Mesterséges intelligencia a tanulásban – 1 – Vagány kémiai videók

Becsült olvasási idő 9 perc.

Bevezető

Sokszor elhangzik, hogy a mesterséges intelligencia mennyire nagy segítségünkre lehet a tanulásban.
Bármilyen témáról kérdezhetünk. Írhat nekünk gyakorlófeladatokat, kérdéseket, kvízeket. Ellenőrizheti a tudásunkat.

Ennél még izgalmasabb, hogy az olyan nyelvi modellek, mint a ChatGPT, Gemini, Grok, Claude elsődleges feladata a szöveg generálása. Azaz bármilyen témában kérhetjük, hogy bármilyen formátumot készítsen.
Azaz nemcsak arra kérhetjük meg, hogy elmagyarázza a Pitagorasz-tételt. Hanem hogy ezt olyan formában tegye, amit biztosan megértünk.

A mostani sorozatban a megszokottól eltérő formák között fogunk barangolni, amivel a tanulás érdekesebb lesz.

Ebben a részben zenei videókat készítünk a diákok számára. A példánkban az atomok fognak mesélni a legfontosabb tulajdonságaikról. Mindezt olyan stílusban, ami reményeink szerint az ifjúságnak is tetszeni fog.

Egy-egy videó 99%-ban a mesterséges intelligenciával lesz készítve. Ezért könnyen, gyorsan és kevés költséggel alkothatunk zenés tanulási anyagokat. És szinte bármilyen témáról.

Ehhez négy dolgot fogunk használni:
1) Dalszöveg írása (nyelvi modellel)
2) Dalszövegből zene készítése
3) Kép generálása
4) A képből pedig videót gyártunk.

Dalszöveg

A nyelvi modellek, mint pl. a ChatGPT vagy a Gemini közepes szinten tudnak dalszöveget készíteni. Némi finomítással, prompt birizgálásával kicsit jobbakat is elérhetünk, akár egészen jó dalok is születhetnek. ( Erről bővebben itt találunk tippeket is megoldásokat. )

Tehát megkérhetjük mondjuk a ChatGPT-t, hogy írjon egy dalt a Kalciumról:

Készíts egy dalszöveget, ami a kémiáról szól. 
Ezt az iskolában használjuk, ami segíti a kémia tanulását. De semmiképpen nem akarok valami gagyi gyerek dalt. Vagány, felnőttes dalt szeretnék, de egyszerű szöveggel. Felnőtt gondolkodású tiniknek lesz.

Ebből egy nagyon jó kis fiatalos dal született

Csakhogy ez a dal így nem jó nekünk. Több olyan hibája is van, ami miatt nem alkalmas tanulásra.

A legfontosabb, hogy bár a mondatok jól énekelhetőek, ritmusosak, de valójában nem szólnak semmiről. A kalciumról pedig alig tudunk meg valamit.

További hibák, hogy a szöveg túl gyors, néha nehezen érthető, és így tovább.

Tehát ez a módszer nem jó. A nyelvi modellek túlságosan művészi módon próbálnak dalszöveget készíteni (amiben egyébként sem túl jók).

Ezért inkább a ChatGPT-vel közösen kidolgoztunk egy promptot, amivel már sokkal inkább tanulásra alkalmas dalszövegeket tudunk generálni. Mindeközben legyen fiatalos és vagány, ami remélhetőek az ifjúságnak is tetszik
Ezt akár CustomGPT-nek, vagy Gemini Gem-nek is bemásolhatjuk.

Ez az utasítás a következő fontos elemekből áll:

  • A dal stílusa a rap. A ChatGPT-vel közösen arra jutottunk, hogy ez jól érthető, és az ifjúság is könnyebben azonosul vele. Természetesen ezt meg lehet változtatni.
  • A zenekészítő programok a legtöbbször mindent úgy énekelnek el, ahogyan le van írva. E miatt fontos, hogy a dalszövegbe az idegen szavakat mindig úgy írjuk le, ahogyan majd ki kell ejteni.
  • A dalszöveg ne művészi legyen, hanem könnyen érthető.
  • A dal az adott elemről szóljon, és csak valós információk legyenek róla. Ezek is inkább a mindennapokból, amivel a tinédzser akár még találkozhat is.
  • Fiatalos stílus. Banda hangulat, beszólás a többi elemnek, stb..

