Adobe

Becsült olvasási idő 6 perc.
Adobe Firefly

Adobe Firefly, Photoshop és a többiek

2022. nyarán közel egyidőben jelent meg a Midjourney, a Stable Diffusion és a DALL-E. Ez a három szöveg-alapú képgeneráló program pillanatok alatt megváltoztatta azt, ahogyan a képkészítésre gondolunk.

Mindeközben az Adobe házában gyanús csend honolt. Olyannyira, hogy egyesek már arról beszéltek, hogy a Photoshop már a múlté és a mesterséges intelligencia átvette a helyét. Míg mások a Stable Diffusionhoz készítettek olyan kiegészítőt, amitől az a Photoshopban is használható (link itt)

2023. tavaszán megjelent az Adobe Firefly (belépés itt), így mindenki láthatta, hogy a népszerű grafikai szoftvergyártó nemcsak játékban van, de egyenesen az élvonalban rajtolt!

Valójában nem a Firefly volt az első Adobe technológia, ami mesterséges intelligenciát használ.

A Content-Aware Fill 2010-ben került bele a Photoshop programba. Ez az eszköz a kép teljes tartalmát vizsgálja, és az alapján tölti ki a kijelölt területet. Hozzá hasonlóan a Content-Aware Scale is a tartalmat figyelembe véve méretezi át a képet. Ezt már egy kezdetleges MI-nek is nevezhetjük.

Később az Object Selection Tools is a menübe került, felismeri a képen látható tárgyakat és személyeket. Megtalálja, hogy mi tartozik össze, majd körbejelöli (és ezzel több tíz percet spórol meg nekünk).

2021-ben pedig megjelentek a Neural filterek, amik már gépi tanulásos módszerrel működnek. Velük a képet lehet átszínezni és színeket másik képről áthozni, átméretezni, emberi arcot retusálni és arckifejezést megváltoztatni, régi fényképet felújítani. További új technikák érkeznek folyamatosan.

Etikus használat

PixelRita! Milyek jogi kérdések vannak a mesterséges intelligencia által generált képek forrásainál?

Az Adobe éppen ezért az MI képzéséhez csak olyan képeket használ, amivel garantáltan nincsenek jogi problémák. A források a Creative Commons, a Wikimedia, a Flickr Commons valamint a saját Adobe Stock képtárjában a szabad alkotások.
E mellett az Adobe nem engedélyezi az NSFW (pl. meztelen) tartalmat.

Adobe Firefly

A Firefly az Adobe mesterséges intelligencia központi bázisa lett, ahol az új technológiákkal lehet ismerkedni, majd kipróbálni.
A működő megoldások később bekerülnek a Photoshop, Lightroom, Illustrator, InDesign, Premiere Pro programokba, vagy az Adobe Express-be.

Az Adobe FireFly program a regisztráció után ingyen használhatjuk.

Adobe FireFly dekoratív logó készítése
Adobe Firefly dekoratív logó készítése

Adobe Photoshop

Az Adobe Photoshop a legfőbb képszerkesztő program. Míg általában a mesterséges intelligencia a semmiből hoz létre új képet, a Photoshop esetében egy már meglévő képet tudunk a segítségével szerkeszteni.

Az Adobe Generatív funkciójának segítségével teljesen új elemeket hozhatunk létre a képen. Megváltoztathatjuk a személyek ruháját, frizuráját, környezetét; eltüntethetünk oda nem illő elemeket. Vagy akár kiterjeszthetjük a képet.
A Generatív funkciók egy teljesen új világot hoztak a képek retusálásában, módosításában.

Adobe Illustrator

Az Illustrator a gépgeneráláshoz hasonló szöveg-alapú vektor készítő funkciót kapott. A beírt szöveg alapján a program tárgyakat, háttereket, ikonokat (logókat) vagy akár végtelen textúrát készíthet.

Adobe Indesign

A Photoshop után az InDesign program is megkapta a szöveg-alapú képgenerálást. Ha egy gyors képre van szükségünk, akkor csak beírjuk amit szeretnénk, és a program rövid idő alatt megrajzolja.

Az Adobe kiemelten fontosnak tartja, hogy az MI generált képekkel semmilyen jogi probléma ne legyen. Az InDesign programban készült képeket nyugodtan tudjuk kereskedelmi forgalomban használni.

Adobe Lightroom

Egy új funkció jelent meg a Lightroom programba. A kijelölt elemeket egy kattintással eltünteti a program. A mesterséges intelligencia pedig a környezettől függően új képpontokat rajzol a helyére.

Többé nem kell aggódni a képbe belógó turisták miatt.

Adobe Express

A közösségi posztok, videók, PDF-ek és egyéb tartalmak készítésére szolgáló, mindenre kiterjedő alkalmazással a Generative Fill segítségével a kép bármely részét hozzáadhatjuk, eltávolíthatjuk vagy kicserélhetjük. Ráadásul a Text to Template funkcióval sablont generálhatunk egyetlen utasításból.

