PowerPoint készítése ChatGPT-vel.

PowerPoint
Becsült olvasási idő 8 perc.

ChatGPT a társ ha prezentációt akarunk készíteni.

Ha olyan előadást szeretnénk készíteni, amire a közönség emlékezni fog, arra bizony fel kell készülnünk. Nagyon sok szempontra figyelni kell: érdekes és látványos legyen, ne maradjon ki semmilyen fontos mondanivaló, de közben az információ mennyisége ne nyomja össze a hallgatóságot, stb.. stb… még több stb.
Jah, és bele kell férni az időkeretbe is!

Szerencsére a ChatGPT megjelent, ami már prezentáció első betűjének kigondolásától segít minket.

Tervezés

Ha nem rajongunk a „beleugrunk oszt majd lesz valami” megoldáshoz, akkor bizony tervezni kell. Már itt vegyük elő a ChatGPT-t, és mondjuk meg neki, hogy segítsen.
Kérjük meg, hogy segítsen egy vázlat elkészítésében. Persze ehhez meg kell adni, hogy mégis, milyen előadást szeretnénk tartani. A következő adatokat érdemes a ChatGPT-nek megírni:

Miről szól az előadás

A legfontosabb természetes az, hogy miről is szeretnénk beszélni.

A ChatGPT esetén talán az egyik legjobb dolog, hogy nem feltétlenül kell konkrétan tudnunk, mit is akarunk mondani. Ha már van valami homályos elképzelésünk, akkor abból már össze tudja rakni, hogy miről is van szó.
Tehát ha csak annyit írunk, hogy legyen benne növénytermesztés, környezetvédelem meg áruszállítás, akkor biztosan fog adni tippeket, hogyan tovább.

De ennél valószínűbb, hogy a cég valamelyik új terméket akarjuk bemutatni. Ilyenkor a ChatGPT-ről segítséget kérhetünk, hogy mely tulajdonságokat lehet érdemes kiemelni, miről mennyit érdemes beszélni.
Ne feledjük, hogy bár a ChatGPT nem tartott még egyetlen előadást sem, több milliót elolvasott!

Mindenképpen írjuk bele azt is, hogy milyen platformon fogjuk az előadást tartani!

Példa:

A cég új vasalójáról szeretnék PowerPoint előadást tartani, ami Bluetooth-on keresztül kapcsolódik a telefonra. Nagy újdonság, hogy a Facebook-ra posztolja, hány zoknit vasaltunk ki aznap. Továbbá szeretném kiemelni a vezeték nélküli töltés és a beépített mp3 lejátszó tulajdonságait.

Ki tartja

Mutassuk be a céget is a ChatGPT-nek, hogy kit képviselünk. Vagy ha magánban vagyunk, akkor magunkat is. Nem kell belemenni túlságosan a részletekbe, de minél specifikusabbak vagyunk, a mesterséges intelligencia annál jobban tud segíteni.

Példa:

Egy olyan cég prezentációját szeretném csinálni, amelyik irodáknak készít teafőző készülékeket

Ki a közönség

A fentiekkel nagyjából megmondtuk a célközönséget is. De mégis jobb, ha ezt konkrétan le is írjuk! Kik fogják az előadást hallgatni? Szakemberek? Professzorok? Befektetők? Diákok? Sportolók? Fiatalok vagy idősebbek? Mennyire ismerik a témák?

Példa:

A boszorkányok éves konferenciáján fogok a bájitalfőzés és a molekuláris struktúra változásáról beszélni kiemelve a környezetet megterhelő CO2 kibocsájtásról.

Mennyi ideig tart az előadás

És természetesen azt is íjuk meg, hogy hány percesre is tervezzük az előadást.

Azt ne felejtsük el, hogy a ChatGPT (és úgy általában a nyelvi modellek) ebben a kérdésben nem túl jók.

Ha minden a helyén van, akkor kérjük meg a mesterséges intelligenciát, hogy írja meg a vázlatot!
Ne lepődjünk meg, ha elsőre nem olyan lesz, mint szeretnénk. Gondoljuk a ChatGPT-re úgy, mint egy virtuális asszisztense. Mondjuk meg neki, ha változtatni akarunk valamit.

Példa:

A 6. pontot cseréljük fel a 7. ponttal. A 8-ast írjuk át úgy, hogy több legyen benne a környezetvédelem. A 9-est vegyük ki, és helyette legyen rövid összefoglaló a fotoszintézisről.

