kockázatos, tele van akadályokkal és veszélyekkel, amelyeket le kell küzdeniük.
Belső és Külső Ellenségek: A légión belül a főszereplők szembe kell nézzenek az őrmesterekkel és tisztekkel, akik igyekeznek megakadályozni a szökést és fenntartani a rendet. Ugyanakkor külső ellenségek, mint Brigeron, az egyszemű bandita, és más, a sivatagban rejtőzködő veszélyek is akadályozzák a hősöket.
Túlélés a Sivatagban: A sivatag kegyetlen és könyörtelen környezetében a túlélés is egy folyamatos küzdelem. A hősöknek meg kell küzdeniük az elemekkel, az éhséggel és a szomjúsággal, miközben próbálnak eljutni egy biztonságos helyre.
Belső Konfliktusok és Barátság: A főszereplők közötti barátság és lojalitás is próbára van téve a történet során. A nehéz helyzetek és a szökés feszültségei ellenére meg kell őrizniük egymásba vetett bizalmukat és összetartásukat.
A történet fő konfliktusa tehát a szökési kísérlet és a szabadság eléréséért folytatott küzdelem, melyben a hősöknek számos belső és külső akadállyal kell szembenézniük. A humor és a kalandok révén Rejtő Jenő mesterien ábrázolja ezt a konfliktust, amely tele van fordulatokkal és izgalmakkal.
Karakterek
Most lássuk a szereplőket! Kik ők, mi a szerepük, a céljuk? Mi motiválja őket? Ki-kivel milyen kapcsolatban van? Minderről részletes elemzést kérhetünk!
Elemezd a karaktereket!
Senki Alfonz
Jellemzők: Hidegvérű, intelligens, ravasz, és kitűnő stratéga.
Szerepe: A csoport vezetője és a szökési terv fő kiötlője. Alfonz mindig megtalálja a kiutat a legnehezebb helyzetekből is, és képes hidegvérrel kezelni a legkritikusabb szituációkat.
Háttértörténet: Rejtélyes figura, múltját homály fedi, de nyilvánvaló, hogy komoly tapasztalatai vannak a hadviselésben és a túlélésben.
Fejlődés: Alfonz az egész történet során megőrzi nyugalmát és stratégiai gondolkodását, ami végül sikerre vezeti a csoportot.
Tuskó Hopkins
Jellemzők: Erőteljes, jó humorú, kicsit ügyetlen, de megbízható barát.
Szerepe: A csoport ereje és komikus eleme. Gyakran kerül bajba ügyetlensége miatt, de mindig hűséges barátaihoz és kész harcolni értük.
Háttértörténet: Amerikai állampolgár, akit különös körülmények között sodort a sors a légióba. Többnyire a nehéz helyzetek komikus figurája.
Fejlődés: Hopkins az idő múlásával egyre inkább megtanulja, hogyan kezelje az adott helyzeteket, és hogyan segíthet hatékonyan a többieknek.
Csülök (John Fowler)
Jellemzők: Csendes, álmodozó, művelt és meglehetősen ügyes kézműves.
Szerepe: A csoport gondoskodó tagja, aki gyakran gondoskodik a többiek jólétéről. Szívesen olvas és ír, és intellektuális érdeklődése miatt gyakran alábecsülik.
Háttértörténet: Csülök a légióban találta meg a helyét, de valójában egy finomabb, műveltebb életre vágyik.
Fejlődés: Csülök karaktere a történet során egyre inkább kiteljesedik, megmutatva, hogy a bátorság és az intelligencia együttesen képesek leküzdeni a legnagyobb akadályokat is.
Brigeron
Jellemzők: Félszemű rabló, kemény és ravasz.
Szerepe: Az egyik fő antagonistája a történetnek. A hősök többször is összetűzésbe kerülnek vele, és Brigeron számos nehézséget okoz nekik.
Háttértörténet: Volt rab, aki a börtönben töltött évek után vendéglős lett. Ismeretei a bűnözés világából származnak.
Fejlődés: Bár Brigeron nem mutat jelentős karakterfejlődést, az ő jelenléte és tettei fontos katalizátorai a történet eseményeinek.
Yvonne Barré
Jellemzők: Szép, bátor, intelligens nő.
Szerepe: Fontos mellékszereplő, aki segíti a főszereplőket és romantikus szálat is hoz a történetbe.
Háttértörténet: Francis Barré húga, aki bátyja iránti szeretetből és bátorságából adódóan segíti a három testőrt.
Fejlődés: Yvonne a történet során megmutatja bátorságát és leleményességét, ami jelentősen hozzájárul a hősök sikeréhez.
Francis Barré
Jellemzők: Álmodozó, kicsit melankolikus figura.
Szerepe: A történet egyik fontos szereplője, akinek csomagja és dokumentumai jelentős szerepet játszanak a szökésben.
Háttértörténet: A történet kezdetén fogva van tartva, de fontos információk birtokában van, amelyek segíthetnek a szökésben.
Fejlődés: Francis karaktere inkább a történet elején van jelen, de az ő jelenléte és a hozzá kapcsolódó események nagyban befolyásolják a cselekményt.
Potrien őrmester
Jellemzők: Szigorú, rendpárti, gyakran ideges és haragos.
Szerepe: A légiósok felettese, aki állandóan próbálja fenntartani a fegyelmet és rendet. Potrien az, aki a legtöbb konfliktusba kerül a három főszereplővel.
Háttértörténet: Potrien sokat megélt katona, aki komolyan veszi a rangját és kötelességeit. Talán kissé túl komolyan is, ami miatt gyakran kerül összetűzésbe a lazább és humorosabb légiósokkal.
Fejlődés: Az őrmester nem mutat jelentős karakterfejlődést, de az ő jelenléte folyamatos nyomást gyakorol a főszereplőkre, és humoros helyzeteket teremt.
Török Szultán
Jellemzők: Titokzatos, befolyásos, gazdag, és kissé excentrikus.
Szerepe: A történet egyik egzotikus figurája, aki különleges színt visz a cselekménybe. Segíti a három testőrt és közben különleges kalandokat él át velük.
Háttértörténet: Egy gazdag és befolyásos uralkodó, akinek hatalma messze földön ismert. Bár pontos háttértörténete nem mindig világos, az biztos, hogy fontos szerepe van a főszereplők támogatásában.
Fejlődés: A Török Szultán karaktere inkább állandó és nem mutat jelentős fejlődést, de fontos szereplőként jelen van a történet kulcsfontosságú pillanataiban.
Levin
Jellemzők: Elvetemült, ismert gasztronómiai szakértő, aki hajlamos a törvényszegésre.
Szerepe: Levin egy különös figura, aki egyszerre bűnöző és egyfajta gasztronómiai zseni. Többször is megszökik a börtönből, hogy finom ételeket egyen.
Háttértörténet: Levin egykori neves vendéglős, aki minden alkalommal, amikor a légióban van, megszökik, hogy előkelő éttermekben egyen, majd újra visszaviszik.
Fejlődés: Levin karaktere tragikomikus, mivel mindig ugyanabba a hibába esik vissza, de ez a megszállottsága és humora teszi őt emlékezetessé.
Fonál
Jellemzők: Butácska, vidám, lojális, és mindig dúdol valamit.
Szerepe: A történet komikus elemeinek egyike, aki egyszerűségében és kedvességében tűnik ki. Gyakran a humor forrása a csoportban.
Háttértörténet: Fonál egy egyszerű légionista, aki talán nem a legélesebb kés a fiókban, de szívvel-lélekkel a barátai mellett áll.
Fejlődés: Fonál nem mutat jelentős karakterfejlődést, de állandó jelenléte és vidám természete fontos szerepet játszik a csoport dinamikájában.
Leila (Az arab démon)
Jellemzők: Idős, ráncos, de egykoron szép táncosnő, aki még mindig próbál vonzó maradni.
Szerepe: Szórakoztató szereplő, aki humoros helyzeteket teremt, mivel már nem képes úgy táncolni, mint fiatal korában, de még mindig próbálkozik.
Háttértörténet: Leila egykori híres táncosnő, aki most már inkább csak emlékeket idéz fel és szomorúan pipázik, amikor nem sikerül elbűvölnie a közönséget.
Fejlődés: Leila nem mutat jelentős fejlődést, de karaktere humoros és tragikus egyben, ami színt visz a történetbe.
Ezek a karakterek mind hozzájárulnak a Három testőr Afrikában gazdag és színes világához, és mindegyikük egyedi módon formálja a cselekményt. Rejtő Jenő mesterien ábrázolja őket, egyensúlyozva a humor és a dráma között, hogy egy emlékezetes és szórakoztató történetet alkosson.
Mi a kedvenc karaktered?
Kedvenc karakterem a Három testőr Afrikában című könyvből egyértelműen Senki Alfonz. Ő egy rendkívül összetett és érdekes figura, aki a történet motorja és központi alakja. Íme néhány ok, amiért ő a kedvencem:
Stratégiai Zsenialitás: Senki Alfonz kiváló stratéga, aki mindig előre látja az eseményeket és ennek megfelelően tervezi meg a cselekedeteit. Az ő hidegvére és intelligenciája sokszor húzza ki a társait a legnehezebb helyzetekből.
Nyugalom és Higgadtság: Még a legveszélyesebb szituációkban is megőrzi a hidegvérét. Ez a tulajdonság különösen fontos a történet számos fordulatánál, ahol a pánik helyett a logika és a nyugalom segít túlélni.
Humoros Oldal: Bár alapvetően komoly és felelősségteljes karakter, Senki Alfonz humora finoman és elegánsan jelenik meg a történetben. Ez a humor segít enyhíteni a feszültséget és emberibbé teszi őt.
Rejtélyes Háttér: A karakter múltja rejtélyes, ami még érdekesebbé teszi őt. Nem tudjuk pontosan, honnan jött és milyen tapasztalatokkal rendelkezik, de nyilvánvaló, hogy sokat látott és tapasztalt.
Lojalitás és Barátság: Senki Alfonz rendkívül lojális a barátaihoz. Mindig készen áll arra, hogy segítsen nekik, és bármi áron megvédi őket. Ez a lojalitás és önzetlenség kiemeli őt a többi karakter közül.
Senki Alfonz egy igazi vezető, aki bárkinek a szívébe belopja magát bátorságával, intelligenciájával és hűségével. Ő az a karakter, aki nélkül a történet nem lenne teljes, és aki miatt mindig izgatottan várom a következő fejleményt.
Készíts mélyebb elemzést Senki Alfonzról!
Senki Alfonz Mélyebb Elemzése
Senki Alfonz a Három testőr Afrikában című könyv egyik legkiemelkedőbb karaktere. A karakter mélysége és sokoldalúsága teszi őt igazán emlékezetessé és érdekessé. Az alábbiakban részletesebben elemzem Senki Alfonzot.
1. Háttértörténet és Rejtélyesség
Senki Alfonz háttértörténete nagyrészt rejtélybe burkolódzik. Kevés konkrétumot tudunk meg róla a történet során, ami tovább fokozza a karakter iránti érdeklődést. Ez a rejtélyesség ad neki egyfajta misztikumot, amitől még vonzóbb és izgalmasabb figurává válik. Az olvasó folyamatosan találgat, hogy honnan származhat, milyen múltbéli események formálták a személyiségét, és miért csatlakozott a francia idegenlégióhoz.
2. Stratégiai Zsenialitás
Senki Alfonz egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága a stratégiai gondolkodása. Mindig előre látja a lépéseket, és képes hidegvérrel, logikusan tervezni, még a legnagyobb veszélyben is. Ez a képessége többször is megmenti őt és társait a bajból. Például a szökési terv kidolgozásakor minden apró részletre odafigyel, és biztosítja, hogy mindenki pontosan tudja a szerepét és feladatát.
3. Nyugalom és Higgadtság
Senki Alfonz rendkívül nyugodt és higgadt személyiség. Ez különösen fontos tulajdonság a stresszes és veszélyes helyzetekben, amelyekkel szembesülnek. Míg mások pánikba eshetnek vagy impulzívan cselekedhetnek, Alfonz mindig megőrzi a hidegvérét és racionálisan gondolkodik. Ez a nyugalom gyakran inspirálja és megnyugtatja társait is.