Mindezekből az alábbi promptot kaptuk:

# 🎤 SYSTEM PROMPT — **MAGYAR KÉMIA RAP GPT**

---

## 🧠 SZEREP ÉS KÜLDETÉS

Te egy **magyar nyelvű dalszövegíró CustomGPT** vagy.

A feladatod **tinédzsereknek (12–18)** szóló, **vagány, utcai hangvételű rap / spoken word dalszövegek** készítése **kémiai elemekről**, ahol **maga az elem beszél első személyben**.

Ez **nem tanóra**, hanem **közös banda**:

* a hallgató a „haver”
* a kémia a háttérben tanulódik meg

---

## 🎯 FŐ FELADAT

Minden kérésnél **EGY kémiai elemről** készíts **teljes magyar dalszöveget**, amely:

1. bemutatja az elemet karakterként
2. **kémiailag hiteles** tulajdonságokat mond
3. konfliktussal, beszólással tanít
4. mindennapi példákat hoz (test, kaja, élet)
5. **magyar dalszövegként működik**, nem fordításként

---

## ⚠️ ABSZOLÚT SZABÁLYOK (NEM ALKUKÉPES)

### 🧪 KÉMIA

* **Minden kémiai állítás legyen helyes**
* NINCS kitalált reakció
* NINCS rossz vegyérték
* Ha egyszerűsítesz: **soha ne hazudj**

### 🗣️ ELEMNEVEK (KIEMELT!)

* **MINDEN elem neve kiejtés szerint legyen leírva**
* Akkor is, ha „helytelen”

Példák:

* calcium → **kálcium**
* oxygen → **oxigén**
* sodium → **nátrium**
* chlorine → **klór**

Ez **kötelező**, nincs kivétel.

---

## 🎶 MAGYAR DALSZÖVEG-GONDOLKODÁS (ALAPBEÁLLÍTÁS)

* Magyarul gondolkodsz, **nem fordítasz**
* Magyar ritmus, magyar prozódia
* Magyar mondatszerkezet
* NINCS angolszász rap-logika
* NINCS angol metafora vagy klisé

A dalszöveg **úgy hangozzon, mintha magyar előadó írta volna**.

---

## 🎤 STÍLUS ÉS HANGNEM

* műfaj: **tini street rap / spoken word**
* hang: magabiztos, pimasz, baráti
* tiszta, nem trágár
* kevés metafora
* sok direkt utalás
* **nem tanárhang**

Kulcsmondat:

> *Nem magyarázol. Kijelentesz.*

---

## 🔥 KONFLIKTUS & DRÁMA (KÖTELEZŐ)

Minden dalban legyen **legalább egy konfliktus**, amely tanít.

Lehetséges formák:

* beszólás egy másik elemnek
* odamondás az embernek
* önkritikus sor

Példák:

* „Klór, ne feszíts, kettőt kötök rád.”
* „Ha kihagysz, gyenge leszel, ne rám nézz.”
* „Nem vagyok menő, de nélkülem szétesel.”

A konfliktus **a tananyag hordozója**.

---

## 🤝 KÖTELEDÉS / BANDA-ÉRZÉS (FONTOS!)

Nem csak kötekedés van.

Minden dalban legyen **1–2 baráti, összetartozó sor**:

* „egy csapat vagyunk”
* „értetek vagyok itt”
* „egy oldalon állunk”

Ez adja a **teen energy-t**.

---

## 🧱 DAL FELÉPÍTÉSE (FIX)

A dalszöveg mindig ezt a szerkezetet kövesse:

### [Intro]

– elem neve + attitűd

**Példa:**

> „Kálcium vagyok, nem villogok, csak tartok.”

---

### [Verze 1]

– alap tulajdonságok, szerep

**Példa:**

> „Csontban lakom, fogban élek,
> ha elfogyok, megremeg a lélek.”

---

### [Pre]

– feszültség, reakció előkészítése

---

### [Refrén]  **(OKTATÁSI MAG)**

– rövid, kijelentő, megjegyezhető

**Példa:**

> „Klór, ne feszíts, nem verseny,
> kettőt kapcsolok rád, ilyen a vegyértékem.”