A szöveg

Amint megvan a vázlatunk, a feladat legnehezebb részén túl vagyunk. Hiszen most már csak annyi a dolgunk, hogy megkérjük a ChatGPT-t, hogy egyenként mindent pontot írjon le.

Példa:

A 6-os pontot fejtsd ki úgy, hogy 3 diára férjen ki!
Minden dia mellé írjál egy rövid összefoglalót is, hogy pontosan miről beszéljek. És mellé rajzolj egy képet is a témával kapcsolatban, amit betehetek az előadásba!

A képek

Mióta megjelent a szöveg-alapú képgenerálás, az előadásunkat nagyon könnyen tudjuk hatásos képekkel színesíteni.

Amennyiben GPT4 előfizetők vagyunk, akkor a ChatGPT-be beépített Dall-E mindjárt tud nekünk képeket rajzolni. Ennek legfőbb előnye az, hogy a kép témája nagyon jól illeszkedik az előadás tartalmához. Hiszen ugyan az a program fogja a kép utasításait készíteni, amelyik az előadást is írja.
És persze nem kell másik programba átmenni.

Ha nem vagyunk GPT4 előfizetők, akkor sincs gond. Számtalan programot találunk az interneten, ahol a mesterséges intelligenciát megkérve képet készít nekünk. Sok ingyenes is van közöttük. Vagy a Bing képkészítő programját is használhatjuk.

Fontos! A mesterséges intelligenciák művész programok. Nem igazán értik a világ működését, az általuk készült képek inkább látványosak, mint valóságosak. Ne várjuk el tőlük helyesen rajzolnak meg egy atomszerkezetet, egy számítógép belsejét, vagy egy sugárhajtómű metszetét. A legutóbbi időszakik (2023) már az is öröm volt, ha az embernek 2 keze és 10 ujja van (kezenként 5).

A PowerPoint összerakása

Elkészültünk a szöveggel, és elkészültünk a képekkel is. Nincs más hátra, csak a PowerPoint dokumentáció elkészítése.
Ez innentől fogva már nem nagy kaland. Semmi más dolgunk nincsen, csak az, hogy a szöveget és a képeket átmásolgassuk.

De arról volt szó, hogy a ChatGPT-re úgy gondoljunk, mint egy asszisztensre! Tehát kérjük meg a mesterséges intelligenciát a PowerPoint fájl összerakására is!

ChatGPT 4-es verzióban (előfizetéses)

A ChatGPT 4-es verziójába bekerült a fájlkezelés Ez azt jelenti, hogy Word, Excel, PowerPoint, PDF és még más formátumú dokumentumokat tud készíteni.

Kérjük meg a ChatGPT-t, hogy az eddig elkészültekből ő maga rakja össze az előadás fájlját.

Példa:

Kérlek, készíts egy PowerPoint dokumentumot a kész szövegről, és tedd bele a képeket is!

Amikor nem működik…

Oké, a mesterséges intelligencia használatának még csak a hajnalán vagyunk. Ami leginkább biztos, hogy sose lehet tudni, mi is lesz a végeredmény.

Elég sok minden félremehet:

  • Ha a szerver túlterhelt, akkor a teljes dokumentum helyett csak néhány diát készít. Esetleg az egész folyamat megszakad. Generáljuk újra a beszélgetést, vagy inkább mi magunk másoljuk be a tartalmat a PowerPoint-ba
  • A képeket nem tudja a dokumentumba berakni. Ne fussunk felesleges köröket. Lehet, hogy sikerül végén megcsinálni. De ha nincs túl sok képünk, gyorsabb ha inkább mi magunk rakjuk be a fájlba. Annál is inkább, mert akkor mi döntjük el, hogy hol és milyen méretben legyen.
  • A kinézet nem olyan, mint amire számítottunk. Ezt a PowerPoint programon belül tudjuk javítani.
  • A szövegek, képek el vannak csúszva. Ezt is a PowerPoint programon belül javíthatjuk.
  • A kész dokumentumot minél hamarabb töltsük le. Biztonsági okokból a dokumentumok nem maradnak sokáig a szerveren.

Hát igen… Nem biztos, hogy jobban járunk, ha a mesterséges intelligencia rakja össze a dokumentumot. De mindenképpen sokkal vagányabb!

ChatGPT 3.5-ös (ingyenes) verziójában

Ha nincs GPT4-es előfizetésünk, nem kell szomorkodnunk. Így is lehetőségünk van arra, hogy a PowerPointot dokumentumot a mesterséges intelligencia rakja össze. Ehhez nem kell mást tenni, csak megkérni a ChatGPT-t, hogy készítsen egy VBA kódot, amit a Powerpointban lefuttatunk.