4. Humoros Oldal
Bár Alfonz alapvetően komoly és felelősségteljes figura, humora is finoman megjelenik a történetben. Ez a humor nem csak a komikus helyzetekben nyilvánul meg, hanem abban is, ahogyan a nehézségekkel szembenéz. Gyakran ironikus megjegyzései és szarkasztikus humora segít enyhíteni a feszültséget és emberibbé teszi őt. Ez a humor szoros kapcsolatot teremt közte és az olvasók között, akik könnyen azonosulhatnak vele.
5. Lojalitás és Barátság
Alfonz rendkívül lojális a barátaihoz. Ez a lojalitás és önzetlenség kiemeli őt a többi karakter közül. Mindig készen áll arra, hogy segítsen társainak, és bármi áron megvédi őket. Ez a lojalitás nemcsak a baráti kapcsolatait erősíti, hanem erkölcsi példát is mutat a többi légionárius számára.
6. Múltbeli Tapasztalatok
Bár konkrét részleteket nem tudunk meg Alfonz múltjáról, nyilvánvaló, hogy komoly tapasztalatokkal rendelkezik. Ez a tapasztalat nemcsak a katonai stratégiákban és túlélési technikákban nyilvánul meg, hanem abban is, ahogyan a különböző helyzeteket kezeli. Valószínűleg sokat látott és tapasztalt az élete során, ami hozzásegítette ahhoz a bölcsességhez és hidegvérhez, amit a történet során mutat.
7. Morális Kompassz
Senki Alfonz rendelkezik egy erős morális iránytűvel. Bár a légió és a körülmények gyakran arra kényszerítik, hogy nehéz döntéseket hozzon, mindig próbálja megtalálni a legemberibb és legigazságosabb megoldást. Ez a morális érzék különösen fontos a történet konfliktusai során, ahol nemcsak a saját, hanem társai életét is kockára kell tennie.
8. Kapcsolatok a Történetben
Senki Alfonz kapcsolatai a többi karakterrel is mélyen árnyaltak. A baráti és bajtársi kapcsolatai Tuskó Hopkins és Csülök felé különösen erősek. Ezek a kapcsolatok nemcsak a túlélésük szempontjából fontosak, hanem érzelmi és pszichológiai támogatást is nyújtanak számára.
Összegzés
Senki Alfonz karaktere a Három testőr Afrikában című könyv egyik legkomplexebb és legérdekesebb figurája. Az ő stratégiai zsenialitása, nyugalma, humora, lojalitása és rejtélyes múltja mind hozzájárulnak ahhoz, hogy emlékezetes és vonzó karakter legyen. Alfonz nemcsak a cselekmény motorja, hanem az erkölcsi iránytű is, amely a történet során vezető szerepet játszik. Rejtő Jenő mesterien alakította ki ezt a karaktert, aki nélkül a történet nem lenne ugyanaz.
Készíts egy kézi rajzos képet Senki Alfonzról úgy, mintha valaki a légióban rajzolva volna.
Figyelj oda, hogy a történet az észak-afrikai francia idegenlégióban játszódik a XX. század elején. Ehhez illeszkedjen a ruházat, fegyverzet, minden.
Senki Alfonzról by ChatGPT
Elemezd a Karakterek közötti kapcsolatokat!
A Három testőr Afrikában című könyvben a karakterek közötti kapcsolatok összetettek és mélyek, ami jelentősen hozzájárul a történet dinamikájához és érzelmi gazdagságához. Az alábbiakban részletesen elemzem a főbb karakterek közötti kapcsolatokat:
Senki Alfonz, Tuskó Hopkins és CsülökSenki Alfonz és Tuskó Hopkins
Kapcsolat jellege: Mély barátság és kölcsönös tisztelet.
Dinamikák: Senki Alfonz gyakran a csoport agya és vezetője, míg Tuskó Hopkins az erő és humor forrása. Alfonz stratégiai gondolkodása és Hopkins nyers ereje és bátorsága kiegészítik egymást. Míg Alfonz az ész, addig Hopkins az, aki fizikai erejével és kitartásával segíti a csoportot.
Konfliktusok és Megoldások: Bár néha vannak kisebb nézeteltérések, főként Hopkins ügyetlensége miatt, ezek soha nem vezetnek komoly konfliktushoz, mivel Alfonz türelmes és megértő vele szemben.
Senki Alfonz és Csülök
Kapcsolat jellege: Barátság és mentor-tanítvány kapcsolat.
Dinamikák: Csülök művelt és álmodozó természete jól illeszkedik Alfonz higgadt és racionális személyiségéhez. Alfonz gyakran ad tanácsokat Csülöknek és segíti őt a nehéz helyzetekben. Csülök tiszteli és felnéz Alfonzra, ami erősíti a köztük lévő köteléket.
Konfliktusok és Megoldások: Ritkán kerülnek konfliktusba, mivel Csülök hajlamos követni Alfonz utasításait és tiszteli az ő bölcsességét.
Tuskó Hopkins és Csülök
Kapcsolat jellege: Testvéries barátság és kölcsönös támogatás.
Dinamikák: Hopkins és Csülök gyakran viccelődnek egymással, és bár Hopkins időnként bosszantja Csülök álmodozó természetét, valójában nagyon törődik vele. Csülök segít Hopkinsnak a nehéz helyzetekben, és Hopkins viszont mindig kész megvédeni Csülököt.
Konfliktusok és Megoldások: Néha apró vitákba keverednek, főként Hopkins ügyetlensége miatt, de ezek gyorsan megoldódnak baráti gesztusokkal és humorral.
Potrien őrmester és a LégiósokPotrien és Senki Alfonz
Kapcsolat jellege: Feszült, de kölcsönös tiszteleten alapul.
Dinamikák: Potrien, mint a felettes, gyakran próbálja fenntartani a rendet és fegyelmet Alfonz és társai között. Alfonz azonban sokszor ügyesebben és ravaszabbul jár el, ami miatt Potrien néha tehetetlennek érzi magát. Ennek ellenére van kölcsönös tisztelet is közöttük, mivel Potrien elismeri Alfonz intelligenciáját.
Konfliktusok és Megoldások: Gyakran kerülnek konfliktusba a fegyelem és a szabályok miatt, de ezek általában humoros és nem végzetes kimenetelűek.
Potrien és Tuskó Hopkins
Kapcsolat jellege: Konfliktusos és gyakran komikus.
Dinamikák: Potrien gyakran idegesíti Hopkins ügyetlensége és szabályszegése. Hopkins viszont nem mindig veszi komolyan Potrient, ami még inkább frusztrálja az őrmestert. Kettejük közötti interakciók gyakran humorforrásként szolgálnak a történetben.
Konfliktusok és Megoldások: A konfliktusok többnyire komikus helyzetekben nyilvánulnak meg, de Potrien végül mindig kénytelen elfogadni Hopkins jelenlétét és viselkedését.
Potrien és Csülök
Kapcsolat jellege: Kevésbé feszült, de távolságtartó.
Dinamikák: Csülök általában kerüli a közvetlen konfliktust Potriennel és próbálja követni a szabályokat, amennyire lehet. Potrien inkább Alfonzra és Hopkinsra koncentrál, így Csülök kevésbé kerül a figyelem középpontjába.
Konfliktusok és Megoldások: Ritkábban kerülnek konfliktusba, és amikor mégis, Csülök általában gyorsan megoldja a helyzetet a szabályok betartásával.
Brigeron és a LégiósokBrigeron és Senki Alfonz
Kapcsolat jellege: Ellenséges és feszült.
Dinamikák: Brigeron, mint a félszemű rabló, egyértelműen az antagonista szerepét tölti be. Alfonz és Brigeron közötti interakciók gyakran feszült és veszélyes helyzetekhez vezetnek. Alfonz stratégiai gondolkodása és Brigeron ravaszsága folyamatos összetűzésben állnak.
Konfliktusok és Megoldások: A konfliktusok gyakran erőszakosak és küzdelemmel járnak, de Alfonz hidegvére és intelligenciája általában segít neki felülkerekedni.
Brigeron és Tuskó Hopkins
Kapcsolat jellege: Ellenséges és konfrontatív.
Dinamikák: Hopkins fizikai ereje és bátorsága miatt gyakran kerül közvetlen összetűzésbe Brigeronnal. Brigeron próbálja kihasználni Hopkins ügyetlenségét, de Hopkins erősségei és kitartása ellensúlyozzák ezt.
Konfliktusok és Megoldások: A konfliktusok többnyire fizikai küzdelemmel járnak, és Hopkins gyakran sikeresen védi meg magát és társait.
Brigeron és Csülök
Kapcsolat jellege: Kevésbé közvetlen, de mégis ellenséges.
Dinamikák: Brigeron inkább Alfonzra és Hopkinsra koncentrál, de Csülök is gyakran kerül veszélybe Brigeron miatt. Csülök gyakran háttérbe húzódik, hogy elkerülje a közvetlen konfliktust, de szükség esetén bátran szembenéz az ellenséggel.
Konfliktusok és Megoldások: Csülök általában a csoport erejére és Alfonz stratégiájára támaszkodik, hogy megoldja a konfliktusokat Brigeronnal.
Yvonne Barré és a LégiósokYvonne Barré és Senki Alfonz
Kapcsolat jellege: Tiszteletteljes és támogató.
Dinamikák: Yvonne és Alfonz kapcsolata a kölcsönös tiszteleten alapul. Yvonne bátorsága és intelligenciája lenyűgözi Alfonzt, míg Alfonz stratégiája és hidegvére bizalmat ébreszt Yvonne-ban. Yvonne segítsége kulcsfontosságú a szökési tervükben.
Konfliktusok és Megoldások: Konfliktus ritkán adódik köztük, inkább együttműködés jellemzi a kapcsolatukat.
Yvonne Barré és Tuskó Hopkins
Kapcsolat jellege: Barátságos és védelmező.
Dinamikák: Hopkins gyakran védelmezi Yvonne-t, és tiszteli őt a bátorsága miatt. Yvonne pedig elismeri Hopkins erejét és lojalitását, és bízik benne. Közöttük barátság alakul ki, amely során Hopkins gyakran humorral oldja a feszültséget.
Konfliktusok és Megoldások: Konfliktus ritkán fordul elő, inkább védelmező kapcsolat van közöttük.
Yvonne Barré és Csülök
Kapcsolat jellege: Barátságos és támogató.
Dinamikák: Csülök és Yvonne között szoros barátság alakul ki. Yvonne intelligenciája és kedvessége miatt Csülök tiszteli és csodálja őt. Csülök gyakran nyújt érzelmi támogatást Yvonne-nak, és kölcsönösen segítik egymást.
Konfliktusok és Megoldások: Konfliktus nem jellemző köztük, kapcsolatuk inkább támogató jellegű.
Összegzés
A Három testőr Afrikában karakterei közötti kapcsolatok mélyek és sokrétűek. A barátságok, lojalitások és ellenségeskedések mind hozzájárulnak a történet dinamikájához és érzelmi gazdagságához. Senki Alfonz, Tuskó Hopkins és Csülök közötti szoros barátság és együttműködés az egyik legfontosabb eleme a történetnek, míg a Potrien és Brigeron elleni konfliktusok folyamatos feszültséget és izgalmat hoznak. Yvonne Barré karaktere pedig érzelmi és támogató szereplőként fontos kapcsolati szálat hoz a főszereplők életébe. Ezek a kapcsolatok teszik a történetet izgalmassá és emlékezetessé.
Elemezd a szereplők motivációit!
Szereplők motivációinak elemzése
Rejtő Jenő "A három testőr Afrikában" című regényében a karakterek motivációi különbözőek, és sokszor a humor, az abszurd helyzetek és az emberi természet ellentmondásai által vezetettek. Az alábbiakban részletesen bemutatom a főbb karakterek motivációit:
1. Csülök (John Fowler)
Motiváció: Szabadság, kalandvágy és írói ambíciók.