Adobe Premiere Pro

Az Adobe Premiere Pro AI-funkciókat integrál a videószerkesztési folyamatokba, megkönnyítve a komplex feladatokat és felgyorsítva az editálást. Az új generatív AI eszközökkel tovább bővülnek a lehetőségek, így még rugalmasabbá válik a munkafolyamat.

A videóhoz új objektumokat adhatunk hozzá, vagy zavaró részeket távolíthatunk el. Amennyiben a filmből néhány másodperc hiányzik, akkor azt a Generatív kiterjesztéssel mindjárt hozzá is adhatjuk. Szükség esetén B-rollokat is generálhatunk.

Továbbá szövegalapú vágás, MI-alapú hang kategorizálás, beszédből szöveggé alakítás, feljavított beszéd, jelenetszerkesztés észlelése, automatikus szín, és még sok más funkció segíti a gyors és profi munkát.

Adobe Premiere Pro - Objektum hozzáadása
Adobe Premiere Pro – Objektum hozzáadása

Adobe Acrobat

Míg az Adobe kreatív programok sorra megkapják a kép-, vektor-, és videó generáló funkciókat, az Adobe Acrobat egy mesterséges intelligencia alapú nyelvi modellel büszkélkedhet.

Az AI Assistant (MI Asszisztens) a megnyitott PDF dokumentum tartalmában tud nekünk segíteni.
Kérésre röviden elmondja, hogy mi található a több száz oldalon. Kérdéseket tehetünk fel a tartalom alapján. És nemcsak válaszokat kapunk, hanem egy linkkel az adott oldalra is tudunk ugrani.

Az AI Assistant nemcsak segít a dokumentum jobb megértésében, és így rengeteg időt takaríthatunk meg.

Az AI Assistant jelenleg (2024. május) még csak angolul tud. Izgalmas lesz, ha már több nyelvet is ismer, és így egy idegen nyelvű dokumentumot segít majd értelmezni!

MI Asszisztens az Adobe Acrobat programban
MI Asszisztens az Adobe Acrobat programban

Kreditek

Sajnos a mesterséges intelligencia használata ma még nagyon drága. Rengeteg erőforrás szükséges egy kisebb kép létrehozásához is. Ezért az Adobe 2024. júniustól bevezeti a kredit rendszert. 1 képgenerálás 1 kreditet jelent. Az egy licences előfizetők havonta 500, a teljes csomagra előfizetők havonta 1000 kreditet használhatnak ingyen (ez időközben változhatott. Naprakész információ az Adobe oldalán). Amennyiben elfogy a kreditünk, a mesterséges intelligencia használata lelassul (a szabad számítási kapacitás időket kapjuk meg), de nem áll meg (ez is idővel változhat).

PixelRita

PixelRita, neked hogy tetszik az Adobe és a MI?


Adobe-vel kapcsolatos bejegyzések

  • Hírgyűjtő ChatGPT bot

    Hírgyűjtő ChatGPT bot

    Becsült olvasási idő 9 perc. Naponta rengeteg hír bombáz minket, ami eltereli a figyelmet és még sok időt is elvesz. Ezért építsünk egy olyan robotot, ami nemcsak összegyűjti azokat a híreket, ami minket érdekel, hanem ezt még olyan formába is önti, amivel jobban érthető lesz. Majd pedig extra információkkal láthat el minket, vagy táblázatokat is…


  • Könyvelemzés és kislexion

    Könyvelemzés és kislexion

    Becsült olvasási idő 36 perc. Ha egy könyvben elveszünk a szereplők, helyszínek és a részletek között, akkor a ChatGPT segíthet nekünk kiigazodni. A mesterséges intelligencia értelmezheti a könyvet, kislexikont csinálhat, elemezheti a szereplőket, és még nagyon sok érdekes információkat kaphatunk.


  • Látványos betűk a Photoshopban referenciakép alapján saját betűtípusunkkal

    Látványos betűk a Photoshopban referenciakép alapján saját betűtípusunkkal

    Becsült olvasási idő 6 perc. Az Adobe Photoshop programba megjelent a referenciakép használata. Ennek köszönhetően most már sokkal jobban irányíthatjuk, hogy milyen dekoratív betűket készítsünk.


  • Referenciaképek a Photoshopban az MI képgeneráláshoz

    Referenciaképek a Photoshopban az MI képgeneráláshoz

    Becsült olvasási idő 6 perc. Az Adobe Photoshop újdonsága, hogy egy referencia képpel segíthetjük a mesterséges intelligenciát a kép generálásában. Próbáljuk ki, hogy egy szobában a bútorokat cseréljük ki. De ne véletlenszerűen generáltak legyenek az új bútorok, hanem amiket mi választunk egy katalógusból!


  • Mesterséges Intelligencia az Adobe Premiere Pro programban

    Mesterséges Intelligencia az Adobe Premiere Pro programban

    Becsült olvasási idő 7 perc. A mesterséges intelligenciával lehet képet készíteni, videót generálni, beszédből hangot készíteni, és még sok minden mást. Eljött az ideje, hogy ezek a funkciók, amik eddig külön voltak bekerüljenek az egyik legfejlettebb videószerkesztő programba: Az Adobe Premiere Pro-ba


Loading

No votes yet.
Please wait...

Szólj hozzá!