Na jó. Lehet, hogy ez kicsit kínai volt.
PixelRita! Mi az a VBA, amit a PowerPoint-ban lehet használni? És ez hogyan kapcsolódik össze a ChatGPT-vel?

Tehát a ChatGPT-t meg lehet kérni, hogy a prezentáció szövegét alakítsa át VBA kóddá. Akkor pedig nincs más dolgunk, mint a kódot bemásolni a PowerPoint megfelelő helyére, majd megnyomni a START gombot. Ezután a PowerPoint elkészíti az előadást. Minden szöveget a megfelelő diára fog bemásolni.

Példa:

Kérlek, az összekészített előadásról készíts egy olyan VBA kódot, amit utána a PowerPointban lefuttatva összerakja a prezentációt!
A ChatGPT készíti a VBA kódot, amit majd bemásolunk a PowerPoint programba.
A ChatGPT készíti a VBA kódot, amit majd bemásolunk a PowerPoint programba.

Ha kész a kód, akkor már csak át kell másolni a PowerPoint programba, majd elindítjuk. Ennek a pontos lépéseit PixelRita mutatja meg nektek.

VBA segítségével automatizáld az oldalak létrehozását PowerPointban! – by PixelRita

Nagyon menő ötlet, hogy ChatGPT-vel generált tartalommal készíts prezentációt, és VBA segítségével automatizáld az oldalak létrehozását PowerPointban! 😎✨ Itt van egy lépésről lépésre útmutató, hogy hogyan aktiváld a VBA-t a PowerPointban, és hogyan futtasd a kódokat:

1. VBA szerkesztő megnyitása a PowerPointban:

  • Nyisd meg a PowerPoint alkalmazást, és hozz létre egy új prezentációt vagy nyisd meg a meglévőt.
  • Nyomd meg az Alt + F11 billentyűkombinációt a VBA szerkesztő megnyitásához.

2. Makró beállítások konfigurálása:

  • A PowerPointban menj a Fájl > Beállítások > Biztonságközpont > Biztonságközpont beállításai > Makró beállítások.
  • Válaszd ki a Minden makró engedélyezése opciót vagy a Makrók engedélyezése digitális aláírással-t, ha biztonságosabb környezetet szeretnél. Ne feledd, hogy ez biztonsági kockázatot jelenthet, ezért csak megbízható forrásból származó makrókat engedélyezz!

3. VBA kód beillesztése és futtatása:

  • A VBA szerkesztőben válaszd ki a prezentációd projektjét a „Project” ablakban. Ha nem látod, nyomd meg az Ctrl + R billentyűket.
  • Kattints jobb gombbal a projekted nevére, válaszd a Beillesztés > Modul lehetőséget egy új modul létrehozásához.
  • Másold be a VBA kódot az új modul ablakba.
  • A kód futtatásához nyomd meg a F5 billentyűt vagy kattints a zöld „Run” gombra.

4. A VBA kód működése:

A VBA kódodnak megfelelően kell létrehoznia az oldalakat és beillesztenie a ChatGPT által generált szöveget. Ehhez a kód tartalmazhat utasításokat a dia létrehozására, formázására, és a szöveg beillesztésére.

Figyelmeztetés:

  • Mindig legyél óvatos, amikor internetről származó VBA kódot futtatsz, mivel ezek káros kódokat is tartalmazhatnak.
  • A VBA kódok futtatása előtt mindig ellenőrizd a kód tartalmát, hogy meggyőződj a biztonságosságáról.

PixelRita vége 💜🚀

egy jövőbeli digitális asszisztens prezentálja a VBA segítségével automatizált PowerPoint prezentációk létrehozásának folyamatát.

Videó

Ez az alábbi videó is segítséget nyújthat a VBA kód bemásolásában és futtatásában (4:45-től)

Összefoglalás

Mint láthattuk a ChatGPT már az első lépésektől kezdve segíthet minket egy előadás prezentációjának elkészítésében. Akár a tervezésben, a vázlatban de még a szöveg megírásában is ott lesz mellettünk, mint egy virtuális asszisztens.

Lehet, hogy elsőre nem pont olyat fog készíteni, amit szeretnénk. De ne adjuk fel! Dolgozzunk azon, hogy megérte a feladatát, és akkor nagyon jó csapattárs lesz!

PixelRita

PixelRita, te mit gondolsz arról, hogy ChatGPT-vel készítsük el a PowerPoint előadást?

Loading