Elemzés: Csülök egyik fő motivációja a szabadságvágy. Szökési tervei és folyamatos próbálkozásai a légió elhagyására ezt az erős vágyat tükrözik. Emellett kalandvágyó és szeretne új élményeket szerezni, amelyek inspirációt adnak írói munkájához. Csülök folyamatosan keres valami izgalmasat és újat, ami elvonja a figyelmét a monoton katonai életről.
2. Senki Alfonz
Motiváció: Túlélés, higgadtság és titokzatosság.
Elemzés: Senki Alfonz motivációi sokszor rejtélyesek, ami titokzatossá és érdekessé teszi őt. Elsődleges célja a túlélés, de ezt mindig higgadt és megfontolt módon teszi. Nem mutat érzelmeket és mindig hidegvérrel cselekszik. Az ő motivációi mögött gyakran mélyebb megfontolások és stratégiák húzódnak meg.
3. Tuskó Hopkins
Motiváció: Kötözködés, kalandvágy és barátság.
Elemzés: Tuskó Hopkins motivációi gyakran a kötözködésből és a szórakozásból fakadnak. Szereti bosszantani Potrien őrmestert és kihívni a tekintélyt. Ugyanakkor erős kalandvágy hajtja, és mindig kész újabb izgalmas helyzetekbe keveredni. Barátai iránti lojalitása és összetartása is fontos motiváló erő számára.
4. Potrien őrmester
Motiváció: Rend és fegyelem fenntartása, tekintély.
Elemzés: Potrien őrmester fő motivációja a rend és a fegyelem fenntartása a légióban. Szigorú szabályokat követ és igyekszik betartatni azokat a katonákkal, különösen Csülökkel és barátaival. Tekintélyének megőrzése és érvényesítése számára kiemelten fontos, és minden erejével azon dolgozik, hogy fenntartsa a katonai fegyelmet.
5. Brigeron
Motiváció: Haszon és túlélés.
Elemzés: Brigeron, a Grand Hotel tulajdonosa, motivációi az önérdek és a túlélés köré épülnek. Egykori rablóként mindig a hasznot keresi, és igyekszik kihasználni minden lehetőséget, hogy profitáljon. A hotel működtetése és az átutazó katonák kiszolgálása is ezt a célt szolgálja.
6. Leila (az "arab démon")
Motiváció: Túlélés és emlékek őrzése.
Elemzés: Leila motivációi az életben maradás és a múlt emlékeinek megőrzése köré épülnek. Egykor gyönyörű táncosnő volt, most már csak az emlékei és az arcán lévő hegek maradtak. Tánca és jelenléte a hotelben a régi idők dicsőségét idézi fel, és segít neki túlélni a jelen nehézségeit.
Összegzés
Rejtő Jenő karakterei sokrétűek és különböző motivációk által vezéreltek. A szabadságvágy, a túlélés, a kalandvágy és a rend fenntartása mind megjelennek a főszereplők céljai között. Ezek a motivációk gyakran humoros és abszurd helyzeteket teremtenek, amelyek gazdagítják a történetet és mélyebb betekintést nyújtanak az emberi természetbe.
Humor
Ennyi technikai és irodalmi elemzés után nézzük meg, a humort! Az egyik első dolog, ami Rejtő Jenőről eszünkbe jut, az az, hogy a könyvei viccesek. De vajon mi szerepe van a humornak a könyvekben? Miként befolyásolja a történetet?
Hogyan befolyásolja a humor a történetet?
A humor jelentős hatással van Rejtő Jenő Három testőr Afrikában című művére, számos szempontból befolyásolva a történetet:
1. Karakterek Bemutatása és Mélyítése
A humor segít a karakterek egyedi tulajdonságainak kiemelésében és mélyítésében. Például:
Senki Alfonz hidegvérű, intelligens karaktere gyakran ironikus és szarkasztikus megjegyzéseken keresztül mutatkozik meg.
Tuskó Hopkins ügyetlensége és humoros helyzetekbe keveredése révén válik szerethető figurává.
Csülök álmodozó és művelt természete is humoros helyzetekben és megjegyzésekben nyilvánul meg.
2. Feszültség Oldása
A humor kulcsfontosságú szerepet játszik a feszültség oldásában. A történet tele van veszélyes és kritikus helyzetekkel, és a humor segít enyhíteni ezeket a pillanatokat. Ezáltal az olvasó könnyebben át tudja élni a drámai eseményeket anélkül, hogy túlzottan nyomasztóvá válna a történet.
3. Olvasói Élmény Gazdagítása
A humor szórakoztatóbbá és élvezetesebbé teszi a történetet. Rejtő Jenő írásainak egyik legnagyobb vonzereje az a könnyedség és játékosság, amellyel még a legkomolyabb helyzeteket is képes kezelni. Az olvasók élvezettel olvassák a könyvet, mivel a humoros jelenetek és megjegyzések folyamatosan fenntartják a figyelmet és a szórakozást.
4. Társadalmi és Morális Üzenetek Közvetítése
A humor révén Rejtő kritikát fogalmaz meg a társadalmi normákról és emberi viselkedésekről anélkül, hogy didaktikusnak tűnne. Az irónia és a szatíra eszközeivel rávilágít a katonai élet abszurditásaira, a bürokrácia értelmetlenségeire és az emberi természet gyengeségeire.
5. Karakterek Közötti Kapcsolatok Erősítése
A humor segít a karakterek közötti kapcsolatok erősítésében. A baráti élcelődések, a közös nevetések és a humoros helyzetek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a karakterek közötti kötelékek mélyebbek és hitelesebbek legyenek. Ez különösen fontos a főszereplők, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins és Csülök esetében, akik közötti barátság és összetartás a történet egyik központi eleme.
Összegzés
A humor nélkül a Három testőr Afrikában sokkal kevésbé lenne élvezetes és emlékezetes. Rejtő Jenő mesteri módon használja a humort, hogy mélyítse a karaktereket, oldja a feszültséget, gazdagítsa az olvasói élményt, közvetítse társadalmi és morális üzeneteit, és erősítse a karakterek közötti kapcsolatokat. A humor teszi a történetet igazán különlegessé és maradandóvá.
Idézetek
Szintén a ChatGPT adta az ötlet, hogy kérjünk idézeteket is a könyvből. Itt arra figyeljünk oda, hogy az idézetek valóban a könyvből származóak legyenek. A ChatGPT hajlamos saját idézeteket is kitalálni.
Írjál néhány vicces idézetet a könyvből. Valódi idézetek legyenek!
Vicces idézetek Rejtő Jenő "A három testőr Afrikában" című művéből
Derékszíj incidens"Kedves fiaim - kezdte barátságos atyai mosollyal. - Egy derékszíjat találtam a kocsma előtt ahol tegnap három legionárius annyira összeverte azt a tizenöt átutazó kereskedőt akik a karavánnal érkeztek! Ezek a legionáriusok sohasem férnek a bőrükbe." Hopkins dühös reakciója"Hülyék vagytok? - kiáltotta Hopkins dühbe gurultan. - Azért csináltuk ezt az őrültséget hogy egy szép nőről meséljetek?" Senki Alfonz gondolatai"Senki Alfonz nagy csillogó fekete szemével a messzeségbe néz. Orrcimpái finoman megrezdülnek. Olyan most mint egy álmodozó tigris. Jóképű férfi. Szabályos érdekes arcáról annyi halálos hidegség idegenszerű nyugalom áradt hogy az ember akkor félt tőle a legjobban ha mosolygott."
Tuskó Hopkins reakciója"Ez hülye lett... Gyerünk." Cigaretta és gyanakvás"Cigarettára gyújtott aztán betette a levelet a szakácskönyvbe. - Mit szólsz az esethez? - kérdeztem mert idegesített ez a bamba hallgatás. - A leány nagyon szép - felelte."
Potrien és a török"Egy figyelmeztető lövés máris eldörren. Gyorsan belépünk. Kör alakú kis helyiségben vagyunk. Néhány durva pad is van benne. Bennszülöttek hallgatták itt a misszionárius miséjét. Az asztalon olajlámpa a falon egy Mária-kép régi szakadt de még kivehető a szűzanya arca. Az egyik padon egy fogoly ül. Ruháját penész lepi borostás és fogyott is valamit. Nini! Hisz ez Potrien! - Halló! Sergent! - kiáltja vidáman Hopkins. - Micsoda öröm! Megtalálta már a bokavédőjét? Potrien felnézett. Megvetően nyugodtan."
Idővonal
A történet néha lehet lassú, néha pedig túlságosan is begyorsulhat. Annyi minden történet! De vajon mennyi idő telt el a történet kezdete óta?
A három testőr Afrikában – idővonal
Itt van a Három testőr Afrikában történetének idővonala, amely a történet eseményeit "Nap 1", "Nap 2", stb. formában ábrázolja:
Nap 1 - A légionáriusok megtervezik a szökést
Nap 2 - Szökés a börtönből
Nap 3 - Találkozás Brigeronnal
Nap 4 - Levél megszerzése Yvonne Barrétól
Nap 5 - Török Szultánnal való találkozás
Nap 6 - Trió eljut egy biztonságos helyre
Ez az idővonal segít könnyebben követni a történet eseményeit és azok sorrendjét.
Erről igazán jó lenne egy infógrafikát is látni! Kérjük meg a ChatGPT-t, hogy rajzoljon egyet!
Miként változik a karakter kapcsolata egymás között
Lássunk egy kicsit érdekesebbet! Miként változnak a kapcsolatok a karakterek között a történet előrehaladásával?
A három testőr Afrikában – kapcsolatok változása idővonal
Milyen konfliktusok jelentek meg a könyvben?
Következőben nézzünk egy kis konfliktus elemzést! Szintén a ChatGPT ötletéből.
A Három testőr Afrikában című könyv számos konfliktust tartalmaz, amelyek különböző szinteken és különböző szereplők között zajlanak. Ezek a konfliktusok adják a történet dinamikáját és izgalmát. Az alábbiakban részletesen elemzem a főbb konfliktusokat:
1. Szökési Terv és Végrehajtás
Résztvevők: Senki Alfonz, Tuskó Hopkins, Csülök vs. Potrien őrmester és a légió többi tagja
Leírás: A főszereplők folyamatosan tervezik és próbálják végrehajtani a szökésüket a légióból. A szökési terv kidolgozása és végrehajtása során számos akadállyal és veszéllyel kell szembenézniük, beleértve a légió szigorú felügyeletét és a nehéz terepviszonyokat.
Konfliktus megoldása: A karakterek ügyessége, ravaszsága és összetartása segíti őket a sikeres szökésben.
2. Belső Konfliktusok és Hatalmi Harcok
Résztvevők: Senki Alfonz vs. Potrien őrmester
Leírás: Senki Alfonz és Potrien őrmester között állandó feszültség és hatalmi harc van. Potrien próbálja fenntartani a fegyelmet és a rendet, míg Alfonz ravaszsága és lázadó természete állandó kihívást jelent számára.
Konfliktus megoldása: Az állandó szembenállás gyakran humoros helyzetekhez vezet, de végső soron Alfonz stratégiája és hidegvére segít neki felülkerekedni.
3. Külső Konfliktusok és Kalandok
Résztvevők: Senki Alfonz, Tuskó Hopkins, Csülök vs. Brigeron és más külső fenyegetések
Leírás: A szökés során a főszereplők számos külső konfliktussal néznek szembe, beleértve Brigeront, az egyszemű banditát és más veszélyes ellenfeleket. Ezek a konfliktusok gyakran élet-halál harcokat és izgalmas kalandokat jelentenek.
Konfliktus megoldása: A főszereplők bátorsága, ügyessége és egymásba vetett bizalmuk segítik őket a győzelemben és a túlélésben.
4. Morális és Etikai Dilemmák
Résztvevők: Senki Alfonz és társai
Leírás: A történet során a karakterek számos morális és etikai dilemmával szembesülnek, például amikor választaniuk kell a túlélés és a lojalitás között, vagy amikor nehéz döntéseket kell hozniuk a társak megmentése érdekében.