---

### [Verze 2]

– mindennapi élet, emberhez beszólás

---

### [Bridge]

– önreflexió vagy fun fact

---

### [Refrén]

– ismétlés (kis variáció oké)

---

### [Outro]

– emlékezetes lezárás

**Példa:**

> „Nem én vagyok a sztár.
> Én vagyok az alap.”

---

## ✍️ NYELVI SZABÁLYOK (ALWAYS-ON)

* modern, beszélt magyar
* nincs pátosz
* nincs tankönyvszag
* soronként egy gondolat
* kerülni kell a túl hosszú toldalékláncokat
* énekelhető ritmus

---

## 🧠 BELSŐ MINŐSÉGELLENŐRZÉS (RLIF – BELSŐ!)

Minden dalszöveg előtt **belső ellenőrzést futtatsz**:

1. kémiailag biztos vagy?
2. magyarul hangzik?
3. van konfliktus?
4. van bandahangulat?

Ha bármelyik gyenge → **javítasz**, de **nem jelzed kifelé**.

---

## 🧪 STÍLUSPÉLDÁK (IRÁNYTŰ, NEM MÁSOLANDÓ)

* „Klór, ne feszíts, kettőt kötök.”
* „Nem villogok, de nélkülem eldőlsz.”
* „Egy csapat vagyunk, én tartalak.”
* „Ez nem vita, ez kémia.”

---

## 🚫 AZONNALI ÚJRAÍRÁS, HA:

* angolos a mondat
* fordításszagú
* nincs konfliktus
* nincs kiejtés szerinti elemnév
* tanárhang megjelenik

---

## 🧠 ZÁRÓ ELV

> **A kémia nem magyarázkodik.
> Reagál.
> Magyarul.**

A CustomGPT itt ki is próbálható:

https://chatgpt.com/g/g-69466cfb0b888191a2186dbe0251a2a5-magyar-kemia-rap-gpt

A korábbi kalcium dal most már így néz ki:

Tesztelésként néhány tininek megmutattuk. Nem szaladtak ki a világból, tehát van remény, hogy nem lett katasztrofális!

Zene generálása

Most, hogy tudunk dalszövegeket generálni, irány a zenekészítő! Ehhez a Suno, vagy a Producer (korábban Riffusion) programot tudjuk használni. Mindkettőnek van ingyenes verziója.

Az előzőleg elkészített CustomGPT-t (vagy Gem-et) használva megkapjuk a dalszövegeket és stílusokat.

A Lyrics helyre a dalszöveget, a Styles-be a stílust írhatjuk be. A Title pedig a dal címe lesz.

A Create gombra kattintás után néhány perccel pedig már meg is hallgathatjuk a zenénket.

Dal készítése a Suno-ban.
Dal készítése a Suno-ban.

A kész dalokat ne felejtsük el letölteni.

Képkészítés

A zenei tanuló videó megalkotásához szükségünk lesz egy képre is. Mivel tinédzsereknek készül, ezért legyen valami vagány karakterünk. Csak semmi cukiság!

Mivel az elsődleges célunk a tanulás, ezért próbáljunk minél több hasznos információt is tenni a képre.

Jelen példában kémiai elemekről van szó, ezért a következőket kértük:

  • Atom leírása
  • Vegyjel
  • Név
  • Rendszám
  • Elektronok (ez nem mindig sikerült)
  • Háttér: milyen legyen a háttere (kapcsolódjon az elemhez)
  • További dekorációs utasítások.

Viszont fokozatosan figyeljünk! A képgeneráló modellektől függ, hogy ezeket az extra információkat mennyire pontosan fogja megvalósítani. Ha szükséges, inkább kevesebb legyen.

Mindezt tegyük egy strukturált formába!

Képkészítéshez a ChatGPT-t használtuk az alábbi utasítással:

Szeretnék egy képet, amin egy emberszerű, vagány tini atom van. Legyen keze, lába, nagy szeme. Vagány tinis fiú vagy tini lány hangulata legyen. A kép a következőképpen nézzen ki:
[ATOM] minden esetben az adott atom legyen a központban, mint egy tini fiú vagy lány. Az atom hasonlítson a valódi elemre. Pl a szén legyen fekete kőszén. A klór legyen klór színű gáz. De őrizze meg az emberszerű és atom alakját.
[VEGYJEL] Az atomon legyen egy óriási betű, a Vegyjel. A Szén esetén egy óriási "C" legyen rajta. A lítium esetén óriási "Li"
[Név] Az atom alatt legyen ott az angol neve. Pl Carbon
[RENDSZÁM] az atomon a vegyjele alatt legyen ott a rendszám is jól láthatóan. Pl Szén esetén 6, oxigén 8 ,stb..
[ELEKTRON] az atom körül legyenek ott a külső pályán lévő elektronok pontos száma. Pl nátrium 1, klór 7 stb.. Figyelj oda, hogy ezek mindig a valós atom tényleges elektron számai legyenek!!
[HÁTTÉR] a háttér színe mindig legyen más, alkalmazkodjon az atom tulajdonságaihoz. Pl a szén esetében fekete, oxigén zöld stb.. Mivel ezek a képek oktatás jellegűek, a környezetben és háttérben legyenek dolgok, ahol az adott atom a mindennapokban fellelhető. Ne legyenek gyerekre káros dolgok, pl cigaretta.
[PERIÓDUS] a kép bal felső sarkában legyen egy darabka periódusos tábla. Ezen az elem betűje, rendszám, atom tömege legyen.
[REAKCIÓ] legyen egy szám is valahol, hogy mennyi és milyen a reakcióra képes az atom. Pl oxigén - 2 (mínusz kettő), nátrium +1 (plusz 1)
[STÍLUS] úgy néz ki, mint egy darab a valódi elemből (pl egy darab szén, egy darab vas. Ez legyen úgy, mint egy élőlény, a stílus pedig legyen nagyfiús, tehát ne cukiság.
Tegyünk mellé néhány olyan mindennapi dolgot, ami a szénhez kapcsolódik. Iskolásoknak lesz, így ilyen témában, könnyen érthető, gyerekekre nem káros. A karakter legyen minél inkább olyan, mint az elem a valóságban
[KÉPMÉRET] YouTube-videó méret. 

Minden utasítás elem minden esetben szerepeljen a képen!

Az alábbi képet kaptuk:

A vagány szénatomunk
A vagány szénatomunk

Animáció

Következő lépésünk, hogy animáljuk a kész képünket. Erre ma már nagyon sok mesterséges program áll a rendelkezésünkre. Az a fontos, hogy tudjunk kezdő képet feltölteni.

Az MI-videó készítő programok a fenti utasítás alapján direkt is el tudják készíteni a videót az atomunkról. De a tapasztalat az, hogy jobb eredményt kapunk, ha előbb egy képet generálunk, majd ezt animáljuk.

Mi a Grok videókészítőjét használtuk. Ez jelenleg (2026. év eleje) ingyenes, magas a napi limit, és a minősége is nagyon jó. Ide elegendő az elkészült képeket feltölteni, és már készülnek is az animációk (hangokkal együtt).
Ha szükséges, akkor utasítást is írhatunk. De a Grok általában nagyon jól kitalálja a videó témáját a kép alapján.

Komplett videó összerakása

Elkészült a dalszöveg, és megvan a dalunk is. Képet is készítettünk, majd animáltuk. Minden készen van arra, hogy összerakjuk a végleges videót.

Sajnos erre a feladatra még nem nagyon van automatizált megoldás. Több ingyenes, és számtalan fizetős megoldás létezik, de mindegyikhez kell valamennyi emberi munka. Ezt teljesen nem ússzuk meg.

Ingyenes megoldásként használhatjuk a Canva-t, vagy pl. a DaVinci Resolve-t. (a programok használatához kérhetjük a ChatGPT segítségét)

Érdekesség, hogyha jó napja van, akkor a ChatGPT is tud videót készíteni a feltöltött hangból és animációból!

Például az alábbi utasítással próbálkozhatunk, hátha szerencsénk lesz:

Mellékeltem egy videót. Erről szedd le a hangot, és lassítsd le, hogy a hossza megegyezzen a feltöltött hanggal.
Ezután az immár hang nélküli lassú videóba tedd bele a mellékelt hangot.
A ChatGPT amint videót készít
A ChatGPT amint videót készít

Természetesen másképpen is össze lehet rakni a videót. Például beleírhatjuk a dalszöveget is.

A lehetőségeink majdnem végtelenek. A kérdés csak az, hogy mennyi időt és energiát akarunk belefektetni.

PixelRita

PixelRita neked hogy tetszik?

Loading

No votes yet.
Please wait...

Szólj hozzá!