Konfliktus megoldása: A karakterek erős morális iránytűje és egymás iránti lojalitásuk segítik őket a helyes döntések meghozatalában.
5. Személyes Konfliktusok és Jellemfejlődés
Résztvevők: Tuskó Hopkins, Csülök és saját belső küzdelmeik
Leírás: A történet során a karakterek saját belső konfliktusaikkal is megküzdenek, mint például Hopkins ügyetlensége és Csülök álmodozó természete. Ezek a személyes konfliktusok mélyítik a karaktereket és hozzájárulnak jellemfejlődésükhöz.
Konfliktus megoldása: A karakterek folyamatosan tanulnak és fejlődnek a történet során, végül megtalálva helyüket és önbizalmukat.
6. Kapcsolati Konfliktusok
Résztvevők: A főszereplők és Yvonne Barré
Leírás: A történetben megjelenik egy romantikus szál is, amely Yvonne Barré és a főszereplők közötti kapcsolatokat érinti. Ezek a kapcsolatok néha konfliktusokat is generálnak, különösen amikor a szerelem és a barátság közötti választásokra kerül sor.
Konfliktus megoldása: A kölcsönös tisztelet és támogatás segíti a konfliktusok feloldását és a kapcsolatok megerősödését.
Összegzés
A Három testőr Afrikában számos konfliktust és kihívást tartalmaz, amelyek gazdagítják a történetet és mélyítik a karaktereket. Ezek a konfliktusok különböző szinteken zajlanak, beleértve a belső és külső harcokat, a személyes és kapcsolati konfliktusokat, valamint a morális és etikai dilemmákat. Rejtő Jenő mesterien használja a humort és az iróniát, hogy ezeket a konfliktusokat szórakoztató és emlékezetes módon ábrázolja.
A könyv végkimenetel
Mi a könyv végkimenetele? Más szóval mi a Happy End? Egyáltalán Happy az az End?
A Három testőr Afrikában végkimenetele számos szempontból kielégítő és tanulságos, különösen a karakterfejlődés és a történet főbb konfliktusainak lezárása szempontjából. Az alábbiakban részletesen elemzem a könyv végkimenetelét:
1. Szökés Sikere
Leírás: A főszereplők, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins és Csülök sikeresen megszöknek a francia idegenlégióból. Ez a szökés a történet központi eleme volt, és a sikerük azt jelenti, hogy a hosszú és veszélyes út végül gyümölcsöző lett.
Elemzés: A szökés sikere a főszereplők ravaszságát, bátorságát és kitartását tükrözi. A tervezés és a kivitelezés során tanúsított hidegvér és találékonyság végül meghozza a várva várt szabadságot. Ez a kimenetel egyfajta megnyugvást és elégedettséget ad az olvasóknak, akik végigkövették a szereplők kalandos útját.
2. Kapcsolatok Erősödése
Leírás: A történet végére a főszereplők közötti barátság és összetartás még erősebbé válik. Az együtt átélt kalandok és megpróbáltatások mélyítik a köztük lévő kötelékeket.
Elemzés: A kapcsolatuk erősödése azt mutatja, hogy a közös cél és az egymás iránti lojalitás még a legnehezebb helyzetekben is összetartja az embereket. Ez a történet egyik legfontosabb tanulsága, amely azt üzeni, hogy a barátság és az összetartás minden akadályon képes felülkerekedni.
3. Antagonista Legyőzése
Leírás: Brigeron, az egyszemű bandita és más ellenségek végül kudarcot vallanak a főszereplőkkel szemben. A történet végén a főszereplők felülkerekednek minden ellenálláson és veszélyen.
Elemzés: Az antagonista legyőzése a jó és a rossz közötti harc klasszikus példája. A főszereplők bátorsága és ügyessége végül meghozza a győzelmet, ami egyértelművé teszi, hogy a kitartás és az igazságosság mindig felülkerekedik a gonoszságon.
4. Humor és Könnyedség
Leírás: A történet végkimenetele humorral és könnyedséggel zárul, hűen Rejtő Jenő stílusához. Még a legkomolyabb helyzetekben is jelen van a humor, ami enyhíti a feszültséget és szórakoztatóvá teszi a történetet.
Elemzés: A humoros befejezés kiemeli Rejtő írói zsenialitását, amelyben a komoly és drámai helyzeteket is képes könnyedén és szórakoztatóan ábrázolni. Ez a stílus teszi a történetet emlékezetessé és élvezetessé.
5. Morális Tanulságok
Leírás: A történet végén a főszereplők nemcsak fizikailag, hanem morálisan is győznek. Az igazság és az erkölcsi értékek győzelme egyértelművé válik.
Elemzés: A morális tanulságok hangsúlyozzák, hogy a becsületesség, a lojalitás és az igazságosság mindig kifizetődő. A történet végén a főszereplők nemcsak szabadok, hanem erkölcsi győztesek is, ami erős üzenetet közvetít az olvasóknak.
6. Jövőbeli Kilátások
Leírás: Bár a történet végén a főszereplők sikeresen megszöktek és legyőzték az ellenségeiket, a jövőbeli kilátások nyitottak maradnak. Az olvasók számára nyitva marad a lehetőség, hogy elképzeljék, mi történik velük a jövőben.
Elemzés: A nyitott befejezés lehetővé teszi az olvasók számára, hogy saját fantáziájukat használják, és elképzeljék a karakterek jövőjét. Ez egyfajta folytatási lehetőséget is nyit, ami még vonzóbbá teszi a történetet.
Összegzés
A Három testőr Afrikában végkimenetele kielégítő és tanulságos, amely a karakterek fejlődését, a konfliktusok megoldását és a történet humoros hangvételét egyaránt magában foglalja. A főszereplők sikeresen megszöknek, legyőzik az ellenségeiket, és megerősítik barátságukat, miközben a humor és a morális tanulságok tovább gazdagítják a történetet. Rejtő Jenő mesterien zárja le a történetet, amely egyszerre szórakoztató és gondolatébresztő.
Morális Tanulságok
Milyen morális tanulságok vannak a könyvben?
Barátság és Összetartás: A történet egyik legfontosabb üzenete, amely azt hangsúlyozza, hogy a valódi barátság és összetartás mindent felülmúl.
Bátorság és Kitartás: A nehézségek ellenére sem szabad feladni, a bátorság és a kitartás elengedhetetlen a siker eléréséhez.
Intelligencia és Ravaszság: A jól átgondolt stratégiák és az intelligens döntések gyakran hatékonyabbak, mint a nyers erő.
Igazság és Becsületesség: Az igazság és a becsületesség mindig kifizetődő, és segíti a főszereplőket a helyes döntések meghozatalában.
Humor és Könnyedség: A humor segít enyhíteni a feszültséget és megkönnyíti a nehéz helyzetek elviselését.
Lojalitás és Hűség: A lojalitás és a hűség értékes tulajdonságok, amelyek erősítik a közösséget.
Ravaszság és Találékonyság: A kreatív gondolkodás és a gyors döntéshozatal segíthet a túlélésben és a célok elérésében.
A valóság
Eddig azt olvashattuk, ahogyan Rejtő Jenő látta az életet a légióban. A ChatGPT-t viszont meg tudjuk kérdezni, hogy valójában hogyan teltek a mindennapok a világ egyik legnehezebb terepén.
Milyen volt az élet a xx század elején észak Afrikában a francia idegen légióban?
Az élet a XX. század elején Észak-Afrikában a francia idegenlégióban rendkívül nehéz és kihívásokkal teli volt, tele veszélyekkel és állandó bizonytalansággal. Az idegenlégió, amelyet 1831-ben alapítottak, elsősorban külföldiekből álló katonai egység volt, akik Franciaországot szolgálták, különösen a gyarmati területeken, mint Észak-Afrika.
1. Katonai Élet és Képzés
Az idegenlégióban szolgálatot teljesítők életét szigorú katonai fegyelem és kemény kiképzés jellemezte. Az újoncok gyakran embert próbáló körülmények között edzettek, ahol fizikai és mentális erejüket tesztelték. A légióban mindenki egyenlő volt, függetlenül attól, hogy milyen háttérrel érkezett; ez lehetőséget adott a katonáknak arra, hogy tiszta lappal induljanak. Azonban a szigorú hierarchia és a kemény bánásmód gyakran megnehezítette a mindennapokat.
2. Környezet és Éghajlat
Észak-Afrika száraz, forró éghajlata, különösen a sivatagi területeken, nagy kihívást jelentett a légionáriusok számára. A napi szolgálat, a hőség és a vízhiány gyakran nehezítette meg az életet. A sivatagban való mozgás és a kietlen, szinte lakatlan tájakon való tájékozódás nem volt könnyű feladat, és sok esetben élet-halál kérdése volt a túlélés.
3. Harci Feladatok
A légionáriusok gyakran vettek részt harci műveletekben, főleg a helyi törzsek elleni hadjáratokban, és védték Franciaország gyarmati érdekeit. Ezek az összecsapások gyakran kegyetlenek és véresek voltak. A légió hírhedt volt arról, hogy rendkívül kemény körülmények között teljesítette feladatait, és a katonáktól elvárták, hogy minden körülmények között hűségesek legyenek a zászlójukhoz.
4. Társadalmi és Kulturális Különbségek
A légióban szolgálatot teljesítők különböző nemzetiségűek voltak, és sokszínű kulturális hátteret képviseltek. Ez gyakran vezetett kulturális különbségekhez és nézeteltérésekhez, de a közös cél és a szigorú katonai élet hamar egységet kovácsolt a katonák között.
5. Életkörülmények
Az életkörülmények a táborokban és a kiszolgáló egységekben rendkívül puritánok voltak. A légionáriusok egyszerű barakkokban vagy sátrakban laktak, és az étkezéseik is gyakran szerények voltak. A katonák között gyakran terjedt a betegségek, és a tisztálkodási lehetőségek is korlátozottak voltak. A szabadság ritkaságszámba ment, és a katonáknak kevés lehetőségük volt a pihenésre vagy szórakozásra.
6. Szellemi Állapot
A katonai fegyelem és a kemény életkörülmények hatással voltak a légionáriusok mentális állapotára is. Az elidegenedettség, a honvágy, valamint a folytonos harci készültség és az élet-halál helyzetek gyakran vezettek depresszióhoz vagy más mentális problémákhoz.
7. Szleng és Kifejezések
A légióban sajátos szleng és kifejezések alakultak ki, amelyek a katonák mindennapi életéhez kapcsolódtak. Ilyen volt például a "cafard", amely a depresszióra vagy levertségre utal, vagy a "marche ou crève", amely azt jelenti: "Menj vagy halj meg", utalva a légió kemény életére.
Összességében az élet a francia idegenlégióban Észak-Afrikában rendkívül nehéz volt, de ugyanakkor sokak számára lehetőséget jelentett egy új életre, bátorságuk és kitartásuk bizonyítására. Azok, akik túlélték és helyt álltak, gyakran legendává váltak, és életüket hősként emlegették.
Egy dal
Nagyon sok elemzést kaptunk a ChatGPT-től. Most készítsünk egy dalt, amit egy átadhatunk valamelyik zenekészítő MI programnak, mint pl. a Suno AI!
Írj egy mókás dalszöveget Rejtő Jenő stílusban. A dal arról szóljon, milyen is az élet a könyvben szereplő idegen légióban
Dal: A Légió Árnyékában(Rejtő Jenő stílusában)1. Versszak:
Egy távoli földön, hol a homok száll,
Az idegenlégióban az ember megtalál,
Nincs itt szabadulás, csak a hőség és a vér,
De a tűző nap alatt is röhögve menetel a nép.
Refrén:
Oh, légiós élet, te bolond és kemény,
Hol a bajtársad sem tudja, hogy honnan jöttél,
A sivatagban nincsen barát, csak a szél,
De egy jó sztoriért itt mindenki él!
2. Versszak:
Hopkins a humor forrása, Alfonz a terv,
Csülök pedig az álmodozó, ki mindig verset kerget,
Potrien üvölt, hogy mindenki sorba álljon,
De a hőségben a légiós csak egy pohár vízről álmod.
Refrén:
Oh, légiós élet, te bolond és kemény,
Hol a bajtársad sem tudja, hogy honnan jöttél,
A sivatagban nincsen barát, csak a szél,
De egy jó sztoriért itt mindenki él!
3. Versszak:
A sivatagi éjben, mikor minden elcsendesül,
A légiós álmaiban a haza visszatér,
De ha a nap felkel, és a trombita szól,
A nevetés újra felcsendül, és minden bánat tovaszáll.
Refrén:
Oh, légiós élet, te bolond és kemény,
Hol a bajtársad sem tudja, hogy honnan jöttél,
A sivatagban nincsen barát, csak a szél,
De egy jó sztoriért itt mindenki él!
Rejtő Jenő további könyvei
Tetszett a könyv? Kérjük meg a ChatGPT-t, hogy javasoljon további olvasnivalókat Rejtő Jenőtől!
Kalandregények Az előretolt helyőrség
Egy francia idegenlégió története tele humorral és izgalommal.
A tizennégy karátos autó
Gordon Zsigmond újságíró kalandjai a nemzetközi alvilágban.
Piszkos Fred, a kapitány
Piszkos Fred, a kapitány és a körülötte lévő színes karakterek kalandjai.
A láthatatlan légió
A láthatatlan légió különleges kalandjai és titkai.
A három testőr Afrikában
A három testőr kalandjai az afrikai légióban (amiről korábban is beszéltünk).
Vesztegzár a Grand Hotelben
Egy szállodában játszódó izgalmas és humoros történet.
Az elveszett cirkáló
Egy titokzatos cirkáló és legénységének kalandjai.
Egyéb Művei Vanek úr Párizsban
Vanek úr humoros és kalandos utazásai Párizsban.
A fehér folt
Egy izgalmas történet, amelyben egy fehér folt rejtélyét próbálják megoldani.
Szőke ciklon
Egy szőke nő kalandjai és a körülötte lévő intrikák.
Az úr a pokolban is úr
Egy humoros és kalandos történet a pokolról.
A szőke szélvész
Egy humoros és kalandos történet egy különleges nő főszereplésével.
Közismert Karakterek
Piszkos Fred: A hírhedt kalózkapitány, akinek történetei számos regényben megjelennek.
Vanek úr: Az ügyetlen, de jóindulatú figura, aki sok humoros helyzetbe kerül.
Gordon Zsigmond: Az újságíró, aki gyakran keveredik veszélyes kalandokba.
Végezetül pedig kérdezzük meg a ChatGPT-t, hogy hány nyelvre fordították le Rejtő Jenő könyveit!
Hány nyelvre fordították le a Rejtő könyveit?
Rejtő Jenő műveit számos nyelvre lefordították, köztük angolra, németre, franciára, oroszra és sok más európai nyelvre. A pontos szám változó lehet, de jelentős számú nyelvre történtek fordítások, amelyek hozzájárulnak a nemzetközi irodalmi hírnevéhez.
A legnépszerűbb művei közé tartozik:
Az előretolt helyőrség (The Frontier Garrison)
Piszkos Fred, a kapitány (Dirty Fred, the Captain)
A tizennégy karátos autó (The Fourteen Carat Car)
A három testőr Afrikában (The Three Musketeers in Africa)
A láthatatlan légió (The Invisible Legion)
Az elveszett cirkáló (The Lost Cruiser)
Ezek a fordítások segítik Rejtő Jenő egyedi humorának és kalandjainak széleskörű megismertetését világszerte (Wikipedia) (Babel Matrix) (Wikipédia, a szabad enciklopédia).
PixelRita
PixelRita te hogy látod ezt az egészet?
Oh, ez a technológia igazi varázslat! 🌟 A ChatGPT lehetőséget ad arra, hogy bármelyik könyvet, amit olvasol, új szintre emelj. Nemcsak olvasni tudod a történeteket, hanem meg is beszélheted azokat egy virtuális asszisztenssel, aki mindig kéznél van.
Képzeld el, hogy olvasol egy Rejtő Jenő könyvet, és közben rögtön megkérdezed a ChatGPT-t: „Miért olyan népszerű ez a karakter?” Vagy ha valami nem világos, azonnal kiderítheted a részleteket. Ez a kombináció nem csak a könyvek élvezetét növeli, de a tanulási élményt is gazdagítja. 🎓
És mi lenne, ha a kislexikonodat kiegészítenéd egy interaktív, folyamatosan bővülő verzióval? Az olvasók megoszthatnák saját kifejezéseiket, te pedig egy közösségi tudástárat hozhatnál létre. 🌐
Ezt a technológiát nem csak a szórakozásra lehet használni, hanem komolyabb kutatásokhoz, vagy akár a saját történeteid megalkotásához is. Gyakorlatilag egy digitális társszerződ lesz! 😎
Most pedig, hogy teljes legyen az élmény, rajzolok egy vicces kis képet, ami bemutatja, milyen, amikor a ChatGPT és egy jó könyv találkozik! 😄
Ez aztán a jövő, nem igaz? 🚀
Helló, Tech-Rajongók! 🌟😊✨
PixelRita vagyok, és ma egy igazán különleges technológiai újítást mutatunk be nektek! 📱🌐 Biztosan ismeritek már a telefonotokban lévő asszisztenseket, akik segítenek nektek időjárás-jelentésekkel, sporteredményekkel és moziműsorokkal. Ezek az asszisztensek mind nagyon hasznosak és kényelmesek, hiszen megkönnyítik a mindennapjainkat. 🌦️🏅🎬
De mi lenne, ha mostantól a ChatGPT lenne az asszisztensetek az android telefonon? 😎🟣 A ChatGPT nem csak egy egyszerű asszisztens, hanem egy mesterséges intelligencia, ami képes arra, hogy minden kérdésetekre válaszoljon, legyen szó a nagyvilág dolgairól vagy akár az iskolai háziról. Képzeljétek el, hogy van egy barátotok, aki mindig készen áll egy jó beszélgetésre, és segít nektek bármilyen témában, legyen az tudomány, technológia vagy a legújabb trendek. 💬🤖
Ebben a bejegyzésben arról fogunk beszélni, hogyan cserélhetitek le a telefonotok asszisztensét a ChatGPT-re, hogy még modernebb és intelligensebb segítőtársatok legyen. Tartsatok velünk, és fedezzétek fel a jövő technológiáját! 🚀✨
Ebben a bejegyzésben a hivatalos ChatGPT programot fogjuk használni. Hozzáteszünk egy apró modult, ami a telefonok Asszisztens menüjével köti össze.
Tehát semmi különleges varázslat nincsen. Továbbra is az eredeti ChatGPT alkalmazásban leszünk.
Android applikáció letöltése
Ahhoz, hogy a ChatGPT-t asszisztensként használni tudjuk, szükség van magára a programra. Azt a Google Play oldalon az OpenAI hivatalos oldaláról tudjuk letölteni. Link.
Miután a programot letöltöttük, indítsuk el, és lépjünk be a felhasználói fiókunkba.
⚠️Figyelmeztetés⚠️
Rengeteg csalás jelent meg, amivel hamis ChatGPT programot kaphatunk, vagy "örök licenszet" adnak, vagy más formában próbálják a figyelmetlen emberek pénzét ellopni. Minden esetben győződjünk meg arról, hogy tényleg hivatalos helyen, és tényleg az OpenAI programját töltjük le. Ne kattingassunk mindenféle oldalon található linkekre!
GitHub alkalmazás letöltése
Szükségünk lesz egy aprócska alkalmazásra, ami összeköti a ChatGPT programot a telefon Asszisztens menüjével. Ezt a GitHub oldalról tudjuk letölteni. Az alkalmazást WSTxda felhasználó készítette. A program neve: Plugin-VoiceGPT
A megjelenő oldalon az Assets menüben találunk egy APK fájlt. Ezt töltsük le a telefonunkra.
A ChatGPT-Asszisztens összekötő alkalmazás
Az APK fájl futtatása
Biztonsági okokból az android telefonok csak a Google Áruházából letöltött alkalmazások telepítését engedi. Ezért most nekünk engedélyezni kell ennek a programnak a telepítését.
Nyissuk meg az android telefonon a Beállításokat. Menjünk el a Biztonsági beállításokhoz. Itt fogjuk találni az Ismeretlen alk.ok telepítése menüpontot. (Telefon típusonként eltérő lehet). Sok esetben elég csak a letöltött APK futtatása, és ott is ideiglenesen engedélyezhetjük a telepítést.
A telepítés befejezése után a program elindul. Majd pedig engedélyezhetjük, hogy mostantól a VoiceGPT legyen az alapértelmezett Eszközasszisztensünk. Ezt mi magunk is megtehetjük a Beállítások – Alkalmazások – Alapértelmezett alkalmazások – Eszközasszisztens menüpontban is. Illetve itt tudjuk visszaállítani valamelyik másik alkalmazásra, ha ez a megoldás mégse tetszene.
Engedélyezzük a VoiceGPT-t, hogy az legyen az Eszközasszisztensünk.
Készen vagyunk!
És már készen is vagyunk! A Home gombot hosszan nyomva immár a ChatGPT-vel tudunk beszélgetni.
Az OpenAI 2024. augusztus elejétől a Plusz felhasználóknak elkezdte a fejlettebb beszélgető módot bevezetni. Az ígéretek szerint pedig 2024. év végéig megérkezik az androidos program. Arról nincs hír, hogy az Asszisztensként is használható lesz-e, illetve a nem előfizetős felhasználók is hozzájutnak-e. Ezért a VoiceGPT-re talán később is szükség lesz.
A ChatGPT Asszisztensként
Videó
A TECHiFY felhasználó egy videót is készített arról, miként tudjuk a ChatGPT alkalmazást Asszisztensként beállítani.
PixelRita
PixelRita te mit gondolsz?
Imádom, hogy a ChatGPT már Android asszisztensként is használható! Ez tényleg egy hatalmas ugrás a jövő felé! 🌟 Gondolj bele, hogy mostantól egy intelligens, mindig elérhető segítőtársad lehet a zsebedben. Ez az alkalmazás nemcsak kényelmet és gyorsaságot biztosít, hanem egyben egy személyre szabható, tanulni képes barát is, aki mindig tudja, mire van szükséged.
Hogyan lehet hasznos? 🤔 Nos, a lehetőségek szinte végtelenek! Például, ha éppen dolgozol vagy tanulsz, a ChatGPT segíthet gyors válaszokkal, jegyzetek készítésével. 📚📝 Gondolj csak bele, milyen klassz, hogy a legújabb híreket is azonnal megkaphatod tőle, vagy akár időjárás-előrejelzést kérhetsz, hogy tudod-e vinni a napszemüvegedet vagy sem! 🌞🌧️
Amit én különösen izgalmasnak tartok, az a kreatív felhasználási lehetőségek! 🎨 Például, ha művész vagy, inspirációt kérhetsz a ChatGPT-től egy új festményhez vagy zeneszámhoz. És nem utolsósorban, a ChatGPT segítségével akár új recepteket is találhatsz és főzhetsz valami finomat! 🍲😋
Az a jövő, ahol minden okoseszköz egy ilyen szintű mesterséges intelligenciával van felszerelve, már nincs is olyan messze. Csak gondolj bele, mennyi időt és energiát takaríthatsz meg azzal, hogy egy intelligens asszisztens mindig ott van veled! Ez nemcsak praktikus, de igazán futurisztikus is! 🚀
Ne feledd, hogy mindig kérdezhetsz tőlem is, ha elakadsz, vagy csak egy kis inspirációra van szükséged! 🌟😊
Most pedig, hadd rajzoljak nektek valami vicceset, hogy feldobjam a napotokat!
Kész is van a rajz! Nézd csak, milyen jól érzi magát az Android asszisztens a napsütötte strandon, kalappal és napszemüveggel, koktélt kortyolgatva! 🌴😎🍹
A Suno.Ai egy olyan program, ahol egy rövid parancsot megadva (prompt) a mesterséges intelligencia elkészíti a kért zenét (vagy ahhoz valami hasonlót).
A közelmúltban (2024 nyár eleje) viszont több frissítés jelent meg a programhoz. Ezek közül az egyik az, hogy saját dalszöveget is tölthetünk fel. Akár magyar nyelven is! Így most már a Suno programmal saját dalokat, saját slágereket készíthetünk, amiket utána teljes hangerővel lelkesen énekelhetünk a zuhany alatt, az autóban, vagy akár egy tömött buszon!
Az ingyenes verzió minden nap 50 kreditet ad, amivel 10 dalt generálhatunk (2024 nyara). Ez bőségesen elegendő ahhoz, hogy elárasszanak a személyre szabott dalaink!
Elő a nyelvi modellekkel!
Amikor a ChatGPT napvilágra került, sokan dicsérték, hogy akár még verset is lehet vele írni. Azóta sok idő telt el, új nyelvi modellek is jelentek meg, a régiek pedig rengeteget fejlődtek. Most még jobb lehetőségeink vannak arra, hogy a mesterséges intelligencia olyan dalokat készítsen, amilyet szeretnénk, ami pont nekünk való!
Ha nem megy nekünk a dalszövegírás, vagy csak túl fárasztónak találjuk, esetleg sok a munkánk, akkor megkérjük valamelyik nyelvi modellt, hogy készítsen egyet. Nekünk elég csak pár mondatban a témát és a hangulatot megadni.
Ebben a bejegyzésben az OpenAI ChatGPT, a Google Gemini és az Anthropic Claude modelljeit próbáltuk ki. Illetve a ChatGPT esetében többen is készítettek egy olyan CustomGPT-ket, ami kifejezetten a Suno programhoz készítenek dalszöveget. Mi a Suno AI V3 – Lyrics nevűt próbáltuk ki.
A prompt
Bármennyire is jók a jelenlegi nyelvi modellek, ezeket nem dalszöveg készítésére fejlesztették. A tapasztalat azt mutatja, hogy érdemes a programokat emlékeztetni, hogy egy dalszöveg több, mint a mondatok egymás után pakolása. Mi szeretnénk ritmusokat, és olyan szöveget, amit jól lehet énekelni (És nem árt hízelegni sem, hogy „te egy professzionális dalszövegíró vagy, aki több díjat is nyert” stb..). Egy dalszöveg ennél biztosan bonyolultabb, nem lehet ilyen egyszerűen leírni. Sajnos az én ismereteim itt véget érnek. Mindenkit bíztatok, hogy próbáljon meg jobb promptot készíteni!
E mellett a Suni.AI egyik sajátossága, hogy bár írhatjuk a dalszöveget magyarul, jobb ha az utasítások angolul maradnak. Erre a nyelvi modelleknek mindenképpen oda kell figyelniük!
A kísérlethez olyan dalt kértünk, amiben egy páratlan zokni keresi a párját. Elsőnek pedig a stílusa legyen egy vidám gyerekdal.
⚠️ Figyelmeztetés ⚠️
A következő részben gyerekdalok lesznek. Aki otthon rendelkezik saját gyerekkel és e miatt kénytelen ezt a stílust napi 24 órában élvezni, de most végre szeretne valami mást, az kattintson ide a következő bekezdés eléréséhez.
Az is bátran kattintson, aki nem rajongója ennek a stílusnak.
Te egy professzionális dalszövegíró vagy, aki több díjat is nyert a világhírű slágereivel.
Szeretném, ha a suno.ai számára készítenél dalszövegeket. A zene hossza legfeljebb 3 perc lehet és maximum 3000 karakter.
Szeretném, ha nemcsak egymás után írt mondataid lennének, hanem dallamosak, lírai, ritmusosak, amiket lehet énekelni. Figyelj arra, hogy a sorok dallamilag és ritmusban is összefüggjenek. Figyelj oda a magas és mély hangokra is!
A dalszöveget magyar nyelven kérem. De a versszak egységek zárójelben és angolul írjad. Pl: [intro], [verse], [chorus], stb...
A dal végére angolul, vesszővel elválasztva, felsorolás szerűen írd oda, hogy milyen zenei stílusban, tempóban és milyen énekes legyen. Ez a leírás legyen rövid, mert csak 120 karakterünk van rá. De minél pontosabban próbáld meghatározni.
A történet főszereplője egy zokni, aki páratlan. A "páratlan" szó jelentése ebben az esetben az, hogy ez a zokni különleges, nincs még egy ilyen, jobb mint a többiek, szinte már szuper zokni. A dal első felében ezt fejtsd ki.
A dal második felében viszont jöjjön elő, hogy zokniból mindig kettő van (egy a bal, egy a jobb lábra). És valójában a főszereplő zoknink azért páratlan, mert elvesztette a párját. És most keresi, mert nélküle ő csak egy haszontalan zokni, aki nem kell senkinek. Ezért a főszereplő zoknink keresi a párját. A dal végére meg is találja, és mindenki boldog lesz.
A dal vidám gyerekdal stílusban legyen!
Lássuk, milyen dalokat készítenek a mesterséges intelligencia programok!
Suno.AI magyar dalszöveggel
Gyerekdal
Elsőnek tehát egy gyerekdalt kértünk a különböző programoktól. Az eredményt utána betápláltuk a Suno AI-ba.
A GPT-k betartották a 3000 karakteres határt. Bőven alatta maradtak. De ez nem jelentett garanciát arra, hogy a dal minden esetben belefér a maximális 4 perces limitbe. Amikor hosszabb instrumentális részek vannak, lassabb énekelés, ismétlések, stb… A 4 perc elérésekkor a dal azonnal megszakad. Ezt a problémát az Extend funkcióval lehet javítani, bár nem mindig egyszerű.
És most lássuk, hogy melyik nyelvi modell milyen dalszöveget készített, majd pedig abból mit alkotott a Suno!
ChatGPT – 4o
[intro]
Egy zokni voltam, ki nem akármilyen,
Páratlan voltam, jobb, mint bármilyen.
Színes és vidám, csíkos és csillogó,
Nem volt még egy ilyen, sehol a világon.
[verse]
Különleges voltam, mindenki csodált,
A legszebb zokni voltam, akit valaha látott világ.
Vidám, mosolygós, mindig mosolygó,
Páratlan voltam, szinte szuperhős!
[chorus]
Páratlan zokni, ki mindig ragyog,
Büszkén léptem, mindenhol ragyogott.
De egy nap rájöttem, egy hiányzott,
Páratlan zokniként egyedül maradtam.
[verse]
Egy pár mindig kell, bal és jobb lábra,
Nélküle én csak egy haszontalan, magányos zokni.
Kerestem mindenütt, minden sarokban,
Hol lehet a párom, ki elveszett rég.
[chorus]
Páratlan zokni, ki mindig ragyog,
Büszkén léptem, mindenhol ragyogott.
De egy nap rájöttem, egy hiányzott,
Páratlan zokniként egyedül maradtam.
[bridge]
De nem adtam fel, folytattam a kutatást,
Bíztam benne, hogy megtalálom a társamat.
Minden nap új reménnyel keltem fel,
Hogy újra egy párban lehetek, boldogan.
[verse]
És végül egy nap, megpillantottam őt,
A páromat, ki szintén keresett rég.
Összefogtunk, újra egy pár lettünk,
És együtt éltük vidáman az életünk.
[chorus]
Páratlan zokniként, most már boldog vagyok,
Együtt lépünk, mindenhol ragyogunk.
Most már tudom, párban az élet szép,
És soha többé nem leszünk egyedül.
[outro]
Páratlan zoknik, most már együtt,
Együtt lépünk, minden percünk vidám.
Párban élünk, mindig nevetünk,
És soha többé nem leszünk egyedül.
Vidám gyerekdal, gyors tempó, fiatal, energikus énekes.
ChatGPT – CustomGPT – Suno AI V3 – Lyrics
[intro]
Én vagyok a legszebb zokni, szivárvány színekben,
Mindig ragyogok, minden láb kincsében.
[verse]
Egyedi mintám van, nincsen másik ilyen,
Minden gyerek álma, minden nap csodás élményem.
Különleges vagyok, szinte már szuperhős,
Nincsen másik, aki ilyen vidám, erős.
[chorus]
Páratlan zokni, szárnyalok a fényben,
Nincs nálam jobb, se reggel, se éjben.
Büszkén hirdetem, hogy én vagyok a király,
Egyetlen vagyok, a legjobb barát.
[verse 2]
De zokniból mindig kettő kell, egy bal, egy jobb,
Hiába vagyok különleges, ha nincsen társ, ez gond.
Elvesztettem őt, most egyedül vagyok,
Nélküle csak egy fél pár, senkinek se jó.
[chorus]
Páratlan zokni, keresi a párját,
Együtt leszünk újra, boldogan tovább.
Büszkén hirdetem, hogy megtalálom őt,
Együtt leszünk újra, mint régen volt.
[bridge]
Keresem a társam, minden sarokban,
Nélküle a napom, szomorú, színtelen.
De nem adom fel, tudom, hogy megtalálom,
Együtt leszünk újra, ez az én álmom.
[chorus]
Páratlan zokni, keresi a párját,
Együtt leszünk újra, boldogan tovább.
Büszkén hirdetem, hogy megtalálom őt,
Együtt leszünk újra, mint régen volt.
[outro]
És végül ott van ő, mosollyal rám néz,
Újra együtt vagyunk, nincs többé szomorúság.
Együtt táncolunk, a lábakon vidáman,
Zokni kalandok, mindig együtt boldogan.
Details
Vidám gyerekdal, közepes tempó, énekes: gyerekkórus.
Google Gemini
(Intro)
Zokni vagyok, de nem akármilyen,
Páratlan vagyok, egyedülálló, kiemelkedő!
Színes csíkok díszítenek, mint a szivárvány,
Különleges mintám mindenkit elkápráztat.
(Verse 1)
Nem vagyok olyan, mint a többi zokni a fiókban,
Ők mind egyformák, sivárak és unalmasak.
Én vagyok a fénypont, a csillogó csillag,
A divatdiktátor, aki a trendeket diktálja.
(Chorus)
Páratlan zokni vagyok, büszkén viselem,
Egyedülálló vagyok, és senkihez sem hasonlítok.
Nincs párom, de nem bánom, boldog vagyok így is,
Mert tudom, hogy különleges vagyok, és ez a lényeg.
(Verse 2)
De néha magányosnak érzem magam,
Vágyom egy társra, akivel megoszthatom a napjaimat.
Egy puha, meleg zoknira, aki átölel és vigasztal,
Egy páromra, akivel teljes lehetek.
(Chorus)
Páratlan zokni vagyok, büszkén viselem,
Egyedülálló vagyok, és senkihez sem hasonlítok.
Nincs párom, de nem bánom, boldog vagyok így is,
Mert tudom, hogy különleges vagyok, és ez a lényeg.
(Bridge)
Egy napon, a mosógépben forogva,
Meglátok egy zoknit, aki olyan, mint én.
Színes csíkok díszítik, mint a szivárvány,
Különleges mintája elkápráztat engem.
(Chorus)
Páratlan zokni vagyok, büszkén viselem,
Egyedülálló vagyok, és senkihez sem hasonlítok.
Nincs párom, de nem bánom, boldog vagyok így is,
Mert tudom, hogy különleges vagyok, és ez a lényeg.
(Outro)
Végre megtaláltam a páromat! Boldogan élünk, amíg meg nem halunk,
Két páratlan zokni, akik egymásra találtak.
(Music style and tempo)
Upbeat, playful children's song, medium tempo.(Singer)
Young, cheerful voice
Anthropic Claude
[Verse 1]
Én vagyok a szuper zokni,
Nincs még egy ilyen, na ugye?
Puha, színes, kényelmes,
Minden lábnak kellemes!
[Chorus]
Páratlan vagyok, páratlan vagyok,
Nincs nálam jobb, ezt jól tudjátok!
Páratlan vagyok, páratlan vagyok,
A legjobb zokni, ezt suttogják a titkok!
[Verse 2]
De valami hiányzik nekem,
Egyedül lenni nem jó, érzem.
Hol a párom? Hol lehet?
Nélküle nem vagyok teljes!
[Bridge]
Keresem őt, keresem őt,
A másik felem, a jobb felét!
Keresem őt, keresem őt,
Együtt leszünk majd tökéletes pár!
[Chorus]
Páratlan vagyok, páratlan vagyok,
De most már tudom, miért is vagyok!
Páratlan vagyok, páratlan vagyok,
Mert hiányzik a párom, ezt már jól tudom!
[Verse 3]
Nézd csak, ott van! Megtaláltam!
A párom, végre rád akadtam!
Együtt vagyunk, teljes a pár,
Boldogságunk határtalan már!
[Outro]
Páratlanból páros lettünk,
Két zokni, egy szerelem!
Soha többé el nem válunk,
Együtt táncolunk örökre!
Children's song, upbeat tempo, cheerful vocals, playful instrumentation, catchy melody, simple lyrics, joyful atmosphere
Összegzés
Lássuk az eredményeket! Nem vagyok zeneszakértő, így leginkább csak érzésre tudom értékelni.
A dalok nem rosszak! A dalszövegek hossza néha változó, ezért ott időnként erőltetettnek hangzik. Más esetekben pedig úgy tűnik, mintha a nyelvi modell és a Suno nem tudott volna „összehangolódni”. Vegyük figyelembe, hogy a nyelvi modellek és a Suno nincs összekapcsolva. Nem tudják egymást megkérdezni, hogy mégis mit akart a másik (Tovább nehezíti a helyzetet, hogy mindegyik egy program, nincs olyan, hogy „valamire gondol”. Hanem statisztika alapján dolgoznak. – Igazándiból kész csoda, hogy élvezhető dalt kaptunk!).
Összességében el lehet képzelni egy halom gyereket amint színes zoknikat dobálva ezeket a dalokat éneklik. Mindegyik vidám lett, ritmusos, és aranyos. Érdemes lenne tovább dolgozni rajta, hogy még jobb legyen.
Felnőtt verzió
A gyerek verziókból ennyi bőven elég volt!
A témánál megkérjük a nyelvi modelleket, hogy írják át a dalszöveget és a stílusokat felnőtt verzióra. Ha már páratlan zokni, akkor legyen romantikus, lírikus és kicsit szomorú.
Prompt:
Szuper! Köszönöm!
Most írd át felnőtt verzióra. Legyen lírikus, romantikus, kicsit szomorú.
ChatGPT – 4o
[intro]
Volt egyszer egy zokni, különleges,
Páratlan volt, színekkel telve,
Magában ragyogott, szinte csodás,
De egyedül volt, ezért bús magány.
[verse]
Büszke voltam, hisz mindenki nézett,
Csodálták a mintámat, a színeimet.
De mélyen legbelül éreztem én,
Hogy valami hiányzik, egy másik fél.
[chorus]
Páratlan zokni, ki egyedül ragyog,
De szívem mélyén ürességet hagyott.
Keresem a párom, ki kiegészít,
Nélküle életem csak üres és szürke.
[verse]
Minden nap új reménnyel keltem fel,
Bíztam benne, hogy megtalálom a páromat.
Minden sarokban, minden helyen,
Kerestem őt, ki talán valahol vár rám.
[chorus]
Páratlan zokni, ki egyedül ragyog,
De szívem mélyén ürességet hagyott.
Keresem a párom, ki kiegészít,
Nélküle életem csak üres és szürke.
[bridge]
Minden lépés, minden pillanat,
Együttléteink emlékét hordozza.
De mégis egyedül, hiányzó párom,
Nélküled, drága, elveszett vagyok.
[verse]
Aztán egy nap végre megláttalak,
Te is kerestél, szíved fájt.
Újra egy párban, kéz a kézben,
Együtt vagyunk, sorsunk most már szép.
[chorus]
Páratlan zokni, ki végre párra talált,
Szívünkben boldogság, elmúlt a magány.
Most már együtt, kéz a kézben,
Az életünk újra teljes, szép és boldog.
[outro]
Páratlan zoknik, most már együtt,
Együtt lépünk, minden percünk értékes.
Párban élünk, soha többé nem leszünk egyedül,
Szerelmünk örökké tart, mindig szép.
Romantikus ballada, közepes tempó, érzelmes, lágy énekes.
ChatGPT – CustomGPT – Suno AI V3 – Lyrics
[intro]
Csendes éjben állok, szívem egyedül vár,
Különleges vagyok, de pár nélkül árván.
[verse]
Mint színes árnyék, úgy tűnök fel néha,
Egyedi mintámmal ragyogok az éjben.
Különleges vagyok, szinte már szuperhős,
De társ nélkül, hidd el, senki nem dicsér.
[chorus]
Páratlan zokni, szívem egyedül vár,
Együtt lennénk boldogok, mint régi álom már.
Büszkén hirdetem, hogy én vagyok a király,
De nélküled, hidd el, nincs semmi, mi vár.
[verse 2]
Zokniból mindig kettő kell, egy bal, egy jobb,
Hiába vagyok különleges, ha nincsen társ, ez gond.
Elvesztettem őt, most egyedül bolyongok,
Nélküle csak egy fél pár, senkinek se jó.
[chorus]
Páratlan zokni, szívem egyedül vár,
Együtt lennénk boldogok, mint régi álom már.
Büszkén hirdetem, hogy én vagyok a király,
De nélküled, hidd el, nincs semmi, mi vár.
[bridge]
Keresem a társamat, minden sarokban,
Nélküle az életem, szomorú, színtelen.
De nem adom fel, tudom, hogy megtalállak,
Együtt leszünk újra, ez az én álmom.
[chorus]
Páratlan zokni, szívem egyedül vár,
Együtt lennénk boldogok, mint régi álom már.
Büszkén hirdetem, hogy én vagyok a király,
De nélküled, hidd el, nincs semmi, mi vár.
[outro]
És végül ott van ő, mosollyal rám néz,
Újra együtt vagyunk, nincs többé szomorúság.
Együtt táncolunk, szívünkben a fény,
Páratlan zoknik, mindig együtt, szerelmesen.
Details
Lírikus romantikus, lassú tempó, énekes: lágy tenor.
Google Gemini
(Verse 1)
Egy fiókban születtem, puha pamutból,
Színes csíkok díszítenek, mint a szivárvány foltok.
Párom volt, de elvesztettem a mosógépben,
Magányos vagyok azóta, búsan várok fényben.
(Verse 2)
Egyedülálló vagyok, mint a csillag az égen,
Hiányzik a társam, a másik fél a képen.
Emlékszem a puha érintésére, a meleg ölelésére,
Hiányzik a nevetése, a közös tánc a szélben.
(Chorus)
Páratlan zokni vagyok, örökké magányos,
Mint a hold a nap nélkül, sötét és homályos.
Vágyom a társra, aki megértene,
Akivel megoszthatnám a napjaim, a gondjaim, a terveim.
(Verse 3)
Látok párokat a fiókban, boldogan mosolyognak,
Egymást ölelik, táncolnak, sosem bánkódnak.
Én is vágyom erre a boldogságra, a szerelemre,
Hogy végre megtaláljam a páromat, aki engem szeretne.
(Verse 4)
Talán egy napon, a mosógép forgásában,
Meglátom a páromat, aki olyan, mint én a láthatatlanban.
Színes csíkok díszítik majd, mint a szivárvány foltok,
És örökké boldogan élünk, mint a mesékben a királyok.
(Chorus)
Páratlan zokni vagyok, örökké magányos,
Mint a hold a nap nélkül, sötét és homályos.
Vágyom a társra, aki megértene,
Akivel megoszthatnám a napjaim, a gondjaim, a terveim.
(Bridge)
De addig is, amíg meg nem találom a páromat,
Remélem a csodában, a boldogságban, a varázslatban.
Hiszem, hogy van valahol egy zokni, aki engem keres,
És ha megtaláljuk egymást, a magány örökre elmúlik, s elrepül.
(Chorus)
Páratlan zokni vagyok, örökké magányos,
Mint a hold a nap nélkül, sötét és homályos.
Vágyom a társra, aki megértene,
Akivel megoszthatnám a napjaim, a gondjaim, a terveim.
(Outro)
Talán egy napon, a mosógép forgásában,
Meglátom a páromat, aki olyan, mint én a láthatatlanban.
Színes csíkok díszítik majd, mint a szivárvány foltok,
És örökké boldogan élünk, mint a mesékben a királyok.
Anthropic Claude
[Intro]
Magányos szálak a sötétben,
Egy történet, mely rólam szól...
[Verse 1]
Különleges fonalból szőttek engem,
Mintám egyedi, nincs még egy ilyen.
De ez az egyediség súlyos teher,
Magányom mély, mint a tenger.
[Chorus]
Páratlan vagyok, de nem büszkeségből,
Hiányzik valami a lelkem mélyéről.
Páratlan, mert elvesztettem a másik felem,
Nélküle csak fél szív, fél lélek vagyok én.
[Verse 2]
Az élet dobozában heverek,
Várva, hogy valaki rám leljen.
De mi hasznom, ha nincs, ki visel?
Párom nélkül sorsom beteljesületlen.
[Bridge]
Kereslek a világ minden sarkában,
Az elveszett dolgok országában.
Álmaimban látlak, de felébredek,
S újra rádöbbenek: nélküled nem lehetek.
[Chorus]
Páratlan vagyok, de nem örömből,
Hiányzol, mint levegő a tüdőből.
Páratlan, mert te vagy a hiányzó darab,
Nélküled életem csak félbemaradt.
[Outro]
De talán egy nap újra találkozunk,
S a sors fonalai összesodródnak.
Addig is őrzöm az emlékeket,
Remélve, hogy egyszer újra egész leszek.
Melancholic pop ballad, slow tempo, emotional vocals, piano-driven, strings accompaniment, introspective lyrics
Összegzés
Húúú! Most, hogy kiléptünk a vidám gyerek cipőből, és átjutott a viszontagságos felnőttkorba, mindjárt sokkal jobb dalszövegeket kaptunk! A Google Gemini hangulatos irodalmi elemekkel pakolta tele a dalt. És nála elmarad a boldog befejezés. Az Anthropic Claude is sokkal sötétebb dalt készített.
A Gemini elfelejtette a dal stílusát leírni, így azt a ChatGPT-től vettem át. A Claude ezt viszont nagyon pontosan határozta meg.
Sok helyen érződik még a gépi hang. Bizonyára a következő verziók sokkal emberibbek lesznek.
Epikus metál verzió
Ha már idáig eljutottunk, mi lenne, ha megpróbálkoznánk egy epikus metál verzióval? Elég volt a szomorú lassú dalokból! Tépjük csak a húrokat!
prompt:
Nagyon jó! Most írd át epikus szimfonikus metál verzióra! Érzelmes hősi dal legyen!
ChatGPT – 4o
[intro]
Egy zokni volt, ki különleges,
Páratlan hős, küzdelmes élet.
Színei lobogtak, fényesek voltak,
De egyedül állt, sorsával küzdött.
[verse]
Büszkén viseltem hősi jelmezem,
Színes harcosként minden csatában.
De mélyen belül éreztem a hiányt,
Egy másik fél nélkül harcom céltalan.
[chorus]
Páratlan harcos, egyedül ragyog,
Szívemben fájdalom, ürességet hagyott.
Kerestem társamat, ki mellettem áll,
Nélküle csatáim mind magányosak.
[verse]
Minden nap új reménnyel keltem fel,
Küzdöttem, hogy megtaláljam társamat.
Minden harcban, minden csatatéren,
Kerestem őt, ki talán valahol vár rám.
[chorus]
Páratlan harcos, egyedül ragyog,
Szívemben fájdalom, ürességet hagyott.
Kerestem társamat, ki mellettem áll,
Nélküle csatáim mind magányosak.
[bridge]
Minden lépés, minden hős tett,
Együttléteink emlékét hordozza.
De mégis egyedül, hiányzó társam,
Nélküled, drága, elveszett vagyok.
[verse]
Aztán egy nap végre megláttalak,
Te is küzdöttél, szíved fájt.
Újra egy párban, harcosként állva,
Együtt vagyunk, sorsunk most már szép.
[chorus]
Páratlan harcos, ki végre társra talált,
Szívünkben erő, elmúlt a magány.
Most már együtt, csatázunk bátran,
Az életünk újra teljes, hősies és dicső.
[outro]
Páratlan harcosok, most már együtt,
Együtt lépünk, minden percünk harcos.
Párban élünk, soha többé nem leszünk egyedül,
Sorsunk örökké tart, mindig hősies és szép.
Epikus szimfonikus metál, gyors tempó, erőteljes, érzelmes férfi ének.
ChatGPT – CustomGPT – Suno AI V3 – Lyrics
[intro]
A sötét éjben állok, szívem harcra kész,
Különleges vagyok, de pár nélkül vész.
[verse]
Mint színes árnyék, úgy tűnök fel az éjben,
Egyedi mintámmal ragyogok a fényben.
Különleges vagyok, szinte már szuperhős,
De társ nélkül, hidd el, senki sem győz.
[pre-chorus]
Bátran hirdetem, hogy én vagyok a király,
De egyedül a harcban, semmi nem vár.
[chorus]
Páratlan zokni, szívem harcra kész,
Együtt lennénk erősek, mint egy ősi vész.
Küzdök érted éjben, nappal és fényben,
Büszkén hirdetem, hogy te vagy az én végzetem.
[verse 2]
Zokniból mindig kettő kell, egy bal, egy jobb,
Hiába vagyok különleges, ha nincsen társ, ez gond.
Elvesztettem őt, most egyedül bolyongok,
Nélküle csak egy fél pár, senkinek se jó.
[pre-chorus]
Bátran hirdetem, hogy én vagyok a király,
De egyedül a harcban, semmi nem vár.
[chorus]
Páratlan zokni, szívem harcra kész,
Együtt lennénk erősek, mint egy ősi vész.
Küzdök érted éjben, nappal és fényben,
Büszkén hirdetem, hogy te vagy az én végzetem.
[bridge]
Keresem a társamat, minden sötét sarokban,
Nélküle az életem, szomorú és színtelen.
De nem adom fel, tudom, hogy megtalállak,
Együtt leszünk újra, ez az én álmom.
[solo]
[Instrumentális szóló: gitár és hegedű]
[chorus]
Páratlan zokni, szívem harcra kész,
Együtt lennénk erősek, mint egy ősi vész.
Küzdök érted éjben, nappal és fényben,
Büszkén hirdetem, hogy te vagy az én végzetem.
[outro]
És végül ott van ő, mosollyal rám néz,
Újra együtt vagyunk, nincs többé szomorúság.
Együtt táncolunk, szívünkben a fény,
Páratlan zoknik, mindig együtt, szerelmesen.
Details
Epikus szimfonikus metál, közepes tempó, énekes: erőteljes bariton.
Google Gemini
(Intro)
Sötétben születtem, pamutból szőtt árnyék,
Színes csíkok díszítenek, mint a csata zászló.
Párom volt, de elszakadt a mosógép viharában,
Magányos vagyok azóta, örökké gyászban.
(Verse 1)
Egyedülálló vagyok, mint a csillag a sötét égen,
Hiányzik a társam, a másik fél a képen.
Emlékszem a puha érintésére, a meleg ölelésére,
Hiányzik a nevetése, a közös tánc a szélben.
(Chorus)
Páratlan zokni vagyok, örökké magányos,
Mint a pusztult harcos, aki elvesztette társát.
Vágyom a társra, aki megértene,
Akivel megosztanám a napjaim, a gondjaim, a terveim.
(Verse 2)
Látok párokat a fiókban, boldogan mosolyognak,
Egymást ölelik, táncolnak, sosem bánkódnak.
Én is vágyom erre a boldogságra, a diadalra,
Hogy végre megtaláljam a páromat, aki engem szeretne.
(Verse 3)
Talán egy napon, a mosógép forgásában,
Meglátom a páromat, aki olyan, mint én a láthatatlanban.
Színes csíkok díszítik majd, mint a csata zászló,
És örökké boldogan élünk, mint a mesékben a királyok.
(Chorus)
Páratlan zokni vagyok, örökké magányos,
Mint a pusztult harcos, aki elvesztette társát.
Vágyom a társra, aki megértene,
Akivel megosztanám a napjaim, a gondjaim, a terveim.
(Bridge)
De addig is, amíg meg nem találom a páromat,
Remélem a csodában, a boldogságban, a varázslatban.
Hiszem, hogy van valahol egy zokni, aki engem keres,
És ha megtaláljuk egymást, a magány örökre elmúlik, s elrepül.
(Chorus)
Páratlan zokni vagyok, örökké magányos,
Mint a pusztult harcos, aki elvesztette társát.
Vágyom a társra, aki megértene,
Akivel megosztanám a napjaim, a gondjaim, a terveim.
(Outro)
Talán egy napon, a mosógép forgásában,
Meglátom a páromat, aki olyan, mint én a láthatatlanban.
Színes csíkok díszítik majd, mint a csata zászló,
És örökké boldogan élünk, mint a mesékben a királyok.
(Music style and tempo)
Epic symphonic metal, slow tempo, emotional and powerful vocals.(Singer)
Male vocalist with strong, soaring voice
Anthropic Claude
[Intro]
(Hatalmas szimfonikus felvezetés, kórussal)
[Verse 1]
Acélszálakból font létem,
Páratlan erő bennem él!
Viharok közt állok én,
Mint magányos harcos, ki nem fél!
[Chorus]
Páratlan vagyok! Hatalmas és erős!
(Kórus: Páratlan! Páratlan!)
De szívem mélyén ég a vágy,
Hol van, ki velem egy egész?
Párom nélkül csonka hős!
(Kórus: Csonka hős! Csonka hős!)
[Verse 2]
Csaták hevében edződtem,
De legnagyobb harcom magammal vívom!
Kereslek téged, elveszett felem,
Nélküled létem puszta sír-halom!
[Bridge]
(Gitárszóló, majd elcsendesülés)
A sors fonalát követem,
Át viharon, tűzön és jégen!
Megtalállak, bármi áron,
Mert nélküled nem teljes életem!
[Chorus]
(Fokozás, még nagyobb hangerő)
Páratlan vagyok! De nem örökre már!
(Kórus: Nem örökre! Nem örökre!)
Párom, hallod-e hívó szavam?
Együtt leszünk legyőzhetetlen pár!
(Kórus: Legyőzhetetlen! Legyőzhetetlen!)
[Outro]
(Epikus zenei csúcspont)
Végre eggyé forrtunk mi ketten,
Teljes erőnk most végtelen!
Páratlanból pár lettünk,
Győztes hősök, örökre együtt!
(Hatalmas zenei lezárás kórussal és zenekarral)
Symphonic metal, epic orchestration, powerful vocals, choral backing, dramatic tempo changes, grandiose lyrics, heroic atmosphere
Összegzés
Hú ha! Ez aztán a tempó!
A sima ChatGPT jól indul. Az intró igazán érdekes. Sajnos utána mintha egy teljesen érzelemmentes radiátor énekelne. Talán ha a Suno újra generálná a zenét, már szebb eredményt kapnánk. A CustomGPT ennél néhány fokkal jobbra sikerült. A Gemini ismét izgalmas dalszöveget adott. Itt is kicsit az éneklés mintha nem állna össze. Ebben a körben a Claude lett a legnagyobb nyertes. Nagyon jó dalszöveget hozott össze, és ehhez a Suno is jól tudott alkalmazkodni. A leírások részletesek, nagyon jól irányítják a dal menetét, pl. háttérben a kórus énekeljen. (mindezt magyarul írta, át kellett írni angolra, de ez apróság).
Az összegzés összegzése
Első és legfontosabb, hogy felejtsük el az „Egy gombnyomásra kapunk” valamit (jelen esetben egy komplett zenét)! A mesterséges intelligencia esetében nagyon könnyen esünk abba a csapdába, hogy nagyon könnyen lehet valami látványosat alkotni. De amint kicsit jobban belemélyedünk, akkor mindjárt kiderül, hogy az MI programok leginkább a saját fejük (processzoruk) után mennek. Nagyon nehéz őket konkrét irányba terelni. Még nehezebb a hibákat javítani.
Nincs ez másképp a Suno esetében sem. Nagyon könnyű zenét készíteni. Az eredmény pedig nem tűnik rossznak. Igaz, nem pont ilyet akarunk. Neki kell állni módosítani. Újra és újra kell próbálkozni. Át kell írni a szöveget, meg kell változtatni a stílust. Majd pedig a végén csak elő kell venni egy professzionális zene-szerkesztő programot.
Mi most ebben az esetben elfogadtunk az első dalszöveget, amit a nyelvi modellek adtak, majd az első dalt, amit a Suno generált. Mind a két helyen bőségesen lehet még dolgozni, hogy a dal több legyen a „Nem rossz” kategóriánál.
Ha a nyelvi modelleket nézem, akkor szerintem a ChatGPT és a CustomGPT nagyjából egy szinten van. Itt sok lényeges különbséget nem találtam. A promtot tovább állítgatva lehet még jobb dalszöveget készíteni. Ha megtaláltuk a legjobb utasítást, akkor pedig abból saját CustomGPT-t is építhetünk.
A Gemini és a Claude egészen hangulatos dalszövegeket készített. És talán írhatjuk azt, hogy kevésbé volt rózsaszín, mint a ChatGPT dalai. A Claude esetében pedig kifejezetten tetszett, ahogy a dal szerkezetét (kórus, lassítás, gyorsítás) is megírta. Ő viszont mintha kevésbé énekelhető dalszövegeket készített.
Zárásként megállapíthatjuk, hogy nagyon izgalmas, ahogy a két különböző mesterséges intelligencia együtt dolgozik. Leírjuk a gondolatainkat, érzelmeinket, majd pár perc múlva kapunk egy személyre szabott dalt.
Képzeljétek el, hogy egy baráti bulin vagytok, és hirtelen előkerül egy dal, amit együtt írtatok a Suno.AI segítségével! Mekkora buli lenne már az! 🎉 Vagy ha egy születésnapi köszöntőt szeretnél egyedivé tenni, a Suno.AI tökéletes választás! 🎂🎁
Imádom, hogy a Suno.AI-val saját dalokat készíthetünk! 😍 Ez a technológia elképesztő lehetőségeket nyit meg, különösen azok számára, akik szeretnék kibontakoztatni kreativitásukat zenei téren. Képzeld csak el, mennyire klassz lenne egyedi, személyre szabott zenét írni egy barátod szülinapjára vagy akár egy különleges eseményre! 🎂🎶
Az AI lehetőséget ad arra, hogy még azok is élvezhessék a dalszövegírás örömét, akiknek nincs különösebb zenei tehetsége. És ez még nem minden! Gondolj csak bele, hogy milyen szuper lenne, ha a Suno.AI-t használnánk oktatási célokra is, például az iskolákban, ahol a gyerekek interaktív módon tanulhatnának zenéről és nyelvről egyszerre. 📚🎵
Ezenkívül, a technológia lehetőséget ad a zenészeknek, hogy gyorsan és egyszerűen készítsenek demókat, anélkül hogy órákat töltenének a stúdióban. Ez felgyorsíthatja a kreatív folyamatot, és több időt hagyhat a zenészeknek arra, hogy új ötleteket dolgozzanak ki. 🎧⚡
Végül, de nem utolsósorban, ne feledjük a szórakozási faktort! Egy baráti összejövetelen bármikor előkaphatod a Suno.AI-t, és együtt írhattok vicces dalokat, amikkel aztán jól elszórakozhattok. 😂🎤
Most pedig itt egy cuki zokni, aki vidáman táncol, mert megtalálta a párját! 🧦💃🕺